Következő mérkőzés, Extraliga, Döntő, 5. mérkőzés, 2011.04.24. 17:00::: BSE - Vasas Duna Autó Óbuda :::Szamos utca, Digi TV




::: Hírek :::

Ezüstérmes lett a csapatunk

A BSE-FCSM hazai pályán 3:1-re nyert a Vasas Duna Autó Óbuda ellen a női Extraliga döntőjének ötödik mérkőzésén. A városmajoriak összesítésben 3:2-re győztek a párharcban, így megvédték címüket.

Totális teltház mellett kezdtek a csapatok, ami nem is csoda, hiszen bajnokavatásra gyűltek össze a nézők. A találkozóra eredetileg kijelölt első játékvezető, Hóbor Béla lemondta a meccset, állítólag családi program miatt... Helyette Mocsnik Lajos fújt, segítője Ujházi Mónika volt.

Gudmann Csilla nyitásával és Sándor Renáta ütésrontásával indult a mérkőzés. Dékány Bernadettet Bettinek nevezi a kommentátor, pedig ő volt a szövetség sajtófőnöke! Már nem az... Miklai Zsanett ütésére Horváth Alexandra válaszolt, Kötél Dóra visszapattanó mentését elszerencsétlenkedték a vendégek, Sándor Renáta hátsósoros bombája után Tóth Gáborné blokkolt, három ponttal ellépett a BSE (6:3). Sándor ütésrontásával felzárkózott a Vasas (6:5), de Horváth Alexandra ászértékű nyitásával az első technikainál megint három volt közte (8:5). Sok ajándékpontot adott ellenfelének a látogató, a címvédő viszont nagyon jól mezőnyözött. Takács Zsófia rontása után cserélt Jókay Zoltán, bejött a szélre Oláh Vivien, Miklai bement centerbe. Dékány a hátsó sorból támadást hibázott, a Vasas edzője időt kért (11:5). Szárnyalt a BSE, vergődött a Vasas. Szenzációs hazai mentés után Sándor Renáta volt eredményes (13:5), majd Takács Zsófia ütése kipattant a városmajoriak blokkjáról, ezzel megszakadt az óbudaiak rossz sorozata.

A következő pillanatokban úgy tűnt, feltámadt a Vasas, Miklai ütése után időt kért Hollósy László (14:8). Sándor Renáta tulajdonképpen blokk nélkül támadhatott, számára ez gyerekjáték, de Nagy Eszter centerezése után Dékány bombázott a szélről (15:10), de Takács Zsófia nyitásrontása után jöhetett a második kötelező pihenő. A vendégek támadási hatékonysága továbbra sem volt megfelelő, ezt jól kihasználta az ellenfél. Horváth Alexandrát nem nagyon tudta tartani a Vasas, ez némileg érthetetlen, és megengedhetetlen luxus. Romokban volt a látogató, Jókay időt kért (20:12). Többet lehetne írni erről a szettről, de mást nem, pontosan fogadott és mezőnyözött, remekül támadott a BSE, a Vasasban viszont nem volt átütőerő, Sándor Renáta fejezte be a játszmát (25:14, 1:0).

Elkeseredetten, lehajtott fejjel hallgatták edzőjük utasításait az óbudaiak a szünetben, Dékány Bernadett nagyszerű blokkjával mégis előnybe kerültek a második etap elején. A Vasas ugyanakkor továbbra sem tudta hatékonyan igazán befejezni az akcióit, többen csak tologatták a labdát, a BSE-nél viszont bátran bombáztak. Dékány mentésével tartotta minimális vezetését a Vasas (4:5), aztán Miklai Zsanett blokkolta Sándor Renáta bombáját (5:6). Hamarosan Sándor ütésével átvette a vezetést a házigazda (7:6), majd Takács rontott támadást, közben beütötte a könyökét a játékvezetői emelvénybe, és sírva fakadt (8:6). Hollósy László erre fel is hívta játékosai figyelmét az első technikainál. Küzdött-harcolt a Vasas, Miklai blokkolt, Milovits Júlia mentett meg pontot érően egy rossz nyitásfogadást, majd Nagy Eszter sánca egyenlítést jelentett (10:10). Tóth Gáborné blokkja után Jókay Zoltán kért időt (12:10), de együttese nyitásfogadása továbbra is gyenge volt. Horváth Alexandra ászértékű szervája után Jókay kikérte második idejét is (14:11), mert egyre inkább távolodott a bajnoki arany.

Sándor Renáta bombázott (16:11). Üres tekintetek, tanácstalan arcok az óbudaiaknál a technikai időnél. A tréner hamarosan feladót cserélt, beküldte Milovits helyére Lutter Lizát. A játék képe nem változott, Sándor Renáta ejtett (19:13), Dékány ejtése is pontot ért ugyan, de ekkor már túl nagy volt csapata hátránya. Dékány blokkolta Sándor ütését, Hollósy időt kért (20:16). Éles helyzetben csak Sándor Renáta kapott labdát a BSE-nél, de a hátsó sorból ütést rontott. Kötél Dórát sáncolta Dékány, ekkor már csak kettő volt közte, de Hackl Szilvia elmozdította a holtpontról együttesét (21:18). Nagy Eszter ütést rontott, megint négy közte, de Miklai Zsanett ejtése leesett, BSE-időkérés (22:20). Dékány kulcsfontosságú szituációban rontott szervát, majd Miklai ütött (23:21). Sándor Renáta a hátsó sorból bombázott, játszmalabda, de Horváth Alexandra nyitást rontott (24:22). Sándor fejezte be a szettet (25:22, 2:0).

Jól kezdett a Vasas a harmadik szakaszban (1:2), de nem tudott ellépni riválisától, ráadásul Takács Zsófia támadásrontása után átvette a vezetést a BSE (5:4). Tóth Gáborné az antennát találta el, Dékány Bernadett nyitott egy ászértékűt, Sándor Renáta ütése out volt, hárommal jobban állt a látogató az első technikaináé (5:8). Horváth Alexandra támadása is pontatlan volt, Hollósy időt kért. Miklai blokkolt, Hollósy kikérte második idejét is (6:11). Ezután gyorsan elkezdett zárkózni a címvédő, Borsos Lili centerpontja jókor jött a Vasasnak (8:12). Takács Zsófia ütése után a labda a háló felső szegélyéről pattant ki, Jókay időt kért (10:12). Dékány a hátsó sorból kiütötte, majd Sándor Renáta egyenlített (12:12). Jött Takács, és megint kétpontos előnyben voltak az óbudaiak (12:14), de Kolada Judit ásznyitását követően egypontos hazai előnnyel mehettek pihenni a csapatok a második technikainál (16:15). Tóthné blokkolt, kettő közte, majd Takács rontott nyitást. Sándor Renáta következett a hátsó sorból, Jókay kikérte második idejét is (16:19).

Miklai is hibázott, de a Vasas-szurkolók segíteni próbáltak, kilőtték a konfettiágyút, hogy takarítás miatt állhasson a játék! Hollósy is odament söprögetni, közben méltatlankodva csóválta a fejét. A drukkerek egyszerre nevettek és káromkodtak. Nagy Eszter két pontjával és Sándor Renáta két rontásával folytatódott a játék (20:20). Dékány a hátsó sorból pörgetett, Miklai sáncolta Sándor próbálkozását, majd Sándor ütése megint out (20:23). Horváth Alexandra ütése is out, játszmalabda (20:24). Lutter Liza rosszul választott, a center nem tudta áttenni a labdát. Sándor Renáta ütött (23:24), de Takács Zsófia a hátsó sorból elintézte! Nem túlzás, a Vasas-szurkolók megnyerték a szettet csapatuknak (23:25, 2:1). Persze, ehhez kellett a játékosok elképesztő mezőnymunkája és lélekjelenléte is.

Sándor Renáta pontjával kezdődött a negyedik etap, Miklai egyenlített. Ellépett a BSE (3:1), és Hackl Szilvia pontjaival tartotta is előnyét (5:3). Kötél Dóra ütött, Takács a hálóba talált, Sándor a hátsó sorból bombázott, jelentős különbségnél pihenhettek a csapatok (8:4). Nem tudta tartani riválisát a Vasas, folyamatosan növelte előnyét a házigazda, de Dékány ejtése volt és Miklai is sánca is (9:6). Hollósy időkérése után Sándor Renáta mészárolt, minden eldőlt (12:6). Takács ütött, Tóthné ejtett, Oláh rontott, Jókay időt kért. Közben a hazai játékosok már bajnokként ünnepelték magukat (14:8). Tóthné ászértékű nyitása után Takács ejtett, majd Oláh Vivien ászértékűt szervált (15:10). Sándor bombája után jött a második kötelező pihenő (16:10). Tovább növelte előnyét a házigazda, szinte minden labdát Sándor Renáta kapott, és szinte mindet be is ütötte (19:11). Takács Zsófia duplája után csökkent a különbség, Hollósy időt kért (20:14). Hackl ütött vonalat, Sándor a blokkról kipattintotta, majd Kötél Dóra volt eredményes (23:15). Méltó befejezése volt a finálénak Sándor Renáta ütése (25:16, 3:1), s máris kezdődhetett a húsvéti locsolás a BSE térfelén!

1950, 1951, 1961, 2004, 2006, 2009 és 2010 után megint bajnok lett a BSE. Nagy teljesítmény az idei a városmajoriak részéről, hiszen félhivatalos információk szerint január óta nem kaptak fizetést a játékosok és az edzők, ráadásul minden bizonnyal már ők is tudják, hogy ennyi volt, vége a sikertörténetnek, vége a szakosztálynak, a BSE röplabdacsapatának minden valószínűség szerint ez volt fennállása utolsó meccse. Szép búcsú volt! Külön érdekessége a finálénak, hogy a Vasasnak a negyedik meccs ötödik játszmájában, 14:13-nál labdája volt a bajnoki aranyéremhez. A One Man Show mellett ezúttal többen játszottak meglehetősen hasznosan, Horváth Alexandra és Hackl Szilvia is fontos pontokat szerzett, persze, ez az ellenfél kritikája is.

Extraliga, nők, döntő, 5. mérkőzés

BSE-FCSM - Vasas Duna Autó Óbuda 3:1 (14, 22, -23, 16)
Városmajor, 500 néző. Játékvezetők: Mocsnik, Ujházi
BSE: Gudmann 1, Tóthné 12, Sándor R. 34, Horváth A. 9, Kötél D. 5, Hackl 10. Csere: Tóth A. (liberó), Kolada 1. Edző: Hollósy László
Vasas: Milovits 1, Nagy E. 6, Miklai 11, Dékány 18, Takács Zs. 12, Borsos 3. Csere: Vatai (liberó), Oláh V. 3, Lutter L., Lévai. Edző: Jókay Zoltán

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 8:5, 14:6, 19:12, 23:13. 2. játszma: 8:6, 14:11, 19:13, 23:20. 3. játszma: 5:8, 8:12, 12:12, 14:14, 20:16, 20:24, 23:24. 4. játszma: 8:4, 14:8, 19:11, 23:15

Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3:2, a BSE javára.

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Hollósy László: - Ez a döntő elsősorban fejben dőlt el. A második és a harmadik meccs után nekem is le kellett szűrnöm a tanulságokat, hogy miben hibáztam. Köszönöm szépen a mestereimnek, Dr. Kotsis Attilánénak, Garamvölgyi Mátyásnak és Németh Lajosnak! Egész évben ezért dolgoztunk, négy hónapja nem kaptunk fizetést, a legalapvetőbb feltételeket sem biztosították számunkra. Mégis kupát és bajnokságot nyertünk, erre gondoltam, amikor azt mondtam, hogy ezek a lányok igazi sportemberek! Ha ezt látják potenciális szponzorjelöltek, vagy még felsőbb körökben, akkor talán megérzik, hogy ebbe az együttesbe érdemes pénzt fektetni, hiszen ezek a lányok az egész életüket erre a sportágra áldozzák.

Jókay Zoltán: - Megérdemelten lett bajnok a BSE, gratulálok ellenfelünknek. A vírus őrölt fel bennünket, többen lázasan játszottak. Ez van, sajnos. Egy játszmát a szurkolónknak köszönhetünk, akkor megakadt a BSE, de nem volt meg bennünk az a plusz, ami továbblendítette volna a társaságot.

Az Extraliga végeredménye

1. BSE-FCSM
2. Vasas Duna Autó Óbuda
3. Újpesti TE
4. TEVA-Gödöllői RC
5. MÁV Előre SC
6. NRK-Nyíregyháza
7. Békéscsabai RSE
8. Albrecht-Miskolci VSC-MISI

forrás: hunvolley.blog.hu, fotó: Vasas SC

2011. április 25 15:29:00-kor

Anno 2008, avagy a történelem ismétli önmagát!

2008-at írtunk, csapat és szurkoló bajnokavatásra készült a Folyondár utcában. Meg is telt a lelátó, a hangulat pedig elképesztő volt. Volt egy csapat, ami a bajnokság során oly sokszor bebizonyította, hogy megérett a sikerre, és volt egy szurkolótábor, ami bizonyította, hogy jóban, rosszban ki áll szeretett klubja mellett. Akkor az ellenfél az esélyesebbnek kikiáltott NRK Nyíregyháza volt, a helyzetet pedig tovább nehezítette, hogy a pályaelőny is a szabolcsi együttesé volt. A döntő első meccsén a Bujtosi-csarnokban együttesünk nagy pofonba szaladt bele, kikaptunk 3:0-ra. Azonban volt vissza út! Két nappal később hazai pályán visszavágtunk és drámai meccsen 3:2-re nyerni tudtunk. A lendület nem tört meg, jöhetett a harmadik találkozó. Egy önbizalommal telt csapat utazott el országunk keleti végébe, hogy tovább menetelve, megrendítő csapást mérjen ellenfelére. Ez sikerült is, fantasztikus meccsen 3:0-ra legyőztük Nyíregyházán az NRK-t. Készült is mindenki a negyedik találkozásra. Senki nem gondolta, hogy ellenfelünk innen még fel tud állni. Már a kezdés előtt fél órával kiváló volt a hangulat, szóltak a dobok, lengtek a zászlók, a pályán pedig mindenre elszánt, mosolygós Vasas-játékosokat lehetett látni. A kezdésre körülbelül 1000 néző gyűlt össze, régen látott hangulatot varázsolva egy röplabda meccsre. Ki ne emlékezne arra találkozóra, fantasztikusan játszottak a lányok, ám nem ijedt meg ellenfelünk, sőt hihetetlenül küzdöttek. Mocsnik-Adler játékvezetői duó pedig támogatta is ezt a küzdést. Döntő helyzetekben tévedtek a kárunkra. Tudom, hogy a legkönnyebb mást hibáztatni és még annál is könnyebb a játékvezetőre fogni a vereséget. Akkor még nem lehettünk bajnokok, pedig mindent elkövettünk érte, mindenki arra készült, ám drámai meccsen kikaptunk 3:2-re. Padlóra került mindenki, csapat és szurkoló is. Nem volt sok idő a pihenésre két nappal később ismét pályára kellett lépni. A lányok pedig tették a dolgukat. Elfeledték a negyedik meccset, és csak a mindent eldöntő ötödikre koncentráltak. Felálltunk a padlóról, leutaztunk Nyíregyházára és bajnokok lettünk, örömünk pedig határtalan volt.

És eltelt három év!

2011-et írunk, csapat és szurkoló bajnokavatásra készült a Folyondár utcában. Meg is telt a lelátó, a hangulat pedig elképesztő volt. Volt egy csapat, ami a bajnokság során oly sokszor bebizonyította, hogy megérett a sikerre és volt egy szurkolótábor, ami bizonyította, hogy jóban, rosszban ki áll szeretett klubja mellett. Az ellenfél az esélyesebbnek kikiáltott, BSE, a helyzetet pedig tovább nehezíti, hogy a pályaelőny is legfőbb riválisunké. A döntő első meccsén a Városmajorban együttesünk nagy pofonba szaladt bele, kikaptunk 3:0-ra. Azonban volt vissza út! Két nappal később hazai pályán visszavágtunk és hihetetlenül jól játszva, 3:0-ra nyerni tudtunk. A lendület nem tört meg, jöhetett a harmadik találkozó. Egy önbizalommal telt csapat érkezett a Szamos utcába, hogy tovább menetelve, megrendítő csapást mérjen ellenfelére. Ez sikerült is, fantasztikus meccsen, három év után elsőként, hazai pályáján győztük le a BSE-t, úgy, hogy még szettet sem vesztettünk. Készült is mindenki a negyedik találkozásra. Senki nem gondolta, hogy ellenfelünk innen még fel tud állni. Azonban ezúttal volt egy hetük arra, hogy összeszedjék magukat. Már a kezdés előtt fél órával kiváló volt a hangulat, szóltak a dobok, lengtek a zászlók, a pályán pedig mindenre elszánt, mosolygós Vasas-játékosokat lehetett látni. A kezdésre körülbelül 1000 néző gyűlt össze, régen látott hangulatot varázsolva egy röplabda meccsre. Aki kint volt sokáig emlékezni fog erre a találkozóra, fantasztikusan játszottak a lányok, ám nem ijedt meg ellenfelünk, sőt hihetetlenül küzdöttek. Mezőffy-Adler játékvezetői duó pedig támogatta is ezt a küzdést. Döntő helyzetekben tévedtek a kárunkra. Tudom, hogy a legkönnyebb mást hibáztatni és még annál is könnyebb a játékvezetőre fogni a vereséget. Most még nem lehettünk bajnokok, pedig mindent elkövettünk érte, mindenki arra készült, ám drámai meccsen kikaptunk 3:2-re. Padlóra került mindenki, csapat és szurkoló is. A pályán csak úgy, mint három éve, síró Vasas-játékosokat lehetett látni. De pihenésre nincs sok idő. Vasárnap ismét pályára kell lépni! A lányok pedig tenni fogják a dolgukat. El kell felejteni a negyedik meccset és csak az ötödikre koncentrálni. Fel tudunk állni a padlóról ezt bizonyítottuk oly sokszor. Az oroszlánt pedig a saját barlangjában legyőzni a legnagyobb dicsőség!

2008-ban sikerült, 2011-ben is sikerülnie kell! A történelem ismétli önmagát?!

 

2011. április 22 12:12:00-kor

DRÁMA - Az ötödik meccs dönt!

Öt játszmában, a döntő szettben két ponttal, a létező legkisebb különbséggel maradtunk alul a bajnoki döntő negyedik mérkőzésén. 

Vasas Duna Autó Óbuda - BSE-FCSM 2:3 (-20, 23, -19, 23, -14)
Folyondár utca, 1000 néző
Vezette: Mezőffy, Adler

Vasas: Takács Zs. 10, Milovits J. 7, Miklai 24, Nagy E. 8, Dékány 11, Borsos L. 2. Csere: Vatai (liberó), Oláh V. 1, Lutter L., Lévai V.
Vezetőedző: Jókay Zoltán

BSE: Tóthné 17, Horváth A. 1, Sándor R. 42, Hackl 4, Gudmann 4, Kötél D. 11. Csere: Tóth A. (liberó), Gregori, Kolada 1, Kiss V. 4.
Vezetőedző: Hollósy László

Az eredmény alakulása:
1. játszma: 4:1, 8:5, 12:7, 12:10, 15:12, 15:18, 16:20, 20:24.
2. játszma: 4:2, 6:3, 9:5, 13:6, 13:11, 14:13, 16:16, 22:18, 22:21, 23:23.
3. játszma: 0:3, 2:5, 5:5, 8:7, 11:8, 13:9, 15:10, 15:13, 16:17, 18:18, 18:22, 19:24.
4. játszma: 3:3, 7:7, 10:7, 14:9, 16:14, 20:17, 20:19, 23:20, 23:23, 24:23.
5. játszma: 2:2, 4:2, 6:3, 6:8, 8:8, 8:10, 9:12, 14:13,

A mennyből a pokolba, hajszál választja el egymástól a sikert és a kudarcot. Ma este negyed kilenc tájban 14:13-ra vezettünk, a mérkőzéshez és a bajnoki címhez is labdánk volt. Aztán néhány perc múlva mégis - vérmérséklettől függően - hitetlenkedő vagy üres tekintettel meredtek a semmibe a lányok. Nehéz megélni, hogy ott volt egy karnyújtásnyira, aztán mégis tovatűnt. 
Pedig elkeseredésre és különösképpen nem szégyenkezésre semmi ok. Egyrészt adott a folytatás lehetősége, vasárnap a Városmajorban is megmutathatják még, hogy a Vasasé a legjobb női röplabdacsapat Magyarországon, másrészt felejthetetlen élményt szereztek annak a több száz szurkolónak, akik ma értük szorítottak a Folyondár utcában.
Pedig nemcsak a BSE-vel, hanem betegséggel, játékvezetőkkel és még ki tudja mivel meg kellett küzdeniük.

Zsúfolásig megteltek a Folyondár utcai csarnok lelátói, dübörögtek a dobok, harsogtak a dudák, a hangulatra nem lehetett panasz, és az eredmény alakulására sem a kezdés után. 
Miklai Zsanett szerezi az első pontunkat, az ellenféltől pedig Sándor Renáta a hálóba szervál rövidesen, 6:3-ra, majd 12:7-re is vezetünk. Az addigi lendület azonban lassan megtörik. Volt olyan labdamenet, amelyben kétszer is parádésan mentünk mégsem miénk a pont. A vendégek 15:16-nél vezetnek először és már nem is adják ki a kezükből azt, a mi térfelünkön sajnos több hiba is előfordul, a végjátékot sem tudjuk izgalmassá tenni (20:25).

A második szett elején rossz nyitásunk után ugyan ott az előny, de aztán beindul a gépezet, Dékány, Takács, Miklai egymásután szerzi a pontokat, 13:6-ra ellépünk. A folytatás mégis ijesztő, átgondolatlanul támadunk, egykettőre 16:16. Milovits ekkor tér vissza a pályára és a játékba is, jól ad fel középen Nagy Eszter pedig beüti. Jók a blokkjaink 21:17 ide, de nemcsak mi hanem az BSE is küzd keményen, feldolgozzák magukat 23:23-ra, de újra jön egy jó sánc, majd Miklai fél ászával egyenlítünk.

Rosszul kezdődik a harmadik játszma 0:3 oda, 8:7-nél ellenben már mi vezetünk. 9:8-nál Borsos Lili is beköszön. Ekkor - akárcsak az előző két meccsen - szárnyalunk. Fantasztikus a mezőnymunkánk, keményen ütünk 15:10 ide. Minden szépnek tűnik, de jön a homály. Innen a szett végéig mindösszesen négy pontot szerzünk, míg a városmajoriak tizenötöt

Persze nem omlunk össze, a negyedik játszmában végig vezetünk, hol négy-öt ponttal, hol csak kettővel, de nem adjuk ki a kezünkből az előnyt. Elsősorban továbbra is inkább a mezőnyben vagyunk jók, különösen Vatai Gabi rukkol ki időnként parádés mentésekkel. A végén infarktus közeli állapot, 23:23-nál egyenlít az ellenfél, de aztán kétszer mi vagyunk eredményesek.

Jön a mindenről határozó játékrész, izzik a csarnok, vezetünk 6:3-ra. Innen lesz 6:8, hatalmas szívvel futunk az eredmény után. 11:13, Takács Zsófi szervál egészen 14:13-ig, aztán vége lesz...

Jókay Zoltán vezetőedző:
- A minket sújtó nehézségek ellenére - gondolok itt a csapaton végigvonuló betegséghullámra - hihetetlen energiákat mozgósítottak a lányok. A küzdőszellemre egy rossz szavam nem lehet, mindent megtettek a siker érdekében, azt gondolom egyiküknek sem kell szemrehányást tennie magának. A játékunkkal voltak egyes időszakokban gondok és ez vezetett végül a vereséghez.
A feladatot most a Városmajorban kell megoldani, a mai mérkőzés után is azt gondolom, hogy képes rá a csapatom. 

forrás és fotó: Vasas SC

2011. április 22 10:42:00-kor

Csütörtökön csúcsra érhetünk!

Csütörtökön 18 órától rendezik a női Extraliga döntőjének negyedik mérkőzését. A párharcban csapatunk vezet 2:1-es összesítéssel és amennyiben hazai pályán is sikerül győzelemmel zárni, akkor 1989, 2005 és 2008 után, 2011-ben is az ország legjobb röplabda csapata lesz az óbudai Folyondár utcában. Már pedig, hogy ez a csapat képes lehet erre, mi sem bizonyítja jobban, hogy egymás után kétszer is sikerült legyőznünk az örök rivális BSE csapatát. Az első meccs után még nem volt sok okunk örömködni, de ki emlékszik már arra?! Sokkal inkább dolgoznak az emlékek a két nappal később Folyondár utcai találkozóról, ahol három szettben győztük le a városmajoriakat, vagy a harmadik összecsapásra, amikor két éves hazai pályabeli veretlenségét vettük el Hollósy László csapatának. Ha nem lett volna az egy hét szünet, akkor nem fűztünk volna sok esélyt ahhoz, hogy feltámad ellenfelünk, ám így egy hetük volt rendet tenni a fejekben. Lendületben voltunk, és lendületben is vagyunk, hazai pályán pedig győzni kell! Fantasztikus hangulatra van kilátás, ki ne emlékezne a 2005-ös bajnoki finálé ötödik meccsére, amikor 1200 torok kiabálta, hogy Hajrá, VASAS! Erre ezúttal is szüksége lesz a lányoknak és nem csak a pályán, de a lelátón is mindent el kell követni azért, hogy nyerni tudjunk.

Ezt a döntőt még nem nyertük meg, ha úgy megyünk fel a pályára, hogy ünneplésre készülünk, akkor nagy csalódás fog érni mindenkit. Tiszta fejjel, higgadtan kell játszania a lányoknak, csak akkor lehetünk sikeresek. A szurkolóknak pedig végig támogatni kell a csapatot. Ha valakik, akkor ők megérdemlik, hogy végig az egész meccsen dübörögjenek a dobok, szóljanak a dudák, lengejenek a zászlók és zúgjon a Hajrá, Vasas rigmus! Mit lehet egy ilyen meccsről írni? Szerintem már semmit, mind a két csapat kívülről ismeri a másik játékát, tudja minden gondolatát. Fantasztikus meccseket játszott egymással a két döntős és abban biztosak lehetünk, hogy ez csütörtökön sem lesz másképpen! MINDENT BELE LÁNYOK, HAJRÁ, VASAS!!!

Extraliga, Döntő, Negyedik mérkőzés
Vasas Duna Autó Óbuda - BSE-FCSM
Folyondár utca 18 óra, Vezeti: Mezőffy, Adler
Belépő: Diák jegy 400 forint, Felnőtt 800 forint, Vasas-függőknek: 400 forint!

A döntőt a Digi TV élőben közvetíti!

 

2011. április 19 12:42:00-kor

Mestermunka volt!

Lehet-e ilyen rövid időn belül újra akkora szívvel röplabdázni, mint tették azt kedd este a lányok a Folyondár utcában? A fő kérdésnek ez tűnt számunkra a bajnoki címről döntő párviadal újabb mérkőzése előtt. A BSE otthonába látogattunk, oda ahol több mint két esztendő óta nem sikerült vendégcsapatnak győzelemmel befejeznie mérkőzést.

A csarnok zsúfolásig megtelt, és az már az első percekben bebizonyosodott, hogy hangerőben a Vasas-tábor nem ad esélyt a hazai szurkolóknak. A pályán viszont nem így indult.

Az ellenfél kulcsjátékosa, Sándor Renáta a mindjárt az elején két ponttal jelezte, nem akar úgy járni mint az előző meccsen, amikor rövid idő alatt sikerült teljesen elbizonytalanítanunk. Ennek ellenére a mezőnyjátékunkkal és az akarattal nem volt nem volt különösebb gond, de egy-egy hiba mindig becsúszott, így 10:6-ig is eljutott az ellenfél. De tapadtunk, ám markáns fordulópont nem volt tetten érhető, vagy ha mégis akkor 10:12-nél lehetett, amikor Vatai Gabi gyönyörűen szedett fel egy Sándor bombát, majd a feladást Dékány kegyetlenül beverte. Milovits Juli okos húzása után pedig először a mérkőzés során vezettünk (13:12). A következő percekben is ő volt a főszereplő, előbb okosan ejtett a pálya üresen hagyott sarkába, majd középen blokkolt, és máris kettő az előnyünk (16:14), rövidesen pedig négy (20:16). Elképesztően látványos labdamenteket láthattunk, amelyek végén Miklai Zsanett szép ejtésének és Dékány Bernadett erőteljes ütésének örülhetett a Vasas-tábor. 22:20-hoz kellett Takács széles nyitása, de ez sem okozott zavart, a következő labdamentben saját maga teszi jóvá a hibát, kemény ütésével szemben tehetetlenek voltak a hazaiak. A harmadik játszmalabda kihasználásával pedig a vezetést is megszereztük.

A következő szett elején ismét a hazaiak léptek el, akárcsak nem sokkal korábban, most is 10:6 oda, bár a játék képe ezt a különbséget egyáltalán nem tükrözte. Aztán fordult kocka, 13:13-nál egyenlítettünk, majd Dékány elirigyelve Milovits előző játszmabeli ötletét, szintén lágyan juttatta el a labdát az alap- és az oldalvonal találkozásához és már mi vezettünk. A 20:16-os mérkőzésállás ezúttal is kialakult, miközben parádés labdamentek után jutottunk pontokhoz. Ezúttal azonban nem engedtük felzárkózni vendéglátóinkat, tetemes különbséggel nyertük a játszmát.

A folytatásban mi kezdtünk jobban, hatalmas küzdelem folyt a pályán, de egy-két ponttal mindig nálunk volt az előny. Mosolygós arcok az egyik térfélen, feszült tekintetek a másikon. Tartott ez egészen a játszma közepéig, amikor fordított a BSE, Sándor egymás után érte le pontokat, 17:19-nél a pályaszélén kezdtünk kétségbeesni, de nem úgy a lányok odabent. Takács Zsófi előbb blokkal megállította az ellenfél ászát, aztán ha már úgyis a mi térfelünkön volt a labda, ugyanazzal a lendülettel be is ütötte. Hasonló kombinációt valósított meg kevéssel később Nagy Eszter is középen, és máris mérkőzéslabdához jutottunk (24:21). Az elsőt még hárították a hazaiak, de aztán Miklai a szélről nem kegyelmezett.

A "csoda" tehát - köszönhetően a lányoknak - megismétlődött. Nálunk az előny, jövő csütörtökön a Folyondár utcában a bajnoki arany a tét!

Női Extraliga, bajnoki döntő, harmadik mérkőzés

BSE - Vasas Duna Autó Óbuda 0-3 (-23, -18, -22)
Szamos utca, 400 néző, Vezette:
Mocsnik, Újházi

BSE: Tóthné 6, Horváth A. 2, Sándor 26, Hack, Gudmann 1, Kötél 1.
Csere: Tóth A. (liberó), Gregori 3, Szűcs K. 1.
Edző: Hollósy László
Vasas: Miklai 21, Milovits 8, Nagy 4, Dékány 16, Takács 13, Boros 4
Csere: Vatai (libero), Lévai, Oláh.
Edző: Jókay Zoltán

A mérkőzés eredményének alakulása:

1.szett:
3-0, 6-4, 8-6, 10-6, 12-14, 14-16, 16-19, 19-21, 20-23, 23-25
2.szett: 3-0, 5-3, 7-3, 8-5, 10-6, 13-9, 13-13, 14-16, 16-22, 18-25
3.szett: 1-3, 4-4, 6-8, 11-12, 11-14, 13-16, 17-17, 19-17, 20-19, 20-22, 22-25

Értékelés

Hollósy László: A BSE edzője a mérkőzést követően nem volt hajlandó honlapunknak nyilatkozni.

Jókay Zoltán: Nagyon örülök, hogy sikerült megint egy gátat átlépnünk, hiszen két éve veretlen a BSE hazai pályán, így ez egy hatalmas tett volt a lányok részéről. Egy kicsit feszültebb volt a hangulat a mai meccsen, másfél szettig éreztem  némi görcsösséget a csapaton, ám szerencsére sikerült ellazulniuk és játszották a játékukat. Hatalmas dolgokat csináltak mezőnyben, blokk az talán gyengébb volt, mint két napja, de ezt pótoltuk a mezőnyben. Az, hogy az egy hét szünet előny lesz vagy hátrány, most még nem tudom, de majd a negyedik meccs után megválaszolom!

forrás: Vasas Sc

2011. április 15 10:10:00-kor

Megmutatták!

Két nap leforgása alatt csapatunk nagyon mélyről, nagyon magasra jutott. A döntő első találkozóján bántóan simán veszítettünk 3:0-ra, ám két nappal később a Folyondár utcában bebizonyították a lányok, hogy hihetetlen akarás és küzdeni tudás van bennük. Ennek is volt köszönhető, hogy a fantasztikus hangulatú, hatalmas küzdelmet hozó második összecsapáson már a mieink kerültek ki győztesen. Volt is nagy öröm az utolsó pont után és a csapat megérdemelte a kilátogató négy száz nézőtől a vastapsot.

"Nagyon élveztem a játékot, az első szett megnyerése úgy gondolom sokat nyomott a csapaton. Ennek is köszönhetjük a győzelmünket." Mondta néhány perccel a lefújás után csapatunk szélütője, Miklai Zsanett.

"Ez a mai meccs a legelső ponttól a legutolsóig más volt, mint a két nappal ezelőtti" - kezdte értékelését csapatkapitányunk, Takács Zsófia. "Borzasztón hittem, és tudtam azt, hogy ez a csapat meg fogja tudni mutatni ebben a bajnoki döntőben azt, amit tud, és amiért küzdött is egész évben. Szerencsére ezt ma, hazai pályán, rengeteg ember előtt be is tudtuk bizonyítani. Megmutattuk, hogy igenis van értelme dolgozni és fiatalokból egy igazi csapatot összerakni és nem egy-egy emberre ráépíteni egy egész bajnokságot. Nagyon boldog vagyok, és nagyon büszke vagyok a csapatra, hogy fel tudott állni és megmutatni azt, hogy mi is az a Vasas! Ma a győzelmünkben kulcsfontosságú volt a sokkal stabilabb nyitásfogadásunk és a sokkal agresszívabb, támadóbb nyitásaink, de ezt a nagy okosok is megmondják, hogy a röplabda alapja nyitás, nyitásfogadás és ez ma is beigazolódott. Feladónk, Milovits Júlia is jó bejátszásokat kapott és ő azokat jó lélekjelenléttel, és helyzetfelismeréssel passzolta is tovább szélre, vagy centerbe megkönnyítve ezzel a mi dolgunkat is, hiszen nekünk csak be kellett ütögetni a labdákat. Nagyon fontos volt az is, hogy végre úgy működött a sáncmunkánk, ahogy annak működnie kell. Ennek is nagyon sokat köszönhetünk!

 

2011. április 13 10:10:00-kor

Megtört a jég, egyenlítettünk a BSE ellen!

Bánhatja, aki nem volt ott kedden a Folyondár utcai csarnok lelátóján. A csapat az idény legjobb játékát produkálva, a Vasas fanatikusok fáradhatatlan biztatásától kísérve győzött, és bizonyította remek együttesünk van. Pedig vasárnap este nem így néztek ki a dolgok, hiszen az idei bajnokság során ötödször kaptunk ki 3:0-ra ősi fővárosi riválisunktól. Vezetőedzőnk Jókay Zoltán, valamint rutinos liberónk, Vatai Gabriella ugyan optimistának tűnőt a találkozó után, de ezt sokkal inkább gondoltuk kötelező kincstárinak, sem mint belső meggyőződésből fakadónak. Aztán csütörtökön ránk cáfoltak!

Az első pillanattól érződött a lányok játékán a mindenre elszánt akarat. Hatalmas hőfokon égett az egész csapat, pedig majdnem edző nélkül kellett kezdeniük, hiszen Jókay Zoltánnak másfél órájába került, míg átjutott a budapesti csúcsforgalomban a TF-ről a Folyondárba.

Mindjárt az elején sikerült kézbe venni az irányítást, minden labdáért megküzdöttünk és a támadások során is hatékonyak voltunk. Már ekkor döntőnek tűnt és a végén az is lett, hogy az ellenfél vezéregyéniségével Sándor Renátával szemben is vállaltuk a kihívásokat. Ez ebben az időszakban elsősorban még csak Vatai Gabi parádés mentéseiben mutatkozott meg, ezek után lett előbb 14:10, majd 19:14 a javunkra, de 23:17-nél már Miklai és Nagy sánca is megállította a BSE bombázóját. A vendégek széles nyitásával aztán bezsebeltük a hőn áhított és lélektanilag mindenki által nagyon fontosnak tartott első játszmát.

A folytatásban megijedni sem volt időnk, máris 2:5 állt az eredményjelző táblán. Hosszú nyitás a részünkről, egymásra várt az alapvonalnál Vatai és Takács, a jól ismert hibák.
Röviddel később azonban már tudtuk, ezúttal nincs kétarcúság. Milovits Juli parádés húzása, Miklai Zsanett okos ejtése, Takács Zsófi hatalmas ütése és máris 7:6 ide, sőt rövidesen 9:6. 
Hatalmas küzdelem folyt a pályán, a játék képével az eredmény alakulása is hullámzott, de többnyire mi vezettünk. Milovits Juli nagyon jól szolgálta ki a széleket, ahonnan ütőink szorgalmasan gyártották a pontokat. Feladónk váratlan dolgokat is bevetett, 15:13-nál okos ejtése landolt BSE térfelének sarkában és okozott örömteli felhördülést a nézőtéren. Időnként elképesztő labdamenteket élvezhettünk, 24:20-nál pedig gondolatban már beírtuk a 2:0-át. Aztán megremegtek a kezek és pillanatok alatt 24:24 lett. Az időkérés megnyugtatta a kedélyeket, Nagy Eszter pontjával harmadszor jutottunk játszmalabdához (26:25), Dékány Bernadett pedig ásznyitásával érvényre is jutatta azt.

A harmadik szett számszerűleg úgy kezdődött, ahogy az előző. Előbb 2:5, aztán 7:6, most Miklai kellett ehhez, előbb blokkolt, majd ütött. 8:7-nél újabb kulcsmomentum, Sándor Renáta hátulról nem tudta átjuttatni a labdát a hálón, majd kezébe temette az arcát.

Nálunk viszont Dékány percei következtek: szélről, középről, bárhonnan, ha jött a labda beütötte. 15:13, majd 20:15 nekünk, innen már nem lehet veszíteni. Vagy mégis? A végjáték igazi horror, a padlón lévő ellenfél nem adta fel, kapaszkodtak keményen, hét mérkőzéslabda (nekik is volt egy) kellett a győzelemhez - no meg Takács Zsófi, aki a kritikus pillanatokban kézbe vette a dolgok irányítását -, de meglett!
Folytatás csütörtökön hat órakor a Városmajorban!

Vasas Duna Autó Óbuda - BSE-FCSM 3:0 (18, 25, 28)
Folyondár utca, 400 néző
Vezette: Hóbor, Szabó P.,

Vasas: Miklai 15, Milovits 5, Nagy 8, Dékány 13, Takács 12, Borsos 4
Csere: Vatai (libero), Lévai 1, Oláh,
Vezetődző: Jókay Zoltán

BSE: Tóthné 8, Horváth 5, Sándor 19, Hackl 5, Gudmann 3, Kötél 5.
Csere: Tóth A. (libero), Kolada 1, Gregori , Szűcs, Kiss 1.
Vezetődző: Hollósy László

A mérkőzés állásának alakulása:
1.szett: 3-3, 10-6, 14-10, 16-12, 18-14, 21-17, 25-18
2.szett: 1-3, 4-6, 9-6, 9-9, 15-13, 19-16, 23-20, 24-22, 27-25
3.szett: 1-3, 2-5, 6-6, 8-7, 12-11, 16-13, 19-15, 20-17, 22-21, 24-22, 30-28

Értékekelés!

Jókay Zoltán: - Nagyon örülök, hogy a mai napon mi voltunk stabilabbak minden szinten és ez döntő volt. A hangulat is más volt és végre végig mertünk JÁTSZANI!

Hollósy László: - Gratulálok a Vasasnak hiszen a két nappal ezelőtti teljesítményükre rátettek még egy lapátot. Nem sokon múlt, hogy még így is partiban legyünk, ám sajnos fejben nagyon gyengék voltunk ma. Van ilyen egyszer fent, egyszer lent. Folytatódik a döntő!

Az egyik fél harmaik győzelméig tartó párharc állása: 1:1

forrás: Vasassc.hu

2011. április 13 10:10:00-kor

Kedden muszáj javítani !

Vasárnap a döntő első mérkőzésén fájó vereséget szenvedett együttesünk, azonban kedden hazai pályán meg lesz a lehetőség a javításra. Van is mit kijavítania Jókay Zoltánnak, hiszen az első szettet leszámítva nem tudtunk partiban lenni ellenfelünkkel. Amiben feltétlenül javulnunk kell az a nyitásfogadás és a hatékony támadás befejezése. Mindenesetre a döntő még nincs lefutva és biztosak lehetünk abban, hogy kedden, hazai pályán a lányok megkettőzött erővel fognak küzdeni! A Vasas SC felhívja a szurkolók figyelmét, hogy a belépés ezúttal NEM INGYENES! A felnőtt jegy 800 forintba, a diák/nyugdíjas belépő 400 forintba kerül majd. Vasas-függő igazolvánnyal szintén 400 forintért lehet bemenni a meccsre.

A döntő második összecsapása kedden 18 órakor kezdődik a Folyondár utcában és a Digi Sport plusz élőben közvetíti!

 

2011. április 11 21:10:00-kor

Előnyben a BSE!

A BSE-FCSM hazai pályán 3:0-ra nyert a Vasas Duna Autó Óbuda ellen a női Extraliga döntőjének első mérkőzésén.

Érdekes módon a szűkös városmajori csarnokban nem volt teltház...

Nagy Eszter szerezte a finálé első pontját, Miklai Zsanett szélsőtámadásával tartotta előnyét a vendégcsapat (2:4). Sándor Renáta egyenlített (4:4), Oláh Vivien ászértékűt nyitott (5:7), de Sándor hátsósoros ütésével és egy rossz labdakezeléssel már a BSE vezetett az első technikai szünetben (8:7). Dékány lehúzott egy visszapattanó labdát, megint az óbudaiak álltak jobban (8:9), de amikor ütést rontott, újra fordult az állás (10:9). Tóth Gáborné és Sándor rossz ütésének köszönhetően fordított a Vasas (10:12). Ezúttal meg tudta tartani előnyét a látogató, Hollósy László időt kért (11:14). Dékány Bernadett a hátsó sorból bombázott, együttese a második kötelező szünetben is hárommal vezetett (13:16).

Milovits Júlia és Oláh Vivien is nyitást rontott, de Dékány és Oláh ütéseivel tartotta a differenciát a vendégcsapat (15:18). Sándor Renáta felhozta mínusz egyre a BSE-t, Jókay Zoltán időt kért (17:18). Sándor egyenlített, de Miklai továbblendített csapatát. A liberó, Vatai Gabriella remeket, de Dékány támadás-befejezése nem volt hatékony, Sándor duplájával fordított a címvédő, Jókay időt kért (21:19). Milovits rontott, Sándor Renáta pedig elintézte az első szettet (25:21, 1:0).

Az, hogy Sándor Renáta ellen nem tudnak hatékonyan védekezni az óbudaiak, nem újdonság. De eredményes, határozott, ellenállhatatlan szélsőtámadás nélkül esélytelen a Vasas.

Tóth Gáborné ütötte a második játszma első pontját, aztán nyitott egy ászértékűt (3:0). Jókay Zoltán gyorsan időt kért (4:0), aztán a csapatkapitány, Takács Zsófia ászértékű szervájával felzárkózott a látogató (4:3). Kötél Dóra széles ütésével egyenlített a Vasas (6:6), de az első technikainál megint a hazaiak álltak jobban (8:7). A folytatásban újra ellépett a házigazda, amely ekkor már egyértelműen uralta, irányította a játékot (12:9). Nem volt teljesen világos, hogy miért a magyar mezőny egyik legjobb liberóját, Tóth Andreát nyitották az óbudaiak. Felkapaszkodott mínusz egyre a Vasas, de a címvédő a remek mezőnymunkára alapozva eredményes ellentámadásokat vezetett. Feltűnő volt a látogatók gyenge támadóhatékonysága, az ütőjátékosok sokszor elugrották magukat, így csak kényszerejtésekkel próbálkozhattak.

Takács Zsófia szinte egyáltalán nem volt játékban, Dékány Bernadettnek pedig nem nagyon jöttek össze a próbálkozásai (16:12). Szinte mindenből pontot szerzett a BSE, Jókay Zoltán időt kért (18:12). Totálisan leblokkolt a vendégcsapat, Gudmann Csilla kétszer is ászértékűt nyitott, a Vasas trénere feladót cserélt, Milovits Júliát váltotta Lutter Liza. Bajnoki döntőben kiváltképp megalázó, tízpontos különbség alakult ki (22:12). Sándor Renáta is ászt szervált, Kötél Dóra ütésével zárult a második játszma. Katasztrofális nyitásfogadása miatt teljes összezuhant a Vasas (25:13, 2:0).

"Szeretném látni a pírt az arcodon! Olyan sápadt vagy, mint a mez!" - mondta a szünetben Jókay Zoltán, a Vasas edzője.

Dékány duplájával kezdődött a harmadik etap, közben Miklai rontott támadást. Gudmann Csilla ásznyitásával átvette a vezetést a házigazda (3:2), és gyorsan el is lépett továbbra is nagyon sokat hibázó ellenfelétől, Jókay nem várta meg a technikait, időt kért (7:3). A helyzet nem változott, Miklai és Vatai jól játszott, Dékány nem, Takács pedig alig kapott labdát. A hazaiak parádésan mezőnyöztek és hatékonyan támadtak (12:8). Sándor Renáta ütést rontott, két pontra zárkózott a nyitásokat pontatlanul fogadó vendég (12:10). Nagyszerűen küzdött a Vasas, és tapadt ellenfelére (13:12), de két rontás után Jókay Zoltán időt kért (15:12). A második technikai után még csak két pont volt közte (17:15), de a folytatásban megint teljesen összeszakadt a Vasas, a házigazda BSE pedig remek játékkal lezárta a meccset (25:19, 3:0).

Folytatás kedden a Folyondár utcában 18 órától.

Extraliga, nők, döntő, 1. mérkőzés

BSE-FCSM - Vasas Duna Autó Óbuda 3:0 (21, 13, 19)
Városmajor 300 néző. Játékvezetők: Adler, Tillmann
BSE: Gudmann 5, Tóthné 11, Sándor R. 22, Horváth A. 4, Kötél D. 8, Hackl 4. Csere: Tóth A. (liberó). Edző: Hollósy László
Vasas: Milovits 1, Nagy E. 7, Takács Zs. 5, Dékány 16, Miklai 7, Oláh V 4. Csere: Vatai (liberó), Lévai, Lutter L., Borsos. Edző: Jókay Zoltán

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 8:7, 11:14, 19:19, 23:20. 2. játszma: 8:7, 14:12, 19:12, 23:13. 3. játszma: 8:5, 14:12, 19:15, 23:17

Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1:0, a javára.

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Hollósy László: - Fegyelmezet védekezésüknek köszönhetjük a mai győzelmet.

Jóky Zoltán: - Jól kezdtünk, azonban az első szett végén megint elkövettünk három technikai hibát. Ezután még a nyitásfogadásunk is visszaesett, így már nem tudtunk partiban lenni a BSE-vel!

forrás: hunvolley.blog.hu

2011. április 11 10:40:00-kor

Most kell visszavágni a BSE-nek!

Holnap kezdődik a bajnoki döntő, ahol együttesünk az örök rivális BSE-vel találkozik. Az első meccset 18 óra 30 perckor rendezik a városmajori Szamos utcában. Ellenfelünk várhatja nyugodtabban a döntőt, hiszen az idei egymás elleni négy bajnoki meccsből mindet megnyerték, sőt a mieink még csak szettet sem tudtak elvenni a riválistól. Persze tudjuk, hogy ennek a csapatnak akkor megy jól a játék, amikor nagyon kell. Most pedig nagyon fog kelleni és ezt a lányok is átérzik!

Ellenfelünk a rájátszás első körében NB1-ből feljutott Miskolcot verte meg a papírformának megfelelően, azonban a fináléba jutásért alaposan megizzadtak az Újpest ellen. A mieinknek meglepetésre a negyeddöntőben volt nehezebb dolga, három mérkőzés kellett a Fehérvár kiverésére. Az elődöntőben a Gödöllővel találkoztunk és meggyőző játékkal, magabiztos - kétszer idegenben nyerve - három találkozó alatt jutottunk a döntőbe.

Az elődöntő és a döntő között három hét szünet volt, ami nem feltétlenül könnyítette meg az együttesek felkészülését. Igaz ebből előnyt is lehet kovácsolni kérdés, hogy kinek, hogy sikerült a felkészülés. A mieink két edzőmeccset játszottak az Újpesttel, azonban meglepetésre mind két meccset elveszítettük 3:2-re. Reméljük ezúttal is igaz lesz a mondás, ha a főpróba nem sikerül, jó lesz az előadás.

"Több felállást is gyakoroltunk, amiben vannak új elemek is, ez még egy kicsit furcsa volt." -nyilatkozta honlapunknak válogatott ütőjátékosunk Dékány Bernadett. "Próbáltuk azokat a dolgokat kijavítani, amik kevésbé mennek. Gyakoroltuk az ellenfél támadásainak kivédekezését és minden olyan elemet, amivel sikeresek lehetünk. A csapat nagyon motivált és nagyon együtt is vagyunk. Pénteken csapatösszetartás is volt, közösen elmentünk edzésidőben egy kávézóba, ahol kicsit kizökkenve a hétköznapok monotóniájából oldódhattunk egy picit. Én is, de mindenki nevében mondhatom, hogy nagyon várjuk a döntőt. Szeretem a tét meccseket, amire igazán kell koncentrálni és ahol minden egyes pontnak nagy jelentősége van. Szerencsére egészséges vagyok, de ha fájni is valamim azt is kibírnám! A BSE is biztos készül rám, ahogy mindenkire, de mindent meg fogok tenni azért, hogy megcsináljam a dolgomat és pontjaimat!"

Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy időben érkezzenek a csarnokba, mert az a terem adottságai, valamint befogadóképessége miatt gyorsan megtelik majd!  


Extraliga, nők, DÖNTŐ, 1. mérkőzés (Digi+)

BSE-FCSM - Vasas Duna Autó Óbuda
Városmajor, Szamos utca 18:30
Vezeti: Adler, Tillmann

 

2011. április 9 22:17:00-kor

Döntőbe jutottak a serdülők, tornát nyertek a minik!

Szombaton nem csak a juniorok, de a serdülők és a minik is pályára léptek. A legissebbek TF-en, a serdülők Szegeden szerepeltek. Mind a két korcsoport megnyerte valamennyi mérkőzését, és az első helyen végeztek.

Különleges mini tornát szervezett a TFSE-KRA vasárnap Budapesten. A TFSE-KRA edzőjének Hiervarter Ákosnak a fejéből pattant ki az ötlet, hogy legyen egy olyan mini torna, ahol minden résztvevő egyesület 3 csapatot állít ki (A, B, C), akik egymás ellen küzdenek.

A tornán a házigazdák mellett a GRC, az ÚCSDSE és a Vasas vettek részt.

Az "A" kategória végeredménye:
1. Vasas, 2. TFSE-KRA, 3. Gödöllő, 4. ÚCSDSE

A "B" kategória végeredménye:
1. Vasas, 2. ÚCSDSE, 3. Gödöllő, 4. TFSE-KRA

A "C" kategória végeredménye:
1. Vasas, 2. ÚCSDSE, 3. Gödöllő, 4. TFSE-KRA

Az összetett végeredmény:
1. Vasas- ( 3×1. hely) ABC Kupa győztes
2. ÚCSDSE (2×2. hely, 1x 4. hely)
3. TEVA Gödölli RC (3×3. hely)
4. TFSE-KRA (1×2. hely, 2×4. hely)

Serdülő csapatunk az OSB bajnokság elődöntjében lépett pályára Szegeden, ahol valamennyi mérkőzését megnyerte, ezzel bejutottak az országos bajnokság döntőjébe!

Vasas-Hofeka-Óbuda - TFSE-KRA 3:1
Vasas-HOFEKA-Óbuda - Kecskeméti Sportiskola 3:0
Vasas-HOFEKA-Óbuda - Szeged 3:1

 

2011. április 4 17:53:00-kor

Angelland Football&FanShop!

Új bolt nyílt Angyalföld szívében, amely elsősorban a Vasas-szurkolókat és foci szerelmeseit várja. A Vasas-relikviák mellett számos más foci csapat ajándéktárgyai is megtalálhatóak, de a két legnagyobb sportszergyártó számos terméke is megtalálható. A tulajdonosok minden sportágra nyitottak és igyekeznek teljesíteni minden kívánságot. Igazolt Vasas-játékosokat pedig hatalmas kedvezményekkel várnak a boltban. További infóért kattints a képre!

 

2011. április 4 17:53:00-kor

Döntőbe jutott csapatunk!

A nap negyedik találkozóján a házigazda Újpest magabiztosan győzte le a Miskolcot 3:0-ra. Ezzel csapatunk gyakorlatilag tovább jutott a döntőbe. Az utolsó találkozón a borsodi csapat lesz az ellenfelünk.

Miklai rontásával kezdődött a találkozó, amit egy hálóérintés követett, ezúttal a miskolciak részéről (1:1). Ismét Miklai került főszerepbe, először ászt nyitott, majd a következő szervájánál belépett, Dékány viszont már nem hibázott szélről (3:2). Borsos nyitott ászértékűt, ám Mosonyi ütésével zárkózott a Miskolc (4:3). Rossz nyitásfogadásunknak meg lett az eredménye 5:5-nél egyenlített ellenfelünk. Ellépni nem tudtunk folyamatosan tapadt ellenfelünk, sőt Horváth hibája után a vezetést is átvették (9:10), sőt miután Mosonyi Tekla betakarta Horváthot már két egység volt a lemaradásunk, így Kőnig időt kért (9:11).

Hiába az időkérés nem sikerült közelebb kerülnünk a borsodiakhoz, sőt Dékány hálóbatámadása után már hárommal vezetett ellenfelünk (11:14). A játékvezetők nem fújtak le egy duplaérintést, a mieinktől pedig mindenki megállt, így az át tett labda könnyedén esett le (11:15), Kőnig pedig ismét időt kért. Horváth sáncával és Miklai hátsósoros támadásával elkezdtük a felzárkózást, sőt Dékány sem hibázott (14:15). Lutter másodikra átette ezzel egyenlítettünk, de következett egy szervarontás ami megtörte a lendületünket (15:16).

Ismét sikerült elbambulnunk, így megint előnybe került ellenfelünk (16:19). Ellenfelünk lendületét Horváth Gabriella törte meg egy jó támadással (17:20). El is kezdtük a felzárkózást, igaz ez nagyban köszönhető a miskolci rontásoknak is (20:21). Horváth ismét jó megoldást választottunk amivel egyenlíteni tudtunk, így Toma Sándor is kikérte idejét (21:21).

Horváth ismét a legjobbkor villant, szép ütésével átvettük a vezetést, sőt egy miskolci hálótámadás után ismét időt kért Toma-mester (23:21). Miklai bombájával szettlabdához jutottunk, amit egy miskolci hibának köszönhetően ki is használtunk. (1:0, 25:21)

Miklai hibájával szerzett vezetést a Miskolc a második szett elején, ám szintén Miklai centerből hatalmasat bombázott, majd még egy ászt is nyitott (2:1). Lendületünk a folytatásban is kitartott, feljavult mezőnymunkánknak köszönhetően sikerült folyamatosan ellépnünk riválisunktól (8:4). Két Miklai rontással zárkózott a MISI, lendületüket azonban Dékány életerős ütése törte meg (11:7) Nem játszottunk jól, előnyünket azonban magabiztosan tartottuk a folytatásban is, sőt egy két támadásban szép figurára is futotta (15:10). Dékány szép megoldásai után kisebb zavar támadt ellenfelünk oldalán, amit szintén Dékány két ásznyitással bosszult meg (20:12). Nem sokkal később Toma Sándor időt is kért (22:13). Horváth Gabriella pontjával ismét szettlabdához jutottak a mieink, amit Borsos centertámadásával ki is használtunk (2:0, 24:16).

Lévai szép mentése után Borsos tudott eredményes lenni a harmadik játszma elején, ám Mosonyi Tekla ütése után egyenlített ellenfelünk (1:1). A folytatásban előnyt szerzett a MISI, mi pedig ismét sok hibával játszottunk (4:7) Elkezdtük a felzárkózást Dékánynak köszönhetően. Az egyik miskolci lány rosszul lépett és megsérült, így lecserélte őt edzője (6:9). Dékány Berni, Nagy Eszti és Horváth Gabi is jól támadott, időt is kért egyből Toma Sándor (12:12). Az időkérés sem segített a Miskolcon, egyre jobban lendületbe jövő csapatunk folyamatosan vette át az irányítást (16:13). Folyamatosan léptünk el, így Toma-edzőnek sem maradt más választása, mint ki kérni második idejét (20:14). Próbált zárkózni a Miskolc, szerencsére a mieink mindig jókor ébredtek (22:18). Nem tudott közelebb kerülni hozzánk ellenfelünk már, így megnyertük ezt a meccset is és az utolsó meccs eredményétől függetlenül bejutottunk a döntőbe. (3:0, 25:19)

Vasas Duna Autó Óbuda - Miskolci VSC-MISI 3:0 (21, 16, 19)
Vasas:
Horváth 12, Lutter 1, Dékány 14, Miklai 10, Borsos 7, Nagy E 6.
Csere: Lévai (liberó), Lakatos.
Edző: Kőnig Gábor

 

2011. április 2 12:21:00-kor

Átgázoltunk a Kalocsán is !

A nap második találkozóján a Kalocsa 3:0-ás vereséget szenvedett a Miskolctól. A mieink második találkozója a Kalocsa ellen volt.

Lutter Liza szervávival kezdődött az összecsapás és ezzel is folytatódott. Feladónk egymás után tizennégyszer üthetett bele a labdába, amire ellenfelünk - a mi hibánk után  megszerezte első pontját (14:1). Már ekkor eldől a játszma sorsa. Miklai is ászt nyitott, majd a következő szerváját már elrontotta (15:2). Ekkor a szintén jó nyitó Borsos érkezhetett, aki szintén több ásszal köszönt be, majd következett Dékány egy szélső támadásból (20:2). Borsos újabb ásznyitásával már 20! pont volt az együttesek között a különbség, amit Dékány egy keresztütéssel tovább növelt (23:2). Borsos elrontotta a sokadik nyitását, majd egy ásszal a kalocsaiak megszerezték első saját pontjukat is (23:4). Nagy Eszter jutatta a mieinket szettlabdához, amit meg is nyertünk ellenfelünk rontásának köszönhetően. (1:0, 25:4)

Már a felállásnál hibázott a Kalocsa a második szett elején, rossz játékos kezdte a nyitást, így játék nélkül szereztük meg a vezetést, amit Miklai Zsanett ásznyitása hat ásznyitása követett, amin már ellenfelünk is nevetett (7:0). Egymás után rontottunk kettőt, előbb Dékány, majd Borsos, így zárkózott a Kalocsa (7:2). Borsos ásznyitásával újra növeltük a különbséget, ami Nagy Eszter sánca után már hét pont volt (9:2). Nagy Eszter emelése jelentette a negyedik pontot ellenfelünknek (11:4), majd ismét elforgott a Kalocsa (12:4). Pelikán Ferenc játékvezető ismertette a forgás szabályait, majd elmagyarázta, hogy kinek hol kell állnia, így némi szünet után folytatódhatott a meccs.

Lakatos Enikő egy ásznyitás után szervát rontott, de ezt megtette ellenfelünk is (14:5).  Nagy Eszter nyitását nem tudták fogadni pontosan, az áthulló labdát pedig Borsos ölte meg, majd következett a menetrend szerinti ásznyitás (18:6). Komoly problémát okozott a Kalocsának, hogy kinek hova kell forognia, minden nyitás előtt hosszasan egyeztettek. Hosszú labdamenet után Miklai tudott eredményes lenni (19:6). A folytatásban  sem csökkent a különbség és  Miklai ásznyitásával tizenhárom pontos előnnyel várhattuk a hajrát (22:9). Miklai újabb két ászával jutottunk szettlabdához, igaz a játékvezető bemutatta a térfélcserét, még egy pontot kellett nekünk szerezni (24:9). Ezt ismét Miklai szerezte, igaz ezúttal nem nyitásból, hanem hátsósoros támadásból. (2:0, 25:9)

Dékány pontjával kezdtük a harmadik felvonást, amit Lutter ásza követett. Tovább folytatta remek nyitásait feladónk, szinte lemásoltuk az első szett elejét (6:0). Itt Dékány hibázott, azonban Horváth egy életerős bombával javítani tudott, majd ászt nyitott (8:1). Továbbra is lendületben maradtunk és Miklai Zsanett ütésével ismét tíz pont volt a különbség (16:6). Lutter egymás után három ászt nyitott ezzel meccslabdához jutottunk (24:7). Lutter szervát rontott, Lakatos hálóba ütött, azonban a kalocsai csapat is hibázott így 25:9-re megnyertük a harmadik szettet is. (3:0, 25:9)

Egy meccs szünet után a Miskolccal folytatják a mieink.

Vasas Duna Autó Óbuda - Kalocsa (4, 9, 9)
Vasas: Horváth 9, Lutter 11, Dékány 10, Miklai 18, Borsos 5, Nagy E. 4.
Csere: Lévai (liberó), Lakatos 3.
Edző: Kőnig Gábor

 

2011. április 2 12:21:00-kor

Elmaradt a rangadó !

A péntek este 3:2-re elveszített edzőmeccs után, szombaton ismét a Megyeri úti csarnoké volt a főszerep, ahol ezúttal a junior bajnokság elődöntőit rendezték meg. Csapatunk a házigazda Újpesttel, a Kalocsával és a Miskolccal van egy csoportban. Az első meccs várhatóan a továbbjutásról is dönt, hiszen a két fővárosi csapat játszik egymással.

Horváth Gabriella és Dékány Bernadett pontos támadásaival kezdődött a junior elődöntő, amit Borsos ásznyitása követett, a vendéglátóinktól pedig Hadnagy tudott eredményes lenni (2:5). Miklai rossz fogadása után zárkóztak a lilák, azonban Nagy Eszter centertámadásával ismét magunkhoz vettük a kezdeményezést (5:9). Nem vettünk vissza a lendületből és Borsos gyönyörű sáncával immár öt pont volt az előnyünk, következett is a hazai időkérés (7:12)

Visszatérve ismét egy remek sáncot mutattak be a vasasos-lányok, ezúttal Horváthnak köszönhetően, majd Miklai tudott eredményes lenni szélről (7:14). Borsos kényszer megoldásának ért pontot csapatunknak, ám egy jó támadással próbált kapaszkodni ellenfelünk (10:18). Lutter Liza jól tette át másodikra, azonban a tíz pontos különbséget nem sikerült beállítani Dékány rontása miatt (11:19). Lutter jól szolgálta ki a centereket, így Nagy Eszter pontjával és egy hazai rontással ezúttal már sikerült beállítani a tíz pontos differenciát (12:22). Ismét egy jó centertámadás következett, ezúttal Borsostól, majd Miklai ütésével szettlabdához jutottunk. Nem váratott magára sokáig ennek a kihasználása, Miklai sáncával megnyertük az első játszmát. (0:1, 25:13)

Hazai rontással kezdődött a második felvonás, amit Borsos sánca követett (0:2). Miklai belépett szervánál, azonban Horváth Gabriella gyönyörű támadása és Nagy Eszter hasonlóan szép sánca után, sikerült hamar ellépnünk (1:4). Sokkal jobban koncentrált a Vasas, pontosabbak voltak a támadásaik és mezőnyben is felülmúlták ellenfelüket. Dékány is elővette jobbik formáját és három szép támadást is bemutatott (2:10), sőt egy hazai rontás és egy Miklai hátsósoros támadás után ismét tíz egység volt a különbség (2:12).

Cserélt is Kőnig Gábor, a nagyon jól játszó Horváth Gabriella helyett pályára küldte Lakatos Enikőt. Nagy lendülettel játszott együttesünk, aminek ezúttal az eredménye is meglett hiszen Miklai sáncával tetemes volt a vezetésünk (4:18). Biztos vezetésünk tudatában egy kicsit leültek a mieink és öt pontot szereztek egymás után a hazaiak (9:20). A jó sorozatuknak Ancsin Kitti rossz nyitása vetett véget, ám Hadnagy Renáta ütése, és Miklai hibája után tovább tudták faragni hátrányukat (12:21). Ahogy számítani is lehetett rá túl későn ébredtek a hazaiak és Bleicher Nóra hibája után szettlabdához jutottunk (12:24), amit Lakatos Enikő sáncával ki is használtunk. (0:2, 25:12)

Hazaiak rossz nyitásfogadása után Horváth szerzett egy szerencsés pontot, majd Dékány ütött egy hálót (1:2). Ancsin vonalon túlra nyitott, amire Miklai egy ásszal válaszolt (1:4). Két hazai hiba, majd ismét egy ásznyitás, ezúttal Borsostól, amit a hazaiak időkérése követett (2:7). Hiába vezettünk öt ponttal is, figyelmetlenségeink után feljött egy pontra ellenfelünk (9:10). Szerencsére idejében ébredtünk és egy Miklai bombának és Dékány ejtésének köszönhetően ismét sikerült ellépnünk (9:13). Megtörni látszott ellenfelünk lendülete, amihez Miklai két ásznyitással járult hozzá (9:16)

A véghajrára érkezett ismét Lakatos Enikő (13:20). Miklai előbb ütött egy bombát, majd az áthulló labdát vágta be, majd Dékány következett hátsósorból (14:24), majd Miklai sáncával megnyertük a meccset. (0:3, 25:14)

A rangadó ezúttal elmaradt, hiszen csapatunk szó szerint átgázolt ellenfelén, amivel nagyon közel került a továbbjutáshoz. Csapatunkban Horváth Gabriella, Lutter Liza és Miklai Zsanett játszott jól. Következő mérkőzést délben játsszuk a Kalocsa ellen.

Újpest TE - Vasas Duna Autó Óbuda 0:3 (-13, -12, -14)
Megyeri út, 30 néző

Vasas: Horváth 11, Lutter L. 1, Dékány 12, Miklai 15, Borsos 5, Nagy E 4.
Csere: Lévai (liberó), Lakatos 1
Edző: Kőnig Gábor

 

2011. április 2 10:21:00-kor

Zsúfolt hétvége következik!

A hétvégén szakosztályunk csapatainak három fronton is helyt kell állnia. A bajnoki döntőre készülő felnőttek pénteken 19-órától edzőmérkőzést játszanak az Újpest csapatával a megyeri úti Tungsram-csarnokban. Az elődöntő és a bajnoki finálé közötti három hetes szünetben fontos, hogy ne csak edzéseken tudjuk gyakorolni játékunkat, hanem egy jó csapat ellen is kipróbáljuk a játékelemeket.

Szombaton aztán ismét a Tungsram-csarnokba látogatunk, ahol a junior bajnokság elődöntőjét rendezik. Csapatunk a házigazda Újpesten kívül még, a Miskolc és a Kalocsával játszik. Az első mérkőzést reggel 9 órakor rendezik, ahol a hazai UTE játszik majd a mieinkkel. Alighanem ezen a találkozón dől majd el a továbbjutás sorsa is. Az első helyen továbbjutó csapat az 1-4 helyért, a második helyen végző az 5-8, a harmadik 9-12, míg a negyedik 13-16-ik helyért játszhat majd!

Nem csak a juniorok és a felnőttek, hanem a serdülők is parkettre lépnek szombaton, igaz nekik kell a legmesszebbre utaznia, hiszen ők az Országos Serdülő Bajnokság (OSB), elődöntőjének a második tornáján szerepelnek majd. Az elsőt magabiztos fölénnyel nyerték meg Hőnig László tanítványai a TF tornacsarnokába, így ezúttal sem lehet más céljuk, mint minden mérkőzést megnyerni. A csoport ellenfelek pedig a Szeged, a Kecskemét és a TFSE-KRA lesz.

Junior elődöntő mérkőzései:

09:00 Vasas Duna Autó Óbuda - Újpesti TE
12:00 Vasas Duna Autó Óbuda - Kalocsai SE
15:00 Albrecht-MVSC-MISI - Vasas Duna Autó Óbuda

A teljes forgatókönyv ide kattintva érhető el!

OSB elődöntő mérkőzései

11:00 Vasas-HOFEKA-Óbuda - TFSE-ASaH Line-KRA
12:30 Kecskeméti Sportiskola - Vasas HOFEKA-Óbuda
17:00 Vasas-HOFEKA-Óbuda - HPQ-Szeged

A teljes forgatókönyv ide kattintva érhető el!

 

2011. március 30 11:17:00-kor

Gödöllőn kötelező olvasmány lesz a Ludas Matyi!

A Vasas Duna Autó Óbuda 3:1-re győzött a TEVA-Gödöllői RC otthonában a női Extraliga elődöntőjének harmadik mérkőzésén. Sikerükkel a fővárosiak alaposan visszavágtak riválisuknak a Magyar Kupa-elődöntőben elszenvedett vereségért, 3:0-ra megnyerték a párharcot, és bejutottak a fináléba.

Miklai Zsanett jó oldott meg egy kényszerhelyzetet, ez volt a mérkőzés első pontja, de Németh Zsuzsanna ásznyitásával gyorsan fordított a Gödöllő (2:1). Nagy Eszter blokkjával megint a vendégeknél volt az előny (3:4). A Vasas ismét tudatosan, jól röplabdázott, keveset hibázott, és irányította a játékot (5:8). A jól mezőnyöző és eredményesen támadó óbudaiak tartották vezetésüket, ebben a Gödöllő hibái is közrejátszottak. Kriegel Éva pontjával feljött kettőre a házigazda, Jókay Zoltán rögtön időt kért (9:11). A folytatásban továbbra is összeszedetten menetelt és nagyon jól mezőnyözött a hazai csapat, amely Takács Zsófia ütésrontásával egyenlített (11:11).

Dékány Bernadett pontjai következtek, Deme Gábor is időt kért (12:15). Egyáltalán nem volt rossz a játék, izgalmas, látványos labdameneteket produkáltak a csapatok. Dékány ejtésével és Takács ásznyitásával folytatta jó sorozatát a fővárosi együttes, Deme mester kikérte második idejét (13:18). A visszatérés után Szakmáry pontjával megint csak kettővel vezetett a Vasas, jött is a második idő (16:18). Milovits Júlia a hálóba továbbított, de Nagy Eszter centerpontja miatt nem jött össze az egyenlítés a Gödöllőnek (17:19). Megint sok támadást rontottak a hazaiak, Nagy Eszter sáncolt (17:22), Miklai Zsanett ütése nyomán pedig játszmalabdához jutott a Vasas. A szettet Dékány hátsósoros bombája zárta le (19:25, 0:1).

A második részben a házigazda kezdet jobban, már az első technikai előtt jött a Vasas időkérése (5:2). Merkószki és Szakmáry pontjaival lendületben maradt a Gödöllő (7:2), mert a Vasas védekezése és támadójátéka sem volt olyan hatékony, mint egy szettel korábban. Milovits ejtése után Széles Petra előbb ütött, majd blokkolt (12:6)! Száguldott a hazai csapat, mint két nappal korábban, a harmadik szettben. Milovits antennát nyitott, Németh Zsuzsanna és Szakmáry Gréta nem hibázott támadásban, így a házigazda már nyolc ponttal vezetett a második technikainál (16:8).

Ahogy sejteni lehetett, nem múlt el balhé nélkül a meccs, amely egy idő után Jókay Zoltán és Ujházi Mónika szópárbajává silányult, villant is a sárga lap (18:10). Ez alaposan felhergelte a Vasas szurkolóit és játékosait egyaránt, de a lelátón és pályán is tehetetlenek voltak a fővárosiak, mert túl nagy volt együttesük hátránya. A látogatók időt kértek (20:13), aztán a hazaiak különböztek össze az első játékvezetővel. Miklai Zsanett pontja és Kriegel Éva hibája után Deme Gábor kért időt (21:17), mert lassacskán újra látótávolsága kerültek a vendégek. Németh Zsuzsanna ütést rontott, de a másik oldalon egy pontatlan feladás után Takács Zsófia is. Takács újabb hibája után megnyugodhattak a gödöllőiek, akik Széles Petra duplájával lezárták a szettet (25:18, 1:1).

A zaklatott második etap után a harmadik felvonás elején szerencsére a játéké volt a főszerep, a Vasas továbbra is bántó nyitásrontásokat vétett, ennek ellenére gyorsan ellépett (3:6). Hamar elkezdett zárkózni a Gödöllő, de Nagy Eszter blokkjával a fővárosiak mehettek előnnyel az első kötelező pihenőre (6:8). A feladók pontatlanságai borzolták a nézők és az edzők idegeit. Kriegel Zsófia ütésével egyenlített a házigazda (10:10), de ezután megszakítás nélkül négy pontot szerzett a Vasas (10:14). Nem hagyta magát a Gödöllő, gyorsan visszazárkózott, Jókay Zoltán időt kért (13:14).

Nagyon küzdött, harcolt mindkét csapat, de a bosszantó pontatlanságok miatt nem volt kimondottan színvonalas a játék. Merkószki Tünde lecsapásával a második technikai előtt egyenlítettek a hazaiak, és Takács hosszú ütésével a vezetést is átvették (16:15). Jól nyitottak és mezőnyöztek a gödöllőiek, ez volt az eredményességük alapja. A Vasas impotens támadójátékát Miklai Zsanett törte meg (18:17), de Kriegel Zsófia ütésével már három pont volt együttese hátránya (20:17), Jókay ismét időt kért. Dékány és Miklai felhozta a Vasast (20:19), Merkószki ejtése szélesnek bizonyult, egyenlő állásnál kért időt Deme Gábor (20:20). Elképesztő labdamenet végén Oláh Vivien ütött pontot (20:21), de Lévai Vivien szervát rontott. Miklai is beköszönt, két hazai támadás pontatlanra sikeredett, Takács Zsófia bombája pedig lezárta a játszmát (21:25, 1:2).

Miklai Zsanett ászt nyitott a negyedik periódus elején (1:3), ezzel ismét elkapta a fonalat együttese, és az első kötelező pihenőnél már öttel vezetett (3:8). Milovits Júlia kiosztott egy durván nagy blokkot Németh Zsuzsannának, majd Dékány Bernadett nyitott egy ászértékűt (5:11). Csakhamar megtört a fővárosiak lendülete, némileg közelebb került riválisához a házigazda (8:12). Ennél jobban nem csökkent a különbség. Nagy Eszter centerütése kívülről csípte a vonalat, a vonalbíró ítélete helyes volt, Deme Gábor azonban nem így látta, s előbb a vonalassal, majd a nézőkkel vitatkozott, ő is besárgult (11:17).

Hazai időkérés után tovább nőtt a Vasas előnye, a kiválóan játszó Nagy Eszter blokkolt, aztán a gödöllői feladás megint pontatlan volt (13:21). Merkószki ászt nyitott, aztán rontott. Oláh Vivien meccslabdához juttatta csapatát, Dékány Bernadett nagy mentése után Takács Zsófia pedig lezárta a találkozót, döntőben a Vasas (16:25, 1:3)!

Extraliga, nők, elődöntő, 3. mérkőzés

TEVA-Gödöllői RC - Vasas Duna Autó Óbuda 1:3 (-19, 18, -21, -16)
Gödöllő, 200 néző. Játékvezetők: Ujházi, László É.
Gödöllő: Kriegel É. 6, Merkószki 9, Szakmáry 8, Németh Zs. 7, Kriegel Zs. 5, Széles 12.
Csere: Lékó (liberó), Kecskés, Szűcs Zs.
Edző: Deme Gábor
Vasas: Milovits 6, Nagy E. 8, Dékány 19, Takács Zs. 12, Miklai 14, Borsos 1.
Csere: Vatai (liberó), Lévai, Lutter L., Oláh V. 2, Horváth G.
Edző: Jókay Zoltán
Sárga lap: Deme Gábor (negyedik szett), illetve Jókay Zoltán (második szett).

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 5:8, 12:14, 17:19, 18:23. 2. játszma: 8:3, 14:8, 19:13, 23:18. 3. játszma: 6:8, 10:14, 16:15, 20:17, 21:23. 4. játszma: 3:8, 10:14, 13:19, 15:23

Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3:0, a Vasas javára.

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Deme Gábor: - Gratulálok a Vasasnak, megérdemelten jutott döntőbe. Annyi megjegyzésem még lenne - és ebből még a szövetség is tanulhat -, hogy három nappal a kupadöntő után egy csapat nem lehet újra csúcsformában, azt hiszem, ennek is köszönhető, hogy nem jutottunk tovább.
Jókay Zoltán: - Három! Örülök, hogy a lányok olvasták Lúdas Matyi történetét!

hunvolley.blog.hu

2011. március 19 23:35:00-kor

Egy lépésre a döntőtől!

A Vasas Duna Autó Óbuda hazai pályán 3:1-re nyert a TEVA-Gödöllői RC ellen a női Extraliga elődöntőjének második mérkőzésén. A párharc állása 2:0, a fővárosiak javára, tehát ezen az ágon szombat este eldőlhet a fináléba jutás kérdése.

Széles Petra ásznyitásával kezdődött a meccs, de Takács Zsófia és Miklai Zsanett eredményességének köszönhetően hamarosan fordított a Vasas (4:3). Takács is szervált egy ászt (5:3), Miklai blokkolt (7:4), a hazaiak előny gyorsan nőtt. Az első technikai után is jobban ment a játék a fővárosiaknak, a Gödöllő meglehetősen sokat hibázott. A Vasas semmi különöset nem nyújtott, megfelelő alapjátékkal, odafigyeléssel tartotta vezetését, Deme Gábor időt kért (11:6). Fel is zárkózott csapata (11:9), de aztán megint jöttek a kudarckerülő megoldások, rontások, főleg támadásban, az óbudai együttes ugyanakkor bátran röplabdázott. Széles Petra blokkjával megint közelített a látogató, Jókay Zoltán is időt kért (21:19). A visszatérést követően több rossz hazai megoldás után Dékány ütést rontott (21:20), de Miklai Zsanett hátsósoros pörgetését csak nézték a gödöllőiek, így a labda leesett a térfelükön, innen pedig már nem volt visszaút. Nagy Eszter centerből támadott, Deme mester megint időt kért (23:20). Miklai ismét eredményes volt, a vendégek pedig egy rossz labdaérintéssel végleg elintézték maguknak (de leginkább ellenfelüknek) a szettet (25:22, 1:0).

Takács, Miklai és Dékány is védhetetlenül ütött a második szett elején (3:1). Kellemetlenül, pontosan és taktikusan nyitottak a fővárosiak, pedig nem is erőből szerváltak. Megint sokat rontott a Gödöllő, és gyorsan komoly hátrányba került (8:3). Ebben az időszakban hosszú labdameneteket láthatott a közönség, nehézkes volt a támadás-befejezés mindkét csapat számára, de ekkor is a házigazda volt eredményesebb. Németh Zsuzsanna duplájával is csak öt pontra tudott felzárkózni a látogató (11:6), de Széles ásznyitásával már csak három volt közte (12:9). Ekkor sem tudott élni a lehetőséggel a Gödöllő, amely a folytatásban is elrontotta az akcióit, így a csereként beállt Oláh Vivien sáncával megint megnyugtató előnyhöz jutott a Vasas (14:9). Németh Zsuzsanna ütésével egyszer még látótávolságba tudott kerülni a vendég (15:12), ám Deme Gábornak hamarosan megint időt kellett kérnie (19:14), a vége pedig már nagyon sima volt, Dékány Bernadett fejezte be a szettet (25:18, 2:0).

Az előző két játszmában nyújtott produkciója után meglepően jól rajtolt a harmadik etapban a Gödöllő (1:4), Jókay Zoltán gyorsan időt kért. Az egyre jobban mezőnyöző látogató előbb tartotta (5:8), majd Németh jó támadásaival növelte előnyét (6:10). Takács Zsófia kevesebb labdát kapott, mint az első meccsen, ezért kevésbé volt hatékony. Neki akkor megy igazán jól a támadás, ha sorozatban üthet. Két blokkal felzárkózott a Vasas (8:10), de Kriegel Éva ütése után Jókay kikérte második idejét is (8:12). Most az óbudai csapat volt pontatlanabb, és több rontást követett el (10:15). Merkószki Tünde ásznyitása után már lehetett sejteni, hogy mi lesz a vége (13:19), de edzőjének egyszer még időt kellett kérnie (15:19). Megint Kriegel Éva volt eredményes (17:23), a Gödöllő azzal a figyelemmel röplabdázott, amellyel a Magyar Kupa elődöntőben, és meg is nyerte a szettet (18:25, 2:1).

Aztán mintha elvágták volna, a negyedik felvonásban a Gödöllő szinte megszűnt létezni, legalábbis számottevő ellenállást nem fejtett ki. Jól kezdett a Vasas (6:3), és az elsöprő lendület megmaradt a továbbiakban is. Deme Gábor hiába kért időt (11:4), együttese döbbenetesen sokat rontott, pontatlan volt, a szerencsével is hadilábon állt, így Dékány Bernadett ászértékű nyitásával tízpontos különbség alakult ki a csapatok között (14:4). Miklai Zsanett is behegesztett egy ászt (22:8), Dékány pedig lezárta a mérkőzést (25:9, 3:1).

A múlt héten a Gödöllő 3:1-re legyőzte a Vasast a Magyar Kupa debreceni elődöntőjében. Úgy látszik, a fővárosiak Lúdas Matyi módjára háromszor verik vissza azt a kudarcot riválisukon.

Extraliga, nők, elődöntő, 2. mérkőzés

Vasas Duna Autó Óbuda - TEVA-Gödöllői RC 3:1 (22, 18, -18, 9)
Folyondár utca, 200 néző. Játékvezetők: Hóbor, Donkó
Vasas: Milovits 5, Nagy E. 8, Miklai 18, Dékány 16, Takács Zs. 14, Borsos 1.
Csere: Vatai (liberó), Lévia, Oláh V. 2.
Edző: Jókay Zoltán
Gödöllő: Kriegel É. 3, Merkószki 7, Szakmáry 10, Kriegel Zs. 5, Németh Zs. 12, Széles 12.
Csere: Lékó (liberó), Tóth L., Szűcs Zs., Háfra D., Berze, Kecskés.
Edző: Deme Gábor

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 8:5, 16:12, 20:16, 23:20. 2. játszma: 8:3, 14:10, 19:14, 23:16. 3. játszma: 5:8, 10:14, 13:19, 17:23. 4. játszma: 8:3, 16:4, 22:8

Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2:0, a Vasas javára.

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Jókay Zoltán: - Kettő!

Deme Gábor: - Ma már egy picit jobban játszottunk, mint Gödöllőn. Remélem, a következő mérkőzést már megnyerjük.

hunvolley.blog.hu

2011. március 18 06:50:00-kor

Meg kell védenünk a pályaelőnyünket

A keddi első találkozón a vártnál könnyebben tudtunk győzni Gödöllőn (0:3), amivel elvettük ellenfelünk pályaelőnyét. Csütörtökön tovább növelhetjük összesített vezetésünket, amennyiben a Folyondár utcában is sikerül legyőzni riválisunkat. A két csapat rendszerint szoros, kiélezett meccseket vív egymással, így biztos, hogy ezúttal sem lesz könnyű dolga a mieinknek.

A keddi első találkozón bizony megismétlődött a tavalyi forgatókönyv, azaz hiába kapott ki a Vasas az alap- és középszakaszban kétszer is Gödöllőn, a rájátszásban nyerni tudott riválisa otthonában! Igaz, hogy míg ez tavaly már a 2:0-s vezetést jelentette a tegnapi napon pont száz éves angyalföldi klubnak, idén csak annyit jelent, hogy elvették a Pest megyeiek pályaelőnyét. Más kérdés persze, hogy ha a fővárosiak csütörtökön is nyernek, 0:2-ről nagyon nehéz dolga lenne a Gödöllőnek... A vendégek mindenesetre nagyon fogadkoznak, hogy még egyszer nem fognak olyan rosszul játszani, mint a két csapat első találkozóján, amikor a Vasas meglepően simán lépte le őket.

Az is igaz, hogy akik látták a két csapat debreceni Magyar Kupa-elődöntőjét, azoknak a második szett hajrájában bizony erősen déja vu-jük lehetett, hiszen az események nagyon hasonlóan alakultak ahhoz. Ezúttal azonban a Vasas nem tette meg ellenfelének azt a szívességet, hogy visszahozza őt a meccsbe. A Gödöllő azon a találkozón jól játszott, és a döntőben is voltak remek periódusaik a BSE ellen. Ha sikerül levetkőzniük a "Folyondár-fóbiájukat", akkor megszorongathatják az óbudaiakat. Más kérdés, hogy saját otthonukban a vasasos lányok bizony elég régóta sebezhetetlenek, amennyiben nem a BSE látogat a Folyondár utcába. A városmajoriakon kívül legutóbb tétmeccsen éppen a Gödöllő tudott nyerni Óbudán, még 2009 áprilisában, a két csapat bronzpárharcában, ám a vendégek végül azt a párharcot is elvesztették, összesítésben 3:2-re.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1:0 a Vasas javára!

Extraliga, Nők, Elődöntő, Második mérkőzés

Vasas Duna Autó Óbuda - TEVA-Gödöllői RC
Március 17 (csütörtök), 18:00 Folyondár utca
Vezeti:
Hóbor, Donkó

hunvolley.blog.hu

2011. március 17 11:30:00-kor

Elvettük a Gödöllő pályaelőnyét

A Vasas Duna Autó Óbuda meglepően simán nyert 3:0-ra a TEVA-Gödöllői RC ellen a női Extraliga elődöntőjének első mérkőzésén. Vereségükkel a gödöllőiek már az első összecsapáson elvesztették pályaelőnyüket az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharcban.

Dékány Bernadett és Takács Zsófia eredményességének köszönhetően jól kezdte a meccset a Vasas (5:6), de a hazaiak eleinte nem hagyták meglépni riválisukat (9:9). Jól nyitottak, jól fogadtak és hatékonyan ütöttek a csapatok, igazán élvezetes és színvonalas volt a játék. Miklai Zsanett ászt szervált, ezzel elhúzott az óbudai együttes (9:12). Dékány és Takács a folytatásban is bombázta a hazai térfelet, a gödöllőiek nem találták az ütések ellenszerét (10:14). Deme Gábor időt kért, de a Vasas száguldása tovább tartott (11:16).

A hazaiak trénere hamarosan módosította együttese szerkezetét. Csökkent az egyre kiválóbban mezőnyöző Gödöllő hátránya, amikor Miklai ütése szélesnek bizonyult, Jókay Zoltán időt kért (14:18). Ment a cserélgetés mindkét oldalon, Oláh Vivien ponttal mutatkozott be a vendégeknél (16:20). Hirtelen pontatlanná váltak a feladók, az ütők közül pedig inkább a fővárosiak tudták megoldani a nehéz feladatokat (19:22). Miklai hátsósoros bombája a gödöllői hármas blokkról kipattant, ezzel játszmalabdához jutott a Vasas, Deme mester megint időt kért (20:24), de Dékány Bernadett ásznyitásával véget ért a szett (20:25, 0:1).

Milovits Júlia remek nyitásaival kezdődött a második rész (0:2), majd Németh Zsuzsanna szintén szervából egyenlített (2:2). Elkezdtek hibázni a vendégek, ez az első szettben nem volt jellemző rájuk (6:3). Jól játszott az első részben a Vasas, ezért érthetetlen, hogy miért kezdett kapkodni a fordulás után. A Gödöllő persze jól kihasználta riválisa megingását (8:4). Az első technikai szünetet követően éledezett a Vasas (10:8), de a házigazda Németh Zsuzsanna ütéseivel őrizte előnyét, majd a cserefeladó, Tóth Luca ászt nyitott, Széles Petra pedig visszabombázott egy átpattanó labdát (13:8), Jókay Zoltán időt kért.

A visszatérés után gyors menetelésben kezdtek az óbudaiak, megint visszaállt a kétpontos különbség, így Deme Gábor is időt kért (13:11). Milovits nyitott két ászértékűt, máris egyenlített csapata. A Gödöllő trénere a térdműtétje után visszatérő Berze Zsófiát küldte pályára a hátsó alakzat stabilizálására, de egy jó blokkal az ellenfél átvette a vezetést (13:14). Németh Zsuzsanna törte meg együttese rossz sorozatát, de ekkor már csak szép emlék volt a Gödöllő számára a korábbi ötpontos előny (14:15). Takács Zsófia talán első ütésrontásával mégis a hazaiak mehettek előnnyel a második technikaira. Amilyen jó volt az első szett, a második olyan hektikus (16:15).

A folytatásban a hibák játszották a főszerepet, Nagy Eszter sáncával megint vezetett a Vasas, a hazaiak időt kértek (17:18). Kriegel Éva rossz labdaérintésével lett újra két pont az óbudai csapat előnye (18:20). A rontások száma sajnos nem csökkent egyik oldalon sem, de Széles Pétra blokkjával egyenlített a Gödöllő, Jókay Zoltán azonnal időt kért (21:21). Irritálóan sok volt a hálónyitás, Borsos Lili centersáncával a hajrában kettővel megugrott a Vasas (21:23). Németh Zsuzsanna betalált, Kriegel Zsófia pedig nyitott egy ászt Lévai Vivienre (23:23)! Miklai Zsanett pontjával játszmalabdához jutottak a fővárosiak, Dékány Bernadett hátsósoros ütésével pedig lezárták a második szakaszt (23:25, 0:2).

Vasas-pontokkal és Gödöllő-egyenlítéssel indult a harmadik felvonás is (0:2, 2:2). Az óbudaiak aztán ismét nekilódultak, s a házigazda hibáit kihasználva szerezték pontjaikat (3:7). A hazaiak az első technikai szünet után elkezdtek kapaszkodni, Jókay edző időt kért (6:9). Nagy Eszter ászt nyitott, majd egy ászértékűvel is megkínálta a riválist (7:12). Tartotta vezetését a látogató, a Gödöllő nem találta a játék ritmusát, kevés tervszerű, erőteljes, pontos támadást tudott vezetni, így nem csoda, hogy nem volt eredményes. Deme Gábor utolsó elkeseredésében időt kért (9:15). Ez a meccs egyáltalán nem hasonlított a két együttes legutóbbi találkozójára, a néhány nappal korábban Debrecenben rendezett Magyar Kupa-elődöntőre, ezúttal sokkal összeszedettebb volt a fővárosi csapat.

Hamarosan tízpontos különbség alakult ki a csapatok között, a Vasas-szurkolók rá is számoltak az ellenfélre. Deme Gábor beküldte a fiatalokat, Háfra Dominikát és Kecskés Petrát, majd ismét időt kért (9:20). A szőrösszívű játékvezetők két hibás érintést is fújtak a gödöllőieknél, akinek szerencséjük sem volt, sok támadást elrontottak. Az első szettet kivéve nem volt valami nagy színvonal, de erről igazán nem a győztes Vasas játékosai tehetnek. A találkozó Takács Zsófia ásznyitásával ért véget (12:25, 0:3). A párharc két nap múlva a Folyondár utcában folytatódik. Akik azt hiszik, hogy a fináléba jutás kérdése ezzel a fölényes fővárosi sikerrel eldőlt, azok nagyon tévednek. Ilyen rosszul ugyanis még egyszer nem játszhat a Gödöllő!

Extraliga, nők, elődöntő, 1. mérkőzés

TEVA-Gödöllői RC - Vasas Duna Autó Óbuda 0:3 (-20, -23, -12)
Gödöllő, 200 néző. Játékvezetők: Adler, Mezőffy
Gödöllő: Kriegel É. 5, Szakmáry 6, Merkószki 2, Kriegel Zs. 1, Németh Zs. 10, Széles 6. Csere: Lékó (liberó), Tóth L. 3, Szűcs Zs., Berze, Kecskés, Háfra D. Edző: Deme Gábor
Vasas: Milovits 3, Nagy E. 5, Miklai 12, Takács Zs. 10, Dékány 15, Borsos 5. Csere: Vatai (liberó), Lévai, Oláh V. 1, Edző: Jókay Zoltán

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 8:7, 10:14, 16:19, 19:23. 2. játszma: 8:4, 13:8, 13:15, 18:19, 21:23. 3. játszma: 4:8, 9:14, 10:22

Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1:0, a Vasas javára.

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Deme Gábor: - A Vasas nagyon jól játszott, mi pedig borzasztóan. Nem is születhetett más eredmény.
Jókay Zoltán: - Egy!

hunvolley.blog.hu

2011. március 16 14:30:00-kor

Fölényesen vertük az NRK-t, így bronz éremmel vigasztalódhatunk a Magyarr Kupában!

A Vasas Duna Autó Óbuda meglepően simán nyert 3:0-ra az NRK-Nyíregyháza ellen a női Magyar Kupa harmadik helyéért rendezett mérkőzésen, Debrecenben. A fővárosiak így bronzéremmel vigasztalódhatnak azért, mert 2004 után idén ismét lemaradtak a fináléról. A nyíregyháziak 1999 után maradtak ismét kupaérem nélkül.


A bronzérmes csapat: (Felső sor: Horváth Ákos (gyúró), Takács Zsófia, Oláh Vivien, Horváth Gabriella, Borsos Lili, Miklai Zsanett, Nagy Eszter, Milovits Júlia, Dékány Bernadett. Szalma Alexandra, Kőnig Gábor (másodedző). Alsó sor: Jókay Zoltán (Vezetőedző), Lutter Liza, Vatai Gabriella, Lakatos Enikő, Lévai Vivien, Kovács Zoltán (technikai vezető), Oszkár az oroszlán (kabala). :)

Némileg bosszantó volt, hogy a biztonsági szolgálat a megszokottól eltérően ezúttal nem egy, hanem csak fél órával az első meccs kezdete előtt nyitotta ki a Főnix Csarnok kapuját, mert így több fizető néző is hosszú percekig a bejárat előtt fagyoskodott és unatkozott. Ehhez képest az már semmi, hogy mellékhelységben eleinte nem volt felkapcsolva a világítás. Persze, a szükség nagy úr! Korom sötétben, mobiltelefonnal világítva is...

Debreceni általános iskolai csoportoknak köszönhetően ezúttal már nem voltak teljesen üresek a lelátók, és az ifjú nézők azt láthatták, hogy meglepően gyengén kezdett az NRK-Nyíregyháza. Olyannyira, hogy amikor Miklai Zsanett ászértékű nyitása után levonultak a csapatok az első technikai szünetre, még egyetlenegy pontot sem szereztek a szabolcsiak (8:0). Még szerencséjük sem volt, a labda többször két játékos közé esett le, de olyan is volt, hogy a menteni igyekvő lányok összeszaladtak.

Poór Alexandra szerezte az NRK első pontját (10:1), de a Vasas lendületbe jött, és mivel ezúttal nem ütközött komoly ellenállásba, tovább növelte előnyét (16:3). Ezután némileg összekapták magukat a nyírségiek, egyre több volt a hosszú labdamenet, a különbség tíz pont alá csökkent, így Jókay Zoltán időt kért (20:11). A hajrában megint a fővárosiak játéka dominált, így gyorsan véget ért az első szett (25:13, 1:0).

A második periódusban már az igazi NRK lépett pályára, amely egyrészt sokkal jobban játszott, mint az első szettben (azt nem volt nehéz felülmúlni...), és sokkal jobban küzdött is a sikerért. Az első technikai szünetet követően is szoros volt az állás, de Takács Zsófia ászértékű szervájával és Dékány Bernadett pontos ütéseivel hamarosan ellépett a Vasas, ezért Kőhalmi Richárd edzőnek a második kötelező pihenő előtt időt kellett kérnie (15:11). Érdemi változás ennek hatására sem történt, az óbudaiak elszántságát nem tudták megtörni a továbbra is meglehetősen rossz hatékonysággal, gyengén támadó nyíregyháziak. Trénerük megint időt kért (18:12), és az NRK vissza is kapaszkodott négy pontra (22:18), de a hajrában ezt a szettet is simán lezárta a Vasas (25:19, 2:0).

Elkezdődött a harmadik etap, és tulajdonképpen semmi nem változott. A sportnapilap szerint négy, valójában azonban csak kétfős Vasas szurkolótábor lelkesen buzdította a kedvenceket, akik lankadatlanul haladtak céljuk, a számukra vigaszdíjnak számító bronzérem felé. Derekasan próbálkozott a Nyíregyháza, De az elsőszámú ütőjátékos, Katona Brigitta ezúttal rossz napot fogott ki, így esélytelenek voltak. Az első felvonáshoz hasonlóan ezúttal sem tudták szorossá tenni az állást, a második technikainál már 11 pontos hátrányban voltak (16:5).

Az edzők immár nyugodtan pályára küldhették a cseréket is, alig maradt kezdőjátékos a pályán. A Vasasnál a tartalékok is remekeltek, és bár az NRK a végén még bekarmolt néhány pontot, ez csak az eredmény kozmetikázására volt elegendő. Jókay edző időt kért (24:15), majd Poór Alexandra nyitásrontásával, fölényes fővárosi győzelemmel ért véget ez a bántóan egyoldalú mérkőzés (25:15, 3:0).

Magyar Kupa, nők, négyes döntő, Debrecen

A 3. helyért

Vasas Duna Autó Óbuda - NRK-Nyíregyháza 3:0 (13, 19, 15)
Főnix Csarnok, 300 néző. Játékvezetők: Csikós, Nagy L.
Vasas: Miklai 13, Milovits 6, Nagy E. 6, Dékány 10, Takács Zs. 11, Borsos 3.
Csere:
Vatai (liberó), Oláh V. 2, Lévai 2, Lakatos E. 1, Horváth G. 1, Lutter L.
Edző: Jókay Zoltán
Nyíregyháza: Ilyés 3, Erdős Zs., Katona B. 8, Roma 1, Poór 4, Erdősné 5.
Csere: Petróczy (liberó), Janetka, Dávida 1, Sitku, Pető 1.
Edző: Kőhalmi Richárd

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 8:0, 16:3, 20:10. 2. játszma: 7:8, 15:11, 19:12, 22:18. 3. játszma: 8:4, 16:5, 20:8

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Jókay Zoltán: - Gratulálok mindenkinek, aki a pályán volt és élvezte a játékot!

Kőhalmi Richárd: - Gratulálunk a Vasasnak a bronzéremhez.

hunvolley.blog.hu, Fotó: Oszvald György

2011. március 11 12:30:00-kor

2004 óta először nem jutottunk be a döntőbe!

A TEVA-Gödöllői RC 3:1-re nyert a Vasas Duna Autó Óbuda ellen a női Magyar Kupa elődöntőjében, Debrecenben! A gödöllőiek fennállásuk során először jutottak be a sorozat fináléjába, az óbudaiak nélkül viszont 2004-ben rendeztek utoljára kupadöntőt.

A várakozásoknak megfelelően szinte teljesen üres nézőtér fogadta a pályára lépő csapatokat, körülbelül hatvanan ültek a lelátón, de közülük mindenkit ismertünk, tehát az érintetteken kívül sajnos senki nem volt kíváncsi erre a kiváló rangadóra!

Széles Petra centerütésével kezdődött az elődöntő, majd Miklai Zsanett hajszálpontos nyitásfogadása után Dékány Bernadett volt eredményes (2:2). Ezután Dékány blokkjával hamar ellépett a Vasas (6:3), de a gödöllőiek Németh Zsuzsanna ejtésével felzárkóztak (5:6). Nagy Eszter blokkjával visszaállt a hárompontos különbség az első technikai szünetre (5:8). A színvonal az első szett elején bizony elmaradt a várttól, rengeteg technikai hibát, pontatlanságot vétettek a csapatok.

Miklai Zsanett sáncolta Kriegel Éva próbálkozását, aztán Takács Zsófia ütése következett, ekkor már néggyel vezettek a fővárosiak, ezért Deme Gábor időt kért (12:8). Takács blokkja után tovább nőtt a Vasas előnye (14:8), ekkor a gödöllőiek mestere szerkezetet váltott, Kriegel Zsófia helyett Tóth Luca lépett pályára. Miklai Zsanett ragyogó ütésével a Vasas nyolcpontos vezetésénél jöhetett a második kötelező szünet (16:8).

Miután a Gödöllő elkezdett felzárkózni (17:12), Dékány és Takács gyorsan lehűtötte a kedélyeket, ezért Deme Gábor kikérte második idejét is (19:12). A fővárosiak támadórepertoárja sokkal szélesebb volt, és a kivitelezésbe is kevesebb hiba csúszott, mint a túloldalon. A Gödöllő képtelen volt nyitásokkal megbontani az ellenél hátsó alakzatát, így esélye sem volt, hogy szorossá tegye az első játszmát. A Vasas eredményességéből minden játékos kivette a részét, a szettet Tóth Luca rossz megoldása zárta le, így a fővárosiak megdöbbentően simán nyerték a nyitófelvonást (25:14, 1:0).

A második periódust remekül kezdte a Gödöllő, amely Széles Petra ásznyitásával gyorsan ellépett három ponttal (2:5), Jókay Zoltán kisvártatva - Merkószki Tünde blokkja után - időt kért (3:7). Ellenfele két rontását kihasználva zárkózott a Vasas, de az első technikainál a gödöllőiek vezettek három ponttal (5:8). Sokkal lendületesebben, hatékonyabban és eredményesebben támadott a Gödöllő, mint az első szettben, de a Vasas nem hagyta magát, megállás nélkül küzdött, és nem hagyta, hogy riválisa meglógjon (11:12).

Széles Petra hálóütésével egyenlítettek a fővárosiak (13:13), de amikor Merkószki Tünde kiszerválta Dékány Bernadettet, megint kettő volt közte (14:16). Nagy taktikai harc dúlt a pályán, mindkét csapat játékosai próbáltak fogást találni a másodikon. Ez a szett sokkal látványosabb, izgalmasabb és kiegyenlítettebb volt, mint az előző! Nagy küzdelemben őrizte a nehezen kiharcolt kétpontos differenciát a Gödöllő, de Dékány Bernadett blokkjával ismét egyenlő volt az állás, Deme Gábor időt kért (18:18).

Szakmáry Gréta védhetetlen ütése után már Jókay Zoltánnak kellett időt kérnie (18:20), de Kriegel Éva bombájával megint hárommal ment a Gödöllő (18:21)! Ekkor azonban még semmi nem dőlt el, hiszen Takács Zsófia nyitott egy ászértékűt, amellyel egypontosra csökkentette együttese hátrányát, Deme mester kikérte második idejét is. Nagy Eszter blokkjával egyenlített, Dékány Bernadett ütésével pedig ismét vezetett a Vasas (22:21). Jött egy rossz szerva, egy hálóejtés, majd egy elhibázott támadás, aztán Kriegel Zsófia pontja lezárta a szettet, egyenlített a Gödöllő (22:25, 1:1).

Pazarul indult a harmadik játszmában is a Gödöllő, a Vasas edzője, Jókay Zoltán már az első technikait megelőzően időt kért, de együttese hátránya tovább nőtt (3:8). Teljesen érthetetlenül összezuhant a fővárosi együttes, pontosan úgy, ahogyan ellenfele az első szettben. A mezőnyvédekezésben és támadásban is remeklő Gödöllő tetszés szerint érte el pontjait, egészen addig, amíg kialakult a tízpontos különbség (4:14). Jókay Zoltán feladócserével is próbálkozott, illetve pályára küldte Oláh Vivient is, de ez a hátrány már végzetes volt.

12 pontos vezetés (8:20) után Lékó Lilla bravúrjai ellenére megtorpant és néhányszor hibázott a Gödöllő, ezért Deme Gábor időt kért (11:20). A legvégén magához tért a Vasas, amelyen már ekkor látszott az elképesztő küzdeni akarás. Csökkentették is hátrányukat a fővárosiak, ez a lendület a Gödöllő számára nem sok jót ígért a negyedik szett előtt, ezért Deme mester kikérte második idejét is (16:23). Végül Németh Zsuzsanna ütése vetett véget a játékrésznek (17:25, 1:2), amelyet a gödöllőiek lényegében egyrészt parádés játékkal nyertek meg, másrészt küszködve fejeztek be.

Várható volt, hogy a Vasas összekapja magát a negyedik periódusra, és természetesen így is történt! Minden játékelemben százszázalékos javulást mutattak a fővárosiak, és hamar el is húztak, az első kötelező szünetben kettővel vezettek, közben Deme Gábor kikérte első idejét (8:6). Igen ám, de megint jöttek a ki nem kényszerített hibák, amellyel az óbudaiak egyenlítéshez segítették ellenfelüket, s Jókay Zoltán gyorsan időt kért (9:9). Dékány Bernadett támadó hálóérintésével már a Gödöllő állt jobban (10:11), és s megszerzett előnyét a folytatásban foggal-körömmel őrizte (12:14).

A Vasas második időkérése után Dékány ismét elrontott egy ütést, aztán megint javított, de ez csak arra volt elég, hogy a különbség ne növekedjen. Németh Zsuzsanna sikeres akciója után, hárompontos Gödöllő-vezetésnél jött a második technikai (13:16). Ekkor sem volt még lefutva a rangadó, az óbudaiak nem játszottak jól, de elképesztően küzdöttek. Nehezen ment a támadás-befejezés mindkét oldalon, de Szakmáry Gréta pontjaival őrizte előnyét a Gödöllő (16:19). Németh Zsuzsanna blokkolt, Merkószki Tünde ütött, ebben a pillanatban úgy tűnt, hogy eldőlt a mérkőzés (16:21).

Jókay edző feladócserével próbálkozott, aztán együttese Dékány bombájával három pontra megközelítette riválisát, Deme Gábor időt kért (19:22). Takács Zsófia ászértékű nyitása, majd Nagy Eszter blokkja után megint időt kért Deme, de Kriegel Éva rosszul ért a labdához, ezzel egyenlített a Vasas (22:22)! Németh Zsuzsanna ütött, Dékány egyenlített (23:23), majd Németh bombájával jutott meccslabdához a Gödöllő!  A következő labdamenetben Miklai Zsanett nem ütött, csak ejtett, Széles Petra sikeres centerakciója pedig azt jelentette, hogy fennállása során először jutott Magyar Kupa-döntőbe a Gödöllő, és pont a kupaspecialista Vasas ellen (23:25, 1:3)!

Magyar Kupa, nők, négyes döntő, Debrecen

Vasas Duna Autó Óbuda - TEVA-Gödöllői RC 1:3 (14, -22, -17, -23)
Főnix Csarnok, 60 néző. Játékvezetők: Tillmann, Kiss Z.

Vasas: Milovits 4, Borsos 2, Takács Zs. 17, Dékány 22, Miklai 10, Nagy E. 9.
Csere: Vatai (liberó), Lévai, Lutter L., Oláh V.
Edző: Jókay Zoltán

Gödöllő: Kriegel É. 9, Széles 11, Németh Zs. 13, Merkószki 9, Kriegel Zs. 9, Szakmáry 12.
Csere: Lékó (liberó), Tóth L., Kriegel O.
Edző: Deme Gábor

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 8:5, 16:8, 19:12, 23:14. 2. játszma: 5:8, 14:16, 18:21, 22:21. 3. játszma: 3:8, 4:14, 8:20, 14:23. 4. játszma: 8.6, 12:14, 16:21, 22:22

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Jókay Zoltán: - A röplabdameccs minimum három szettből áll, mi viszont csak az elsőben játszottunk jól. Nem értem, mi történt a folytatásban, egyszerűen kiengedtük a meccset a kezünkből. Nemcsak az eredmény, hanem a mutatott játék miatt is csalódott vagyok.

Deme Gábor: - Az első szettben mindkét csapat nagyon idegesen kezdett, egymás rontásaiból éltünk. A Vasas ébredt fel először, ez azért is volt számomra meglepő, mert kedden és szerda délelőtt is elképesztő motivációval dolgoztak a lányok, és nem értettem, hogy mi van velük. A második szettben már elkezdtünk felszabadultan, jól játszani. Egyáltalán nem volt sima győzelem, a Vasas nagyon küzdött, de mi kevesebb hibával játszottunk, és összességében megérdemelten nyertünk.

hunvolley.blog.hu

2011. március 10 14:30:00-kor

Magyar Kupa Beharangozó, Harmadik rész!

Beharangozónk harmadik részében bemutatjuk Debrecen városát, valamint a finálénak helyt adó Főnix-csarnokot is. Beszámolunk a legfontosabb információkról is, végül és nem utolsó sorban egy ígéretről is hírt adunk!

Az, hogy csapatunk igazi kupaspecialista mi sem bizonyítja jobban, hogy 1981-es megalakulása óta nyolcszor sikerült elhódítania a trófeát. Célunk természetesen idén is az első hely megszerzése, ami már tavaly is csak egy hajszálon múlott. Debrecen városa új helyszín a Magyar Kupa döntőiben, itt még sosem rendezték meg ezt a finálét.

A helyszín

Debrecen város Magyarország második legnagyobb és legnépesebb városa, Hajdú-Bihar megye, és Debreceni kistérség székhelye. Debrecen a Tiszántúl legnagyobb és legjelentősebb városa. Időnként "a kálvinista Róma" néven vagy "cívisváros"-ként emlegetik. A történelemben a tizenharmadik században írnak róla először. 1361-ben mezővárosi, 1683-ban szabad királyi városi rangot kapott. Ma Magyarország legdinamikusabban fejlődő városa. Látnivalókban is bővelkedik, mindenképpen érdemes megnézni a Református Nagytemplomot, a Református Kollégiumot vagy éppen a Szent Anna Székesegyházat is.

Ebben a városban született például Csokonai Vitéz Mihály és Fazekas Mihály költők, és többek között Szabó Magda Kossuth-díjas író is. De szintén itt élt sokáig Ady Endre, Arany János, Kölcsey Ferenc, Krúdy Gyula és Petőfi Sándor is.

A csarnok

A debreceni Főnix Csarnok Magyarország második legnagyobb rendezvénycsarnoka, amelyben akár 8500 ember is elfér. Egy tallinni (észtországi) csarnok mintájára épült a Kassai úti városi strandfürdő helyére. A küzdőteret minden oldalán kihúzható, teleszkópos lelátórendszer (a sarkokban diagonálisan beforgatott mobil lelátókkal) veszi körül. Koncerten a színpad a bejárattal szemben lévő lelátó helyén áll: ilyenkor az egész földszint nézőtérré változik. A Főnix Csarnokot földalatti folyosó kapcsolja össze a szomszédos Hódos Imre Sportcsarnokkal, hogy nagyobb rendezvényeken az ottani helyiségeket is lehessen használni. Míg a földszinten csak mobil teleszkopikus széksorok vannak, addig az első és a második emeleten csak fixen beépített lelátókat találunk. A másodikon egy étterem is várja a vendégeket. A harmadik emeleten a VIP vendégek lelátói, étterme és 30, egész évre bérelhető páholya található. Építés éve: 2002. február 18. Átadás éve: 2002. szeptember 30. Befogadóképesség: 8500 fő, Építette: Heppes Miklós.

Legfontosabb információk

Jegyárak:
Felnőtt: 600.-
Diák/nyugdíjas: 300.-
Csoportos: 4000.- (20 fő + 2 fő kísérő/nap)
Csoportos jegyet csak a Kölcsey Központ jegypénztárában és a Főnix Csarnokban lehet vásárolni.

3 napos felnőtt bérlet: 1500 Ft

A csarnok pontos címe
4028, Debrecen, Kassai út 28.

Cipőtisztítás is a tét

Az Újpest elleni Magyar Kupa negyeddöntő visszavágója előtt született egy ígéret, mégpedig a hunvolley.blog.hu internetes oldal főszerkesztőjétől, Rodics Dánieltől. Ez pedig az volt, hogy Vasas-kupagyőzelem esetén vállalja, hogy a csapat összes játékosának a cipőjét saját kezűleg pucolja ki. Magyar ember nem felejt, tartja a mondás, így hát ígérhetjük, hogy győzelmünk esetén szaván fogjuk Rodics Dánielt. Őszintén reméljük, hogy az Extraliga elődöntőjében fényesen tiszta cipővel léphetnek pályára a lányok! :)

2011. március 8 14:30:00-kor

Magyar Kupa Beharangozó, Második rész!

A Magyar Kupa döntőinek rajtja előtt a hunvolley.hu megkérdezte a csapatok edzőit, miként vélekednek a közelgő mérkőzésekről, esélyekről? Következzék hát egy kis esélylatolgatás, ezúttal a lehető leghitelesebb forrásból!

Előzmények?
      

Jókay Zoltán (Vasas) "Az alapszakaszban négyszer találkoztunk, ismerjük egymást rendesen, igaz, azóta sérülések miatt mindkét csapat átalakult. Mi már kizárólag a kupára koncentrálunk, kérdés, mennyit vett ki belőlünk az extra meccs a bajnokságban, amelyen biztosítanunk kellett a továbbjutásunkat a MÁV Előre ellen. A Gödöllő kellemetlen ellenfél, mindig nagy csatákat vívunk, most is ezt várom, de azért jó lenne megúszni a tavalyi bajnoki elődöntőből származó idegeskedést, amikor kétszer is 0:2-ről kellett fordítanunk."

Deme Gábor (Gödöllő) "Lassan tradicionális összecsapás válik a Vasas - Gödöllő párosításból, hiszen tavaly ugyanitt, a verseny ugyanezen fázisában találkozott a két csapat. Akkor a Vasas 3:0-ra tudott nyerni, ezzel pedig elütött bennünket egy hatalmas siker lehetőségétől. Ezt mindenképpen szeretnénk elkerülni, őszintén bízom a visszavágásban."

Papírforma?

Jókay Zoltán (Vasas) "Klasszikus értelemben vett papírforma itt már nincsen, mind a négy csapat igen erős. Az NRK kétszer legyőzte a BSE-t, mi hatalmas, drámai csatákat nyertünk meg, a BSE a legstabilabb csapat, a Gödöllő pedig bármikor tud meglepetést okozni."

Deme Gábor (Gödöllő) "Itt a legjobb 4 között már nincs papírforma, idén ötször játszottunk egymással, háromszor mi nyertünk, kétszer a Vasas, tegyük hozzá, mindenki hozta az otthoni meccseit. Debrecenben, semleges környezetben egy nagyon szoros mérkőzésre van kilátás."

Csapat?

Jókay Zoltán (Vasas) "Egyre inkább összeérik az a szerkezet, amely a sérülések miatt kényszerűségből kialakult, sőt, a sérültek gyógyulgatnak, így napról-napra több a variációs lehetőségem. Lelkileg nagyon megkönnyebbültek a lányok a bajnoki továbbjutás után, ez hitet és önbizalmat ad nekik, ami most rettentően fontos lesz."

Deme Gábor (Gödöllő) "Mentálisan nagyon erősek vagyunk, egyben van a gárda és hála az égnek, idén nem hátráltat sérülés, mindenki egészséges. Jól jött, hogy két mérkőzés elég volt az elődöntőbe jutáshoz, talán ez a megspórolt energia éppen a Vasas ellen fog kifizetődni."

Taktika?

Jókay Zoltán (Vasas) "Komoly meglepetés itt már nem érhet senkit, minden az adott napi formán múlik, illetve azon, hogy ki tudja rákényszeríteni az akaratát, játékát a másikra. Ha a lányok mernek játszani, akkor elő lehet húzni azokat a trükköket, amelyekkel készülünk, ha kevésbé lazák, akkor viszont kőkeményen hozni kell azt a stabil, megbízható játékot, amit minden körülmények között tudunk."

Deme Gábor (Gödöllő) "Senki se gondolja, hogy minden kártyánkat kijátszottuk az alapszakasz során, de ezzel ugyanígy van valószínűleg a Vasas és a többi csapat is. Biztos vagyok benne, hogy a Zoliék (Jókay Zoltán, a Vasas vezetőedzője, a Szerk.)is kitaláltak valamit ellenünk, meglátjuk, ki tudja meglepni a másikat."

Forrás: hunvolley.hu, Írta: Topor Csaba
2011. március 8 13:20:00-kor

Magyar Kupa Beharangozó, Első rész!

Holnap kezdődik Debrecenben a röplabda Magyar Kupa fináléja. A tavalyi évhez hasonlóan idén is együtt rendezik a férfiak és nők mérkőzéseit, sőt ezúttal még az ülőröplabdások is bekapcsolódnak a küzdelembe. A női vonalon a párosítás megegyezik a tavalyi döntővel, hiszen ezúttal is Vasas - Gödöllő és BSE - Nyíregyháza párharcot sorsoltak össze. Beharangozónk első részében az idei Vasas - Gödöllő meccsekre emlékezünk vissza!

Nem túlzás azt állítani, hogy a két csapat játékosai álmukból felébresztve is el tudják mondani a másik erőségét és gyengeségét. Éppen ezért is lesz kiszámíthatatlan az idei elődöntő. Két közel azonos képességű csapat fog egymással találkozni, mindenki ismeri a másikat, tudják mire lehet számítani, így valószínűleg a pillanatnyi forma fog dönteni.

Az idei évben eddig négy tétmeccset játszottak egymással a csapatok mind annyiszor a hazai pályán szereplő együttes tudott győzni. Az alapszakasz negyedik fordulójában a Folyondár utcában győztünk 3:1-re, majd a visszavágón ugyanilyen arányban kikaptunk. A középszakaszban is kétszer találkoztunk ellenfelünkkel, először Gödöllőn kikaptunk 3:2-re (0:2-ről álltunk talpra), majd szintén 3:2-t játszottunk velük, ám ezúttal mi nyertünk a Folyondár utcában. A kérdés az, hogy a semleges pályához melyik fél tud jobban alkalmazkodni, ki fogja előbb megszokni a Főnix csarnok nyújtotta adottságokat, lehetőségeket.

Nem csak a bajnokságban találkozik egymással rendszeresen ez a két csapat, de ahogy a bevezetőnkben is írtuk, tavaly szintén ők játszottak a Magyar Kupa döntőbe jutásáért. Akkor a mieink hihetetlen akarattal küzdöttek, aminek meg is lett az eredménye, hiszen 3:0-ra (18, 20, 17) legyőztük ellenfelünket és bejutottunk a fináléba. Ezzel az eredménnyel, azt hiszem idén is kiegyezne minden Vasas-szurkoló!

Út az elődöntőig

2. forduló

TFSE-KRA - Vasas Duna Autó Óbuda 1:3 (-12, -23, 20, -4)

TEVA-Gödöllői RC - Veszprém 3:0
Veszprém - TEVA-Gödöllői RC 1:3

3. forduló

Vasas Duna Autó Óbuda - Újpesti TE 3:2 (18, -17, -20, 28, 13)
Újpesti TE - Vasas Duna Autó Óbuda 1:3 (24, -23, -19, -15)


TEVA-Gödöllői RC - Nyíregyházi Főiskola 3:0
Nyíregyházi Főiskola - TEVA-Gödöllői RC 2:3

A Magyar Kupa négyes döntő részletes programja:

március 9. szerda

17:00 Vasas Duna Autó Óbuda - TEVA-Gödöllői RC

19:00 Szolnoki Főiskola RK-SI - Dunaferr SE /férfi/

március 10. csütörtök

15:00 BSE-FCSM - NRK-Nyíregyháza
17:00 Kalo-Méh-Kecskemét SE - Fino-Kaposvár /férfi/
19:00 Ülőröplabda Magyar Kupa-mérkőzés a 3. helyért

március 11. péntek

9:30 Nők, a 3. helyért
11:30 Férfiak, a 3. helyért
14:30 Ülőröplabda döntő
18:00 Nők, döntő /Digi Sport/
20:30 Férfiak, döntő /Digi Sport/

2011. március 8 13:06:00-kor

Országos Serdülő Bajnokság, Elődöntő kiemelt csoport, 1. forduló! #2

A mieink számára egy meccs pihenő következett, ezt a TFSE játszotta a Szeged ellen. A házigazdák meggyőző fölénnyel nyerték meg a találkozót (3:1).

Szegedi hibával indult a találkozó, amit Novák Lilla keresztütése követett. Fábián Fanni felugrásos nyitása pattant szegedi kézről a vonalon túlra, majd ismét Novák tudott eredményes lenni, majd az előző meccsen remeklő Stefanik hátsósoros támadása is pontot ért (5:0). Egy szerencsés szegedi pont után visszavettük a nyitás jogát és az első sorba felforgó Stefanik Orsolya két bombájával tovább növeltük előnyünket (7:1). Jó szegedi sáncot, egy rossz nyitás követet, majd pedig négy érintés volt ellenfelünknél (9:2). Gubicza Laura harmadik szerváját elrontotta (9:3), azonban Stefanik javította csapattársa hibáját (10:3). Sikerült ezt a különbséget tartani a szett közepén is, sőt Gubicza Laura centertámadása és sánca után már nyolc pont volt az előnyünk (15:7). Ismét Gubicza Laura következett, egy nagyon szép centertámadás után pontjával már kilenc pont volt a differencia, így a szegediek edzője időt kért (16:7).  A végjátékra aztán bőséges előnnyel érkeztünk (21:9), amit Gubicza Laura remek szerváinak köszönhetően tovább növeltünk és 24:10-nél szettlabdához jutottunk, amit szintén ő használt ki egy újabb ásznyitással. (1:0, 25:10)

A fordulás után az első pontok felváltva születtek (2:2), ám Stefanik Orsolya nyitásainak köszönhetően sikerült ellépnünk (5:2). Kissé elbizonytalanodott csapatunk, ennek köszönhetően ellenfelünknek 6:6-nál sikerült egyenliíteni. A vezetést azonban nem adtuk át, Fábián Fanni szemfüles megoldásának köszönhetően visszavettük, majd Novák Lilla bombája után vissza is állítottuk a két pontos előnyünket (8:6). Fábián Fanni nyitásainak köszönhetően sikerült ismét ellépnünk riválisunktól, hiszen kilenc pontot szereztünk zsinórban, ebből feladónk négy ászt (15:6). Ekkor is csak a szegedi időkérés miatt álltunk le és ahol befejeztük, ott folytattuk. Fábián Fannit nem törte meg a pihenő két ásznyitással folytatta remek sorozatát (17:6). Ludmán volt eredményes szélről, majd ismét Fábián nyitott ászt, amit aztán Stefanik Orsolya hátsósoros támadása követett (20:6). Hosszú-hosszú idő után talált újabb pontot ellenfelünk, ám Gubicza Laura egy szét támadás után hamar visszaszerezte a nyitás jogát (22:7). Nem húztuk sokkal tovább a befejezést Milica Cicic pontjával megnyertük a szettet. (2:0, 25:9)

A változatosság kedvéért Fábián Fanni ásznyitásával kezdődött a harmadik játszma, ám a hosszú sorozat elmaradt, mert egyenlíteni tudtak a szegediek, sőt szintén egy ásznyitással a vezetést is átvették (1:2). Rossz érintés a feladónknál, majd egy szegedi rontás a túloldalon (2:3). Nem tartott soká hátrányunk Stefanik pontjával egyenlítettünk, majd egy újabb hiba után visszavettük a vezetést (4:3). Itt be is ragadt ellenfelünk, így edzőjük nem sokkal később időt is kért (7:3). A folytatásban sem volt nehéz dolgunk, így 14:7-nél cserélt Hőnig László és pályára küldte Benkó Lillát. Ettől sem tört aztán meg a lendületünk és 17:7-nél ismét tíz pont volt az előnyünk. A végjátékra is őriztük előnyünket és magabiztos főlénnyel megnyertük a meccset. (3:0, 25:15)

A mérkőzés legjobbjának ezúttal feladónkat Fábián Fannit választottuk még pedig kiváló nyitásai miatt. Emellett természetesen feladásai is pontosak voltak, igazi vezérként irányította csapatát. Rajta kívül Novák Lilla és Gubicza Laura teljesítménye volt dicsérhető.

Vasas-HOFEKA-Óbuda - Szeged RC 3:0 (10, 9, 15)
TF D-épület, 50 néző, V.:
Oláh B., Péterffy
Vasas: Novák L. 7, Stefanik 14, Fábián F. 8, Major 4, Cicic 1, Gubicza 16.
Csere: Bánlaki (liberó), Benkó 2, Hódosi 1.
Edző: Hőnig László

2011. március 6 14:06:00-kor

Országos Serdülő Bajnokság, Elődöntő kiemelt csoport, 1. forduló!

Az előző csoport körből szettveszteség nélkül jutott tovább együttesünk, így immár a bajnoki döntőbe való bejutás volt a cél.

Az első találkozón a házigazda, TFSE-KRA csapatával találkoztak a mieink és a várakozásoknak megfelelően nyertek is 3:0-ra. A nap második összecsapását, a Szeged játszotta a Kecskeméttel és a vártnál simábban nyertek szegediek.

A harmadik meccset szintén a Kecskemét játszotta, ezúttal a Hőnig László által irányított Vasas ellen.

Nagy lendülettel kezdett az óbudai együttes, Gubicza Laura nyitásaival és Stefanik Orsolya szélső támadásaival sorra gyártotta a pontokat (7:1). Elég volt egy kis megingás, amiből szép pontot szereztek az alföldiek, és kétszer is hibáztunk, amivel zárkózott ellenfelünk (7:5). Hamar visszavettük az irányítást, igaz ehhez kellettek a kecskeméti rontások is (12:6). Sok hiba tarkította a játékot, igaz ez főként a nyitásokban és a nyitásfogadásokban mutatkozott meg (14:9). Szép támadások után zárkózott a Kecskemét, olyannyira, hogy egy gyönyörű ászértékű nyitás után meg is közelítették a mieinket két pontra (18:16), így Hőnig László időt kért. A játékmegszakítás után, Stefanik ütötte meg a vonalat, ám válaszolni tudott rá ellenfelünk, majd ismét Stefanik következett, ütése blokkról ment vonalon túlra, ám a pontot még is a Kecskemét kapta (19:18). A következő egységet is az alföldi csapat szerezte meg, ám egy szép támadás után Stefanik Orsolya érkezhetett a nyitóhelyre (20:19). Játékosunk nem csak a támadásokban jeleskedett, de kiváló, húzott nyitásainak köszönhetően, már nem engedtünk több pontot ellenfelünknek. (1:0, 25:19)

Kecskeméti centertámadás jelentette a második szett első pontját, amit csapatunk rontása követett (0:2). Nem örülhetett sokáig azonban riválisunk, előbb egy okos ejtéssel, majd egy Stefanik vonaltámadással egyenlítettünk, majd Gubicza Laura centertámadásának köszönhetően a vezetést is átvettük (3:2). Egy-egy rontás mindkét oldalon majd következett Gubicza Laura két ásznyitása (5:3). Jókor váltottunk ritmust és előnyünket öt pontosra tudtuk növelni, így ellenfelünk edzője időt kért (10:5). Hiába az edzői intelmek egy kecskeméti támadás rontás, majd két Vasas ász nyitás után Major Lillától, így tovább nőtt előnyünk (12:5). Megtörni látszott ellenfelünk, ami az eredményben is megmutatkozott, hiszen nem sokkal később már tíz pont volt a csapatok között a különbség (15:5). Nem sokkal később cserélt Hőnig László Novák helyére Benkót küldte pályára. (19:8). Gubicza Laura és Fábián Fanni szép összjátéka után (hátul egy lábas támadás), majd egy alföldi rontás után már csak három pontra voltunk a második játszma megnyerésétől (22:9). Okos ejtésünket Fábián ásznyitása követett (24:10). Az első játszmalabdát még hárítani tudta ellenfelünk, azonban a másodikat Novák Lillának köszönhetően értékesíteni tudtuk. (2:0, 25:11)

A magabiztos szett győzelem után sem álltak le a mieink, Gubicza remek nyitásainak és a szintén nagyon jól játszó Stefanik támadásainak köszönhetően hamar magabiztos előnyhöz jutottunk (5:1). Tovább növeltük előnyünket, és Fábián Fanni sokadik szemet gyönyörködtető megoldásának köszönhetően már 8:2-re vezettünk. Megtörni látszottak az alföldiek, így nem volt meglepő, hogy 12:2-nél ismét tíz pont volt a differencia. Két szép ponttal próbált zárkózni a Kecskemét, ám egy gyönyörű centertámadás és egy alföldi rontás után vissza állt a tíz pontos különbség (15:5). A végjátékra Gubicza Laura centertámadásával érkeztek a csapatok, ám a mérkőzés érdemi rész ekkora már eldőlt (20:8). Ekkor még cserélt Hőnig László Fábián Fanni helyére a Hodosi Daniellát küldte be. Egy jó nyitás után szereztük meg a következő pontunkat, amire háromszor válaszolt ellenfelünk (21:11). Ekkor azonban rontottak, majd Gubicza előbb jól sáncolt, majd hasonlóan jól ejtett, ezzel meccslabdához juttatva csapatát (24:11). Két kecskeméti pont után végül a végjátékban is remeklő Gubicza Laura pontjával fejeztük be a meccset és a TFSE-KRA után a Kecskemétet is legyőztük. (3:0, 25:13)

A mérkőzés legjobbja címet játékával Stefanik Orsolya érdemelte ki. Nem csak a támadásokban nyújtott kiemelkedőt, de mezőnymunkából is remekül kivette a részét és húzott nyitásaival is meggyűlt ellenfelének a baja. Rajta kívül centerünk Gubicza Laura és a feladó Fábián Fanni  játéka dicsérhető.

Vasas-Hofeka-Óbuda - Kecskemét SE 3:0 (19, 11, 13)
TF, D-épület, 50 néző, V.:
Oláh B., Péterffy J.
Vasas:
Fábián F., Novák, Gubicza, Major, Stefanik, Cicic.
Csere:
Bánlaki E. (liberó), Ludmán, Benkó, Hodosi
Edző:
Hőnig László

Csapatunk harmadik mérkőzéséről, ami a Szeged ellen lesz szintén beszámolunk!

2011. március 6 14:06:00-kor

A Folyondár utcában siklott ki a MÁV !

A keddi első találkozón együttesünk magabiztosan győzte le fehérvári ellenfelét, ám két nappal később nem sikerült megismételni ezt az eredményt, ekkor négy szettben alul maradtunk riválisunkkal szemben. Szombaton aztán következhetett a továbbjutást eldöntő harmadik mérkőzés, ahol csapatunk egy szettnyi megingást leszámítva magabiztosan győzte le ellenfelét, ezzel bejutott az Extraliga elődöntőjébe, ahol a Gödöllő lesz az ellenfelünk.

Az előző találkozóhoz képest a MÁV Előre változtatni kényszerült kezdőhatosán, hiszen a két nappal korábbi találkozón Papp Dórának kiment a bokája - azóta már az orvosi vizsgálatok megállapították, hogy a játékosnak, mind három bokaszalagja elszakadt, így értelem szerűen nem tudta vállalni a játékot. Ő helyén a nyári alapozást még a Vasasban kezdő, ám végül Fehérvárra igazoló Kondor Tímea szerepelt. Papp Dóra pedig begipszelt lábbal nézte csapat társait. Természetesen honlapunk valamennyi munkatársa nevében mielőbbi felépülést és sikerekben gazdag visszatérést kívánunk neki!

Jó iramba kezdődött a rangadó, a piros-kékeknél Miklai Zsanett és Takács Zsófia vette kezébe az irányítást, míg a vendégek Dzunic Anna pontjaival tartotta a lépést. Együttesünkön nem lehetett érezni a két nappal korábbi vereséget, ötletesen, bátran röplabdáztunk (8:4). A technikai szünet után faragni tudott hátrányából ellenfelünk, sőt 11:11-nél egyenlíteni is tudott. A mieink azonban időben ébredtek és visszavették a kezdeményezést, - igaz ehhez kellett Jókay Zoltán időkérése is - és a második kötelező pihenőig mindössze egy pontot engedélyeztünk riválisunknak (16:12). A folytatásban aztán már őriztük előnyünket és határozott támadásainknak köszönhetően esélyt sem hagytunk a Fehérvárnak. (1:0, 25:16)

A térfélcserét követően is nagy lendülettel kezdtünk, így Fésüs Irén hamar időt kérni kényszerült (5:1). Az edzői tanács elérte célját, hiszen nem sokkal később fordítani tudtak a látogatók (8:9). A játék ezen szakaszában ellenfelünk kezében volt az irányítás, mi pedig elkezdtünk hibázni (12:14). Dékány nem találta a ritmust, a feljavuló fehérvári sánc munkát nem tudta se Miklai, se Takács áttörni, ám mivel ellenfelünk is sokat hibázott a két pontos hátrányunk nem nőtt nagyobbra (14:16). Igaz faragni sem sikerült ebből, így 20:22-nél Jókay Zoltán kikérte második idejét is. Ettől új lendülete kaptunk és egyenlítettünk (23:23). A kanadai légiós, Meek pontjával azonban a fehérváriak jutottak szettlabdához, amit Mezőffy Zsolt játékvezetőnek köszönhetően - Takács és Miklai együtt indult a labdáért és a játékvezető szerint Takács feladása közben a két játékos összeütközött, amit ő rosszérintésnek le fújt, a valóságban azonban nem volt kontakt a csapattársak között, és a feladás is szabályos volt -, ki is használtak. (1:1, 23:25)

A szett előtt Jókay Zoltán még a játékosokat nyugtatta, hogy a játékkal foglalkozzanak és ne a játékvezetőkkel. Mezőffy aztán még mindig a kezdés előtt magához intette Takácsot és a csapatkapitányon keresztül rendre utasítatta edzőnket.

A közjáték nem érződött a lányokon, és ami után a röplabdáé lett a főszerep, előnybe is kerültünk (6:3). A MÁV azonban nem adta magát könnyen és nem sokkal később egyenlített (11:11). Azonban nem tört meg a lendületünk, Miklai vezérletével ismét mi vezettünk (17:14). Innentől aztán parádésan kezdtünk el játszani, Miklai nyitásaival nem tudott mit kezdeni ellenfelünk (21:14)


A végjátékban sem hagytuk életre kelni a MÁV-ot, mindössze két pontot engedélyeztünk nekik. (2:1, 25:16)

A negyedik felvonásban aztán már mindössze 4:4-ig volt kérdés a szett kimenetele. Onnantól azonban folyamatosan növeltük előnyünket Takács és Miklai ütéseinek köszönhetően (13:8). Vatai amit lehetett összeszedett és centerposzton is hatékonyak tudtunk lenni. Nem is volt meglepő, hogy a második technikai pihenőnél egy teljesen hitét vesztett Fehérvár várta az edzői tanácsokat (16:10). Fésüs Irén még próbálta lelkesíteni játékosait, de már ő is érezte, hogy hatalmas csoda kell ahhoz, hogy ezt az eredményt megfordítsák tanítványai. Mieink azonban nem akartak csodát látni, így nem vettek vissza a lendületből (20:13). A végjátékban még faragni tudott hátrányából ellenfelünk, de így is csak tizennyolc pontig tudtak jutni. (3:1, 25:18)

Csapatunk ezzel a győzelemmel, ha a vártnál egy picivel nehezebben is, de teljesítette a kötelezőt és bejutott az Extraliga elődöntőjébe, ahol a Gödöllővel találkozik majd. Azonban előtte még Debrecenben kell a maximumot nyújtani, ahol a Magyar Kupa elődöntőjében szintén a Gödöllőt kell legyőznünk!

A mérkőzés legjobbja címet ezúttal Miklai Zsanett érdemelte ki teljesítményével. Játékosunk végig megbízhatóan, hatékonyan támadott, ezúttal nem tudták tartani őt a fehérváriak. Jó teljesítményt nyújtott még Takács Zsófia is és Vatai Gabriella is. A vendégeknél Dzunic Anna és Vacsi Evelin dicsérhető.

VASAS DUNA AUTÓ ÓBUDA-MÁV ELŐRE 3:1 (16, -23, 16, 18)
Folyondár utca, 300 néző. V: Mezőffy, Éva
VASAS: Milovits 5, Nagy E. 7, MIKLAI 23, Dékány 17, TAKÁCS Zs. 19, Borsos 4.
Csere: VATAI (liberó), Lévai, Oláh V.
Edző: Jókay Zoltán
MÁV ELŐRE: Tálas 3, VACSI 8, Kondor 7, Antal A. 7, DZUNIC 12, Meek 9.
Csere: Deli-Germann (liberó), Pintér E.
Edző: Fésüs Irén
Az eredmény alakulása: 1. játszma: 7:4, 11:11, 16:12, 21:15. 2. játszma: 5:1, 8:9, 12:14, 16:18, 20:22, 22:22. 3. játszma: 6:3, 11:11, 17:14, 21:14, 23:16. 4. játszma: 6:4, 13:8, 16:10, 20:13
MESTERMÉRLEG
Jókay Zoltán: - Úgy látszik, kellett még egy meccs nekünk. A második játszmában megmutattuk, miért is kaptunk ki Fehérváron. A többiben viszont szépen játszottunk, és átléptük az előttünk lévő akadályt. Már az elején is mondtam, hogy itt nincs könnyű ellenfél, és ezt bizonyította a Fehérvár is. Ez a társaság, amikor kell, összekapja magát, és most pedig nagyon kellett.
Fésüs Irén: - Ezt a meccset megint mi vesztettük el. Ennek ellenére nem vagyok szomorú, sőt büszke vagyok a lányokra. Rengeteg hibával játszottuk, és a Vasas ezt kihasználta.

Az egyik fél második győzelméig tartó párharcát a Vasas nyerte meg 2-1-re

A mérkőzésről készült képek ide kattintva érhetőek el!

Erdős Levente
2011. március 4 01:01:00-kor

A szombati nap dönti el továbbjutást!

Azt borítékolni lehetett, hogy a keddi sima 3:0-ás Vasas-sikert nehéz lesz megismételnie a piros-kék lányoknak Fehérváron, sőt azt is papírra lehetett volna vetni a kezdés előtt, hogy ismét paprikás hangulatú rangadót fog játszani a két rivális. Nos, ezek beigazolódtak, a fővárosiaknak nem, hogy nem sikerült simán nyerniük, 3:1-re kikaptak és Donkó Zoltán játékvezetőnek is izzadnia kellett, hogy nem fulladjon botrányba ez a találkozó is.

Jobban kezdték a hazaiak a találkozót, bár az első pontot Borsos Lili sáncával a mieink szerezték meg, ám erre ötször válaszoltak a vendéglátók, így Jókay Zoltán hamar időkérésre kényszerült (5:1). Visszatérve Vacsi Evelin sáncával tovább nőt az előnyük (6:1). Csapatunk pontgyengeségét Takács Zsófi törte meg, majd Tálas nyúlt át a háló felet (6:3). A technikai szünetre aztán tovább növelte előnyét a hazai csapat (8:4).

A folytatásban aztán elkezdettük a felzárkózást igaz, ehhez kellettek a fehérvári rontások is. Miklai szép pontjával már csak kettő volt a különbség (8:6). Itt kellett először fegyelmeznie Donkó Zoltánnak, Miklai ugyanis a másik térfél felé fordulva örült. Nem sokkal később az egyre jobban játszó csapatunk a vezetést is átvette Nagy Eszter pontjával (8:9). Innen mindkét együttes rengeteg hibával röplabdázott (11:11). Fej-fej mellett haladtak a csapatok a második technikai szünet felé, amire végül a piros-kék lányok mehettek egy pontos előnnyel (15:16). Visszatérve Antal Anett két labdát is elrontott, Borsos pedig ászt szervált, és Dékány is jól sáncolt (15:20). Következett is a hazai időkérés.

Ifj. Szabó játékvezető látott hálóérintést Dékánynál, ami után újra lendületbe jött a Máv (19:21). Két-két rontás következett mind két oldalon (21:23). Dékány hiába mentett lábbal gyönyörűen, Meek másodikra már könnyedén beütötte a labdát, majd Tálas takarta be Miklait, így ismét egál volt az állás (23:23). Borsos jókor szerzett pontot, ezzel jutatva szettlabdához csapatát, ám Milovits hibája miatt nem tudtuk ezt kihasználni (24:24). Ez meg is bosszulta magát, mert Vacsi Evelin pontjával fordított a Fehérvár, majd Meek ütésével meg is nyerték a játszmát. (1:0, 26:24)

A második felvonást a mieink kezdték jobban (1:4), ám nagyon gyorsan megtört a lendületünk, ami után fel is zárkóztak a hazaiak (4:5). Szerencsére gyorsan ébredtünk és a technikai szünetig már nem is engedtünk több pontot ellenfelünknek (4:8). A meccs ezen szakaszában rengeteg hiba tarkította a játékot, így küzdésről igen, azonban színvonalas röplabdáról már nem beszélhetünk. Ennek ellenére sikerült folyamatosan ellépnünk ellenfelünktől (10:16). Nem adta fel azonban a Máv és próbált zárkózni (17:22). A végjátékban aztán már stabilabb játékot mutattak a mieink és Nagy Eszter ásznyitásával egyenlítettünk is. (1:1, 21:25)

A harmadik játszmában is mi ragadtuk meg a kezdeményezést, de tartani tudták a lépést a hazaiak (4:5). A technikai pihenőhöz közeledve ismét nekünk jött ki kedvezőbben a lépés, így növelni tudtuk előnyünket (5:8). A folytatásban is mi domináltunk és meg sem álltunk egészen 10:15-ig. Itt azonban egy csapásra elbizonytalanodtunk, Milovits görcsössé vált, így érkezett is Lutter a helyére (15:18). A fehérváriak megérezték a vérszagot és ritmust váltottak, aminek a következménye lett, hogy egyenlítettek (19:19). A végjáték ismét kiélezett csatát hozott, hol az egyik (21:22), hol a másik csapat vezetett (23:22). A legvégén már aztán nem is adták ki kezükből a vezetést a fehérváriak és megnyerték a szettet. (2:1, 25:23)

Negyedik etapra aztán változtatott Jókay Zoltán: Milovits helyén Lutter kezdett feladó poszton.

Az előző vesztett szett rányomta a mieink játékára a bélyegét és nagyon beragadtunk az elején (7:3). A folytatásban sem sikerült átesnünk a holtponton, a fehérváriak meg teljesen megérdemelve léptek el tőlünk (14:4). Jókay Zoltán változtatott is, pályára küldte Dékány helyén Oláh Vivient. A második technikai szünetre némileg sikerült faragni a hátrányunkból, de nagyon nehéz helyzetben voltunk (16:9). Továbbra sem tudtuk tartani a felszabadultan játszó ellenfelünkkel a lépést (19:12). Két pont következett tőlünk, ám ezt beárnyékolta az, hogy a második ütést követően Papp Dóra sírva esett össze a hálónál. A bokája ment ki a hazaiak játékosának, aki nem is tudta folytatni a játékot, így Kondor Tímea érkezett a helyére (19:14). Természetesen mielőbbi jobbulást kívánunk neki.

Sajnos a folytatásban sem változott a játékképe. Egy görcsösen játszó Vasas és egy felszabadult Máv-ot láthattak a nézők. Ellenfelünk a végén igazi örömjátékot mutatott be, és bár a végén még felcsillant az esély (24:21), de ellenfelünk nem adta el előnyét és megnyerte a meccset. (3:1, 25:21)

A fehérvár ezzel a győzelmével kiegyenlítette a párharcot, a mindent eldöntő harmadik összecsapást 18 órától rendezik a Folyondár utcában.

A mérkőzés legjobbja
A hazaiak játékosa Vacsi Evelin érdemelte ki ezt a címet a mai találkozón. Végig stabilan, megbízhatóan és hatékonyan játszott. A negyedik játszma végén szinte csak ő kapott labdát, amiket rendszerint meg is oldott. Rajta kívül még Dzunics Anna és Collette Meek emelhető ki. A vendégeknél Takács Zsófia és Vatai Gabriella nyújtott egyedül értékelhető teljesítményt.

Extraliga, Nők, Negyeddöntő, Második mérkőzés
Máv Előre-Pro Patria Electronics SE - Vasas Duna Autó Óbuda 3:1 (24, -21, 23, 21)
Székesfehérvár, 150 néző, Vezette:
Donkó, Ifj. Szabó

Máv: Papp 4, Tálas 8, Vacsi 14, Antal 14, Meek 16, Dzunics 13.
Csere: Deli-Germann (liberó), Kondor T.
Edző: Fésüs Irén
Vasas: Miklai 19, Milovits 3, Borsos 9, Takács Zs. 16, Dékány 14, Nagy E. 7
Csere: Vatai (liberó), Lévai, Lutter L., Oláh V. 3.
Edző: Jókay Zoltán

Mestermérleg

Fésüs Irén: - A mai mérkőzésen azért tudtunk nyerni, mert döntő helyzetekben kevesebbet hibáztunk. Úgy gondolom, hogy egy izgalmas, színvonalas meccset láthattak a nézők.
Jókay Zoltán: - Mai teljesítmény alapján két ember kivételével senki nem érdemelhetné meg azt, hogy ezt a csodálatos játékot játssza. Gratulálok a Székesfehérvárnak.

Erdős Levente
2011. március 4 01:01:00-kor

Magabiztos siker a MÁV ellen!

A Vasas Duna Autó Óbuda hazai pályán 3:0-ra nyert a MÁV Előre SC ellen a női Extraliga negyeddöntőjének első mérkőzésén. A fehérváriak a második szettben közel álltak az egyenlítéshez, de 20:14-es vezetésük után már egyetlen pontot sem szereztek, így végül simán kikaptak.

Apró közjáték nyitotta a meccset, Fördős László szakosztályvezető ragadta magához a mikrofont, és Csortos Csaba utánpótlás-igazgatót köszöntötte születésnapja alkalmából. Ez nem tetszett a fehérváriak edzőjének, Fésüs Irénnek, aki a pályára sétálva kért magyarázatot a játékvezetőktől, majd intenzív mozgásra utasította játékosait, és labdákkal a kezében tért vissza a játéktérre. A beszéd végül rövidre sikeredett, így a nagyobb botrány elmaradt, s máris kezdődhetett a meccs.

Miklai Zsanett szerezte az első pontot, aztán rögtön jött egy nagyon hosszú labdamenet, amelyet Dzunic labdakezelési hibája zárt le (2:0). Kölcsönös nyitásrontások után a születésnapos feladó, Milovits Júlia kétszer is áthúzta a labdát, amely földet ért a vendégek térfelén (6:3), majd Dékány Bernadett előbb ászt nyitott, majd ütött (8:5). Az első technikai szünet után Dékány a hátsó, Takács Zsófia az első sorból bombázott, a MÁV Előre időt kért (10:5). Könnyed, szép játékkal, tetszetős megoldásokkal rajtolt a házigazda, amelynek minden támadási figurája pontot eredményezett. Miklai blokkolt (13:6), aztán a kanadai Colette Meek sáncolta Takács ütését, ezzel némileg csökkent a különbség (13:8).

Bravúrosan mezőnyöztek és jól fogadták a nyitásokat a fővárosiak, csak a blokkjuk nem volt kimondottan hatékony. Amikor Nagy Eszter elbambult egy rossz szervafogadás után, már csak három volt közte (15:12), hétpontos hátrányból felzárkózott háromra a MÁV Előre, mert hatékonyabbá vált a támadójátéka és némileg stabilizálódott a nyitásfogadása. A második kötelező szünet után jött egy gyönyörű ásznyitás Takács Zsófiától, ezzel folytatta látványos játékát a Vasas. Meek volt a legponterősebb fehérvári, de a hálóba nyitott. Dékány ászértékű nyitása után a vendégek megint időt kértek (20:13), és bár a végén rettenetes labdameneteket, burleszkjeleneteket produkáltak a csapatok, a Vasas magabiztosan nyert (25:15, 1:0).

A második szettben a fehérváriak szereztek vezetést, de Takács Zsófia ásznyitásával fordított a Vasas (4:3). Hazai hibák után a MÁV Előre Meek centerütésével ismét átvette a vezetést (5:6). Az első játszmához képest meglepően pontatlan volt a Vasas nyitásfogadása, az olvasható feladásokat követő támadásokat pedig könnyedén hatástalanították az összeszedettebb vendégek (7:8). Dékány rálépett a vonalra egy ütésnél, Vacsi Evelin kétszer blokkolt (másodszor két kézzel), Jókay Zoltán pedig időt kért (7:11). Miklai pontot szerzett, de Milovits nyitást rontott, Takácsot pedig megint blokkolta Vacsi. 8:14-nél Lutter Liza lépett pályára a hazaiaknál, de aztán Tálas is lekapta Takács próbálkozását (8:16).

A második technikai után is a fehérváriak voltak eredményesek (8:17), és ekkor, kilencpontos különbségnél valószínűleg senki nem gondolta, hogy ezt a szettet képes elbukni a MÁV Előre! Pedig így történt! Miklai ászt nyitott, aztán Borsos Lili két pontjával zárkózott a Vasas. Pintér Eszter ütése out volt, időt kért a látogató (12:17). A kanadai Meek pontja ismét jelentőssé növelte a differenciát (14:20), de aztán Dékány, majd kétszer Miklai következett, Fésüs Irén hamarosan időt kért (19:20). Dékány Bernadett fantasztikus nyitássorozata ezután sem ért véget, Miklai ismét blokkolt egyet. A fehérvári feladó ebben az időszakban indokolatlanul tömte labdával Dzunic Annát, aki egyszer sem tudott betalálni. Miklai újabb pontjával már a Vasas vezetett (21:20), Tálas adott egy rossz centerlabdát Meek-nek, Dékány pedig egy rendkívül technikás hátsósoros ejtéssel növelte az óbudaiak előnyét (23:20). Vacsi Evelin a hálóba ejtett, Nagy Eszter blokkolt, így a Vasas 14:20-ról fordított, és 25:20-ra nyerte a második szettet (2:0).

A harmadik részt viszont rosszul indították a hazaiak, Papp Dóra ütése után Dékány és Takács is rontott, Jókay Zoltán időt kért (0:3). Vacsi ejtett (3:5), aztán Miklai ejtésével egyenlített a házigazda (5:5). Takács Zsófia ütése után jött az első kötelező pihenő, a visszatérés után pedig Dékány nyitott ászt (9:6). A MÁV gyenge szervafogadásai miatt került hátrányba, a Vasas pedig Milovits kiváló feladásai segítségével ismét remekelt, hiszen Miklai ütésével már öt pont volt közte (12:7). A fehérváriak időt kértek, de Miklai blokkolta Dzunic próbálkozását. Papp Dóra duplájával némileg felzárkózott a látogató (13:9), aztán az ejtés-kísérlete a hálóig sem vánszorgott el! Borsos blokkolta Papp ütését (15:9), ekkor megint megnyugtató volt a fővárosiak előnye, de Takács ütésrontása után ismét szorossá vált a helyzet, s a Vasas időt kért (15:13). Meek ásznyitásával már csak egy volt közte, de Miklai jó megoldását követően jöhetett a technikai (16:14). Vacsi blokkja tartotta a reményt a vendégekben, de Meek a hálóba támadott (20:16). Hamarosan időt kértek a fehérváriak (21:17), de a hazaiak innen már nem hibáztak! Miklai ütött (23:18), ekkor Jókay Zoltán megint cserélt, sérülés miatti hosszú kihagyása után tapsvihar közepette térhetett vissza Oláh Vivien. A jól védekező Vasas Dzunic rossz nyitásával teljesen megérdemelten megnyerte a hullámzó színvonalú meccset (25:20, 3:0).

A mérkőzés legjobbja
A győztes hazai csapatban a születésnapos feladónak, Milovits Júliának a második szettben volt egy hosszú gyenge sorozata, ezen kívül remekül teljesített. Dékány Bernadett eredményes játéka, és a második felvonásban bemutatott szervasorozata elengedhetetlen volt a sikerhez. A mezőny legjobbja ezúttal a leghatékonyabban támadó Miklai Zsanett volt, minden játékelemben kiválóan teljesített. A vendég fehérváriaknál egyedül Vacsi Evelin nyújtott elfogadhatót.

Extraliga, nők, negyeddöntő, 1. mérkőzés

Vasas Duna Autó Óbuda - MÁV Előre SC 3:0 (15, 20, 20)
Folyondár utca, 250 néző. Játékvezetők: Tillmann, Kiss Z.
Vasas: Milovits 4, Nagy E. 6, Miklai 16, Dékány 17, Takács Zs. 10, Borsos 3. Csere: Vatai (liberó), Lutter L., Lévai, Oláh V. Edző: Jókay Zoltán
MÁV Előre: Tálas 4, Vacsi 10, Papp D. 9, Antal A. 3, Dzunic, Meek 9. Csere: Deli-Germann (liberó), Pintér E. Edző: Fésüs Irén

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 8:5, 13:6, 14:9, 15:12, 20:13, 23:14. 2. játszma: 7:8, 7:11, 8:17, 14:20. 3. játszma: 8:6, 12:7, 15:14, 20:16, 23:18

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Jókay Zoltán: - Nem volt megnyugtató a játékunk, de küzdöttünk, amikor kellett.
Fésüs Irén: - A játék egyetlen elemében sem nyújtottunk elfogadható teljesítményt.

hunvolley.blog.hu
2011. március 1 23:36:00-kor

Kezdődik a rájátszás!

Kedden délután, majd hónapos szünetet követően kezdetét veszi a női Extraliga rájátszása. A negyeddöntő két nyert mérkőzésig tartó párharcában ellenfelünk a lelkes fiatalokból álló Máv-Előre együttese lesz.

A szünetben több felkészülési találkozót játszott együttesünk, először az Újpestet, majd a Nyíregyházát és a Békéscsabát láttuk vendégül a Folyondár utcában. A lila-fehérek ellen szép játékot bemutatva nyertünk 3:1-re. Az alaposan megfogyatkozott NRK ellen, szinte meg se kellett izzadnunk, úgy tudtunk győzni 4:0-ra. A csabaiak viszont ismét bizonyították, hogy egyre jobban összeállnak és képesek bárkit meglepni. Ezúttal is ez történt és 3:2-re legyőzték a mieinket. Igaz nálunk a negyedik szettől már a cserék játszottak. A mérkőzés krónikájához hozzá tartozik, hogy a negyedik szettben hosszú sérülése után visszatért Oláh Vivien, aki nagy taps közepette léphetett újra pályára. Jó volt látni, hogy a hosszú kihagyás után is lehet rá számítani, egyből vezéregyéniségnek lépett elő.

Az ő játékát valószínűleg még nem fogja megkockáztatni a negyeddöntőben Jókay Zoltán, valószínűleg csak csereként lesz nevezve és csak vészhelyzetben fog rá számítani edzőnk. A fehérváriak nem edzőmeccsel, hanem diákolimpia döntővel hangolódtak a rájátszásra, amit meg is nyertek.

A pályaelőny mellett a magassági fölény is csapatunk mellett szól, ám a két csapat alapszakasz meccseiből kiindulva nagyon izgalmas találkozóra lehet majd számítani. Ráadásul nem titok az sem, hogy a két csapat játékosai nem éppen puszipajtások és hatalmas rivalizálás van közöttük, ami már-már néha átesik a sportszerűség határán is. Az alapszakasz első összecsapását például sokáig emlegették - igaz ehhez kellett a játékvezetők minősíthetetlen közreműködése is -, hiszen a negyedik szettben elszabadultak az indulatok. Tálas Zsuzsanna, Dzunics Anna és Fésüs Irén is sárgalapot kapott, majd a fehérvári edzőt a lefújás után sárga-piros lappal ki is zárták. A junior találkozón sem csillapodtak a kedélyek, akkor a Kőnig Gábort betegség miatt helyettesítő Jókay Zoltán jutott ugyan arra a sorsra, mint kollégája. Ennek az lett a következménye, hogy Fésüs Irént három meccsre, míg Jókay Zoltán két hónapra tiltotta el a fegyelmi bizottság. A meccset a mieink nyerték meg 3:2-re. A visszavágó már sokkal nyugodtabb volt, bár az egymás piszkálásból ekkora is jutott, de ezúttal nem fajult el a viselkedés. Ezt a meccset 3:1-re nyertük meg, Dékány Berni remeklésének is köszönhetően, aki egymaga harminc pontot ütött.

Biztos, hogy izgalomban ezúttal sem lesz hiány és egy feszült, kiélezett küzdelmet láthatnak majd a kilátogató nézők. Számunkra nagyon fontos lenne a két mérkőzése való továbbjutás, hiszen így több időnk maradna a pihenésre, és az egy hét múlva kezdődő Magyar Kupa fináléra való felkészülésre is.

Rájátszás, negyeddöntő, 1. mérkőzés

Vasas Duna Autó Óbuda - Máv Előre-PRO Pátria Electronics SC
2011. március 1 (kedd) 18:00 Folyondár utca (Ingyenes)
Vezeti: Adler, Kiss

2011. február 28 10:35:00-kor

Könnyedén nyertük az OGYB elődöntő első fordulóját!

Ma délelőtt a Folyondár utcában rendezték az Leány Országos Gyermek Bajnokság (OGYB) I-3-as csoportjának, elődöntőjét. A két körös tornának ez volt az első fordulója, a visszavágókat majd Szegeden rendezik. A négy csapatos csoportokban az első és második helyezett jut be az országos döntőbe. A mi csoportunkban még az NRK Nyírsuli, a Kecskeméti Sportiskola és a HPQ Szeged került, akik azonban nem jelentek meg a tornán.

A nyitómérkőzést a mieink játszottak a Kecskemét csapatával. Végig fölényben játszottak fiataljaink, az alföldiek nem bírták tartani a lépést a jóval magasabb, technikásabb csapatunkkal ez pedig az eredményen is meglátszott, hiszen a végén Benkó Bettina pontjainak köszönhetően meg is nyertük a játszmát. (1:0, 25:11)

A második játszmára sem a világ legizgalmasabb szettjeként fogunk emlékezni a későbbiekben. Borlai Lili jó nyitásaival sikerült már hamar ellépnünk vendégeinktől (6:2), ám ekkor kisebb hullámvölgybe kerültünk, ami után egalizálni tudta az állást a Kecskemét (6:6). Innen 11:11-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok, ám itt ritmust váltottunk és jó nyitásainknak köszönhetően, valamint hatékony támadásink miatt a folytatásban már csak egy pontot engedtünk ellenfelünknek.(2:0, 25:12)

A harmadik játszmában sem izzadtak meg a mieink. Csak úgy, mint az előző felvonásban, most is mi kerültünk előnybe. Borlai Lili kiváló szerváival öt pontra elléptünk ellenfelünktől (15:10). 15:11-nél került nyitó helyre Ludmán Réka, akinek felugrásos nyitásaival nem tudtak mit kezdeni az alföldiek. Olyannyira nem, hogy több pontot nem is engedélyeztünk ellenfelünknek, így végig vezetve, fölényesen nyertük meg az első mérkőzésünket. (3:0, 25:11)

Vasas-HOFEKA-Óbuda - Kecskeméti Sportiskola 3:0 (11, 12, 11)
Jók:
Borlai, Benkő, Ludmán

A második találkozót az NRK Nyírsuli és a Kecskemét játszotta egymással. A szabolcsiak edzője a felnőtt csapat ikonja Erdősné Balogh Erika volt. Izgalmas meccset játszott egymással a két együttes, amit végül a Kecskemét nyert meg 3:1-re.

NRK Nyírsuli - Kecskeméti Sportiskola 1:3 (-21, 21, -22, -17)

A torna utolsó találkozóját ismét a mieink játszották ezúttal a szabolcsiak legyőzése volt a feladat. Már az elején sikerült ellépnünk ellenfelünktől (8:1). Sőt a folytatásban sem lankadt a lendületünk. Fizikai fölényünket kihasználva, könnyedén ütöttük át az NRK sáncát (12:2). A tíz pontos különbség után sem álltak le a mieink, aminek a következménye volt, hogy az első játszmában mindössze hét pontot engedélyeztünk ellenfelünknek. (1:0, 25:7)

A térfélcsere után sem változott a játékképe, Petőváry Panni kiváló nyitásainak köszönhetően ismét hamar előnybe kerültünk (10:2). Erdősné időkérés után elkezdett zárkózni az NRK, ám 14:7-nél Czetli Emese forgott a nyitóhelyre, akinek szervái megoldhatatlan feladatott jelentettek a szabolcsi lányoknak. (2:0, 25:7)

A harmadik játszmára aztán feltámadt az NRK, igaz ehhez az is kellett, hogy Benkóné Kőrös Mária néhány helyen változtasson kezdőhatosán. A mieink túlságosan megnyugodtak a két fölényes részsiker után, könnyelműen, szétesetten játszottunk. A Nyíregyháza pedig köszönte szépen a lehetőséget és komoly előnyre tett szert (7:14). Hiába kért időt Benkóné, a szabolcsiak lendületesen, jól játszottak és tovább növelték előnyüket (10:18). Ekkor kezdtek ébredni a mieink, igaz ehhez Hőnig László beígért büntetése is kell, még pedig, hogy ha elvesztik a játszmát, az három kör lépcsőzést jelentett volna a csapatnak. A lányok ezután összekapták magukat és elkezdték a felzárkózást (19:21). Hiába kért időt Erdősné, nem tudta kizökkenteni lendületéből a Vasast, így 23:23-nál ismét egál  volt az állás. Szép labdamenet után Mészöly Natália pontjával jutottunk meccslabdához, amit Novák Lilla egy okos pörgetéssel ki is használt. (3:0, 25:23)

Vasas-HOFEKA-Óbuda - NRK Nyírsuli 3:0 (7, 7, 23)
Jók:
Mészöly, Borlai

2011. február 13. 22:03:00-kor

Magabiztos győzelem Nyíregyházán

A Vasas Duna Autó Óbuda 3:0-ra nyert az NRK-Nyíregyháza otthonában a női Extraliga 1-4. helyéért rendezett középszakaszának hatodik, utolsó fordulójában. A negyeddöntőben a Vasas a MÁV Előre ellen játszik, az NRK pedig az Újpesttel találkozik.

Remekül kezdett a Vasas, sokkal összeszedettebbek, pontosabbak voltak a fővárosiak. A csapatkapitány, Takács Zsófia duplája indította a meccset, aztán a többiek is megszerezték első pontjaikat szépen sorban. Jól mezőnyözött és megbízhatóan védekezett az óbudai együttes, így a nyíregyháziak támadás-befejezései ritkán végződtek pontszerzéssel (4:12). A szett közepén mindkét oldalon több akciót elhibáztak a játékosok. Továbbra is Takács volt leginkább elemében, remekül, pontosan röplabdázott. Az egyébként is sérülésektől sújtott NRK-ból az új igazolás, Roma Flóra is kidőlt játszma közben, Dávida Lilla érkezett helyette. Takács megint bevarázsolt egy pontot, aztán Nagy Eszter blokkolt, a hazaiak Katona Brigitta ütéseiben bízhattak (10:20). Sima volt a vége is, bár a hazaiak lelkesen, ügyesen röplabdáztak, összehoztak néhány szép pontot, a Vasas egy újabb látványos Takács-ütéssel lezárta a szettet (17:25, 0:1).

Jól tartotta magát a Nyíregyháza a második rész elején (4:4), aztán az első technikaira ellépett kettővel a Vasas (6:8). Ebben az időszakban Miklai Zsanett támadott rendkívül hatékonyan, de a szabolcsiak könnyű labdákat is elherdáltak, Kőhalmi Richárd ezért időt kért (6:11). Miklai folytatta kiváló játékát, Takács is többször beköszönt, így folyamatosan nőtt a különbség (7:16). Érdezték a fővárosiak, hogy ezúttal csupán csekély ellenállásba ütköznek, ezért bátran színezték, variálták a játékot, egymást követték a látványos és eredményes támadási figurák. "Gyerekek, legalább egy órahosszát tartsatok ki! Nem tudjuk magunkat kibeszélgetni!" - szólt egy borízű hang a lelátóról, és a hazaiak küzdöttek, harcoltak derekasan, cserébe a közönség minden apró momentumot, szép mentést, eredményes támadást tapssal jutalmazott. Jelentős változás persze nem történt a játék képében, ezt a szettet is Takács Zsófia ütése zárta le (13:25, 0:2).

Erdős Zsófia nyitásaira alapozva remekül kezdte a harmadik felvonást a házigazda, Jókay Zoltán gyorsan időt kért (4:0). Miklai szerezte a Vasas első pontját a játékrészben (5:1), s a látogatók a folytatásban hamar egyenlítettek, majd a vezetést is átvették (6:8). Az első technikai után továbbra is remekelt a Vasas, Dékány Bernadett egyre több labdát kapott, s mindent értékesítette is, így a második kötelező pihenőnél ismét tetemes volt a fővárosiak előnye (8:16). Takács Zsófia helyett Lakatos Enikő állt be, aztán érkezett Lévai Vivien is. Néhány NRK-pont után Miklai ejtett, a hajrá néhány Ilyés Bettina-ütést hozott, de lényegi változást nem, így Milovits Júlia pontjával véget ért a találkozó, amely a hagyományokkal ellentétben ezúttal nem ötjátszmás küzdelmet, hanem meglepően sima Vasas-sikert hozott (0:3).

A mérkőzés legjobbja
A győztes Vasas csapatában a feladó, Milovits Júlia remekül irányított, rajta kívül Dékány Bernadett, Miklai Zsanett és Borsos Lili eredményesen, hatékonyan támadott. A mérkőzés legjobbja a csapatkapitány, Takács Zsófia volt, aki minden játékelemben kiválóan teljesített.

Takács Zsófia -  Két elég tartalékos csapat nagy téttel bíró meccset játszott, bár ez sajnos annyira nem látszott a meccs folyamán. Hatalmas drámák szoktak lenni, de nem bánom, hogy ez ma elmaradt. Jól játszottunk és ez az eredményen is meglátszik. Összegezve a középszakaszt, a két BSE mérkőzést leszámítva én elégedett vagyok a csapat teljesítményével. Az új csapatszerkezet bevált, de már nagyon várjuk vissza sérülteinket és betegeinket, hiszen velük tovább bővülnek a variációs lehetőségeink majd!

Extraliga, nők, középszakasz, az 1-4. helyért, 6. (utolsó) forduló

NRK-Nyíregyháza - Vasas Duna Autó Óbuda (-17, -13, -16)
Nyíregyháza, 100 néző. Játékvezetők: Hóbor, Mezőffy
Nyíregyháza: Erdős Zs. 2, Erdősné 5, Katona B. 12, Ilyés 6, Poór 1, Roma.
Csere: Dávida 4, Janetka 1.
Edző: Kőhalmi Richárd
Vasas: Milovits 3, Nagy E. 5, Takács Zs. 15, Dékány 7, Miklai 17, Borsos 7.
Csere: Vatai (liberó), Lakatos E. 1, Lévai.
Edző: Jókay Zoltán

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 3:8, 6:15, 9:19, 14:13. 2. játszma: 6:8, 7:14, 10:19, 12:23. 3. játszma: 5:0, 6:8, 7:14, 12:19, 14:23

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Kőhalmi Richárd: - Jobb, ha most nem mondok semmit.
Jókay Zoltán: - Örülök, hogy figyelmesen játszottunk, és annak is, hogy nem zökkentett ki minket Roma Flóra sajnálatos sérülése. Az egész csapat nevében jobbulást kívánok neki.

A középszakasz végeredménye ide kattintva érhető el!

Az online tudósítás ide kattintva érhető el!

hunvolley.blog.hu
2011. február 07. 12:14:00-kor

A harmadik hely a tét Nyíregyházán!

A pénteki mérkőzésen a Gödöllő legyőzésével, együttesünk feljött a tabella harmadik helyére, így vasárnap Nyíregyházán a feladat nem lehet más, mint a pozíció megőrzése. Ez csak akkor lehetséges, ha sikerül legyőzni a szabolcsiakat. Ez nem lesz könnyű feladat, hiszen ember emlékezett óta a két csapat rangadója nünanszokon dőlt el, rendszerint öt szettes összecsapásokon.

Az NRK pénteken a városmajorban vendégszerepelt és veszített 3:0-ra. A mieink hatalmas küzdelemben, 2:0-s hátrányból fordítva tudták legyőzni a Gödöllőt, sőt Jókay Zoltán visszatérése óta még veretlen a csapat. Idén az alapszakasz során kétszer, míg a középszakaszban egyszer találkozott egymással a két piros-kék együttes, mind három találkozón "papírforma" 3:2-es eredmény született és mindannyiszor a hazai pályán szereplő csapat tudott győzni. Ezzel a sorozattal bizonyára kiegyezne Kőhalmi Richárd is, hiszen ez azt jelentené, hogy visszaveszik a harmadik pozíciót. Nem lesz azonban könnyű dolguk, hiszen Bodnár Nerina sérülése miatt egyik alappillére nem számíthat. Az elmúlt héten azonban egy új igazolással bővült a keretük, a másik szabolcsi csapatból leigazolták Roma Flórát. Kérdés, hogy a fiatal játékos mennyire tudja majd pótolni Bodnárt.

Ami a mieinket illeti, a csapat kezd rátalálni a helyes útra, hiszen az Újpest elleni duplagyőzelem Magyar Kupa final fourt ért, valamint pénteken a Gödöllő legyőzésével egy újabb nagy skalpot sikerült begyűjtenünk. Reméljük vasárnap is a jobbik arcát mutatja majd a csapat. Azt teljes biztonsággal kijelenthetjük, hogy nagyon izgalmas rangadóra kerül majd sor a Bujtosi Szabadidőcsarnokban, éppen ezért ezt a találkozót honlapunk élőben közvetíti! A rangadó 18 óra 30 perckor kezdődik, mi a kezdés előtt fél órával kezdjük meg a szöveges tudósítást!

Extraliga, nők, Középszakasz 6. forduló
NRK Nyíregyháza - Vasas Duna Autó Óbuda
Nyíregyháza 18 óra 30 perc
Vezeti:
Hóbor, Mezőff

2011. február 05. 12:14:00-kor

Fáy utcában folytatódik a Serdülő bajnokság!

Vasárnap a Fáy utcában a kézilabdacsarnokban rendezik az Országos Serdülő Bajnokság (OSB), kiemelt csoportjának második tornáját. Hőnig László csapata a Kecskeméttel, a Békéscsabával és a szombathelyi Röpke fiataljaival került egy csoportba. Az első tornát a Vasas-lányok meccs és szettveszteség nélkül nyerték meg, így bátran kijelenthetjük, hogy hazai pályán is a győzelem a cél a csapattól. Utánpótlás csapatunk 9 óra 30 perckor lép először pályára, majd 14 órakor játsszuk a második találkozót, míg az utolsó meccsünkre délután 17 órától kerül sor.

OSB, Kiemelt csoport, második torna

Résztvevők: Békéscsaba, Kecskemét, Röpke, Vasas
Helyszín: Fáy utca, kézilabda-csarnok


Serdülő csapatunk mérkőzései:

09:30: Vasas-HOFEKA-Óbuda - Kecskemét
14:00: Vasas-HOFEKA-Óbuda - Békéscsaba
17:00: Vasas-HOFEKA-Óbuda - Röpke

2011. február 05. 12:14:00-kor

Ezúttal nem hibáztuk el az ötödik szettet!

A forduló rangadóját játszotta a Vasas és a Gödöllő péntek délután a Folyondár utcában. A két csapat amellett, hogy a bajnokságban is egymással harcol a Magyar Kupa elődöntőiben is összesorsolták őket. A bajnokságban eddig háromszor találkoztak a felek és mindannyiszor a hazai pályán játszó csapat tudott győzni és ez ezúttal sem volt másképpen.

A két csapat középszakabeli találkozóján már 2:0-ra is vezetett a Gödöllő, onnan sikerült a Vasasnak egyenlíteni, ám az utolsó játszma megnyerésére már nem maradt erejük a fővárosiaknak. Ezúttal lekopírozták azt a találkozót a riválisok, ám ezúttal a végén már a piros-kékek örülhettek.

Jobban kezdett a hazai csapat, összeszedettebben játszottak Takácsék. Sikerült is hamar ellépniük, az technikai szünetnél már öt pont volt az előnyük (8:3). Ekkor kezdtek ébredezni a látogatók és néhány szép támadással sikerült is elbizonytalanítaniuk a vendéglátókat (11:10). Takács remek megoldásának és Miklai ásznyitásának kösA zönhetően azonban ismét kezdett ellépni a Vasas (13:10). Hiába jutottak azonban előnyhöz saját hibájuk miatt - előbb Miklai, aztán Takács rontott támadást, Milovits pedig átnyúlt a háló felett -, egyenlíteni tudott a GRC (13:13). Ekkor vált igazán kiélezetté a szett, hiszen fej-fej mellett haladtak a csapatok. 17:15-nél Deme Gábor kért időt, ami olyannyira eredményes volt, hogy rögtön fordítani is tudott együttese (17:18). Nem csak a Vasas hibázott, ezúttal a vendégek nyitottak a hálóba, majd Milovits tette át másodikra a GRC térfelére a labdát, sőt egy jó sánccal is észrevétette magát (20:18). A hajrában aztán már a vendégek tudtak jobban koncentrálni, amitől elbizonytalanodott a Vasas. Hibát hibára halmoztak a piros-kékek, aminek köszönhetően el is vesztették a szettet. (0:1, 25:22)

A térfélcserét követően is lendületben maradt a Gödöllő (1:3). Hamar ébredtek a hazaiak és nem engedték ellépni riválisukat és nem sokkal később sikerült is egyenlíteniük (6:6). A folytatásban is inkább a Vasas irányította a játékot és Takács, valamint Dékány remeklésének köszönhetően folyamatosan léptek el ellenfelüktől (16:12). A második technikai szünet ezúttal is forduló pontot jelentett, az addig remeklő Vasas játéka pillanatok alatt vissza esett, fel is zárkózott a Gödöllő egy pontra (17:16). Innen pedig nem is volt megállás Deme Gábor együttese átvette az irányítást az óbudaiak pedig futottak az eredmény után (20:23). Ekkor még maradt annyi szufla a hazaiakban, hogy felzárkózzon egy pontra (22:23), ám többre nem futotta erejükből. (0:2, 25:22)

A harmadik felvonást ismét a Vasas kezdte jobban. Jó mezőnymunka, pontos nyitásfogadás és nem utolsó sorban eredményes támadás befejezésnek köszönhetően, hamar elléptek a hazaiak (8:4). Lendületben maradt a folytatásban a házigazda és Dékány Bernadett vezérletével folyamatosan növelték is előnyüket (16:11). Teljesen összeesett a Gödöllő, Deme-mester próbált változtatni, de ezúttal nem találták az ellenszert a piros-kékek ellen (18:13). Feladócserének köszönhetően úgy tűnt, ismét éledezni kezdett a Gödöllő (19:15). Azonban ismét következett Dékány és remeklésével eldöntötte a játszmát. (1:2, 25:18)

Fordulatokban gazdag volt a negyedik játszma. Hamar vezetéshez jutott a Vasas (3:1), ám gyorsan fordítani tudott a Gödöllő (4:5). Az első technikai szünetnél azonban már ismét a hazaiaknál volt az előny (8:7). A pihenőt az óbudaiak használták ki jobban és sikerült ellépniük a riválistól (10:8). A folytatásban is őrizték előnyüket a hazaiak, sőt a második kötelező szünetnél már három egység volt az előnyük (16:13). A pályára visszatérve két gyors ponttal zárkózott a GRC (16:15), sőt hiába kért időt Jókay Zoltán, fordítani tudtak a vendégek (17:20). A Vasasnál Dékány, a Gödöllőnél Németh remekelt (20:22). Már elúszni látszott a meccs a házigazdáknak, ám még innen talpra tudtak állni és egyenlítettek (22:22). Ha már feltudtak állni, nem hagyták elveszni a játszmát a piros-kékek és huszáros hajrával egyenlítettek. (2:2, 25:23)

A záró felvonásra aztán egy végletekig elszánt Vasas lépett pályára, egy fáradni látszó Gödöllő ellen. Dékány és Takács jó megoldásait követően szereztek vezetést a hazaiak (2:0), ám Merkószki pontjával zárkózni tudott a GRC (2:1). Takács a végső szettre ismét feljavult, Miklai is a jobbik formáját vette elő, Dékány pedig szintén nagyon jól teljesített. Nem is tudott hirtelen mit kezdeni ezzel a vendégcsapat (8:3).

A térfél csere után egy picit ráijesztett vendéglátójára a Gödöllő, ezért Jókay Zoltán időt kért (9:5). Ettől meg is nyugodtak a lányai, akik ismét magukhoz vették a kezdeményezést (12:6). A végjátékban sem hibáztak a hazaiak és hatalmas csatában legyőzték a gödöllőieket. (3:2, 15:8)

Fontos rangadót nyertek meg a hazaiak, hiszen ezzel a győzelemmel megelőzték a táblázaton az NRK Nyíregyháza csapatát, ezzel feljöttek a harmadik helyre. Azonban ez a győzelem mit sem ér, ha vasárnap a szabolcsiak otthonában nem sikerül nyerni. Az már a forduló előtt biztos volt, hogy a Gödöllő már nem tud el mozdulni a második helyről, ám a harmadik, negyedik helyért még nagy csata lesz az utolsó fordulóban. A VASÁRNAPI MÉRKŐZÉST HONLAPUNK ÉLŐBEN KÖZVETÍTI.

A mérkőzés legjobbja címet ezúttal csapatunk szélsőütője Dékány Bernadett érdemelte ki. Azon kívül, hogy tényleg remek teljesítményt nyújtott, sokáig csak benne bízhatott a feladó Milovits Júlia. Nem is csoda, hogy a fiatal támadónk a mezőny legeredményesebb tagjaként harmincegy pontot ütött. Jól játszott tovább Vatai Gabriella is, szinte végig őt nyitották a vendégek, ő pedig rendre jól fogadta ezeket a labdákat. A mérkőzés elején jól teljesített, ám a folytatásban beleszürkült a játékba Takács Zsófia, ám a végén ő is rátalált jobbik formája és döntő érdeme volt abban, hogy csapata győzni tudott. A vendégeknél Németh Zsuzsa és Lékó Lilla teljesítménye dicsérhető!

Vasas Duna Autó Óbuda - TEVA-Gödöllői RC 3:2 (-22, -22, 18, 23, 8)
Folyondár utca, 200 néző, Vezette:
Vári, Donkó

Vasas: Milovits 9, Miklai 20, Borsos 3, Takács 13, Dékány 31, Nagy E. 6.
Csere: Vatai (liberó), Lévai.
Edző: Jókay Zoltán
Gödöllő: Kriegel Zs. 8, Németh 13, Széles 12, Kriegel É. 8, Szakmáry 12, Merkószki 10.
Csere: Lékó (liberó), Szűcs Zs., Tóth L. 1.
Edző: Deme Gábor

Mestermérleg

Jókay Zoltán: - Bosszankodom az első két szett elvesztése miatt, mert hiába vezettünk négy-öt ponttal is, a saját butaságunk miatt sikerült eladnunk az előnyünket. Ha ezeket a butaságokat sikerült levetkőznünk, akkor egyből tudtunk szetteket nyerni. Bizonyos emberek pörögtek fel, mint ahogy az elvárható lenne.
Deme Gábor: - A mai napon örömet szereztünk a Vasas-szurkolóknak. Tizenhat nyitásrontással és azzal, hogy folyamatosan a liberó, Vatai Gabriellát nyitottuk nem is számíthattunk más eredményre.

Friss bajnoki tabella ide kattintva érhető el!

2011. január 28. 00:40:00-kor

Gödöllővel folytatjuk a bajnokságot!

Egy kétarcú, és egy 2011-ben eddig egyarcú csapat rendkívül érdekesnek ígérkező találkozójára kerül sor pénteken a Folyondár utcában. A vendég Gödöllő ebben az évben a sérülések ellenére rendkívül érett, összeszedett játékot mutatott eddig, és mindössze egyetlen vereséget szenvedett el - azt is a Városmajorban, ahol azért ki lehet kapni, főleg 3:2-re.

Ezzel szemben a túloldalon a Vasas a bajnokságban botladozik (a középszakaszban eddig mindössze egyetlen győzelem), ám a Magyar Kupában szenzációs játékkal kiejtette a nagy terveket szövögető, ám azoktól egyelőre elmaradó Újpestet, így sikerélménnyel készülhet az utolsó duplakörre.

Nagy kérdés, hogy a fővárosiak ezúttal melyik arcukat mutatják, a BSE ellen látott lélektelen, borzasztó játékot, vagy az UTE ellen megcsodált lelkes, olykor szemet gyönyörködtető röplabdát láthatjuk viszont a pályán. A Gödöllő hazai környezetben mind az alap-, mind a középszakaszban legyőzte riválisát, míg az óbudai alapszakasz-meccsen a hazaiak diadalmaskodtak.

Vasas Duna Autó Óbuda - TEVA-Gödöllői RC
Folyondár utca 18:00 Vezeti: Vári, Donkó

forrás: hunvolley.blog.hu
2011. február 04. 11:42:00-kor

Debrecen rendezi a Magyar Kupa négyesdöntőt!

A debreceni Főnix Csarnokban rendezik a női és a férfi Magyar Kupa négyes döntőjét március 9-11. között. A licittárgyalás előtt Dunaújváros visszalépett, az ajánlattétel során először Gödöllő szállt ki a versengésből, majd az 550.000 forintot kínáló Kaposvár is alulmaradt, a hajdúsági megyeszékhely ugyanis 620.000 forintot ajánlott, így megnyerte a rendezés jogát. Kisorsolták az elődöntők párosításait is.

Magyar Kupa, elődöntő

Nők
Március 9. Vasas Duna Autó Óbuda - TEVA-Gödöllői RC
Március 10. BSE-FCSM - NRK-Nyíregyháza

Férfiak
Március 9. Szolnoki Főiskola RK-SI - Dunaferr SE
Március 10. Kalo-Méh-Kecskeméti SE - Fino-Kaposvár

Debreceni emlékek
Legutóbb 2006-ban rendeztek röplabdameccseket a Főnix Csarnokban. A férfiválogatott május 19-én Finnországot fogadta felkészülési mérkőzésen, majd június 4-én Európa-bajnoki selejtezőn Szlovákiát látta vendégül. Ahogyan arra számítani lehetett, a többezres befogadóképességű létesítményben jelentéktelen volt az a néhányszáz ember, aki a lelátókon lézengett. A tavalyi, kecskeméti Magyar Kupa négyes döntő felejthetetlen rendezése és hangulata nagyon magasra tette a képzeletbeli lécet a debreceni szervezők számára. Nagy kérdés, hogy képesek lesznek-e átugrani ebben a hatalmas létesítményben.

forrás: hunvolley.blog.hu
2011. január 31. 22:03:00-kor

"Facebook-gyanús" győzelmmel jutottunk be a kupadöntőbe!

A Vasas Duna Autó Óbuda 3:1-re nyert az Újpesti TE otthonában a női Magyar Kupa negyeddöntőének visszavágóján. Az első meccset hazai környezetben 3:2-re megnyerő óbudaiak így kettős győzelemmel jutott be a négyes döntőbe.

A Vasas hatékony játékának alapja a rendkívül taktikus nyitás volt. Az első szettben viszonylag sokat rontottak az óbudaiak, aztán a folytatásban egyre kevesebbet. Tudatosan, tervszerűen röplabdázott a Vasas, a feladó, Milovits Júlia higgadtan, precízen irányította együttesét.

A jó nyitásfogadás és mezőnymunka fő letéteményese ezúttal is a liberó, Vatai Gabriella volt, a két center, Nagy Eszter és Borsos Lili jól megoldották feladatukat, az ütők pedig egyaránt remek teljesítményt nyújtottak.
A mérkőzés legjobb játékosa Dékány Bernadett, a mezőny legeredményesebb tagja volt, 24 pontot szerzett.

A Vasas az első szett hullámzó teljesítménye után rendkívül lelkesen, összeszedetten, célratörően röplabdázott, élmény volt nézni a játékát. A Magyar Kupa-specialista óbudaiaknál ezen a délutánon nem nagyon volt hibapont.

Továbbjutott: Vasas (kettős győzelemmel, 6:3)

Magyar Kupa, nők, negyeddöntő, visszavágó

Újpesti TE - Vasas Duna Autó Óbuda 1:3 (24, -23, -19, -15)
Újpest, 200 néző. Játékvezetők: Ujházi, Mocsnik
Újpest: Papizsanszka 4, Kovács T. 12, Kapuvári 7, Dambendzet 19, Rácz 3, Várhegyi 3. Csere: Ancsin I. (liberó), Szombathelyi K. 1, Hadnagy R., Battlay 5. Edző: Farkas Mihály
Vasas: Milovits 7, Nagy E. 7, Miklai 18, Dékány 24, Takács Zs. 15, Borsos 4. Csere: Vatai (liberó), Lévai. Edző: Jókay Zoltán

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 7:8, 14:11, 19:16, 20:20, 23:23. 2. játszma: 4:8, 11:14, 19:18, 22:23. 3. játszma: 4:8, 9:14, 13:19, 17:23. 4. játszma: 6:8, 11:14, 14:19, 15:23

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Farkas Mihály: - Gratulálok a Vasasnak a továbbjutáshoz. Azt gondolom, hogy két nagyon jól küzdő csapat, nagyon jó mérkőzését láthatta ma a közönség. Azt sajnálom, hogy a negyedik szett végére kicsit összeestünk.
Jókay Zoltán: - Annak örülök, hogy egy folyamatosan együtt dolgozó, készülő társaság tudta megmutatni, hogy tud küzdeni és szépen játszani is. Azt hiszem, ilyen visszatérésről álmodtam. A lányok is élvezték a játékot, és ez kiült az arcukra is.

Az élő onlne közvetítés ide kattintva érhető el!

2011. január 28. 00:40:00-kor

Élő online szöveges közvetítés!

A ma délutáni, 17 órakor kezdődő Újpest - Vasas Magyar Kupa negyeddöntő visszavágójáról élő szöveges közvetítést ad a magyar röplabdával legszinvonalasabban foglalkozó hunvolley.blog.hu! Akik a korai kezdés miatt nem tudnak kilátogatni a rangadóra, azok az alábbi képre kattintva, biztos, hogy nem maradnak le az izgalmakról!

2011. január 27. 12:05:00-kor

Információk az Újpest elleni visszavágóról!

Az Újpest vezetősége az alábbi információkat közölte honlapunkkal a csütörtöki kupa visszavágó mérkőzéssel kapcsolatban:

A 2011.01.27. 17.00 órakor (TUNGSRAM Sportcsarnok 1044 Bp.Megyeri út 6.) sorra kerülő UTE-Vasas MK negyeddöntő mérkőzés megrendezésével kapcsolatban a következőkről tájékoztatlak:

-A nézőtérre üveget, műanyag flakont, dobozos italt, alkoholt, pirotechnikai- szúró- vágóeszközt illetve más veszélyesnek minősíthető tárgyat bevinni tilos.

-Ittas illetve bódult állapotban lévő ember a mérkőzésre nem jöhet be.

-A fentiek betartását a rendezők már a belépésnél, a csomagok és a ruházat átvizsgálásával ellenőrzik.

-Szurkolóitoknak a lelátón külön helyet biztosítunk, amit 16.30 óráig foglalhatnak el.

-A sportcsarnokba a belépés, nézők részére,  16 órától lehetséges.

Kérem, hogy a fentiekről értesítsd szurkolóitokat!

Sporttársi üdvözlettel:
Nagy Péter technikai vezető UTE

2011. január 25. 10:25:00-kor

Nem mutattuk meg, hogy jó csapatunk van

Egy hétvége alatt immár másodszor találkozott egymással a Vasas és a BSE. A pénteki találkozón a városmajoriak könnyedén verték a mieinket, így vasárnap egyértelműen a visszavágás volt a cél!

A pénteki találkozó után Kőnig Gábor azt nyilatkozta, hogy reméli csapata vasárnap megmutatja, hogy tudnak jól is játszani lányai. Nos, mikor mutathatnák meg ezt a legjobban, ha nem hazai pályán pont az örök rivális ellen. Visszatért eredeti posztjára Vatai Gabriella is, így ma már ő volt az első számú liberó, de Horváth Gabriellára továbbra sem számíthattunk. A BSE-nél is akadt hiányzó, Gregori Martina betegség miatt nem vállalta a játékot, helyén Szűcs Kinga kezdett.

Az első mérkőzésen remeklő Sándor két pontjával kezdődött a rangadó amit Milovits hibája követett (0:3). Dékány Bernadett szerezte csapatunk első és második pontját is, előbb ütésből aztán pedig ejtésből tudott eredményes lenni (2:3). Ezután azonban a vendégek legjobbja Sándor Renáta vette át főszerepet és egymás után négyszer tudott eredményes lenni (3:7). Borzalmasan játszottunk, kedvtelen, álmos arcokat lehetett látni a pályán, nem is csoda, hogy ellenfelünk akkor szerzett pontot amikor csak akart. A csapat vergődését hat pontos hátránynál unta meg Kőnig Gábor, ekkor kért időt (4:10). Azonban hiába az edzői utasítások továbbra sem javult a játékunk, így a második technikai szünetig tovább nőt a hátrányunk (9:16). Ekkor már Jókay Zoltán a lelátóról szó szerint üvöltött a csapatával. Úgy tűnt hiába minden szó, ezen a napon csak egy csapat akar röplabdázni. Nem sokkal a kötelező szünet után ismét idő kért Kőnig (10:17). Továbbra is hengereltek a látogatók és 12:22-nél már tíz egységgel vezettek, amiből a folytatásban sem tudtunk faragni. (0:1, 15:25)

Dékány rontásával kezdődött a második felvonás, amire Szűcs Kinga egy szervarontással válaszolt (1:1). Miklai jó szériája után először vezettünk a találkozón (7:4). Hiába a három pontos előny, mert Milovits ismét hibázott és Takács is outot ütött (7:6). Miklainak köszönhetően azonban a kötelező pihenőnél még nálunk volt az előny (8:6). Ez azonban nem tartott sokáig, mert először Takács rontott, majd Kötél ütött pontot, és Borsos is hibázott, így már ismét ellenfelünknél volt az előny (8:9). Sikerült is ettől ismét összezuhannunk, így 10:13-nál időt kértünk. Innen még volt visszaút, szép széria után 14:14-nél sikerült egyenlítenünk. Hiába jöttünk vissza saját butaságaink után születik két vendég pont, így ismét a mieink kerültek hátrányba (14:16). 17:17-nél még felcsillant a remény, ám gyorsan gondoskodott arról ellenfelünk, hogy elvegye a kedvünket a játéktól (17:19). A hajrában már nem sikerült ledolgozni a hátrányunkat, így ismét szomorúan ballaghattunk át a másik térfélre. (0:2, 25:22)

A harmadik játszmára egy feltűnően kedvtelen, fáradt csapat benyomását keltettük. Nem is volt meglepő a borzalmas kezdés, ami után több hazai-szurkoló a fejét fogta nem is ok nélkül (1:6). Továbbra sem csökkent a hátrányunk, igaz ehhez kellett az is, hogy hibát hibára halmozzunk (7:14) Ekkor már látszott, hogy lélekben teljesen feladták a piros-kékek, olyan érzése volt az embernek, mint ha már azt várnák a játékosok, hogy legyen már vége ennek az egésznek, felejthessék el ezt a három napot. 11:16-nál még egy pillanatra felmerült a remény, ám a BSE rutinosabb csapat annál, hogy ezt az előnyt leadja. 16:22-nél már végleg elúszott a lehetőségünk a talpra állásra, tudták ezt a lányok is már. Ez meg látszott a koncentráción is, Milovits egymás után kétszer nyúl át a háló felett, amivel meccslabdához jutott ellenfelünk, a szervát pedig Takács Zsófi nézte el, így hatvan hat perc alatt tudott győzni a Folyondár utcában a BSE csapata. (0:3, 16:25)

Nehéz egy ilyen vereség után bármit is írni. Nem a vereség maga zavaró, nem is az, hogy ezt a BSE-től szenvedtük el. Sokkal inkább bántó volt látni a csapat arcát. Kedvetlen, unott tekintetek, fásult játékosok voltak ezúttal a pályán. A lefújás után Vatai Gabriella arcán volt leginkább érezhető a csalódottság, nem is csoda, hiszen a mai napon egyedül ő nyújtott elfogadható teljesítményt. Egy biztos amennyiben ilyen játékkal rukkolunk elő csütörtökön az Újpest otthonában, akkor borítékolható a kiesésünk. Azonban hisszük és tudjuk, hogy akkor egy teljesen új csapat fog pályára lépni, akik már nem is emlékeznek erre a borzasztó három napra.

A mérkőzés legjobbja ezúttal is Sándor Renáta lett. Ma nem szerzett annyi pontot, mint pénteken, de játéka nagyon hasznos volt csapata számára. Jól teljesített még a feladó, Gudmann Csilla is, aki remekül szolgálta ki társait, valamint a liberó Tóth Andrea is. A Vasasban egyedül Vatai Gabriella teljesítmény dicsérhető.

Extraliga, Középszakasz, 4. forduló

Vasas Duna Autó Óbuda - BSE-FCSM 0:3 (-15, -22, -16)
Folyondár utca, 250 néző, Vezette: Mezőffy, Éva T.
Vasas: Borsos 4, Takács 9, Dékány 11, Nagy E. 2, Milovits 3, Miklai 12.
Csere: Vatai (liberó), Lutter L., Lévai.
Edző: Kőnig Gábor
BSE: Szűcs K. 1, Tóthné 8, Gudmann 2, Sándor 22, Hackl 5, Kötél D. 5.
Csere: Tóth A. (liberó)
Edző: Hollósy László

Mestermérleg

Kőnig Gábor: - Rengeteg kijavítani való dolog van, ma is a nyitásfogadás volt a legnagyobb gondunk. Többször próbáltunk rájönni mi az oka a csapat mostani gyengébb teljesítményének, eddig még sikertelenül. Csütörtökön egy tűzzel teli Vasas-t szeretnék látni.
Hollósy László: - Kifejezetten örülök annak, hogy koncentráltan játszottunk, és komolyan vettük a találkozót.

Friss bajnoki tabella ide kattintva érhető el!

2011. január 24. 00:40:00-kor

Kiütéses Bse siker a Városmajorban

A szerdai Magyar Kupa győzelem után nem volt sok ideje piheni a csapatnak, hiszen ma már ismét pályára kellet lépni, ráadásul az örök riválisnak számító BSE otthonában. Az Újpest elleni felálláson ezúttal nem változtatott Jókay Zoltán, így Miklai Zsanett ezúttal is szélütőként szerepelt, centerben Borsos Lili kapott lehetőséget, míg Lévai Vivien látta el a liberó szerepkört. Érdekesség, hogy Vatai Gabriella ezúttal mezőnyjátékosként volt nevezve a találkozóra.

Jobban kezdték a hazaiak a rangadót és Sándor vezérletével hamar el is léptek a mieinktől (6:2). Már a technikai szünet előtt kikérte első idejét Kőnig Gábor, de sem az, sem a kötelező szünet nem használt lányainak, akiket úgy ütöttek át, mintha ott sem lettek volna. Nem is csoda, hogy 10:2-nél ismét a csengőhöz sétált az edzőnk. Újabb Sándor Renáta pont, majd jó bejátszás után Milovits adta fel az antennának a labdát, így már tíz egység volt a különbség (12:2). Pocsék volt a Vasas sáncmunkája, így a mezőnymunkánk is értékelhetetlen volt. Nyitásfogadásban komoly problémáink akadtak érezte is ezt Kőnig-mester és 17-7-nél cserélt: Hátsósorból lehozta Miklait, és beküldte Vatai Gabriellát. A csere elérte a célját, egycsapásra stabilabbak lettünk, és Nagy Eszter centertámadását követően még három jó blokkra is futotta az erőnkből (18:12). Azonban hiába kezdtük el a felzárkózást, újabb gyermeteg hibákat vétettünk, Sándor Renátát pedig egyszerűen képtelenek voltunk feltartóztatni (22:12). Ezután még némi képen kozmetikázni tudtuk az eredményt, de így is csak tizenöt pontig jutottunk. (1:0, 25:15)

A fordulást követően annyi változás történt, hogy a BSE játéka látványosan visszaesett. Ráadásul Dékány magabiztosnak tűnt, és Miklai is beütögette a labdákat, így az első technikai szünetnél vezettünk is (6:8). A pihenő sem vette el lendületünket, Dékány okos ejtése után és Tóthné hibája után Hollósy László kért időt (6:10). Le is hordta csapatát alaposan, csak úgy zengett a csarnok. Két hiba jött a mieinktől, amitől Jókay Zoltán is kezdte elveszíteni a türelmét. Egy csapásra megszűnt a sáncmunkánk, a nyitásfogadásunk pedig értékelhetetlen volt, ráadásul Sándor Renáta is első sorba forgott, aminek az eredmény, hogy a második technikai szünetnél 16:12-es hazai vezetést mutatott az eredményjelző. A pihenéstől megnyugodtunk egy picit és Dékány okos pörgetésével és Borsos Lili asznyitása után elkezdtük a felzárkózást (16:14). Kezdtek megzavarodni a hazaiak és egy rossz fogadás után újabb pontot szereztünk, majd Dékány következet, amivel előbb egyenlítettünk (16:16), majd miután lesáncolta Kötél Dórát a vezetést is átvettük (17:18). Jött is a haza időkérés, majd visszatérve rosszul álltak fel a Hollósy-tanítványok, amit le is fújtak a játékvezetők (17:19). A hazaiak edzője hosszasan reklamált Hóbor Bélánál, ám világ egyik legjobb játékvezetőjét nem sikerült meggyőznie. Ez a közjáték megérződött a játékunkon és Kötél Dóra két pontjával már ismét egál volt az állás (19:19). Hiába kértünk időt, Dékány rontásával már ismét a hazaiaknál volt az előny (20:19). Ekkor még Takács egyenlíteni tudott, ám ismét beragadtunk, sőt csapatkapitányunk a legrosszabbkor hibázott, amivel ismét szettlabdához jutottak a hazaiak (24:20). Sándor Renáta az elsőt elrontotta, majd Dékány által újabb pontot szereztünk, ám ekkor ismét Sándor következet, amit már nem tudtunk kivédeni. (2:0, 25:22)

Hiába vezettünk a harmadik felvonás elején már hárommal is (2:5), az első technikai szünetig több pontot már nem tudtunk gyűjteni (8:5). Innen aztán ismét elindult a BSE és meg sem állt egészen 16:12-ig. Itt is csak azért mert a második kötelező pihenőre kellett mennie a csapatoknak. Sajnos a folytatásban sem tudtunk partiban lenni riválisunkkal, ráadásul a biztos előny tudatában Gudmann Csilla is elkezdte variálni a játékot, amivel véglegesen szétszedte az amúgy is összeesett csapatunkat (20:13). A hajrában sem sikerült csodát tennünk, a hátralévő időben összesen három pontot tudtunk szerezni, így ismét 3:0-s vereséget szenvedtünk el legfőbb riválisunktól. (3:0, 25:16).

A Mérkőzés legjobbja ezúttal a hazaiak szélsőütője Sándor Renáta lett, a mai napon egyszerűen szétütötte a Vasas-t. Ráadásul háromszor annyi pontot csinált, mint a mögötte legeredményesebb csapattársa Tóth Gáborné. Jó mezőnymunkája miatt Kötél Dóra is említést érdemel, elképesztő mentések fűződtek a nevéhez, ráadásul a támadásokban is megállta a helyét. A végén pedig Hackl Szilvia is bizonyította tudását, a harmadik szettben nagyon jó támadójátékot mutatott be. A Vasasban ezúttal Lévai Vivien teljesítménye dicsérhető, az ifjú liberó a nyitásfogadásokat ezúttal is remekül oldotta meg, mezőnyben azonban ezúttal nem tudott villogni, bár ez csődöt mondó sáncmunkának köszönhető.

BSE-FCSM - Vasas Duna Autó Óbuda 3:0 (15, 22, 16)
Városmajor, 300 néző. Játékvezetők: Hóbor, Szabó Zs.
BSE: Gregori 2, Tóthné 9, Gudmann 1, Sándor 28, Hackl 8, Kötél 10. Csere: Tóth A. (liberó). Edző: Hollósy László
Vasas: Milovits 4, Miklai 5, Borsos 4, Takács Zs. 4, Dékány 17, Nagy E. 6. Csere: Lévai (liberó), Lutter L., Vatai. Edző: Kőnig Gábor

Az eredmény alakulása: 1. játszma: 1:1, 12:2, 15:5, 22:13. 2. játszma: 3:3, 6:10, 14:16, 21:21. 3. játszma: 2:2, 9:5, 14:9, 21:13

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Hollósy László: - A rájátszás szempontjából fontos presztízsmérkőzést nyertünk meg. Bizonyítottuk magunknak, hogy nem felejtettünk el röplabdázni.

Kőnig Gábor: - Nyitásfogadás nélkül nem lehet mérkőzést nyerni, remélem, vasárnap sokkal jobb teljesítményt nyújtunk, megmutatjuk, hogy jó csapatunk van.

Friss bajnoki tabella ide kattintva érhető el!

2011. január 21. 23:20:00-kor

A hiányzók nélkül is győzni tudtunk

Tovább folytatódott az erőltettet menet a női élvonalban. Igaz ezúttal nem a középszakaszban kellett pályára lépnie a csapatoknak, most a Magyar Kupa negyeddöntőinek első mérkőzését rendezték. A legnehezebb ellenfél kétség kívül a mieinkre várt, nekünk az amúgy is jó játékosokból álló, de a télen Kapuvári Melindával tovább erősödő Újpest legyőzése volt a feladat. A dolgunkat tovább nehezítette, hogy öten is hiányoztak ezúttal a csapatból. Oláh Vivien és Szalma Alexandra továbbra is műtét után lábadoznak, de hiányzott még Lakatos Enikő, Horváth Gabriella és Vatai Gabriella is, mindhárman betegség miatt kellett, hogy kihagyják ezt a nagyon fontos találkozót.

A hiányzók miatt szerkezeti változtatást is végre kellett hajtania Jókay Zoltánnak, még pedig ezúttal Miklai Zsanett nem centerként, hanem szélső ütőként szerepelt - nem is akárhogy -, centerposzton az ifi válogatott csapatkapitánya, Borsos Lili kapott lehetőséget. Liberóként ezúttal Lévai Vivien szerepelt, aki tavaly épp az Újpest ellen debütált a felnőttek mezőnyében, akkor pedig a Megyeri úton csapata legjobbja volt. Cseresarokban pedig két újoncot is avathattunk, a serdülő csapatból Stefanik Orsolya és Takács Bernadett várhatta, hogy harcba küldje őket Kőnig Gábor. A debütálás azonban ezúttal elmaradt, de képességeiket ismerve, ez csak ideiglenes. A túloldalon is akadt hiányzó, az egykor még Vasas játékos, Battlay Krisztina térdproblémák miatt nem tudta vállalni a játékot.

Ahogy várható volt remek hangulatban kezdődött a találkozó és az eredmény is szorosan alakult. Az első technikai pihenőnél két pontos előnyünk volt (8:6). Látszott a lányokon a lelkesedés és a nagy akarásnak ezúttal meg is lett az eredménye, visszatérve ugyanis három sikeres támadásunk következett egymás után (11:6), így Farkas Mihály időt kért. A lélegzetvételnyi szünet jól jött a látogatóknak, elsősorban Dambendzetnek köszönhetően elkezdték a felzárkózás (14:12). Itt azonban egy lila-fehér rontás következett, majd Miklai ütése a sáncoló próbáló kezekről ment outra (16:12). Érződött, hogy lendületben van a csapat, a vendégek pedig nem nagyon találtak fogást a mieinken. Stabil volt a nyitásfogadásunk és a támadásokban is hatékonyak tudtunk lenni. A túloldalon a nagyon rutinos Papizsankaja hiába próbálta variálni a játékot, azok valahogy ezúttal nem akartak működni. Nem úgy nálunk, Miklai és Dékány is további egy-egy ponttal járult hozzá az összpontszámhoz, így Farkas Mihály ismét időt kért (18:12). Ez sem tudta megtörni a lendületünket, magabiztosan szépen röplabdázva haladtunk a játszmagyőzelemig (22:14). Itt azonban egy kicsit megtorpantunk és négy pontot szereztek gyors egymásutánba a lila-fehérek, így Kőnig is időt kért (22:18). Ezt pedig épp a legjobbkor tette, mert innen már nem is tudott több egységet gyűjteni ellenfelünk. (1:0, 25:18)

Nem sikerült jól a kezdés a mieinknek, Kőnig Gábornak már rögtön az elején, 2:6-os állásnál időt kellett kérnie. Még időben jött a figyelmeztetés a lányoknak és egy huszáros hajrával megközelítettük ellenfelünket egy pontra (12:13). Innen azonban ismét a látogatóink pillanatai következtek, a mieink próbálták tartani magukat, ám a rutinosabb UTE okosan kihasználta bizonytalanságainkat. A hajrára már négy pontos előnyt gyűjtöttek (16:20) és ezt a vezetést már nem is engedték ki a kezükből, innen már csak egy pontot engedtek a nekünk. (1:1, 17:25)

A harmadik szettben 4:4-ig fej-fej mellett haladtak a felek, ám itt ritmust váltottak az újpestiek és hat pontjukra nem is tudtunk válaszolni (4:10). Innen kezdtük meg ismét a felzárkózást és pontunkra csak eggyel tudtak válaszolni a lilák (9:11). Ekkor időt kért Farkas Mihály, amitől ismét kezdett átesni a holtponton csapata, ám ennek ellenére 17:17-nél egyenlíteni tudtunk. Ezután azonban újra fölénk tudott kerekedni az Újpest, aminek köszönhetően a végén öt ponttal jobbnak bizonyultak. (1:2, 20:25)

A negyedik játszma tartogatta a legnagyobb izgalmakat. Felváltva vezettek a csapatok és egyik fél sem tudott egy pontosnál nagyobb különbséget kialakítani. Az első kötelező pihenőnél a vendégek vezettek egy ponttal (7:8), ám hamar sikerült fordítanunk (13:12). Sokáig nem örülhettünk előnyünknek fordított az Újpest (13:14), ám innen egy lila rontást követően, valamint Miklai és Takács pontos támadásának köszönhetően két pontos előnnyel mi mehettünk a második technikai időre (16:14). Ekkor érezni lehetett ismét a lányokon, hogy most megint az ő kezükben van a sorsuk és sikerült is ellépnünk (22:18). Dambendzet szépített, de Miklai válaszolni tudott (23:19). Dalolt is a Vasas-tábor, ám innen még mindig volt vissza út ellenfelünknek. Nagyon fontos pillanatban rontottunk nyitást, majd Kapuvári ütött pontot, így már is csak két egység volt az előnyünk (23:21). Kőnig időt kért, ami után szettlabdához is jutottunk (24:21). Nagyon fontos pillanatban rontottunk nyitást, majd Papizsanszkaja szervált egy védhetetlent (24:23), sőt egy hosszú labdamenet után Kapuvári egyenlített is (24:24). Hatalmas csata következett, ám hiába kerültünk mindig előnybe az utolsó támadást sosem tudtuk befejezni. Egészen 29:28-as állásig, ekkor ugyanis hatalmas küzdés után, és némi szerencsével, de el tudtuk dönteni a szett kimenetelét. (2:2, 30:28)

Ezek után az ötödik, egyben döntő játszma kimenetele egyszerűen megjósolhatatlan volt. Mi szereztük az első pontot, majd egyből jött is rá a válasz. Az elfáradni látszó Újpest játéka teljesen beszűkült, két embert ütöttek, vagy a rutinos Dambendezet kapta a labdákat, vagy a télen érkezett Kapuvárit választotta Papizsanszkaja. 4:4-ig felváltva születtek a pontok, ám ekkor két Takács ponttal egy hajszálnyira elléptünk (6:4). Jött is a lila-fehér időkérés, ám ennek ellenére nem csökkent a különbség (6:8).

A térfélcsere után Miklai szerezte az első pontot, így Farkas Mihály ismét a csengőhöz volt kénytelen sétálni (6:9). Jól játszottak a lányok, látszott rajtuk, hogy nagyon nyerni akarnak és ezért mindent megtesznek. Három pontos előnnyel érkezhettünk a fináléhoz (11:8), azonban nem sokkal később ez két pontosra csökkent (12:10), így Kőnig Gábor is időt kért. Takács ismét szép megoldást választott, Dambendzet azonban válaszolt rá (13:11). Ismét pontos fogadás után támadhattunk és Miklai is magabiztosan értékesítette az előtte adódó lehetőséget (14:11). Farkas Mihály megpróbálta kikérni harmadik idejét is, a bírók azonban figyeltek, így csak egy szóbeli figyelmeztetést kapott az edző a csapat tagjai helyett. Ez a húzás azonban bevált a volt szövetségi kapitánynak, hiszen Dambendzet ismét nem hibázott (14:12). Kőnig Gábor ismét időt kért, neki még volt egy lehetősége. A pihenés bevált csapatnak, hiszen az utolsó pontot ők szerezték meg, így egy nagyon fontos győzelmet arattak az Újpest ellen, még ezzel a foghíjas csapattal is! (3:2, 15:13)

A visszavágóra 27-én, csütörtökön kerül sor a Tungsramm-csarnokban és ha valamiben, abban biztosak lehetünk, hogy még nem dőlt el a továbbjutás sorsa. Azonban ezzel a győzelemmel megalapoztuk a visszavágót, és ha betegeink felgyógyulnak, akkor még nagyobb eséllyel léphetünk majd parkettre.

A mérkőzés legjobbját ezúttal csak hosszas gondolkodás után tudtuk eldönteni. Választásunk ezúttal Lévai Vivienre esett, még pedig azért mert hosszas szünet után kellett ismét az eredeti posztján játszani. Az ifjú liberó ezúttal is bizonyította, hogy miért lehet ő majd egyszer Vatai Gabriella méltó utódja, hiszen hiba nélkül játszott. Amit lehetett megfogott, a nyitásfogadásokban végig stabil volt, bejátszásai is pontosak volt a feladónak, egyszóval a teljesítménye csillagos ötös! De nagyon jól teljesített Miklai Zsanett is, aki ezúttal nem eredeti posztján centerben játszott, hanem szélütőként bizonyíthatott. Amit lehetett megoldott, abszolút nem mozgott idegenül ezen a poszton és élvezte a játékot. Szintén jó teljesítményt nyújtott Milovits Júlia, aki egy két bizonytalanságot leszámítva ezúttal végig jól szolgálta ki társait. Az Újpestben Nathalie Dambedzet és Kapuvári Melinda játszott jól.

Magyar Kupa, Negyeddöntő, első mérkőzés
Vasas Duna Autó Óbuda - Újpesti TE 3:2 (18, -17, -20, 28, 13)
Folyondár utca
400 néző, Vezette: Csizmarik, Bodrogi
Vasas: Milovits 7, Borsos 2, Dékány 21, Miklai 20, Takács 12, Nagy E. 6.
Csere: Lévai (liberó), Lutter L.
Edző: Kőnig Gábor
Újpest: Papizsanszkaja, Kovács T., Kapuvári, Vargáné, Várhegyi, Dambendzet.
Csere: Ancsin I. (liberó)
Edző: Farkas Mihály

Mestermérleg

Kőnig Gábor: - Óriási mérkőzés volt és szenzációsan játszottak a lányok. Az, hogy nyerni tudtunk még jobban felértékelődik annak tudatában, hogy több játékosunk sem lehetett itt betegség vagy sérülés miatt. Ez mutatja, hogy a Vasas mennyire egységes, hogy ilyen helyzetben még egy ilyen jó Újpestet is letudtunk győzni.

Farkas Mihály: - Két nagyon jól küzdő csapat mérkőzése volt a mai, de úgy gondolom semmi nem dőlt még el.

2011. január 20. 01:49-kor

A kupadöntő a cél

Az kétségtelen, hogy a bajnokság izgalmaira senkinek nem lehet panasza a jelenlegi szezonban. A férfiaknál és a nőknél, az Extraligában és az NB I-ben egyaránt óriási meglepetések és szoros meccsek várják az érdeklődőket hétről hétre. A Magyar Kupáról eddig kevés szó esett, de végre ebben a sorozatban is jönnek az éles meccsek!

Ezúttal sajnos nem sikerült összehangolniuk a fővárosi csapatok illetékeseinek a kezdési időpontokat, pedig talán nem lett volna nagyon bonyolult feladat... A negyeddöntő slágere ez a párharc, amelyen valószínűleg semmi nem fog eldőlni az első meccsen. Az alaposan megerősített újpestiek a nem kifejezetten jó formában lévő Vasashoz látogatnak. Teljes kerettel készülhetnek a vendégek, az óbudaiaktól azonban továbbra is hiányzik Oláh Vivien és Szalma Alexandra. Az alapszakaszban mindkét meccset az otthonjátszó csapat nyerte, aztán a Vasas a felső-, az UTE viszont az alsóházba került a középszakaszban. Nagyon motiváltak a vendégek, közülük többeknek is van törlesztenivalója a Vasassal szemben, ebből a szempontból is izgalmas lesz a párharc. Az érdeklődőknek érdemes lesz időben megérkezniük a csarnokba, mert ha teltház nem is lesz, de a hírek szerint mindkét csapatok jelentős létszámú szurkolótábor bíztatja majd a vérbeli kuparangadón!

Magyar Kupa, Negyeddöntő, első mérkőzés

Vasas Duna Autó Óbuda - Újpesti TE
Folyondár utca, szerda, 18 óra. Játékvezetők: Csizmarik, Bodrogi

hunvolley.blog.hu
2011. január 19. 11:10:00-kor

A sírból jöttünk vissza, de most ez is kevés volt!

Bár már 2:0-ra is vezetett, végül csak hatalmas, ötszettes csatában győzte le a Vasas Duna Autó Óbuda együttesét a házigazda TEVA-Gödöllői RC a női Extraliga 1-4. helyéért zajló középszakaszának második fordulójában. Az első és a második játszma gyengébb játéka után - a rengeteg rossz nyitást leszámítva - jó mérkőzést láthatott a publikum, és a végén az izgalmakból sem volt hiány.

Ellentétes előjelekkel készülhetett a középszakasz második fordulójára a Gödöllő és a Vasas, hiszen míg a hazaiak szoros meccsen kikaptak a BSE-től, addig a fővárosiak ötjátszmás érkőzésen győzték le az NRK-Nyíregyházát. A fővárosiaknál Oláh Vivien és Szalma Alexandra mellett ezúttal még egy ütőjátékos hiányzott, Lakatos Enikő betegség miatt nem tudta vállalni a játékot. Gödöllői oldalon a sérülése után lábadozó liberó, Berze Zsófia volt az egyetlen hiányzó.

A pénteken parádézó Szakmáry Gréta pontjával kezdődött a találkozó, majd nem sokkal később őt blokkolta Nagy Eszter. Sok hibával kezdtek a csapatok, az első technikainál Kriegel Zsófia pontja után 8:5-ös hazai vezetést jegyezhettünk fel. Dékány Bernadett rossz nyitrásfogadása után a továbbra is eltiltását töltő Vasas-edzőt, Jókay Zoltánt helyettesítő Kőnig Gábor időt kért (9:5), Miklai Zsanett jó nyitásaival pedig azonnal közelebb zárkózott a fővárosi együttes. Sokat hibázott a hazai csapat, ezért a jó megoldásai ellenére sem tudott jelentősen ellépni ellenfelétől (14:12).

A második kötelező pihenőnél Jókay Zoltána lelátóról bekialbálva igyekezett instruálni játékosait, ám ennek ellenére 18:13-nál Kőnig Gábornak ismét időt kellett kérnie. Milovits Júlia áttett labdájával kapaszkodott a Vasas, de Takács Zsófia hibája után már néggyel, majd öttel is vezetett a végjátékban a hazai Gödöllő. Lutter Liza váltotta Milovitsot feladóposzton (22:18), ám egy labdamenet múlva jött is a visszacsere. Miklai blokkolt gyönyörűen, Deme Gábor pedig kénytelen volt másodszor is időt kérni (23:20), ezután Milovits hibája zárta a szettet (25:20, 1:0).

Vitatott labával jutott kétpontos előnyhöz a Vasas a második szett elején (2:4), de Nagy Eszter szervarontása hamar visszahozta a Gödöllőt egypontos távolságra. Továbbra is a jó megoldások és a kapitális hibák váltották egymást, az első kötelező pihenőre a Vasas mehetett kétpontos előnnyel. Ezúttal is a centerek tartották a lelket vendégcsapatban, nemcsak blokkban, támadásban is ők voltak a legeredményesebbek, mivel az óbudaiak ütői csődöt mondtak. Merkószki Tünde pontjával vezetett először a házigazda (10:9), majd hamarosan Kőnig Gábor időt kért. Nemcsak a csapatok, a játékvezetők is hibáztak - úgy látszik nekik sem tett jót a téli pihenő. Volt, hogy egy Gödöllőnek ítélt pontnál még Deme Gábor is elismerte, hogy semmi szabálytalan nem történt az ellenfél térfelén, ez azonban a végkimenetelen mit sem változtatott... Lévai Vivien érkezett nyitni Horváth Gabriella helyett, ám a fiatal játékos ezúttal a hálóig sem szervált el!

Németh Zsuzsanna ütött outra, a bírók szerint blokk nélkül - ezúttal Deme Gáboron volt a vitatkozás sora, ám a második technikaihoz 14:16-tal érkezett csapata. Néhány labdamenettel később Széles üthetett blokk nélkül, ezzel pedig fordított a házigazda (17:16)! Hullámzó volt a játék, Németh majdnem széttörte az antennát, ám a pontot a Gödöllő kapta. Jókay a lelátóról pörölt Demével, miközben csapata jó úton haladt az újabb szettvesztés felé (19:16). De hogy ez a játszma még nincs lefutva, azt Miklai bizonyította - remekül sáncolta Némethet, így ismét egy pontra zárkózott a vendégcsapat (19:18). Kriegel Éva áttett labdája esett le a Vasas térfelén, majd Milovits sáncolt pontot érően. Széles Petra jó nyitásai tovább mélyítették a gödröt a két együttes között, és bár a Vasas erejéből még egy felzárkózásra futotta, ezt a szettet is a hazaiak nyerték (25:23, 2:0).

A harmadik játszmára váltott a Vasas: Takács Zsófia visszament eredeti posztjára, feladó-átlóba, míg Horváth Gabriella négyesütőként bizonyíthatott. Az ő ütése jelentette a szett első vendégpontját, majd Dékány Bernadett ütéseivel lépett meg némileg a látogató (6:8). Jelentősen csökkentette hibái számát az óbudai együttes, Deme Gábor időt is kért (8:12). Csapatán ez sem segített, ebben az időszakban úgy tűnt, a Vasasnak minden sikerül, és a második technikaihoz magabiztos előnnyel érkezett (10:16). Szűcs Zsuzsanna váltotta Némethet, ám az első szettet átalvó, de mostanra a meccsbe bekapcsolódó Dékány tizenötödik pontjával már hét egység volt a csapatok között a különbség (12:19). Horváth blokkjáról esett rá a labda a már pályán kívül hasaló Széles Petra hátára - ez a labdamenet kiválóan jellemezte az egész játszmát, hiszen az egyik csapatnak minden bejött, míg a másiknak semmi: 22:12-nél a vendégszurkolók kiszámolhatták a hazaiakat. Sima lett a vége, szépített a Vasas (13:25, 1:2).

A negyedik etap váltott pontszerzéssel indult, a Vasasban ezúttal Takács ébredt fel téli álmából, ő hozta a pontokat a vendégeknek, míg hazai oldalon Kriegel Zsófia jeleskedett támadásban. Két Horváth-ponttal kettővel vezetett a vendég együttes a technikainál, majd Takács előbb jó megoldást választott, majd hibázott gyorsan kettőt, ezzel zárkózott a Gödöllő. Ismét Takács Zsófia volt a főszereplő, Szakmáryt sáncolta, Deme Gábor pedig időt kért (9:14). A technikai után tartotta előnyét a fővárosi csapat, a játék színvonala sokkal magasabb volt, mint a találkozó elején - egyedül a rengeteg rontott szerva volt némileg zavaró. Kriegel Zsófia rossz fogadása után Deme Gábor ismét időkérésre kényszerült (15:20), majd hamarosan Kőnig Gábor is követte példáját (17:20), mert csapata kicsit szétesett. Nagy Eszter gyönyörűen blokkolta Szakmáryt, majd Takács ütése hullott le a sánc mögé, így már öt egység volt a Vasas előnye (17:22). Hamarosan be is teljesült a két csapat végzete, Dékány rövidre zárta a szettet - következhetett a döntő felvonás (19:25, 2:2)!

Tehát nem szakadt meg a hagyomány, a középszakasz felsőházának negyedik meccse is ötszettes küzdelembe torkollott!

Kriegel Zsófia nyitott a hálóba, majd Nagy Eszter jó sánca után Dékány püfölt a háló kezepébe egy megoldhatatlan labdát. Takács javított, majd Németh kezéről pattant messzire Nagy szervája (1:4). Széles Petra ütött szélről, Miklai kétszer is centerből válaszolt, Deme Gábor időt kért. Kriegel Zsófia satuzta le Miklait, Dékány szélső bombájára Merkószki válaszolt középről, majd Szakmáry nyitott ászt - zárkózott a Gödöllő, Kőnig Gábor még a fordulás előtt időt kért (5:7). Miklai szélesre vágott egy hátul egylábat, Horváth viszont gyönyörűen ütött keresztbe, így a szünetnél kettővel vezettek a vendégek. Németh köszönt be, majd Horváth ütött legalább háromméteres outot - Kőnig ismét időt kért, mert a hazai együttes egyenlített (8:8). Dékány tett arról, hogy a vezetést ne vegye át a hazai csapat, majd Milovits ászértékű nyitása után Deme Gábor nyomta meg a jelzőcsengőt. Németh ismét eredményes volt, majd egy hosszabb labdamenetet Takács fejezett be pontosan. Ismét a vendégek csapatkapitánya ütött pontot, amelyre Széles Petra válaszolt. Szoros volt a vége, Nagy Eszter kezéről outra csorgott a labda, a csarnokban pedig remek hangulat kerekedett! Milovits adott rossz labdát Takácsnak, majd hátsósorosként átnyúlt, így már a Gödöllő vezetett! Lévai ért bele fölöslegesen egy hosszú labdába, majd Dékány próbálta menteni a menthetőt, ám Széles Petra pontjával győzött a hazai csapat (15:13, 3:2)!

A mérkőzés legjobbja
A vasárnap esti találkozón szinte minden játékos teljesítménye ingadozó volt, a mély hullámvölgyeket nagy hullámhegyek követték. A legkiegyensúlyozottabban talán Széles Petra játszott, így ő érdemli meg a mérkőzés legjobbja címet! Hazai részről rajta kívül Szakmáry Gréta és Lékó Lilla teljesített még jól. Vendég oldalon az első két szett játéka értkelhetetlen volt, csak a centerek tartották valamennyire meccsben a Vasast. A harmadik etaptól kezdődően Dékány Bernadett és Takács Zsófia is javult, ám ezúttal ez is kevésnek bizonyult a rendkívül lelkesen és elszántan játszó hazaiakkal szemben.

Extraliga, nők, középszakasz, az 1-4. helyért, 2. forduló

TEVA-Gödöllői RC - Vasas Duna Autó Óbuda 3:2 (20, 23, -13, -19, 13)
Gödöllő, 200 néző. Játékvezetők: Kiss Z., Tillmann
Gödöllő: Kriegel É. 9, Szakmáry 14, Széles 13, Kriegel Zs. 10, Németh Zs. 7, Merkószki 6. Cs: Lékó (liberó), Szűcs Zs., Tóth L. Edző: Deme Gábor
Vasas: Milovits 7, Miklai 12, Takács 14, Horváth G. 8, Nagy E. 11, Dékány 22. Cs: Vatai (liberó), Lévai, Lutter L. Edző: Kőnig Gábor

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 5:3, 9:5, 11:10, 15:12, 18:13, 22:18. 2. játszma: 6:7, 10:9, 14:16, 19:16, 23:19. 3. játszma: 4:7, 7:10, 10:16, 12:19, 12:22. 4. játszma: 6:8, 9:12, 11:16, 15:20. 5. játszma: 1:3, 2:6, 6:8, 8:10, 12:12, 14:12

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Deme Gábor: - Ezúttal mellénk állt a szerencse. Iszonyatosan kemény ez a bajnokság.

Kőnig Gábor: - Azzal, hogy felálltunk 0:2-ről, nagy dolgot műveltünk. Aztán az ötödik szettben, amikor elvben a legkevesebbet lehet hibázni, nyert helyzetből buktunk el.

Friss bajnoki tabella ide kattintva érhető el!

hunvolley.blog.hu
2011. január 15. 00:20:00-kor

Kínkeserves győzelem

Egy hónap szünet után folytatódott a női röplabda bajnokság, immár a középszakasz küzdelmeivel. Péntek kora este a tabella negyedik helyén álló csapatunk a második NRK Nyíregyházát fogadta a Folyondár utcában. Ha vannak olyan mérkőzések, amelyeknek borítékolhatni lehet az eredményét, akkor ez biztos azok közé tartozik. A két együttes az elmúlt években szinte mindig öt szettig küzdött egymással és "természetesen" ez ma sem volt másképpen. Nos, a piros-kék csapatok rangadóján ezúttal a mieink örülhettek a két órás összecsapás végén.

Mind két oldalon akadnak problémák. A Vasasban Oláh Vivien és Szalma Alexandra is hiányzott, mind ketten műtét után lábadoznak. Az NRK-ban nem lehetett ott Kapuvári Melinda, aki télen Újpestre igazolt, így egyik meghatározó játékosát kellett pótolnia Kőhalmi Richárdnak.

Horváth Gabriella szerezte a rangadó első pontját egy okos ejtéssel, majd Dékány Berni fejezte be a támadást szinte lehetetlen helyzetből. Milovits szerva rontása után, Nagy Eszter tudott javítani centerből, majd Ilyés ütött egy szép pontot (3:2) Sokat hibázott az NRK, a mieink viszont aránylag stabilan játszottak. A technikai szünetnél két egység volt az előnyünk (6:8). Továbbra is próbáltuk ráerőltetni játékunkat ellenfelünkre, így ennek is köszönhetően tartani tudtuk előnyünket (11:9). A játszma közepén elkezdett visszaesni a játékunk, érezhetően görcsösebbek lettünk, ám mivel vendégeink továbbra is rengeteget hibáztak a második kötelező pihenőnél még mindig két ponttal vezettünk (16:14). A lendületünk a hajráig ki is tartott, így 22:18-nál időt kért a vendégek mestere. Az időkérés bevált, hiszen Katona révén két pontot szereztek egymás után, de az ex-nyíregyházi Miklai megtörte a nyírségiek lendületét, így ismét időt kért Kőhalmi (23:20). Horváth Gabriella szervarontását és Takács out ütését Kőnig Gábor időkérés követte (23:22). Ilyés támadás a hálóban végezte, ezzel szettlabdához jutott a Vasas. Erdősné egy szép támadással hárította az elsőt, majd Milovits adott pontatlan labdát center helyre, így már egál volt az állás (24:24). Katona Brigitta pillanatai következtek: egymás után kapott négy labdát a nyíregyházi játékos, és bár az elsőt elrontotta, a következő hármat beütötte, így a vendégek nyerték meg az első felvonást. (0:1, 25:27)

Erdős Zsófia ásznyitásával indult a második játszma, majd Nagy Eszter egyenlített (1:1). Rengeteget hibázott mind két együttes, a mieink főleg nyitásokban, míg a vendégek főként a támadás befejezéseknél. Ismét mi jutottunk előnyhöz (10:6), ám hamar felhoztuk ellenfelünket, akik kihasználták hibáinkat (12:12). Ekkor sokkal meggyőzőbb játékot mutatott az NRK, és el is lépett tőlünk (16:19). Hajrára azonban összekapták magunkat a mieink és 20:20-nál már ismét egál volt az állás. Szoros eredmény ellenére rengeteg hiba tarkította a játékot, amiből ezúttal mi jöttünk ki jobban és nagy küzdelem árán egyenlítettünk. (1:1, 25:23)

A harmadik játszmában is egymás hibáiból éltek a csapatok. Ráadásul ehhez már a bolgár játékvezető ténykedése is lesüllyedt. Kevesebbet rontott az NRK, ennek köszönhetően a szett elején ők kerültek előnybe (7:11). Érthetetlen módon teljesen megtorpantak a mieink, kis túlzással csak kóvályogtunk a pályán. Az NRK pedig Katona és Ilyés révén folyamatosan növelte előnyét (8:16). Próbálta cserékkel frissíteni csapatát Kőnig Gábor. Milovits helyére Lutter állt be, Horváthot pedig Lakatos Enikő váltotta. A cseréknek köszönhetően elkezdtük a felzárkózást, de ez már túl késő volt, ezt a játszmát teljesen megérdemelten nyerte meg a Nyíregyháza, ráadásul itt már a játékuk is jónak mondható volt. (1:2, 20:25)

A térfélcsere után fordult a kocka. A magabiztos szett nyerés után érthetetlenül össze esett az NRK. 4:3-ig tudták tartani a lépést a mieinkkel onnan azonban elkezdtek hibázni és szinte egy támadást se tudtak befejezni. Természetesen ehhez kellett az is, hogy a mi játékunk feljavuljon. Takács elkapta a fonalat, Dékány is kezdett magához térni és Vatai játéka is feljavult. Az addig is remekül játszó centerek pedig továbbra is hozták a jó játékot. Ekkor már tényleg játszott a Vasas, Kőhalmi Richárd pedig elkezdte beküldeni a cseréket a pályára (17:7). A folytatásban sem hagytunk esélyt a látogatóknak és ebben a szettben szó szerint kiütöttük riválisunkat. (2:2, 25:9)

Ahogy írtuk a cikk elején a 3:2 az borítékolható volt már a kezdés előtt, immár csak az volt a kérdés, hogy kinek a javára. Nos, ennek az eldöntése sem tartott sokáig. Lendületes, feljavult játékunk kitartott ebben a játszmában is, az NRK pedig csak kereste korábbi önmagát. Takács szervái nagy gondokat okoztak a vendég térfélen, ami nem esett le, azt csak nagy küzdés árán tudták csak át tenni amiből a mieink könnyedén támadtak vissza. A térfélcserére 8:3-as vezetéssel mehettünk.

A folytatásban sem támadtak fel a vendégek, hiába próbálkozott Kőhalmi Richárd, fejben elfáradt a csapata. A mieink pedig kihasználták az előttük adódó lehetőséget és magabiztos játékkal megnyerték az ötödik szettet és ezzel a meccset is. (3:2, 15:8)
Nagyon fontos mérkőzést nyert meg csapatunk, hiszen a középszakasz tabelláján a felső házban az utolsó, negyedik helyen állunk. Így mindenképpen el kellett kezdenünk a felzárkózást, ráadásul ez a győzelem önbizalom növelő is lehet a folytatásra. És ha a folytatásról beszélünk, már nem kell sokat várni hiszen már most vasárnap folytatódik a középszakasz, még hozzá Gödöllőn játszunk nagyon fontos mérkőzést, majd szerdán az Újpest ellen játszunk a Folyondár utcában a Magyar Kupa négyesdöntőbe jutásért.

Extraliga, Középszakasz, 1. forduló

Vasas Duna Autó Óbuda - NRK Nyíregyháza 3:2 (-25, 23, -20, 9, 8)
Folyondár utca, 200 néző, Vezette:
Chaprazov (BUL), Mezőffy
Vasas: Milovits 7, MIKLAI 14, Horváth G. 7, NAGY E. 12, Dékány 16, TAKÁCS 24.
Csere: Vatai (liberó), Lévai, Lutter L., Lakatos E. 1.
Edző: Kőnig Gábor
Nyíregyháza: ILYÉS B. 11, ERDŐS ZS. 2, Bodnár 6, KATONA 23, Poór, Erdősné 6.
Csere: Sitku, Pető T., Dávida.
Edző: Kőhalmi Richárd

Mestermérleg

Kőnig Gábor: - Örülök, hogy a középszakaszt győzelemmel kezdtük.

Kőhalmi Richárd: - Több sebből vérző csapatom lelkesen küzdött, amíg el fáradt fejben és testben egyaránt. Gratulálok a lányoknak.

Friss bajnoki tabella ide kattintva érhető el!

2011. január 15. 00:20:00-kor

Duplafordulóval rajtol a középszakasz

Pénteken hazai pályán a Nyíergyháza, vasárnap idegenben, a Gödöllő otthonában lép pályára csapatunk a középszakasz nyitányán. Lányaink jelenleg a felsőház utolsó helyét foglalják el, ám a két, a téli szünetben meggyengült rivális esetleges legyőzésével vasárnap máris ott állhatunk a BSE mögött a tabellán.

A mieink felkészülése sem volt zavartalan, hiszen többen is a műtétet válaszották decemberben, így a szakvezetés egyelőre nem számíthat sem Oláh Vivien, sem Szalma Alexandra játékára. Borsos Lili a korosztályos válogatottal Eb-selejtezőn szerepelt, így ő sem társaival készült az elmúlt hetekben. A csapat múlt hétvégi, békéscsabai vendégszereplése bebizonyította, hogy még mindig rendkívül hullámzó a teljesítmény (az pénteki sima vereség után szombaton sima győzelem), így leginkább ezen van javítanivaló.

Pénteki ellenfelünktől, az NRK-Nyíregyházától Kapuvári Melinda személyében egy kulcsjátékos távozott (az egykor a Vasasban is játszó ütő Újpestre igazolt), így nagy kihívás előtt áll Kőhalmi Richérd edző és csapata. Persze ettől függetlenül hiba lenne lebecsülni a szabolcsiakat, elég, ha csak a két csapat alapszakasz-beli meccseire gondolunk - mindkét találkozó öt játszmába torkollott, és az egyiket el is vesztettük. Nagy feladat vár tehát már pénteken is lányainkra, de ha mindenki tudásának megfelelően játszik, meglehet a győzelem.

Vasárnap aztán újabb kemény feladat vár a piros-kékekre, hiszen 18 órától Gödöllőn játszunk egy gyakorlatilag új csapat ellen. A Pest megyeiektől Kriegel Orsolya, és a búcsúmeccsét ellenünk játszó Borlai Luca után újabb kulcsjátékos dőlt ki Bajáriné Pesti Anikó személyében, így nem tudhatjuk, mire képes vasárnapi ellenfelünk. Az alapszakaszban kikaptunk Gödöllőn, így ezen mindenképpen javítani kell!

Lányaink dolgát nem könnyíti meg, hogy a csapat edzője, Jókay Zoltán továbbra is eltiltását tölti, így a meccseken ezúttal is Kőnig Gábor foglal majd helyet a kispadon.

A találkozó a szokottnál fél órával később, tehát fél hétkor kezdődik! A belépés továbbra is ingyenes.

Extraliga, középszakasz, az 1-4. helyért

Vasas Duna Autó Óbuda - NRK-Nyíregyháza
Folyondár utca, péntek, 18 óra 30 perc. Játékvezetők: Chaprazov, Mezőffy

TEVA-Gödöllői RC - Vasas Duna Autó Óbuda
Gödöllő, vasárnap, 18 óra. Játékvezetők: Kiss Z., Tillmann

2011. január 13. 15:37:00-kor

Győzelemmel tértünk haza a viharsarokból !

Két felkészülési mérkőzést is játszottunk a hétvégén Békéscsabán. Pénteken némi meglepetésre játszmagyőzelem nélkül maradtunk alul a hazaiakkal szemben (4:0), ám szombaton sikerült a visszavágás riválisunknak, így végül győzelemmel térhettünk haza a viharsarokból (3:0).

Mindkét együttesben akadtak hiányzók, a mieinknél nem lehetett ott Oláh Vivienn és Szalma Alexandra sem, ők műtét után lábadoznak, Lutter Liza betegség miatt, Borsos Lili pedig válogatott béli elfoglaltság miatt nem utazott el a csapattal. A túl oldalon pedig Czina Kata hiányzott szintén válogatottság miatt. Bemutatkozott azonban a csabaiak legfrissebb igazolása, az amerikai Meghan Shermann. A feladó debütálása aligha sikerülhetett volna jobban, hiszen csapata egyik legjobbja volt.

Felkészülési mérkőzés, nők

Békéscsabai RSE - Vasas Duna Autó Óbuda 3:0 (16, 25, 24)
Békéscsaba, 100 néző. Játékvezetők: Szitó, Komlósi
Békéscsaba: Sherman, Molcsányi R., Jezerniczki, Bozóné, Fésüs E., Soós N. Csere: Bucsi (liberó), Pallag. Edző: Nagy Attila
Vasas: Milovits, Miklai, Horváth G., Nagy E., Dékány, Takács Zs. Csere: Vatai (liberó), Lévai, Lakatos E. Edző: Kőnig Gábor

A csapatok a három játszma után játszottak egy ráadás szettet, ahol 25:23-as békéscsabai győzelem született.

Szombaton már egy sokkal összeszedettebb Vasas lépett páláyra. A lányok visszavágtak a Békéscsabának és ezúttal a mieink nyertek 3:0-ra.

Felkészülési mérkőzés, nők

Békéscsabai RSE - Vasas Duna Autó Óbuda 0:3 (-19, -21, -17)
Békéscsaba, 100 néző. Játékvezető: Kormos
Békéscsaba: Sherman, Molcsányi R., Jezerniczki, Pallag, Fésüs E., Soós N. Csere: Bucsi (liberó), Bozóné, Horváth V., Jenei. Edző: Nagy Attila
Vasas: Milovits, Miklai, Horváth G., Nagy E., Dékány, Takács Zs. Csere: Vatai (liberó), Lévai, Lakatos E. Edző: Kőnig Gábor

2011. január 10. 07:27:00-kor

Két edzőmeccset is játszunk hétvégén Békéscsabán!

A hétvégén két edzőmérkőzést is játszik csapatunk Békéscsabán. Pénteken 17:30-tól, míg szombaton 11 órától lépnek pályára a csapatok. Bár minden bizonnyal többen is hiányozni fognak tőlünk a csapatból, ám mégis kijelenthetjük, hogy a jövőhétvégén rajtoló középszakaszra remek felkészülési lehetőséget fog nyújtani ez a két találkozó. Az eredményről természetesen honlapunk is beszámol!

2011. január 06. 11:27:00-kor

Elkészült a középszakasz menetrendje!

Az MRSZ versenybizottsága elkészítette a női Extraliga középszakaszának a menetrendjét. A mérkőzések január 14-én kezdődnek, míg az utolsó fordulóra február hatodikán kerül sor. A sorozatot a Folyondár utcában kezdi csapatunk az NRK Nyíregyháza ellen, majd két nappal később Gödöllőre utazunk. Ezután egy hétvége alatt kétszer játszunk örökrangadót a legnagyobb rivális BSE csapatával. Január 21-én a Városmajorban, 23-án pedig Óbudán találkoznak az együttesek. A középszakaszra a csapatok csak az egymás elleni eredményeket viszik magukkal, így a mieink a negyedik helyről, két győzelemmel és négy vereséggel várhatják a rajtott.

A középszakasz felső házának a tabellája:

Helyezés
Csapat
Mérkőzés
Győzelem
Vereség
Pontszám
Nyert
Vesztett
1.
BSE-FCSM
6
5
1
11
17
5
2.
NRK Nyíregyháza
6
3
3
9
11
14
3.
TEVA-Gödöllői RC
6
2
4
8
10
13
4.
Vasas Duna Autó Óbuda
6
2
4
8
9
15

Januárban a középszakasz küzdelmein kívül a Magyar Kupa harmadik fordulója is megrendezésre kerül. Itt az ellenfelünk az Újpest lesz. A négyesdöntőbe jutás két mérkőzésen dől majd el. Az első találkozót január 19-án a Folyondár utcában rendezik, míg a visszavágóra január 27-én a megyeri úti Tungsramm-csarnokban kerül sor.

A középszakasz menetrendjét ide kattintva érhetik el!

A középszakasz részletes tabellája, valamint az Extraliga és a Juniorbajnokság alapszakaszának végeredménye ide kattintva érhető el!

2011. január 04. 12:27:00-kor

Honlapunk minden olvasójának nagyon boldog új évet kívánunk!

2011. január 01. 20:03:00-kor

Idén is búcsuztassuk együtt az Óévet!

Az elmúlt években már hagyományá vált, hogy az év utolsó napján a Vasas-szurkolók és a röplabdások összegyűlnek és egy közös évzárót tartanak. Ezeknek a napoknak elmaradhatatlan tartozéka a közös játékos sportolás és az évet lezáró koccintás is. Ez idén sem lesz másképpen, December 31-én 10-órától sok szeretettel várunk minden érdeklődőt a Fáy utcai kézilabda csarnokban. Amit miundenképen hozz magaddal az sportoláshoz megfelelő öltözet (feltéve ha akarsz focizni és röpizni)!

A tavalyi közös évzáró képei ide kattintva érhetőek el!

2010. december 29. 06:38:00-kor

Boldog Békés Karácsonyi Ünnepeket kívánunk honlapunk minden kedves olvasójának!

2010. december 24. 08:11:00-kor

Takács Zsófi ismét egy bajnok csapat tagja lett!

A történet tavaly ilyenkor kezdődött, amikor hatan lelkesen elhatároztuk, hogy fiú röplabdacsapatot alapítunk a Toldyban, mert 2007 óta nem volt ilyen az iskolában. Takács Bencével, Buczkó Patrickkal, Rajmüller Ádám, Oszlányi Simonnal és Kovács Ricsivel elkezdtünk együtt lejárni a Takács tanár úr-féle össznépi röplabdaedzésekre, próbáltunk összeszokni, és a különböző posztokat magunk között elosztani. Eltelt fél év, közben kiegészültünk Takács Mátéval és Borsos Bertalannal, és úgy éreztük, hogy csapat lett belőlünk.

A tavalyi tanév vége felé a Toldy tanári kar tagja lett Takács Zsófia, aki elvállalta, hogy külön edzéseken foglalkozik a csapattal. Az idei tanév elejétől kezdve hetente kétszer (többé-kevésbé) minden csapattag részt vett az edzéseken, kezdtük egyre komolyabban gondolni az egészet. Vártuk, hogy legyen valami hír a budapesti bajnokságról. Végül november elején megkaptuk a nyílt bajnokság meccseinek időpontjait. A nyílt bajnokság azt jelenti, hogy a csapatban, egyesületben leigazolt játékosok is részt vehetnek. Nálunk senki sincs leigazolva, de szerintem elmondhatjuk, hogy a mi egyesületünk a Toldy, vezetője Zsófi. Természetesen egyik meccsünk sem a kiírt dátum szerint történt, a bajnokság szervezése nem volt tökéletes. A három csoportmeccsből kettőt megnyertünk, így csoport-másodikként továbbjutottunk az elődöntőbe. A különböző betegségek és sérülések miatt elhívtuk a meccsekre "a biztonság kedvéért" Verbényi Kálmánt is, aki szerintem mindenki nagy meglepetésére rögtön bebiztosította magát centerjátékos-csereként. Ez többször is hasznunkra vált. Az elődöntőben a Kossuth Lajos SZKI ellen játszottunk, egy nagyon izgalmas meccsen, hazai pályán 3-0-ra nyertünk. Így bekerültünk a budapesti döntőbe. Már ez is nagy eredménynek számított, de a csapat elszántsága egyre nőtt. A döntőre december 18-án, szombaton került sor a Toldyban, a Vásárhelyi Pál Gimnázium csapata ellen, reggel fél 9-kor. Így sajnálatunkra csak kevés szurkoló tudott eljönni. Külön köszönet jár Igazgató úrnak a megjelenésért és a csapat bíztatásáért, és többek között Földvári Ádámnak és Jokkel Zsófinak, akik minden hazai meccsünkön lelkesítették a csapatot. A mérkőzés az elejétől fogva szorosnak bizonyult, az első 4 szettet felváltva nyerte a két csapat, így az állás 2-2 volt. A 15 pontig tartó döntő szettben, még jobban oda kellett figyelnünk, hogy az elejétől fogva a kezünkben tartsuk a játékot. Ez egy darabig sikerült is, de az ellenfél felhozta az állást 12-12-re. Ebből az állásból már egy vesztett pont is végzetes lehet...ett volna, mert az ellenfél szervarontásával, és még két pont megszerzésével a GIMNÁZIUM SPORTTÖRTÉNETÉBEN ELŐSZÖR budapesti bajnokságot nyert a TOLDY!!! Takács Zsófi szemszögéből nézve érdekes a helyzet, mert ő még toldys diákként nyert budapesti döntőt a lánycsapattal, most pedig mint a fiúcsapat edzője lett újra bajnok.

A történetnek itt még nincs vége. A bajnokság megnyerésével bekerültünk az országos elődöntőbe, amit január 22-én rendeznek a Szent László Gimnáziumban. Onnan 4 csapat közül egy jut tovább az országos döntőbe, nekünk természetesen ez a célunk. Az elődöntő nyilvános, számítunk a toldys szurkolókra!

A bajnok fiúcsapat ezzel a "kis" karácsonyi ajándékkal kedveskedett a toldysoknak Reméljük, hogy sokan jöttök el az elődöntőre szurkolni!

Köszönjük Zsófi! HÁROM-NÉGY. TOLDY!!!

Honalpunk ezúton is gratulál a bajnok csapatnak és Takács Zsófiának is!

2010. december 24. 08:11:00-kor

2010-2011 Extraliga, Alapszakasz végeredménye
Helyezés
Csapat
Mérkőzés
Győzelem
Vereség
Pontszám
Nyert
Vesztett
1.
BSE-FCSM
14
13
1
27
40
9
2.
Vasas Duna Autó Óbuda
14
9
5
23
32
25
3.
NRK Nyíregyháza
14
8
6
22
29
27
4.
TEVA-Gödöllői RC
14
7
7
21
29
24
5.
Máv-Előre SE
14
7
7
21
28
26
6.
Újpesti TE
14
7
7
21
26
29
7.
Békéscsabai RSE
14
5
9
19
24
32
8.
Nyíregyházi FSE
14
0
14
14
4
42

(A pirossal megjelölt csapatok a középszakasz felsőházába, a kékkel megjelöltek az alsóházába jutottak)

2010. december 20. kedd - 08:30:00-kor

Nehéz győzelemmel zártuk az alapszakaszt!

A Vasas Duna Autó Óbuda 3:2-re nyert hazai pályán a Békéscsabai RSE ellen a női Extraliga alapszakaszának 14. (utolsó) fordulójában. Dicséretes, hogy a meccsen annak ellenére nagy küzdelem alakult ki, hogy már korábban lehetett tudni, a fővárosiak biztosan a legjobb négy között vannak, a viharsarkiak viszont biztosan nincsenek.

Villámrajtot vett a Békéscsaba, az első technikai szünetre 8:3-as vezetéssel vonulhattak a vendégek. Ezek után jött a megtorpanás, támadásban és védekezésben is hibákat követtek el a viharsarkiak, Nagy Attila edzőnek 10:7-es vezetésnél időt kellett kérnie. Már egy pontra is felzárkóztak a hazaiak, de a veszprémi Jezerniczki Tímea szép ütésének, és Pallag Ágnes blokkjának köszönhetően a második kötelező pihenőre hárompontos békéscsabai vezetéssel vonulhattak a csapatok. Ezt a néhánypontos különbéget a szett végéig sikerült megtartaniuk a vendégeknek, és behúzták az első szettet (21:25, 0:1).

A második rész elején egyik együttes sem tudott ellépni. Az első technikai időnél is csak egy ponttal vezetett a Vasas. Békéscsabai oldalon Jezerniczki helyett Czina Kata érkezett a pályára. A csabaiak játéka hullámvölgybe került, edzőjük 12:8-nál kikérte első idejét, hogy kicsit felrázza játékosait, de ez sem segített, a különbség tovább nőtt. 23:15-nél Nagy Attila még egy utolsó kísérletet tett, kikérte második idejét is, de nem sikerült megállítania a hazaiakat, akik így megnyerték a szettet és egyenlítettek (25:17, 1:1).

Hasonlóan kezdődött ez a játékrész is, mint az előző (6:6). Milovits Júlia áttette a labdát másodikra, majd egy elpattanó nyitásfogadást beütött, jöhetett az első technikai (8:6). Hazai oldalon Dékány Bernadett szorgalmasan termelte a pontokat. 14:9-re vezetett a Vasas, amikor Czina Kata és Bozóné Bakos Rita lépett pályára a csabaiaknál. Úgy tűnt, a Vasas lendületét nem lehet megtörni, de Soós Nikolett ütései képesek voltak hullámvölgybe kergetni korábbi együttesét. 20:16-nál Kőnig Gábor időt kért. Horváth Vivien nyitásai és Soós ütései ezt követően is foghatatlannak bizonyultak, így 20:19-nél a Vasas edzője kénytelen volt második idejét is kikérni. Fésüs Erzsébet és Jenei Andrea közös blokkjának köszönhetően egyenlítettek a vendégek. Nem létezett elveszett labda egyik oldalon sem. Végül két csabai hibának köszönhetően 25:23-as hazai győzelemmel zárult a szett (2:1).

A negyedik etap vendégfölényt hozott. Jó nyitásaiknak és határozott védekezésüknek köszönhetően elléptek ellenfelüktől a viharsarkiak. Kőnig Gábor 10:5-nél, majd 13:5-nél is időt kért. Molcsányi Rita és Pallag Ágnes okosan mozgatta a Vasas hátsó alakzatát, ennek köszönhetően a második technikai pihenőnél hétpontos volt a vendégelőny. Ezután Dékány lépett akcióba, és a Vasas megkezdte a felzárkózást. 17:13-nál Nagy Attila időt kért, ez újra felrázta a csabaiakat és 23:13-ra alakították az állást. Ezután már nem engedték ki kezükből az előnyt, és Fésüs egylábas ütése után sikerült kiegyenlítenie a Békéscsabának (25:16, 2:2).

A csabai játékosai lassan megszokják, hogy ötjátszmás mérkőzéseket játszanak, ennek ellenére a Vasas tűnt aktívabban a szett elején. Nagy Attila 7:2-es Vasas-vezetésnél már a második idejét kérte. Pallag Ágnes jó nyitásai újból visszahozták a vendégek reményeit. A térfélcserére 8:5-ös Vasas-előnynél került sor. Ezután a békéscsabaiak nem tudtak megújulni, ellentétben riválisukkal, akik ennek köszönhetőn 15:8-ra megnyerték a szettet és 3:2-re a mérkőzést.

Extraliga, nők, alapszakasz, 14. (utolsó) forduló

Vasas Duna Autó Óbuda - Békéscsabai RSE 3:2 (-21, 17, 23, -16, 8)
Folyondár utca, 300 néző. Játékvezetők: Chaprazov (bolgár), Mezőffy
Vasas: MILVOITS 7, Miklai 9, Horváth G. 1, NAGY E. 10, DÉKÁNY 15, Takács Zs. 9. Csere: Vatai (liberó), Lutter L., Lévai, Lakatos E. 2. Edző: Kőnig Gábor
Békéscsaba: Jenei 4, Molcsányi R. 13, Jezerniczki 3, Fésűs E. 11, SOÓS N. 15, PALLAG 17. Csere: Bucsi (liberó), Czina 3, Bozóné 1, Horváth V. Edző: Nagy Attila

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 1:3, 3:8, 6:10, 8:11, 11:12, 13:16, 16:20, 20:23. 2. játszma: 4:4, 7:7, 10:8, 16:10, 18:12, 20:13. 3. játszma: 3:3, 9:7, 12:9, 17:10, 19:11, 20:13, 21:21, 23:23. 4. játszma: 3:4, 5:10, 6:13, 9:16, 13:17, 13:23. 5. játszma: 3:0, 4:1, 7:2, 9:6

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Kőnig Gábor: - Jó mérkőzésen nyertünk egy nagyon fegyelmezett Békéscsaba ellen, örülök, hogy győzelemmel fejeztük be az évet.
Nagy Attila: - Játszottunk egy jót! Nem a vereség a bosszantó, hanem az a mód, ahogy az ötödik szettben ezt elkövettük magunk ellen. Ennek ellenére gratulálok a csapatnak, hogy komolyan vette a találkozót.

Az extraliga állása ide kattintva érhető el!

hunvolley.blog.hu
2010. december 21. 08:25:00-kor

Ezúttal az NRK nyerte a rangadót!

Az NRK-Nyíregyháza óriási csatában, 3:2-re nyert hazai pályán a Vasas Duna Autó Óbuda ellen a női Extraliga alapszakaszának 13. fordulójában. A szabolcsiak ezzel a rangadónyeréssel életben tartották esélyüket a legjobb négy közé kerülésre.

Ezúttal nem az NRK otthonának számító Bujtosi-csarnokban, hanem a sokkal kisebb Bem Iskola tornacsarnokában találkoztak egymással a riválisok. A helyszín változás azonban nem befolyásolta, hogy a két csapat a hagyományokhoz hűen, ezúttal is hihetetlen izgalmas, fordulatos mérkőzést játsszon egymással. Mind két együttesnek akadnak gondjaik, ám ezeket erre az estére félre tudták tenni a játékosok.

Jobban kezdett együttesünk (1:5), ám csakhamar felzárkózott a hazai gárda (6:7), sőt nem sokkal később már a szabolcsiak vezettek (10:9).  Fordulatokban azonban nem volt hiány, hiszen csapatunk a második technikai pihenőre előnyt kovácsolt a hátrányból (14:16). Itt azonban beragadtunk és fordítani tudtak a hazaiak, és már hiába egyenlítettünk 22:22-nél a végjátékban jobban koncentrált ellenfelünk.

Szorosan indult a második felvonás, felváltva vezettek a csapatok. A forduló pont az első technikai szünet után következett be, ekkor a mieink kerültek fölénybe. Fokozatosan léptünk el ellenfelünktől, akik nem tudták a mieinkkel tartani a lépést (12:19). Ezután sem esett vissza lendületünk és 13:22-nél már a következő játszmára kezdhettünk el készülni.

Hiába a fölényes játszmasiker, feltámadt ellenfelünk. Ezúttal mi futhattunk az eredmény után és 16:9-nél már elúszni látszott a szett. Azonban Kőnig Gábor által irányított csapatunk erőt vett magán és hatalmas küzdés árán két pontra felzárkózott (18:16). Hiába azonban a huszáros hajránk a fordításra már nem maradt erőnk, így ismét a hazaiak kerültek előnybe.

A negyedik etapot ismét az NRK kezdte lendületesebben (6:1). A mieink viszont nem adták magukat és nem sokkal később már mi vezettünk (13:14). Előnyünk megmaradt a hajrára is, és ezúttal hiába hajtottak a szabolcsi lányok, nem tudták már megfordítani az állást. Így hát következhetett az ötödik felvonás.

Az NRK - Vasas összecsapásokon legtöbbször ez az eredmény született, így hát ezúttal sem volt meglepő a maratoni küzdelem. A mieink kezdtek jobban és három pontra sikerült is ellépnünk (1:4). Előnyünk azonban nem tartott sokáig, a térfélcserénél már a hazaiak vezettek ugyanennyi egységgel (8:5). Semmi nem volt azonban még veszve, hiszen fel tudtunk zárkózni egy pontra (9:8). Itt ismét a Nyíregyháza pillanatai következtek és nagyon közel kerültek a meccs megnyeréséhez (13:10). Innen is volt azonban még visszaút, Takács és Dékány révén sikerült egyenlítünk (13:13). A finisben azonban jobban jött ki a lépés ellenfelünknek és megnyerték ezt a nagyon fontos rangadót!

NRK-Nyíregyháza-Vasas 3:2 (22, -17, 23, -22, 13)
Bem-iskola, 150 néző, V
.: Csikós, Nagy L.
NRK: Erdős Zs. 4, Katona 17, Bodnár N. 3, Ilyés B. 13, Kapuvári 19, Erdősné 10.
Csere: Petróczy (liberó), Poór.
Edző: Kőhalmi Richárd.
Vasas: Milovits 6, Takács Zs. 18, Nagy E. 13, Horváth G. 8, Dékány 23, Miklai 15.
Csere: Vatai (liberó), Lévai V. 3.
Edző: Kőnig Gábor.

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 1:5, 6:7, 10:9, 14:16, 21:19, 22:22. 2. játszma: 0:3, 7:5, 7:9, 10:13, 12:19, 13:22. 3. játszma: 3:0, 9:2, 10:6, 16:9, 16:12, 18:12, 18:16, 20:16, 24:19. 4. játszma: 6:1, 6:5, 8:5, 9:8, 13:14, 15:18, 20:21, 21:23. 5. játszma: 1:4, 4:5, 8:5, 9:8, 13:10, 13:13.

Mestermérleg

Kőhalmi Richárd: - Nagyon nagy csata volt. Gratulálok a csapatnak, mert nagyot küzdött.
Kőnig Gábor: - Ennyi hibával az is csodaszámba ment, hogy csak három kettőre kaptunk ki.

Az extraliga állása ide kattintva érhető el!

2010. december 17. 14:48:00-kor

Duplafordulóval ér végett az alapszakasz!

Hosszú sorozat zárul le vasárnap, hiszen befejeződik az alapszakasz. Addig azonban még egy nagyon nehéz duplaforduló vár lányainkra. Pénteken az NRK Nyíregyházhoz utazunk, ahol az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is nagy mérkőzésre van kilátás. Vasárnap pedig a Békéscsaba együttesét fogadjuk a Folyondár utcában.

NRK Nyíregyháza - Vasas Duna Autó Óbuda

A két együttes az elmúlt években hatalmas, küzdelmes mérkőzéseket játszott egymással, gyaníthatóan ez ma sem lesz másképpen. Az NRK-nak ezen a meccsen kettőzött erővel kell küzdenie azért, hogy el tudják érni céljukat és bejussanak a legjobb négybe. Ráadásul Kőhalmi Richárd által vezetett szabolcsi-együttesnek továbbra is jelentős anyagi gondjai vannak, így ezért is különösen fontos a rangadó megnyerése. A mieinknek is nagyon fontos ez a találkozó, hiszen győzelmünkkel megerősíthetnénk helyezésünket a tabella második helyén. Ráadásul az utóbbi időben gyengébben teljesítő csapatunk a MÁV Előre ellen ismét rátalált a helyes útra, így jó lenne, ha egy győzelemmel továbbra is tudnánk tartani a javuló formát. Ezúttal sem lesz ott a csapatban Oláh Vivien, aki még mindig térdsérüléssel bajlódik, és Szalma Alexandra játéka is kétséges lehet.

NRK Nyíregyháza - Vasas Duna Autó Óbuda
2010. december 17. 17:00, Bem iskola
Vezeti: Csikós, Nagy

Vasas Duna Autó Óbuda - Békéscsabai RSE

A viharsarkiak csütörtökön már lejátszották a duplaforduló első találkozóját, ahol alaposan megszorongatták a BSE együttesét. A bravúr azonban elmaradt és Nagy Attila együttese 3:1-re kikapott a listavezetőtől, így eldőlt, hogy a BRSE már nem lehet ott a legjobb négy között. Ezzel számukra gyakorlatilag tétnélküli lesz az utolsó forduló. A mieinknél kérdés, hogy milyen eredményt érünk el a Nyíregyháza ellen, így nem lehet tudni milyen lelki állapotban várhatjuk a találkozót. A két csapat előző mérkőzésén a vártnál könnyebben tudtak a mieink nyerni idegenben, akkor 3:0-ra győztük le ellenfelünket. Reméljük vasárnap sem lesz nehezebb dolgunk.

Vasas Duna Autó Óbuda - Békéscsabai RSE
2010. december 19. 17:00, Folyondár utca
Vezeti: Chaprazov (BUL), Mezőffy

Az extraliga állása ide kattintva érhető el!

2010. december 17. 09:44:00-kor

Dékány Berni vezette győzelemre a csapatot!

Mind két együttesnek nagyon fontos volt a győzelem megszerzése ahhoz, hogy továbbra is versenybe maradjanak az első négy hely valamelyikéért. A Vasas az elmúlt négy mérkőzéséből hármat elvesztett, ráadásul sem Oláh Vivien, sem Szalma Alexandra nem tudta vállalni a játékot, így Horváth Gabriellának kellett bizonyítania. Külön érdekesség még, hogy eltiltás miatt egyik edző sem ülhetett le a kispadra, a két csapat fehérvári találkozóján ugyanis Fésüs Irén és Jókay Zoltán is sárga-piros lapos kizárásban részesült, ami után jelenleg is büntetésüket töltik.

Sok hibával kezdődött a mérkőzés, mind két csapaton érződött, hogy létfontosságú meccset játszanak egymással. A mieink sok hibával, bátortalanul kezdtek. Az első technikai szünet után azonban elkezdtük variálni a játékot, egy csapásra ötletes és látványos röplabdát mutattunk be. Milovits jól játszatta a centereket, akik rendre pontra is váltották a labdákat. Pontosak voltak a nyitásfogadások, a vendégek nagyrészt Dékányt nyitották, aki a mai napon szinte hibátlanul fogadta be a labdákat. A játszma közepén felváltva rontották el a nyitást a csapatok, így ennek is köszönhető, hogy nagyobb különbség nem alakult ki (15:15). A látogatók ekkor cseréltek, Kondor Tímeát, Vacsi Evelin váltotta centerposzton. Utólag ez nagyon jó döntésnek bizonyult, hiszen a juniorválogatott center csapata egyik legjobbja volt ezen a napon. A hajrában görcsössé váltak a mieink, nem tudtuk befejezni a támadásokat és a nyitásokban is sokat rontottunk (19:22). Azonban segítségünkre sietett a Fehérvár és saját maguk dolgát nehezítették meg. Tálas hátsósorosként kétszer is felugrott sáncolni, majd potya labdát hibáztak (22:22). Vacsi pontjára Miklai válaszolt (23:23). Horváth helyére Lévai Vivien érkezett szerválni és fiatal játékosunk rögtön egy ásszal mutatkozott be, így 24:23-nál szettlabdához jutottunk. Ezt azonban nem sikerült kihasználnunk és egyenlített a Máv. Hatalmas küzdelem következet, felváltva szerezték a pontokat a csapatok, végül 29:29-nél a mieinknek jött ki jobban a lépés és parádés végjátékban 31:29-ra nyerni tudtunk. (1:0, 31:29)

Lendületünk kitartott a második játszma elején is, pontos támadásainkkal és magabiztos mezőny, valamint sáncmunkánkkal nem tudott mit kezdeni ellenfelünk (4:1). Továbbra is jól játszottuk a centertámadásokat, ám ekkor Vacsi Evelin percei következtek. A fehérvári játékos egymás után többször is jó megoldást választott, ennek köszönhetően fordított is együttese (9:10). Ismét a szett közepén kezdtünk el hibázni, ami után négy pontos hátrányba kerültünk (10:14). Feladónk szerencsére nem kezdett el izgulni, az eddig bevált játékokat választotta, ami után ismét stabilizálódni kezdett a teljesítményünk. Folyamatosan zárkóztunk ellenfelünkre és Takács szerencsés pontjának, valamint egy fehérvári rontásnak köszönhetően egyenlíteni is tudtunk (18:18). A végjátékra már ismét a jobbik arcát mutatta csapatunk, ám a vendégeink is nagyon jól játszottak, így nem tudtunk előnybe kerülni. 23:23-nál azonban Dékány ütésével szettlabdához jutottunk (24:23), majd ismét Dékány következett, aki ezúttal Antal Anettet sáncolta le, így a végig szoros, kiélezett játszmát a mieink tudták megnyerni. (2:0, 25:23)

A harmadik felvonásra aztán túlságosan is megnyugodottak a lányok. Hiába szerezte meg az első pontot Horváth Gabriella egy okos ejtést követően, innen a vendégek pillanatai következtek. Sorra ütötték be a labdákat a látogatók, mi pedig hiába próbáltunk kapaszkodni (5:10). Ekkor időt kért Kőnig Gábor és ezt már Jókay Zoltán sem bírta csendben a lelátón. A nézőtérről adott tanácsot csapatának, első sorban határozottabb és keményebb támadásokat kért lányaitól. Visszatérve ezt előbb Takácstól, majd Horváthtól is megkapta, hiszen a két játékos egy-egy hatalmas bombát vágott be az ellenfele térfelére (7:10). Hiába azonban a két szép pont, mert ezt egymás után három rontás követte (7:13). Ekkor kezdődött Dékány Bernadett igazi parádéja! Eddig is jól játszott, ám ekkor vállára vette a csapatot és hiba nélkül támadott. Ettől látogatók is kezdtek elbizonytalanodni, nyitásokkal már liberónkat próbálták meg nehéz helyzetbe hozni, ám nála sem jártak több sikerrel. Dékány szélről rendre jó megoldásokat választott, ami után fel is jöttünk két egységnyire (15:17). Ekkor időt kértek a vendégek, ami jobban nem is sikerülhetett volna nekik, két pontot szereztek egymás után, így négy pontos előnnyel vághattak neki a hajrának (15:19). Hiába küzdöttünk Vacsi sáncával szettlabdához jutott a fehérvár (19:24). Három támadásukat is sikerült kivédekeznünk, ám negyedjére már nem hibázott ellenfelünk, így szépíteni tudtak. (2:1, 25:22)

Nagy Eszter két pontjával kezdődött a negyedik felvonás, majd Dékány vette át a főszerepet. Ha kellett ejtett, ha kellett ütött, és amihez nyúlt abból pontot szereztünk. Vatai végig pontosan fogadott, Takács is beütötte a labdáit, ráadásul nagyon jó teljesítményt nyújtott mezőnyben is. Centereink oda értek a sáncokra, ami labdát kaptak azt beütötték. Milovits Julit is dicséret illeti, hiszen maximálisan jól szolgálta ki társait. Ennek tudatában nem is meglepő, hogy hamar elléptünk riválisunktól (12:7) Továbbra sem termett sok babér ellenfelünknek hat pontunkra mindössze eggyel tudtak válaszolni (18:8). A mérkőzés ezen szakaszában már nem volt kérdés csapatunk győzelme, kis túlzással a legnagyobb kérdést az jelentette, hogy vajon Dékány Berni eléri-e a harminc szerzett pontot. Nos, erre is választ kaptak a Vasas-szurkolói, hiszen ütőnk egy nagyon okos ejtés után elérte az "álomhatárt" (23:10). Ismét ő következhetett, ezúttal egy kiváló nyitással, amit csak úgy tudtak fogadni a vendégek, hogy az visszahullott a térfelünkre, ezt pedig Miklai vágta be, így juttatva meccslabdához a csapatot. Nem is húztuk tovább játékot és Takács Zsófi sáncának köszönhetően megnyertük ezt a lélektanilag is fontos találkozót. (3:1, 25:10)

Fontos győzelmet aratott csapatunk, hiszen az utóbbi hetekben nem éppen azt a játékot mutatták a mieink, amire valóban képesek. Szüksége volt már ennek a csapatnak egy ilyen sikerre, mert ez lélektanilag is sokat segíthet a lányoknak. Külön öröm, hogy a győzelem mellé még jó teljesítmény is párosult, mindenki hozzá tette a magáét. Külön érdemes megemlíteni még Hováth Gabriellát is, aki idén először kezdett a felnőttek között, és bár az elején kicsit megilletődöttnek tűnt, ezt hamar ledobta magáról és nagyon jó teljesítményt nyújtott.

A mérkőzés legjobbja címet ezúttal nem lehet kérdés, hogy kinek adjuk. Dékány Bernadett amellett, hogy a mezőny legeredményesebb játékosa volt harminc pontjával, nem csak a támadásokban, de a mezőnymunkában is kiválóan teljesített. A legbiztosabb pontja volt együttesének, egyszerűen ma minden sikerült a fiatal játékosnak. Reméljük ezt a teljesítményét még sokszor megismétli idén. Rajta kívül jól játszott még Milovits Júliais, kiválóan szolgálta ki társait, egy apró megingása volt, ám hamar sikerült túllépnie ezen és jól variálta a játékot. Miklai Zsanett is nagyon jól teljesített, szervái többször is komoly problémát okoztak az ellenfél térfelén, de nem csak a nyitásokat, hanem a támadásokat is jól oldotta meg. A vendégeknél Vacsi Evelin és Papp Dóra játszott jól, nem rajtuk múlt, hogy vereséget szenvedtek.

A lefújást követően honlapunk mérkőzés legjobbjának választott Dékány Bernadett, és az eltiltását töltő Jókay Zoltán véleményére is kíváncsi volt:

"Ez volt az első olyan mérkőzésem ahol harminc pontot ütöttem, így természetesen most nagyon boldog vagyok" - Kezdte értékelését Dékány. "Ez azért nem csak az én érdemem volt, nagyon kellettek a csapattársaim is ahhoz, hogy nyerni tudjunk. Feladónk, Milovits Juli is nagyon jól játszott, ami megkönnyítette a dolgunkat. Örülök, hogy egymásra talált a csapat és elindultunk újra azon az úton, amin utoljára augusztusban jártunk. Nagy szükségem volt már arra, hogy jól játsszak, de azért ez jöhetett volna előbb is".

Jókay Zoltán is hasonló képen értékelte a csapat teljesítményét: "Nagyon kellett, hogy elinduljon a társaság jó úton. Tetszett, hogy volt tartásunk és küzdöttünk is. Fontos volt, hogy azt erőltettük, amivel eredményesek tudtunk lenni és nem próbáltuk meg feleslegesen színezni, bonyolítani a játékot. Ami nem tetszett az az, hogy rengeteg nyitást rontottunk el, ráadásul többször is olyan helyzetben adtuk át a szervát ellenfelünknek, amikor ők éppen be voltak ragadva, így előnyhöz juthattunk volna. Nehéz helyzetben vagyunk, hiszen minden héten új játékost kell beépítenünk a csapatba sérülések és betegségek miatt."

Vasas Duna Autó Óbuda - Máv Előre ProPátria Electronics SC 3:1 (29, 23, -22, 10)
Folyondár utca, 100
néző, V.: Kiss, Stefik
Vasas: MILOVITS 5, MIKLAI 17, Horváth G. 8, Nagy E. 6, DÉKÁNY 30, Takács 19.
Csere: VATAI (liberó), Lévai 1.
Edző: Kőnig Gábor
Máv: Kondor T., PAPP D. 9., Dzunics 11, Antal 4, Tálas 5, Meek 12.
Csere: Deli-Germann (liberó), VACSI E. 11, Pintér E., Molnár.
Edző: Fésüs Irén

Az eredmény alakulása.
1. játszma:
2:6, 10:9, 17:19, 21:22, 28:28. 2. játszma: 4:1, 10:14, 18:18, 22:22, 24:23. 3. játszma: 5:8, 7:13, 10:16, 18:22. 4. játszma: 3:5, 11:7, 18:8, 22:10.

Mestermérleg

Kőnig Gábor: - Csak gratulálni tudok a lányoknak, úgy küzdöttek, ahogy kellett. Látszott rajtuk, hogy az életük a tét és ez ma érződött is. Remélem ezzel a győzelemmel elindulunk felfelé.
Fésüs Irén: - Nagyon rosszul játszottunk.

Az extraliga tabellája ide kattintva érhető el!

2010. december 13. 01:40:00-kor

Egy hiba is végzetes lehet már!

Emberemlékezet óta nem fordult elő a női Extraligában, hogy három fordulóval az alapszakasz vége előtt a második és a hetedik helyezettet mindössze két pont választja el egymástól. Pedig most ez a helyzet, ezért a vasárnap esedékes 12. fordulóban a legjobb négy közé kerülésre pályázó csapatok számára egy botlás már végzetes lehet.

Edző nélküli csapatok csatája! Bizonyára sokan emlékeznek rá, hogy a két együttes előző találkozása nem múlt el botrány nélkül. Fésüs Irén és Jókay Zoltán is összetűzésbe került a játékvezetőkkel, mindketten sárga-piroslapos kizárásban, majd ennek következtében eltiltásban részesültek. A fehérvári edzőnő három felnőtt és három juniormeccset, az óbudai tréner pedig két hónapot kapott, így ezúttal egyikük sem ülhet a kispadon. Kérdés, melyikük hogyan kezeli és oldja meg a helyzetet. Ahogy az várható volt, Fésüs Irén átrendeztette a termet hazai környezetben, így Gödöllő után Székesfehérváron is a lelátóról magyarázott játékosainak. Nos, a Folyondár utcai csarnokban nem fog tudni pakolni, ráadásul a nézőtér sem tűnik jó megoldásnak, hiszen a Vasas-szurkolók minden bizonnyal jelentős hangzavart csinálnak majd. Jókay Zoltán a Gödöllő otthonában elegánsan felült a lelátóra, néha morgolódott egy kicsit magában, de nem irányította a csapatát, azt kollégájára, Kőnig Gáborra bízta. Egyszer azért a Vasas edzője sem bírta ki szó nélkül! A lecserélt feladónak, Milovits Júliának magyarázott néhány percig, de csak a sarokban, diszkréten, feltűnés nélkül. De hagyjuk ezt a témát, hiszen a meccs a pályán fog eldőlni, ott pedig a MÁV Előre tűnik egységesebbnek. A Vasas ütőjátékosai közül, Oláh Vivien sérült, műtét előtt áll, Szalma Alexandra pedig betegség miatt nem játszhat, így valószínület az eddig kevesebb szerephez jutó Horváth Gabriella bizonyíthat majd vasárnap. Nehéz dolga lesz a csapatnak számítani lehet, hogy mind két együttes presztizs kérdést csinál a meccsből és kettőzött erővel fog küzdeni. Pánikra persze semmi ok, ott van ugyanis Dékány Bernadett, Takács Zsófia és Vatai Gabriella, ők képesek megoldani a nehéz feladatokat is! Legutóbb Gödöllőn nem sikerült, most itt a nagyszerű lehetőség a javításra!

Az extraliga tabellája ide kattintva érhető el!

Vasas Duna Autó Óbuda - Máv Előre SC
December 12. 18:00, Folyondár utca
Vezeti: Kiss, Stefik

hunvolley.blog.hu
2010. december 11. 07:20:00-kor

A Gödöllő nyerte a rangadót !

Ahogyan tavaly, úgy ezúttal is a TEVA-Gödöllői RC nyert hazai pályán a Vasas Duna Autó Óbuda ellen a női Extraligában. Az alapszakasz 11. fordulójának rangadóján a parádésan teljesítő liberó, Berze Zsófia kiváló játékának köszönhetően a gödöllőiek 3:1-re győztek.

Az előző szezonban hazai pályán kétszer is legyőzte a Gödöllő a Vasast, aztán az elődöntőből emlékezetes csatában a fővárosiak jutottak tovább 3:0-s összesítéssel. A Vasas edzője, Jókay Zoltán ezen a találkozón eltiltása miatt már nem ülhetett a kispadon, segítője, Kőnig Gábor helyettesítette, ő pedig a lelátón foglalt helyet. Hiányzott az ütőjátékos, Oláh Vivien is, aki térdsérülés miatt nem játszhatott.

A hazaiak csapatkapitánya, Bajáriné Pesti Anikó szerezte a meccs első pontját, amelyre a Vasas center, Nagy Eszter válaszolt. Meglehetősen sok apró hibával, ugyanakkor jó mezőnyözéssel kezdett mindkét együttes (5:5). Kevés volt a saját pont, leginkább egymás rontásaiból éltek a csapatok. A Vasas tűnt stabilabbnak és magabiztosabbnak, Dékány Bernadett pontjaival előnybe is került az első technikaira (7:8). Aztán a feladó, Milovits Júlia pontjával, valamint Miklai Zsanett két ásznyitásával még jobban ellépett a látogató (7:11).

Sok nyitást rontott a Gödöllő, és támadásban sem volt hatékony, Szakmáry Gréta eredményes kényszermegoldásainak köszönhetően mégis látótávolságban tudott maradni (13:16). A második technikai pihenő után Németh Zsuzsanna volt eredményes, majd jött a sokadik haza szervahiba. Ezúttal Miklai is rontott a másik oldalon, ráadásul Dékány a hálóba bombázott egy támadást, így felzárkózott egy pontra a Gödöllő (16:17). Nagy Eszter centerpontja után Takács Zsófia blokkolt, Deme Gábor edző pedig időt kért, mert pillanatok alatt visszaállt a hárompontos különbség a vendégek javára (16:19).

A visszatérést követően Nagy Eszter sáncolta Széles Petra ütését, aztán Szakmáry, majd újra Nagy volt eredményes. Borlai Luca próbálkozása is sikeres volt, de a túloldalon Takács nem hibázott, így a hajrában néggyel ment a fővárosi együttes, Deme mester megint időt kért (18:22). Merkószki Tünde a hármas vonalon túlról köszönt be, de Miklai válaszolt neki, Berze Zsófia benyelte névrokona, Takács Zsófia szerváját, ezzel játszmalabdához jutott a Vasas (19:24). Szakmáry szépített, aztán a csereként beállt feladó, Tóth Luca elrontotta a nyitást, a Gödöllő a vártnál csekélyebb ellenállást kifejtve elvesztette az első szettet (20:25, 0:1).

A hazaiak csapatkapitánya, Bajáriné Pesti Anikó szerezte a második felvonás első pontját egy ászértékű szervából. Dékány hátsósoros bombája hamar egyenlítést eredményezett a Vasas számára (2:2), de Szakmáry újabb szemfüles megoldásával visszaszerezte a vezetést a házigazda (4:3). Németh Zsuzsanna remek nyitása után már hárommal jobban állt a Gödöllő, aztán jött Merkószki Tünde, és az első technikai szünet (8:4).

A folytatásban Németh rossz nyitása után Merkószki javított egy ásszal, Szakmáry centertámadásból volt eredményes, Milovits viszont ütést rontott, ezért Kőnig Gábor időt kért (11:5). A folytatásban feladót is cserélt a Vasas edzője, Milovits Júliát váltotta Lutter Liza, majd Horváth Gabriella is pályára lépett, a második kötelező szünetben mégis kilenccel vezetett a kevesebb hibával játszó házigazda (16:7). A visszatérés után elkezdte a felzárkózást a Vasas (16:10), Deme Gábornak időt kellett kérnie.

Németh Zsuzsanna szakította meg a rossz hazai sorozatot, ezzel újra meg is indult volna a házigazda, de Takács Zsófia remek blokkja közbeszólt. A Vasas edzője hamarosan mégis időt kért (19:12), de a Gödöllő lendületét ez sem törte meg. Előjöttek a hibák a fővárosiak részéről, viszont a hazaiak egyre kevesebbet rontottak, így jelentős különbséggel vezettek (20:13). Szakmáry hibája után mégis időt kért Deme mester (21:16), de a folytatásban Bajáriné szép ütéseivel magabiztosan menetelt a Gödöllő, és Szakmáry szemfülese megoldásával egyenlített összetettben (25:16, 1:1).

A harmadik felvonás Szakmáry Gréta centerpontjával indult, de a hazai játékos a leérkezés után a földre rogyott, és a bokáját fájlalta. Végül folytatni tudta a játékot. Takács Zsófia egy technikás megoldással egyenlített, aztán folytatódott a fej-fej melletti araszolás. Dékány Bernadett parádésan sáncolta Széles Petra támadását, majd Szakmáry Gréta adta fel a labdát Borlai Lucának (így volt, és nem fordítva!), aki a blokkról kipattintotta, így szerzett újabb fontos pontot a Gödöllőnek! A technikainál már három volt közte (8:5). Dékány több hiba után eredményesnek bizonyult (9:7), de Szakmárynak erre is volt válasza. Milovits helyett megint érkezett Lutter, de a Gödöllő tovább menetelt, Borlai jó nyitásainak köszönhetően (12:7). Miközben Kőnig Gábor a csapatnak magyarázott, Jókay Zoltán a sarokban a lecserélt feladónak, Milovits Júliának adott tanácsokat.

A Vasas remek sorozatba kezdett, és újra látótávolságba került (12:10). Megint nem voltak megfelelő hatékonyságúak a Gödöllő támadásai, ezért Deme Gábor időt kért. Jól tette, hiszen a folytatásban újra nekilendültek játékosai, jól védekeztek, és támadásban is pontosak voltak (15:10). Merkószi Tünde ütését követően jött a második technikai (16:11), majd a folytatásban Széles Petra blokkja Miklai Zsanettel szemben. Lutter helyett visszatért Milovits a Vasasban (18:12), de Horváth Gabriella támadásrontása után Kőnig edző megint időt kért.

Miklai Zsanett pontja táplálta a Vasas-reményeket, de Takács korással áttett labdája szélesnek bizonyult (20:13). Miklai megint beköszönt, majd a hálónál Bajáriné volt a leghatározottabb, kiütött egy labdát a blokkról. Dékány megint rontott, a rendkívül lelkes hazaiak lendületét csapatkapitányuk rossz nyitása sem törte meg, hiszen Milovits sem tudott átszerválni (23:15). A cseresarokban ácsorgó, kesztyűt viselő Lévai Vivien is beállt, de rögtön benézte Borlai Luca nyitását. A hazaiak feladója nagyon örült az ászszervának, aztán megint ment volna nyitni, aztán kisvártatva rájött, hogy vége a szettnek (25:15, 2:1).

Bajáriné Pesti Anikó ásznyitásával és rontásával kezdődött a negyedik rész (1:1). Magához tért a Vasas, és átvette a vezetést (2:3). Akadtak bődületes, rangadóra egyáltalán nem való hibák mindkét oldalon, a nyitások például egyáltalán nem mentek egyik csapatnak sem. Dékány egyenlített (7:7), majd Szakmáry blokkjával már kettő volt a hazaiak előnye. Nagy Eszter kétszer is eredményes volt, Németh pedig ütést rontott, aztán javított. Borlai is elhibázta a szervát, Takács ütése pontos volt, megint egyenlített a Vasas (12:12). Merkószki bombázott, Takács rontott, de aztán egy jó blokkal ő is korrigált (14:13).

Merkószki remekelt ebben az időszakban, de a többiek is jól teljesítettek. Igazán élvezetes, látványos, izgalmas volt a játék! Egy hosszú labdamenet után Bajáriné ütése után minimális hazai előnnyel mehettek a második technikaira a hazaiak (16:15). Borlai ügyeskedett, majd Miklai blokkolta Bajáriné ütését. Kőnig Gábor hamarosan időt kért, mert a Vasas nem tudta tartani a hazaiak csapatkapitányát, Bajárinét (19:16). Széles Petra két ászt nyitott, meg egy ászértékűt (22:16). Közben a Vasasba visszatért Milovits, társa, Dékány pontot szerzett, de ekkor már jelentős fölényben volt a Gödöllő (23:17). Szakmáry ütése a blokkról kivágódott, meccslabda! Dékány megint eredményes volt, de aztán elrontotta a nyitást, így a Gödöllő 3:1-re megnyerte a rangadót (25:18, 3:1).

A mérkőzés legjobbja
Három játékos teljesített átlagon felül a hazaiaknál. Borlai Luca a sérülését követően ezúttal újra kiválóan teljesített, remekül irányította együttesét. Szakmáry Gréta a mezőny legeredményesebbjének bizonyult a rangadón (14 pont), támadásban és védekezésben is remekelt. A mezőny legjobbja ezúttal a fiatal, tehetséges liberó, Berze Zsófia volt, aki egyszerűen megbabonázta a Vasas játékosait, nyitásfogadásban és mezőnyben is rendkívül pontos volt, ezzel megalapozta együttese rangadónyerését. Az egyébként érthetetlen, hogy a fővárosiak miért nyitották őt akkor is, amikor már teljesen világos volt, hogy ezen az estén sebezhetetlen... Rajta kívül - szerintünk - elévülhetetlen érdemei vannak a győzelemben Bajáriné Pesti Anikónak és Széles Petrának is. A Vasas játékosai közül a két center, Nagy Eszter és Miklai Zsanett, valamint a liberó, Vatai Gabriella játszott jól.

Extraliga, nők, alapszakasz, 11. forduló

TEVA-Gödöllői RC - Vasas Duna Autó Óbuda 3:1 (-20, 16, 15, 18)
Gödöllő, 150 néző. Játékvezetők: Hóbor, ifj. Szabó P.
Gödöllő: Borlai 5, Szakmáry 14, Németh Zs. 6, Bajáriné 12, Merkószki 12, Széles 7. Csere: Berze (liberó). Edző: Deme Gábor
Vasas: Milovits 1, Miklai 9, Dékány 12, Szalma, Takács Zs. 12, Nagy E. 9. Csere: Vatai (liberó), Lutter L., Horváth G. 2, Lévai. Edző: Kőnig Gábor

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 7:8, 13:16, 17:20. 2. játszma: 8:4, 13:5, 17:11, 23:16. 3. játszma: 8:5, 12:7, 16:11, 23:15. 4. játszma: 8:7, 12:12, 19:16, 23:16

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Deme Gábor: - A második szettől elkezdtünk mezőnyözni, védekezésben feljavultunk, ez volt a meccs kulcsa. Nagyon akartuk ezt a győzelmet, megérdemelten győztünk! A négy közé jutás még mindig nagyon meleg lesz, a hátralévő három meccsünkből kettőt kéne nyernünk.
Kőnig Gábor: - Erre nincsenek szavak... Olyan dolgokat engedtünk meg magunknak, olyan állásnál, amikor feljöhettünk volna, ami a végzetünket okozta. Vagy a liberót nyitottuk, aki ma szenzációs volt, vagy át sem tudtunk szerválni. A Gödöllő sokkal jobban nyitott.

Friss bajnoki tabella ide katintva érhető el!

hunvolley.blog.hu
2010. december 06. 16:11:00-kor

A forduló rangadóját rendezik Gödöllőn !

Egyértelműen a forduló rangadója a hétvége egyetlen vasárnapi meccse, amelyen a Gödöllő nem titkolt célja, hogy elkapja a Vasast. A hazaiaknak nagyon fontos lenne a győzelem a négy közé jutásért vívott harcban, hiszen egy esetleges sikerrel akár pontelőnnyel is állhatnak a Fehérvár előtt.

Az előző idényben a döntőbe jutásért hatalmas párharcot vívott egymással a két együttes, ám az aktuális bajnokságbeli találkozójukon a Vasas - az elvesztett szett ellenére - viszonylag sima győzelmet aratott. A gödöllőieknél a kezdőfeladó, Borlai Luca újra bevetésre kész, így az biztos, hogy a vendégeknek nem lesz egyszerű dolguk. A hazaiak malmára hajthatja a vizet a december elsejétől életbe lépett új szabály, amely szerint minden meccsre két liberó nevezhető, akik tetszés szerint cserélhetőek - Berze Zsófia és Lékó Lilla kiváló ellensúlyt nyújthat Vatai Gabriellával szemben. Hatalmas meccs lehet a párharcból, ha mindkét csapat képes lesz a legjobb támadójátékával előrukkolni vasárnap este - amennyiben ez nem, történik meg, akkor minden bizonnyal a jobban támadó csapaté lesz a két pont.

TEVA-Gödöllői RC - Vasas Duna Autó Óbuda
December 5. 18:00, Gödöllő

hunvolley.blog.hu
2010. december 05. 07:29:00-kor

"Belekerülhetünk egy olyan vérkeringésba, amire korában még nem volt példa!"

A hétvégén Tatán az U23-válogatottnak vezényelt háromnapos edzőtáborozást az újonnan megválasztott női szövetségi kapitány, Jókay Zoltán. Ennek apropójából készítettünk egy hosszabb lélegzetvételű exkluzív interjút az edzővel, amelyben a válogatott tervei mellett szóba került a bajnokág, és klubja, a Vasas is.

- Kezdjük az aktuális és friss eseményekkel és hírekkel! Ha jól tudom, ítélet született a bajnoki eltiltása ügyében. Eszerint a Székesfehérváron kapott sárga-piroslapos kizárása következtében két hónapig semmilyen minőségben nem ülhet csapata kispadján. Miért csak egy hónappal az eset után született döntés, és mennyire tartja reálisnak a két hónapos száműzetést?
- A döntés hátterében az van, hogy összeült a szövetség Jogi- és Fegyelmi Bizottsága, és ilyenkor jogában van a feleknek megjelenniük, illetve jelentést is kell írniuk a játékvezetőknek. Ezek elhangzása után és figyelembevételével hoz döntést a bizottság. Én megjelentem ezen a fegyelmi tárgyaláson, a két játékvezető nem - mint ahogy a legutóbbi tárgyalásomon is én voltam egyedül ott az érintettek közül -, és ott elmondtam az álláspontomat, a véleményemet. Ezután kiküldtek, tehát konkrétan nem tudom, hogy mit vettek figyelembe, mi volt esetleg súlyosbító, vagy éppen enyhítő körülmény. Végül azt a döntést hozták, hogy három hónap eltiltást kapok. Ezt nekem jogomban állt elfogadni - és akkor azonnal hatályba lép -, vagy fellebbezni. Én éltem ezzel a jogommal, így az ügy az elnökséghez került. Ezt a legutóbbi elnökségi ülésen tárgyalták, és ott azt a döntést hozták, hogy két hónap. Hogy ez most jogos vagy nem jogos, megvan róla a saját véleményem, de nem akarom, hogy az legyen, hogy "bezzeg a Jókay...". A véleményem az, hogy mindenféleképpen érdemes lenne újra átfogalmazni ezeket a büntetéseket, adott esetben konkrét kategóriákat is meghatározni. Nem feltétlenül időszakban kell a büntetést kiszabni, mert azért nem mindegy, hogy ki mikor kapja, a bajnokág melyik időszakára esik az eltiltás: éppen nyári szünet következik, vagy a bajnokság sűrűjében tartunk heti egy-két mérkőzéssel. Ilyen szempontból az én büntetésem eléggé durvának tűnik, mivel az első, három hónapos határozat alapján huszonhét mérkőzést számoltam össze, amit ki kellett volna hagynom. Ebben benne volt hét juniortalálkozó is. Így a két hónapba kilenc bajnoki meccs esik bele, illetve beleeshet Magyar Kupa-mérkőzés is, a juniort nem is számoltam... Így is közel tíz meccsig távol lenni a csapattól elég húzós. Véleményem szerint inkább darabszámokat kéne meghatározni az ügy súlyosságából fakadóan, fel kéne állítani különböző kategóriákat, hiszen az sem mindegy, hogy valakit azért zárnak ki, mert tényleg tettlegességig fajult a dolog, vagy azért, mert csúnyán beszél, vagy azért, mert - mint ahogy az én első esetemnél - nem csinált semmit, csak lement a pályáról. Azt gondolom, ezeket nem lehet egy kalap alá venni, mérlegelni kellene, de hát jelen esetben ilyen a paragrafus, úgyhogy ez ellen nem tudunk mit csinálni.

- Akkor maradva a bajnoki vonalon, beszéljünk egy kicsit a Vasasról. Bár az együttes jól kezdte a bajnokságot, az elmúlt hetekben két vereség is becsúszott (az UTE és a BSE ellen). Véleménye szerint mi az oka ennek, illetve annak, hogy a csapat játéka is rendkívül hullámzó, akár még egy adott meccsen belül is?
- Fontos elmondanom, hogy én nem eredményekben, győzelmekben vagy tabellában gondolkodom ilyenkor, hanem mutatott játékban. Ha ez a csapat jól játszana, akkor állhatna jobban is, de jelen helyzetben messze nem játszunk úgy, ahogy a játékosok képességeknél fogva játszhatnánk. Bár esetenként megmutatjuk, hogyan is tudunk igazán röplabdázni, azt látni kell, hogy egyelőre a szélsőségek között mozgunk. Remek példa erre a TF elleni Magyar Kupa-mérkőzés, ahol megmutattuk, hogy képesek vagyunk 25:4-re szettet nyerni, illetve képesek vagyunk elveszteni egy játszmát egy NB II-es ellenféllel szemben... Ez a két szélsőség van most, ezek között mozog a csapat, és egyet tudok érteni Oláh János minap tett nyilatkozatával, hogy addig, amíg ez a játék nem alapvetően örömforrás embereknek, hanem görcsösen játszanak, addig ez valószínűleg nem is lesz jobb. Ezt a fajta gátat, ezt a görcsöt mindenféleképpen oldani kell.

- És mit tehet ezzel egy edző akár meccs közben a pálya széléről, akár edzéseken? Mert véleményem szerint ez inkább belső dolog, a lányoknak maguknak kell oldaniuk ezt a görcsöt.
- Ugyanúgy fiatal most a csapat, mint a tavalyi, amelyiknél ugyanúgy megvolt ez a hullámzás. Talán nem ennyire sarkosan, de most olyan az összetétel, illetve olyan időszak van, hogy elég sok teher nehezedik a lányokra - érettségi, szalagavató -, ráadásul képesek magukra venni még más dolgokat is. Ezek mellett itt van a megfelelni vágyás, hiszen mindenki nyerni akar minden meccsen, a figyelem viszont abszolút hullámzó. Ez meglátszik a játékon, és meglátszik az edzéseken is. Vannak olyan napok, amikor nem sokat ér az edzés a figyelmetlenség miatt, viszont vannak olyanok, amikor nagyon jól dolgoznak a lányok. Nyilván őket is frusztrálja az is, hogy becsúsznak váratlan vereségek vagy egy-egy rosszabb játék, valahol azért az értékrendjükben ezt ők sem tudják a megfelelő helyre tenni. Ebből persze adódik egy plusz feszültség is, ezt is oldani kell. Van tehát dolog bőven.

- Mennyire kell másképp viszonyulnia azokhoz a játékosokhoz, akik újonnan, alacsonyabb osztályokból érkeztek a csapathoz (Oláh Vivien, Nagy Eszter)?
- Az új emberekkel abszolút meg vagyok elégedve, mind a hármukkal (Oláh és Nagy mellett Miklai Zsanett érkezett a nyáron). Viszonylag gyorsan be tudtak illeszkedni, gyorsan felvették a ritmust, abszolút terhelhetők. Azok a sajátosságok, amik egy újoncot jellemeznek, azaz hogy először elkezdenek fölfelé lépegetni és a munka révén látványosan fejlődnek, majd utána törvényszerűen jön egy kis visszaesés, hogy aztán megint elinduljanak fölfelé, ez náluk is megvan. Van, akinél előbb jelentkezett, van, akinél később, de most úgy látom, hogy mindegyikük a felfelé szálló ágban van éppen. Három tehetséges lányról van szó, akik akarnak tanulni, képesek áldozatot hozni a fejlődésük érdekében, szóval csak azt tudom mondani, hogy így tovább, és akkor meglesz a haszna az elvégzett munkának. A csapat többi tagjánál az előbb mondott középiskolás események miatt jelentkeznek fáradtságok, amiken azért úrrá lehetne lenni kicsit céltudatosabb, kicsit pontosabb figyelemmel és napi beosztással, de ők még tanulják ezt a dolgot.

- Tavaly köztudott volt, hogy Vatai Gabriella és Takács Zsófia nem csak a pályán, hanem az öltözőben is vezéregyéniségek voltak, rengeteget tettek azért, hogy a csapat igazán csapat legyen. Ez idén is megvan, idén is támaszkodhat rájuk?
- Igen, ez tény, hogy ők próbálják keretekbe foglalni ezt a csapatot, és átadni azokat a dolgokat, amelyek nem feltétlenül a játékra vonatkoznak, hanem a hozzáállásra, a mentalitásra, a szemléletmódra. Azokra, amiknek jellemeznie kell egy élsportolót. Ebben van mit tanulniuk a fiataloknak, talán a hirtelen nagy ugrásnak az az egyik legnagyobb hátránya, hogy az újonnan érkezők kihagynak bizonyos lépcsőfokokat, hirtelen kerülnek bele egy olyan szituációba, egy olyan közegbe, ahol már magasabb szintűek a követelmények, ennek pedig azonnal megfelelni nem egyszerű dolog. Ebben sokat segít a két lány, hogy ezeken a problémákon úrrá tudjanak lenni. Persze sokszor ők ketten is segítségre szorulnak, úgyhogy ez nekem is egy extra dolog, de hát ez van, ezt kell megoldani.

- Négy találkozó van még az alapszakaszból (két idegenbeli: Gödöllő és NRK, valamint két hazai: MÁV Előre és Békéscsaba), mit vár ezektől a mérkőzésektől, mi az, amiben előre kell lépni, hány győzelemmel lenne elégedett december végén?
- Egyértelmű, hogy négy további győzelemmel lennék elégedett! Azt látni kell, hogy nagyon izgalmas, és mindenképpen jóval kiegyensúlyozottabb az idei bajnokság, mint az előző, és tényleg bárki megverhet bárkit. Nagy harc lesz a legjobb négybe kerülésért, sőt, már most is az van. Nekünk is nagyon kellenek a győzelmek ahhoz, hogy első célunkat, azaz az alapszakasz-négybe jutást teljesíteni tudjuk. Fontos, hogy folyamatosan oldjuk a beszűkült dolgokat, a görcsösséget, ezen kell dolgozni a folytatásban is. Egyik csapat sem lebecsülendő, sőt, külön megsüvegelendő a MÁV Előre eddigi produkciója. A Békéscsaba is olyan csapat, amelyik ha lendületbe jön, bárkit képes elkapni, a másik két ránk váró együttesről már nem is beszélve. Maximálisan koncentrálnunk kell, és a lehető legjobb játékkal a legjobb eredményt kell elérnünk.

- A négy találkozóból melyiktől tart a legjobban?
- Mindegyiktől! Látni kell, hogy a nálunk nem gyengébb, de pontszámban mögöttünk lévő csapatokkal is rendkívül nagyokat tudunk szenvedni, így aztán nem tudok, és nem is szeretnék kiemelni egy csapatot sem, akitől jobban tartanék, mint a másiktól. Mind a négy együttest tisztelem, remélem a lányok is! Az összes meccsre megpróbálunk maximálisan felkészülni.

- Ilyenkor készülnek külön az ellenfelekre is, vagy inkább az a lényeg, hogy a csapat saját játéka tökéletesen működjön?
- Természetesen a felkészülés része, hogy rögzítjük a mérkőzéseket, és azokba adott esetben bele is kukkantunk, megnézzük azokat a pontokat, lehetőségeket, amiket ki tudnánk használni. Persze ha ezeket elméletben tudjuk csak, az kevés, ezt a pályára is fel kell vinni, ott is meg kell tudni csinálni azokat a dolgokat, amiket edzésen megbeszélünk, gyakorolunk. Elsősorban persze magunkra kell figyelnünk, a mi játékunkat kell olyan szintre bevésnünk, hogy az egyre lazábban menjen, és egyre eredményesebb legyen.

- Akkor most térjünk át a válogatottra. Hétvégén U23-válogatott összetartás lesz Tatán (az interjú november 25-én, csütörtökön készült), hány játékosra számít?
- Az első körben tizennégy játékost hívtam meg, de sajnos ketten jelezték, hogy sérülés, illetve tanulmányi okok miatt nem tudnak részt venni az összetartáson. Próbáltam másokat keresni helyettük, de ugyanezekbe a problémákba ütköztem, úgyhogy végül tizenkét fővel fogunk lemenni. Bár most jelezték ketten is a saját csapatomból, hogy itt fáj, ott fáj, de remélem, ezek nem olyan súlyosak, hogy ne tudnának lejönni. Annak viszont borzasztóan örülök, hogy mindenki, akit első körben meghívtam, illetve akivel beszéltem személyesen, azok örömmel mondtak kapásból igent. Ez mindenképpen pozitív, és bízom benne, hogy ez jellemzi majd a jövőt is, mivel az ilyen hozzáállás az alapfeltétele annak, hogy eredményes csapatot tudjunk csinálni. Igyekeztem minden posztra több, legalább három embert meghívni, valamint azt is fontosnak tartottam, hogy lehetőleg minden klubból legyenek itt a korosztály legtehetségesebbjei, hogy én is megismerhessem őket, és ők is megismerhessék egymást. Három feladót hívtam be, Milovits Júliát, Tálas Zsuzsannát és Borlai Lucát, majd miután utóbbi sérülés miatt visszamondta, helyette Tóth Lucának küldtem meghívót. A centerek közül Miklai Zsanettre, Nagy Eszterre, a meghívást visszamondó Szakmáry Grétára és Széles Petrára, valamint Hackl Szilviára számítok. A szélen Sándor Renáta, Kötél Dóra (aki a liberók közé is tartozik), Oláh Vivien, Dékány Bernadett, Horváth Alexandra, Pallag Ágnes és Molcsányi Rita kapott meghívót. Utóbbira szintén liberóként is számítok, míg Horváth Alexandra tanulmányi okokra hivatkozva lemondta a szereplést.

- Mit lehet csinálni egy hétvége alatt, mi a program a lányok számára?
- Az elsődleges cél az, hogy - tudván azt, hogy a kluboknál sűrű volt a program mostanában, és sűrű lesz a továbbiakban is - megismerjem a lányokat én is és a szakmai stáb is. Egyelőre a juniorválogatottól Horváth Andrást kértem fel segítőnek, aztán majd meglátjuk, hogy a jövőben mindez hogyan alakul. Szeretnék lehetőséget adni a fiatal kollégáknak is, és szeretném segítségül kérni a tapasztaltabb edzőket is, van tehát ezzel kapcsolatban is elképzelésem. Most az a cél, hogy jó hangulatban teljen el ez a két és fél nap, amiben persze lesz labdás edzés is, lesz más jellegű, lazább gyakorlás is. Ők is megismerik az elképzeléseimet, a programomat, a terveimet, amiből aztán hazajőve tovább tudják szőni a kis álmaikat, feladataikat.

- Menjünk vissza egy kicsit az időben! Arra kérem, mesélje el, mikor történt meg a kinevezése, ki kérte fel a kapitányi posztra, mennyit gondolkozott azon, hogy elfogadja-e, illetve milyen feltételekkel vállalja a megbízatást?
- Hát itt régre kell visszakanyarodni, mert megjelentek bizonyos dolgok különböző fórumokon, amik nem teljesen fedik az igazságot. Köztudott, hogy volt még tavasszal egy pályázat, amikor három hónapos időintervallumra, az Európa-bajnoki selejtező végéig lehetett pályázni, és az eredmények függvényében kétféle opció volt: vagy meghosszabbítják a szerződést, vagy pedig lezárul a történet. Most így utólag már bánom, hogy akkor egyáltalán pályáztam, mert maga a kiírás enyhén szólva is érdekes volt... Az én olvasatomban nem feltétlenül a csak a szakmáról szólt, pedig a pályázat címe az volt, hogy "szövetségi kapitány kerestetik". Na mindegy, a pályázatot végül is beadtam (Farkas Mihállyal egyetemben), és mint tudjuk, ő lett a kapitány. Megcsinálta a selejtezőt, amin a válogatott nem tudta kiharcolni a következő körbe jutást, ezzel lezárult az ő mandátuma - bármi mással ellentétben, bárki bármit mond. Aztán eltelt a nyár, és az új elnökségben, illetve a nyár után megalakult Szakmai Kollégiumban vetődött fel először annak a lehetősége, hogy én legyek a kapitány. Akkor behívtak, és megkérdezték, hogy egyáltalán vállalom-e. Mondtam, hogy természetesen, nagy kedvvel és munícióval szívesen vállalnám. Ezek után került a Szakmai Kollégium javaslatával az elnökség elé a dolog, akik aztán megszavazták a kinevezésemet. Ez körülbelül egyhónapos történet, ellentétben a mondottakkal, miszerint én esetlegesen bárkit is kitúrtam, vagy pályáztam a helyére. Ennyi ennek a története, és nem több. Ezt követően egy csomó tervet kellett gyártanom a közeli és a távoli jövőről is, kellett írnom egy programot a 2016-os olimpiáig, illetve egy rövid távú, 2011-es évre vonatkozó, részletes, majdhogynem percről-percre, napról-napra lebontott programot is. Ezeket elkészítettem, ezt elfogadta az elnökség.

- Ezekről az ön által felvázolt tervekről lehet megtudni részleteket?
- Igen, lehet. Először azt szerették volna, hogy a juniorválogatottat is vigyem tovább, mert az első elnökségi ülésen az a határozat született, hogy indítják azt a csapatot a korosztályos világbajnokság selejtezőjében. Szabados Istvánnal együtt, vagy mellette szántak volna szerepet nekem, és ez remekül beleillett volna ebbe az U23-as történetbe is. Aztán osztott-szorzott az elnökség, és hát köztudott, hogy itt is többfordulós selejtező van, először egy oda-visszavágós párharc, aztán egy tornarendszerű selejtező is lett volna, ráadásul a világbajnokság Peruban lesz, ami nem olcsó utazás, így ebből az ügyből nem lett semmi. Aztán kellett kidolgoznom egy programot az U23-as korosztályra is, ezt is megtettem, de igazából ebbe nem érdemes olyan mélységekbe belemenni, hiszen ennek a korosztálynak röplabdában nincsenek külön versenyei. A fő koncepcióm az volt, hogy a felnőtt válogatottnak, mint kirakatcsapatnak, és mint remélhetőleg legjobban eladható árunak csináljunk egy olyan szakmai tervet, amely biztosítja, hogy folyamatosan dolgozhat együtt, folyamatosan versenyezhet, és ezáltal folyamatosan szerepelhet a különböző fórumokon, médiumokban. Hogy tiszta legyen mindenkinek a dolog, itt most az Euroligáról van szó. Amikor először felvetettem mindezt, azért láttam, hogy kerekedtek a szemek rendesen, de aztán úgy átgondolva és többször leülve, átbeszélve a dolgokat legnagyobb örömömre abszolút melléálltak a terveknek és az ötletnek. Ha jól tudom, a szerdai elnökségi ülésen meg is szavazták, hogy elviekben elindítják a válogatottat az Euroligában 2011 nyarán. Ez egy óriási lépés a magyar röplabdázás történetében, hiszen belekerülünk egy olyan vérkeringésbe, amire korábban még nem volt példa. Maga a sorozat hat-héthetes, folyamatos edzőtáborozásból és mérkőzésekből áll. Ezt nyilván megelőz majd egy felkészülési időszak is. Mindez azt jelenti, hogy az eddigi három-négyhónapos nyári szünet helyett egy komoly, kéthónapos vagy még ennél is hosszabb, töményen röplabdával töltött időszak vár rám és a válogatottra is.

- Adódik a kérdés, hogy fogja ezt bírni? Egész évben tanít a Testnevelési Egyetemen, mellette a Vasas edzője, emellé most még egész nyáron a válogatottal foglalkozik. Nem hangzik egyszerű feladatnak.
- A bajnokság befejeződik ugye májusban, az Euroliga ehhez igazodik.Mármint nem a magyar bajnoksághoz természetesen, hanem az európai bajnokságokhoz. Egyelőre csak az idei menetrendről tudok beszélni, mert a jövő évi csak most decemberben derül ki. De ahogy hallottam, az előzetesen benyújtott részvételi igények szerint az idei nyolc helyett jóval több csapat lesz. Az a cél, hogy a World Grand Prix mögött felépítsenek egy olyan versenyzési lehetőséget, ami kellően szolgálja az ott részt nem vevő európai csapatok fejlődését. Nekem bírni kell, mert hát végre elindult valami! Ilyenkor az ember nem arra gondol, hogy tölthetném éppen a Balatonon is a szabadidőmet, amit biztos, hogy élveznék, de jelen pillanatban sokkal jobban várom azt, hogy ebben az egészben részt vehessek, részt vehessünk. Ez mindenképpen nagyon motiváló, és ahogy látom, hallom a játékosok visszajelzéseiből, ők is örülnek a lehetőségnek. Olyan válogatottakkal tudnánk egész nyáron játszani, akik általában ott vannak az Európa-bajnokságon, sokuk kijut a világbajnokságra, illetve akár az olimpiára is, tehát el tudjuk helyezni magunkat, fel tudjuk mérni, hol is tartunk valójában. A hosszú távú céljainkat - Európa- és világbajnoki, illetve olimpiai szereplés - csak így tudjuk elérni. Ezen mindenki nyerhet, a szakma, a játékosok, a szurkolók is. Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen nyáron más labdajátékokban szünet van, mi viszont másfél hónapig folyamatosan játszunk majd, ami jó lehetőséget biztosít arra, hogy akár a televízióban, akár máshol megjelenjünk.

- Játékosok nevei vannak már a fejében? Mennyire maradna meg a válogatott mostani magja, mennyire lenne nyitva az ajtó új vagy régi emberek előtt?
- Folyamatosan agyalok ezen a dolgon, és nem csak a játékosok, hanem a szakmai stáb kialakítása miatt is. Az új elnök és elnökség álláspontja az, hogy merjünk nagyot álmodni, én most ezzel a tervvel mertem! Egyelőre úgy néz ki, hogy ezt most elviekben támogatták is. Most jön az, hogy elő kell teremteni erre az anyagiakat. Ha ez megtörténik, akkor tényleg olyan körülmények és feltételek között dolgozhatunk, amit ki kell tudni használni. Nem akarok most még nevekkel dobálózni, de aki ismeri a magyar női röplabdázást, azt olyan nagy meglepetések nyilván nem fogják érni. Tudjuk, hogy nagyon sokan játszanak külföldi bajnokságokban (és itt most azon van a hangsúly, hogy játszanak, nem pedig csak cserék), akik azért magasabb szinten tapasztalnak - ez mindenféleképpen segítség. Az itthon játszók közül is sokan bontogatják a szárnyaikat, és ha dolgoznak, és olyan terveik vannak, hogy komoly játékosok akarnak lenni, akkor íme, itt a lehetőség.

- Jól sejtem, hogy az U23-csapatot a felnőtt válogatott előszobájának lehet tekinteni?
- Igen, mindenképpen, hiszen mint már mondtam, nemzetközi szinten ilyen korosztályú versenyek nincsenek - aki húsz-huszonhárom évesen tehetség, az már a felnőtt csapatokban bontogatja a szárnyait. Ezért nehéz ennek a korosztálynak olyan programot kreálni, hogy csak rájuk hagyatkozva, csak velük dolgozva, csak őket versenyeztetve foglalkozzunk velük, így egyfajta öszvérmegoldásban látom a lehetőséget: ez egy előszoba lehet, ahol eldönthetem, ki az, aki megüti a mércét, hogy esetlegesen a felnőtt válogatottnak is hasznos tagja legyen. Biztos vagyok benne, hogy ebből a most éppen tizenkét főből többen ott lesznek az esetleges nyári, komolyabb tornákon is.

forrás: Hunvolley.blog.hu, írta: Kovács Gábor
2010. december 01. 10:20:00-kor

Két hónapra tiltották el Jókay Zoltánt!

A Magyar Röplabda Szövetség Jogi- és Fegyelmi bizottsága két hónapra eltiltotta csapatunk vezetőedzőjét Jókay Zoltánt, a fehérvári Máv-Előre elleni mérkőzésen történttek miatt. Az eltiltás minden az MRSZ által rendezett eseményre érvényes. Jókay legközelebb 2011. január 25-én ülhet le a kispadra, addig minden bizonnyal segítője Kőnig Gábor irányítja majd a csapatot a mérkőzéseken.

2010. november 25. 19:29:00-kor

Tovább jutottunk a Magyar Kupában

Az előző kiírásban ezüstérmes Vasas Duna Autó Óbuda a vártnál jobban megizzadt az NB II-es TFSE-KRA otthonában a női Magyar Kupa második fordulójában. A hazaiak a második és a harmadik szettben rendkívül szimpatikusan, nagy lelkesedéssel játszottak az elkényelmesedő vendégekkel szemben, így szettet raboltak riválisuktól! A találkozót végül az esélyesebb óbudaiak nyerték 3:1-re.

Rögtön egy furcsasággal vette kezdetét a találkozó, hiszen a két játékvezető közül a kezdősípszókor csak a találkozó első bírája, Bátkai-Katona Ágnes volt jelen a csarnokban, társa csak az első szett derekán érkezett meg. Szorosan kezdődött a mérkőzés, a komplett kezdőhatosával kiálló Vasas csak 6:6 után, Takács Zsófia és Dékány Bernadett vezérletével tudott ellépni ellenfelétől. A folytatásban aztán - a rengeteg rossz nyitás ellenére - úgy alakult a szett, ahogy azt előzetesen várni lehetett, és az óbudaiak magabiztosan, több mint tízpontos különbséggel nyerték a nyitó felvonást (12:24, 0:1).

A második játszmában Jókay Zoltán lehetőséget adott a bajnokságban kevesebbet szereplő játékosoknak is, így ezt a periódust a Lutter Liza, Horváth Gabriella, Szalma Alexandra, Borsos Lili, Miklai Zsanett, Oláh Vivien hatossal kezdte a Vasas. Változott is a játék képe az előző játszmához képest, hiszen a hazaiak könyörtelenül kihasználták ellenfelük gyengélkedését, és folyamatosan ott loholtak a Vasas nyomában, sőt többször vezettek is! A szett hajrájában aztán olyan dolog jött, amire előzetesen nem sokan számítottak: a Tóth Zsuzsanna vezérelte hazaiak előbb 21:19-re, majd 23:20-ra is vezettek, így elérhető közelségbe került számukra a részsiker! Hogy ez végül nem jött össze, az nagyban köszönhető Horváth Gabriellának. A fiatal ütőjátékos két ütéssel és egy blokkal vétette észre magát az utolsó labdamenetekben, így Foki Róbert időkérése ellenére, ha kínkeservesen is, de ezt a szettet is behúzta a Vasas (23:25, 0:2).

A harmadik játszmában újabb felállást próbált ki a látogató: ezúttal a Borsos, Takács, Szalma, Dékány, Nagy, Milovits kezdőcsapat játszott, és 2:8-ig úgy tűnt, hamar véget ér a találkozó. Ekkora azonban jött Jáka Szilvia, és nyitásaival zsinórban kilenc pontot szerzett a TF (11:8)! Rengeteget hibáztak a Vasas-játékosok, mind támadásban, mind védekezésben, míg a túloldalon a Naszvadi, Jáka, Tóth trió könyörtelenül bombázta az ellenfél térfelét - nem meglepő hát, hogy a végjátékra ismét a hazai csapat mehetett előnnyel (21:17). A vendégek többször is közelről szemlélték, hogy vajon ezúttal is leesik-e a labda a levegőből, így aztán nem meglepő, hogy Gyenge Andrea centertámadásával, majd szerencsés nyitásával hatalmas meglepetésre megnyerte a szettet a hazai együttes (25:20, 1:2)!

A negyedik játszmára aztán Jókay Zoltán (büntetésből?) visszaküldte kezdőhatosát, és nagyon gyorsan helyreállt a rend. 8:2-es Vasas vezetés után a hazaiak mindössze két pontot tudtak szerezni, így végül ritkán látható, 25:4-es végeredmény született. Mivel nem azonos osztálybeli csapatok találkozójáról volt szó, így győzelmével a Vasas bejutott a negyeddöntőbe, ahol januárban az Újpest és a Palota párharcának továbbjutójával találkozik majd a legjobb négybe kerülésért.

Magyar Kupa, nők, 2. forduló

TFSE-KRA - Vasas Duna Autó Óbuda 1:3 (-12, -23, 20, -4)
TF, 50 néző. Játékvezetők: Bátkai-Katona, ifj. Szabó
TFSE-KRA: Tóth Zs. 7, Sákovics 1, Gyenge 4, Naszvadi 13, Jáka Sz. 13, Széles R. Csere: Bánlaki M. (liberó), Fritz 1, Rósa 1, Lenff, Richter, Szabó B. Edző: Foki Róbert
Vasas: Milovits 3, Oláh V. 10, Miklai 6, Takács Zs. 9, Dékány 20, Nagy E. 4. Csere: Vatai (liberó), Lutter L., Borsos L. 2, Horváth G. 4, Szalma 8, Lévai. Edző: Jókay Zoltán

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 6:9, 10:17, 11:21. 2. játszma: 6:2, 9:7, 13:15, 18:19, 21:19, 23:20. 3. játszma: 2:8, 11:8, 14:12, 16:16, 21:17, 23:29. 4. játszma: 2:8, 4:14, 4:21.

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Foki Róbert: - Büszke vagyok a lányokra, mert kemények, határozottak voltak, amíg bírták erővel, ám sajnos a meccs végére elfáradtak. A Vasasnak sok sikert kívánok az idei Magyar Kupa kiírásban.
Jókay Zoltán: - Gratulálok a TF-nek a szimpatikus, lelkes játékért. Mi olyanok vagyunk, mint az önostorozó szerzetesek: azt szeretjük ha fáj, ha csíp, ha éget, ha kellemetlen. Így játsszuk a röplabdát

forrás: hunvolley.blog.hu
2010. november 25. 19:29:00-kor

Nyíregyházán vertük a fősulit

A BSe ellen elveszített pénteki örökrangadó után, ma Nyíregyházán a Főiskola ellen léptek pályára lányaink. Kötelező volt a győzelem az Extraliga újonc ellen, de de kérdéses volt mennyire viselte meg a lányokat a két nappal ezelőtti kudarc. A választ megkaptuk: Jókay Zoltán tanítványai magabiztosan 3:0-ra nyerték meg a kesés ellen küzdő NYFSE elleni mérkőzést.

Extraliga, nők, alapszakasz, 10. forduló
Nyíregyházi Főiskola SE - Vasas Duna Autó Óbuda 0:3 (-7, -17, -23)
Nyíregyháza, 50 néző. Játékvezetők: Csikós, Nagy.

NYFSE: Morvai, Sípos T. 8, Roma 1, SZIKSZAI 8, Sípos Z. 5, Savic.
Csere:
Szalai (liberó), Tóth 5.
Edző: Kolosy János
Vasas:
Szalma 6, MILOVITS 8, MIKLAI 10, Nagy E. 10, OLÁH V 10, Takács Zs. 9..
Csere: Vatai (liberó), Horváth G., Lévai, Lutter 1, Dékány 6.
Edző: Jókay Zoltán

Mestermérleg

Kolosy János - Nagyon mélyről indultunk el a mérkőzés elején, de a végére kiegyenesedtünk. Ez egy profi csapat volt, aki adott egy leckét, amiből remélem mi amatőrök tanulni tudunk.
Jókay Zoltán - Most örülni kell ennek a győzelemnek is.

További részletek hamarosan!

2010. november 21. 17:17:00-kor

Egy szettig volt esélyünk az örökrangadón

Az idei bajnokságban immáron másodszor szenvedtünk 3:0-s vereséget a BSE-től, egy szoros, és két viszonylag sima szettben.
Az első szett - a két csapathoz méltó -, szép játék és hatalmas küzdelem után dőlt el. A végén kétszer volt játszmalabdánk, a városmajoriak azonban mégis fordítani tudtak.

A folytatás is hasonlónak ígérkezett, 8:6-ra mi vezettünk, amikor egy hosszú, sokszor nekünk álló labdamenetet rontottunk el a végén. Lehet, hogy ez volt a fordulópont? Utána két bosszantó hiba és máris az ellenfélnél volt az előny. Sőt! Rövidesen már 11:21 állt az eredményjelző táblán. Jól jellemezte a helyzetet, a mindig lelkes Vasas-tábor skandálása: "Ébresztő, ébresztő!" A végén azért kapaszkodtunk, de az utolsó labdánál is  mi rontunk.

A harmadik játszmában az első pontot mi szereztük, de sajnos ekkor vezettünk utoljára. Kapkodás és szenvedés a két szó, ami leginkább leírja akkori helyzetünket. Időnként van egy-egy jó megoldás, de ezeket minimum két bosszantó hiba követi. Középtájon azonban még egyszer összekapják magukat a lányok, Oláh Vivien kemény szerváinak köszönhetően feljövünk 13:14-re,  de aztán egy nyertnek tűnő labda mégsem a miénk és innen a BSE már nem kegyelmez. Többször tükröződik játékosaink arcán, ha reggelig tartana meccs, nekünk akkor sem sikerülne semmi.

Jókay Zoltán:
- Úgy látszik a BSE név olyan lelki terhet jelent a lányok számára, amit képtelenek legyűrni. Jól játszottunk az első szettben, azért mert a végjátékot elbuktuk, még nem kellene összezuhanni, hiszen a röplabdában sokszor szerepet játszik a szerencse is. Egy csapatnak ilyenkor kellene átlépnie a saját árnyékát, és összeszorított foggal, jól koncentrálva, folytatni amit elkezdett. Nekünk ez ma nem sikerült.
Arra készültünk, hogy játsszuk a saját játékunkat, nem hagyjuk magunkat kizökkenteni, küzdjön meg az ellenfél minden pontért. Ehelyett sokszor jött a kapkodás, az saját csapattársak számára is váratlan megoldások bevetése. 
Egy időkérés, két időkérés, mindig elmondtam mit kéne, mégsem volt foganatja ennek a játéktéren. A feladóink képtelenek voltak megoldani feladatukat, ott vannak a magas centereink és ebből semmit sem használtunk ki.
Pontosan egy ilyen erős ellenféllel szemben kellene megmutatni mit tudunk. Persze benne van a játékban, hogy kikapunk, de úgy hogy csak húsz percet játszunk elfogadhatóan. 

Extraliga, nők, alapszakasz, 9. forduló
Vasas Duna Autó Óbuda - BSE-FCSM 0:3 (-27, -17, -18)
Folyondár utca, 400 néző. Játékvezetők: Mezőffy, Mezei.

Vasas: Milovits 2, Oláh 8, Nagy E. 4, Takács 10, Dékány 11, MIKLAI 10.
Csere: VATAI (liberó), Lévai, Lutter L.
Vezetőedző: Jókay Zoltán
BSE: Horváth A. 7, Tóthné 8, GUDMANN, SÁNDOR 24, Hackl 3. KÖTÉL D. 9
Csere:
Tóth A. (liberó), Gregori.
Vezetőedző: Hollósy László

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 8:8, 12:15, 18:18, 21:23, 24:24. 2. játszma: 3:0, 8:9, 11:15, 13:23. 3. játszma:1:3, 11:7, 18:13, 23:17.

Mestermérleg

Jókay Zoltán: - Úgy tűnik a csapatom azt hiszi, hogy a mérkőzés egy játszmáig tart, ha azt nem nyerjük meg, akkor vége az egésznek. A harmadik szettben bármelyik feladómhoz nyúltam, mind a kettő bénázott, úgy viselkedtek, mintha most láttak volna először kosárérintést. Nem tudom, hogy folytatjuk tovább.
Hollósy László: - Ritkán dicsérek, de most minden elismerésem a csapatomé. Végig taktikusan és fegyelmezetten játszottak!

Friss bajnoki tabella ide kattintva érhető el!

forrás: Vasas SC
2010. november 21. 17:00:00-kor

Visszavágott az Újpest a Megyeri úton

3:2-es vereséget szenvedett együttesünk a megyeri úti Tungsramm-csarnokban. A szoros végig kiélezett találkozón, a hazaiak szerezték meg a vezetést, ám Takács Zsófia vezérletével előbb egyenlítettek, majd fordítottak is a mieink. A negyedik játszmában, már zsebbünkben érezhettük a győzelmet, ám hiába vezettünk 23:21-re, a szettet nem sikerült megnyernünk. A mindent eldöntő ötödik felvonásban új erőre kaptak az újpestiek és hatalmas meglepetésre legyőzték a Vasast.

Pontos Vasas támadásokkal indult a találkozó. A piros-kékek lendületét Milovits blokkja fékezte meg ideiglenesen, hiszen csapatának ez volt a nyolcadik pontja (5:8). A technikai szünetet követően elkezdett felzárkózni az UTE, ám ez főleg a rengeteg Vasas hibának volt köszönhető (10:10). Jókay Zoltán sem bírta sokáig nézni csapata gyengélkedését, rögtön változtatásra szánt el magát és Milovits Júlia helyére Lutter Lizát küldte be. A változtatás nem sült el jól a továbbra is lendületben maradó hazaiak folyamatosan léptek el látogatóiktól (18:13). Jókay visszacserélte feladóját, amitől stabilabb lett a csapat játéka. Milovitsnak jót tett a pihenés, hiszen vezérletével elkezdte a felzárkózást csapatunk. Takács ásznyitásával már csak egy pont volt a különbség a felek között, így a házigazdák trénere, Farkas Mihály kért időt (18:17). Ismét lendületesebb lett a lila-fehérek játéka és Oláh Vivien out ütését követően már 23:20-ra vezettek is. Takács szerzett újabb pontot egy okos ejtésből, majd Oláh Vivien javított egy ásznyitással (23:22). Szép hazai pont után szett labdához jutottak a hazaiak (24:22), ám Dambendzett hibázott hátsósorból (24:23). Azonban hiába tudták ezt még kivédekezni a piros-kék lányok, nem sokkal később, Milovits rossz labdáját, Dékány már nem tudta át tenni, így megnyerte a szettet az UTE. (1:0, 27:25)

Takács jó megoldásaival kezdődött a második játszma, ám erre rendre tudtak válaszolni a házigazdák (5:5). Egyre többet támadtunk azonban centerposztról is, aminek köszönhetően sikerült is ellépnünk négy ponttal (6:10). Vezetésünk nem tartott azonban sokáig és Papizsanszkaja ásznyitásával egyenlíteni tudott az Újpest (11:11). Ellenfelünk továbbra is hatékonyan támadott, nem vállalták túl magukat, azonban amit lehetett azt beütöttek, míg nálunk egyszerűen semmi nem akart sikerülni. Így hát nem is csoda, hogy át is tudták venni a vezetést (14:13). Rossz nyitások mindkét oldalon, amikből végül mi jöttünk ki jobban (15:16). Takács egymás után többször is jó megoldást választott, és Dékány is csatlakozott hozzá, ám hiába a jó támadások, nem tudtunk el lépni riválisunktól (20:20). Szép centertámadások következtek a mieinktől, aminek köszönhetően szettlabdához jutottunk (24:22), amit Takács ütésével meg is nyertünk. (1:1, 25:23)

A harmadik felvonás elején a vendéglátóink szereztek vezetést, ám az első technikai szünetig fordítani tudtunk (6:8). Milovits és Oláh is bizonytalankodott, de ennek ellenére is tudtuk őrizni előnyünket (12:14). Ismét feladót cseréltünk, ami hatására stabilabb lett a játékunk, amivel nem is tudtak hirtelen mit kezdeni a lilák (13:20). Helyzetüket tovább rontotta, hogy egyik legjobbjuknak, Vargáné Rácz Mártának megroppant a dereka, így a rutinos játékos helyére Runge Nadja érkezhetett. Farkas Mihály is érezte, hogy elmegy a szett, ám ez ellen tenni már nagyon nem tudott, így inkább a pihentetést választotta, és Papizsanszkaja helyére Lutter Esztert küldte parkettre. Az edző számítása be is igazolódott, hiszen tanítványai innen már csak két pontot tudtak szerezni, így fordítani tudtunk. (1:2, 15:25)

A térfélcsere után aztán visszatért Papizsanszkaja és új erőre kapott az UTE. Az első technikai szünetnél három egység volt az előnyük (8:5). Szép megoldásokat követően Takács egyenlített 12:12, ám a második kötelező pihenőig már nem szereztünk több pontot (16:12). Dambendzet ütött pontosan, majd Oláh rontotta el a támadást, így tovább nőt a hátrányunk (18:12). Jókay Zoltán cserélt: Lutter Lizát lehozta és Milovitsot küldte be. Ezúttal első számú feladónk hozta meg a lendületet a játékunkba és sikerült egyenlítenünk (20:20), sőt Dékány bombája után már nálunk volt az előny (22:23). Ekkor azonban utolsó energiát is mozgósították a lila-fehérek és hatalmas bravúrral megfordították az állást. (2:2, 25:23)

A záró felvonást a mieink kezdték jobban (2:4), ám hamar egyenlíteni tudott ellenfelünk (5:5). Miklai centerből eredmény, valamint Dékány és Takács se hibázik, így három pontos előnnyel érkeztünk a térfélcserére (5:8). Dambedzetet nem tudtuk tartani (8:8). Vatai szép mentése után Takács tudott eredményes lenni, majd Dékány ütött pontosan (8:10). Hiába a két pontos vezetés ismét egyenlíteni tudnak a hazaiak (10:10), sőt Dambendezet vezérletével át is veszik a vezetést (12:10). Sok Vasas hiba és pontos újpesti támadások után meccslabdához jutottak a hazaiak (14:11). Takács által az elsőt még hárítani tudtuk, ám a másodikat kitudták használni a hazaiak, így hatalmas meglepetésre legyőzték a mieinket. (3:2, 15:12)

Egy vereség sosem jön jókor egy csapat életében, ám mi ez most különösen rosszkor szenvedtük el, hiszen pénteken már az örök rivális BSE ellen lépünk parkettre a Folyondár utcába. Persze ebből előnyt is lehet kovácsolni, hiszen, mint tudjuk egy vereségből lehet a legtöbbet tanulnia egy csapatnak. Egy biztos: pénteken már egy teljesen másik mérkőzés kezdődik, ahol egy teljesen másik Vasas fog pályára lépni. Egy BSE elleni győzelem után, a legtöbben biztosan elfelejtik majd ezt a pofont.

A mérkőzés legjobbja címet ezúttal a hazaiak játékosa Dambendzet Nathalie érdemelte ki. A rutinos ütő játékos végig kiválóan játszott egy-két hibát leszámítva végig a hátán cipelte a csapatát. Az ötödik szett hajrájában szinte csak ő kapott labdát, amiket végig be is ütött. Oroszlán része van a győzelemben. De jól játszott Battlay Krisztina és Lutter Eszter is. A Vasasból Takács Zsófia emelhető ki, hétről hétre egyre jobb formában teljesít, csapatából ezen a napon magasan kiemelkedet.   

Extraliga, nők, alapszakasz, 8. forduló
Újpesti TE - Vasas Duna Autó Óbuda 3:2 (27, -23, -15, 23, 12)
Megyeri út, 300 néző. Játékvezetők: Ifj. Szabó, Nagy L.

Újpest: Papizsanszkaja 8, Battlay 19, Kovács T. 6, Szombathelyi K. 3, Dambendzet 27, Vargáné 6.
Csere: Nagy F. (liberó), Runge 1, Lutter E. 6
Edző: Farkas Mihály
Vasas: Milovits 3, Dékány 18, Nagy E. 10, Oláh 16, Miklai 15, Takács 22. Csere: Vatai (liberó), Lutter L. Lévai.
Edző: Jókay Zoltán

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Farkas Mihály:
- A harmadik játszma közepén Vargáné Rácz Márta dereka megroppant, ez megnehezítette a dolgounkat. Végül aztán még is jól tudtunk ki jönni ebből, mert Lutter Eszter és Runge Jurácsik Nadja kiválóan helyetesítette. A bajnokság során eddig hiányzott a bravúr a csapattól, most már ez is meg van!
Jókay Zoltán: - Szépen megvertük saját magunkat...

Friss bajnoki tabella ide kattintva érhető el!

2010. november 14. 21:40:00-kor

A Vasas női röplabdáról

Lezajlott az alapszakasz első köre, lassan körvonalazódni látszanak az erőviszonyok is. Csapatunk hat győzelemmel és egy vereséggel áll a bajnokságban, így hát időszerű volt megkeresnie honlapunknak szakosztályelnökünket, Fördős Lászlót, hiszen kíváncsiak voltunk arra, hogy ő hogyan vélekedik az eddig látottakról.

- Mennyire teljesültek a nyári elképzelései az idei csapatot tekintve?

- Amit elképzeltünk az megvalósult, de nagyon figyelembe kellett venni azt a bajnokság elején, hogy olyan csapat állt itt össze, amelyik még soha nem játszott együtt. Ennek ellenére kijelenthetjük, hogy jó ez a csapat. A rájátszás majd csak tavasszal kezdődik, a lányoknak addigra kell összeérniük. Bátran kijelenthetjük, hogy ha a sérülések elkerülnek minket, akkor az év végén ott lesz a helyünk a dobogón. Jó közösség alakult ki, a lányok tisztelik és szeretik egymást, nincsenek klikkek, amik megölhetik egy csapat eredményes munkáját. Az, hogy ez a csapat jól szerepeljen, idén különösen sokat jelent, hiszen most lesz száz éves a Vasas Sport Club. Ilyen magas csapatunk nagyon régen volt, rengeteg fiatal, sajátnevelésű játékos van a felnőtt keretben, és a mienk (véleményem szerint) a legcsinosabb csapat is!

- Milyen nehézségek hárulnak a vezetésre a fiatal csapat miatt?

- Számtalan játékos fog idén érettségizni, ez okozza a legnagyobb gondot. Ezen törjük a fejünket, hogy hogyan tudjuk ezt megoldani. Jól kell érettségizniük, hiszen ettől függ a továbbtanulásuk. A röplabdát és a tanulást összeegyeztetni végtelenül nehéz. Gondolok itt arra, hogy minden nap edzés van, szombat, vasárnap meccseket játszanak és emellett még időt kell szakítani a tanulásra is. Aki nem hiszi, az próbálja ki nyugodtan, hogy milyen is ez. Ennek ellenére még is megoldják a lányok, mi meg amiben csak tudjuk, segítjük őket. Szükség esetén több szabadidőt biztosítunk a tanulásra.

- Két játékos, Lombos Lívia és Soós Ivett mégis úgy döntött, hogy nem vállalja a felnőtt keretben való játékot. Ennek mi az oka?

- Szintén a tanulás és a röplabda. Az egyik megy a másik rovására. Ha a röpi az első, akkor az a tanulás kárára megy és természetesen ez fordítva is igaz. Ezt nekünk is tudomásul kell vennünk. Több idővel kell rendelkezniük, amit a tanulásra tudnak fordítani. Ezt az időt a kevesebb edzéssel tudják pótolni. Szó sincs arról, hogy baj van a Vasasnál és azért mennek el a játékosok! Mi elfogadtuk a döntésüket, de kértük őket, hogy az eddig még veretlen - idő közben fehérváron elvesztette veretlenségét /szerk./ - junior csapatban maradjanak, mert velük is szeretnénk a dobogón végezni. Hangsúlyozom, hogy nem új keletű ez a dolog, más csapatoknál is vannak ilyen gondok. Én vezetőként látom azt, hogy ez milyen leterhelést jelent nekik. A röpit és a tanulást már említettem, de van egy harmadik, nem elhanyagolható tényező is. Mivel fiatal csapatról beszélünk természetes, hogy szeretnének egy kicsit bulizni, szórakozni is. Ráadásul többjüknek már kedvese is van, akivel természetes, hogy több időt szeretnének tölteni. Az ember csak egyszer fiatal! Ezeknek az összeegyeztetésében, tud sokat segíteni a szakosztályvezetés. A tanulás azért is fontos, mert klubunk egyik alapja, hogy segítse, támogassa játékosait a továbbtanulásban. Számtalan olyan játékos van, aki itt a Vasasban sportolva szerezte meg diplomáját.

- Mik az elképzelések a jövőre nézve?

- Jövőt illetően egyértelműen kijelenthetem, hogy ezt a csapatot szeretném együtt tartani. Van, ami rajtunk múlik, de van, ami nem. Ha a tengerentúlról jön megkeresés - amire a magyar sporttörvény többsége nem vonatkozik-, azzal nem tudunk, de nem is akarunk szembeállítani "jobbat". Kint tanulnak négy-öt évet Amerikában, szereznek egy diplomát és emellett még egy világnyelvet is tökéletesen elsajátítanak. Mit tudunk ezzel szembeállítani? Semmit, de nem is akarunk! Ezt sajnos minden évben el kell játszanunk, csak azért mert nálunk jó az utánpótlás. Van mihez hozzányúlni. Számtalan olyan egyesület van, ahonnan nem visznek ki játékost külföldre, egész egyszerűen azért, mert nincs olyan, akit érdemes lenne. Nálunk viszont vannak ilyenek. Ez bizonyos szempontból jó, másik oldalról viszont borzasztó. Menjenek ki, tanuljanak és szerezzenek diplomát. Ez nem mond ellent annak, hogy mi neveltük őket és most máshol érvényesülnek. Hiába fáj a szívünk értük, de itt az életükről van szó. Ami a legnagyobb baj, hogy a tengerentúlra menőktől még nevelési költséget sem tudunk kérni. Elég abszurd, hogy hét-nyolc éven keresztül nevelünk egy játékost, ami valljuk meg nem kevés pénzbe is kerül, de ha Amerikából keresik meg, egy fillért se kapunk vissza a munkánkból. Most ezen próbálunk meg változtatni, nem tudjuk még, hogy sikerül-e, de bízunk a legjobbakban.

- Minek köszönhető, hogy ilyen utánpótlással rendelkezünk?

- Az, hogy ilyen játékosokat tudunk kitermelni az, az itt lévő szakvezetés és edzők érdeme! Mindegyik szakember hosszú évek óta dolgozik a Vasasnál - én szerintem az ország legjobb szakember garnitúrája tevékenykedik itt. Éppen ezért sokan jelentkeznek, hogy itt szeretnék elkezdeni a röplabdát. Az itt lévő kislányok szeretnek nálunk lenni, nagyon jó a kapcsolatunk velük és a szüleikkel is. Nagy szaktekintélyű fiatal vezetőedzőnk van, jól cseng a neve a szakmában. Aki ide jön játszani, vagy aki itt nevelődik és nem megy el, ha megkérdezik tőlük, hogy miért jött ide, vagy miért marad itt, négy-öt dolgot is felsorol. Az első helyen viszont mindig ugyan azt említik, ez pedig a vezetőedzőnk, Jókay Zoltán személye. Bőven van mit tanulni tőle. Külön büszkeség, hogy Őt nevezték ki a női szövetségi kapitánynak, így már az ország válogatottjáért is ő felel. A jövőt illetően a legfontosabb, hogy ez a szakember gárda - Jókay Zoltán (vezetőedző), Kőnig Gábor (másodedző, junioredző), Hőnig László (utánpótlás edző), Benkóné Kőrös Mária (utánpótlás edző) - meg maradjon!

- Számtalan problémát említett már, mi a helyzet a támogatókkal?

- Nem véletlenül nem beszéltem még eddig a szponzori hálózatról. A röplabda sport népszerűsége - hiába csodálatos sportág -, a legrosszabb a csapatjátékok közül. Amíg a világon mindenhol, tömegek élvezik ezt a sportágat, addig sajnos ezt nálunk nem lehet elmondani. Emiatt nincs médiája sem. Ha ezt összeegyeztetem, vagy szinkronba hozom, akkor joggal kérdezzük, hogy miből lehet fenntartani ezt a sportágat. Szponzort szerezni minden sportágnál nehéz, de az elmondottak miatt a röpinél ez hatványozottabban igaz. A támogatók nagy részét érintette a gazdasági válság. Nincs megrendelésük és sok más tényező is sújtja őket. Az utóbbi napokban több szponzor is visszamondta a támogatást, sokszor már én sem tudok mit csinálni, hiszen értem és látom, hogy mikor embereket küldenek el, akkor milyen alapon ad anyagi támogatást bármelyik sportágnak. Vannak gondok, de hol nincsenek? Fizetünk, de néha csúszások is előfordulnak, de eddig még mindenki megkapta azt, amit a szerződésében megbeszéltünk vele. Évek óta a csapat ugyanabban a felszerelésben játszik, ezek lassan elhasználódnak. Sokba kerülnek az utaztatások és minden olyan dolog, ami összefügg a sporttal. A szakosztálynak közel száz labdát kéne, hogy elhasználjon egy év alatt. Egy ilyen labda tizenötezer forint. Ez egy évben másfél millió forint és ez csak a labdára megy el. Ha észrevették nem a gazdasági kérdésekkel kezdtem a felsorolást, mert amiket eddig mondtam, azt ugyanolyan fontosnak tartom, mint az anyagit. Megoldódnak ezek a gondok és problémák, de idő kell hozzá. Külön Öröm számomra, és ezért külön köszönet jár a Vasas Sport Clubnak, hogy egy ilyen csodálatos sportág, mint a röplabda az egyik sikereses szakosztályaként működhet. Bármilyen problémánk esetén nyugodt szívvel tudunk Markovits Lacihoz és az általa irányított apparátushoz fordulni, mindenben segítenek.

2010. november 11. 11:57:00-kor

A vártnál könnyebb győzelem Békéscsabán

A vendégsiker talán sejthető volt, a gyors és sima mérkőzés azonban mindenképpen meglepetés: a Vasas Duna Autó Óbuda 3:0-ra nyert a Békéscsabai RSE otthonában a női Extraliga alapszakaszának hetedik fordulójában.Vasárnap már heti harmadik tétmérkőzésen lépett pályára a Békéscsabai RSE.

Mindkét csapat nagy aktivitással vetette bele magát a küzdelembe, kezdetben a házigazdák bizonyultak szorgalmasabb pontgyűjtőknek, de az első technikaira már a fővárosiak mehettek előnnyel. Ezt követően fokozatosan elhúztak a viharsarkiaktól, sőt röpke 20 perc alatt behúzták az első szettet. (0:1)

A második játékrészben villámrajtot vett a remekül blokkoló, kemény és hatékony támadásokat bemutató Vasas. Ütéseik pontosak és erősek voltak, így lélegzethez sem hagyták jutni a Békéscsabát. Bár a szett közepén kétszer is egy pontra megközelítették ellenfelüket a hazaiak, utána ismét az óbudaiak kerekedtek felül. Ebben az etapban már a csabaiak is többet mutattak, nem véletlen, hogy szorosabb lett a szett, de a kimenetele ugyanaz (0:2).

Ha lehet fokozni, a békéscsabaiak a harmadik szettben még lendületesebben kezdtek. Ekkor már nem látszott játékukon, hogy túlságosan is tisztelnék ellenfelüket. Változatos volt a játékrész, s bármi történhetett volna, de végül ebben ezúttal is érvényesült a fővárosiak fölénye (0:3).

Extraliga, nők, alapszakasz, 7. forduló
Békéscsabai RSE - Vasas Duna Autó Óbuda 0:3 (-15, -21, -20)
Békéscsaba, 150 néző. Játékvezetők: Mezei, Szél M.

Békéscsaba: Jenei 2, MOLCSÁNYI R. 8, Jezerniczki 2, FÉSÜS E. 8, SOÓS N. 10, Pallag 9.
Csere: Bucsi (liberó), Bozóné 1, Kerepeczki, Czina, Horváth V.
Edző: Nagy Attila
Vasas: MILOVITS 4, OLÁH V. 12, Nagy E. 10, Takács Zs. 9, Dékány 13, MIKLAI 10. Csere: Vatai (liberó), Lévai.
Edző: Jókay Zoltán

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 3:1, 5:10, 8:16, 11:20, 14:22. 2. játszma: 0:5, 6:8, 6:10, 9:10, 10:14, 13:14, 14:19, 19:22. 3. játszma: 3:2, 3:5, 7:7, 11:9, 13:15, 17:17, 17:20, 20:21

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Nagy Attila:
- Lényegesen jobban játszottunk, mint két nappal korábban. Sajnos néhány fegyelmezetlenség és óvodás hiba ma is becsúszott. A második és harmadik szett szoros elvesztését sajnálom.
Jókay Zoltán: - Örülök, hogy a csapat összeszedetten, végig koncentrálva és látványosan játszott.

További eredmények:

NRK-Nyíregyháza - TEVA-Gödöllői RC 0:3 (-22, -18, -21)
Újpesti TE - BSE-FCSM 1:3 (20, -16, -15, -15)
MÁV Előre SC - Nyíregyházi Főiskola SE 3:1 (16, 17, -21, 13)

Az Extraliga állása ide kattintva érhető el!

2010. november 08. 09:15:00-kor

Ismét a szokásos Vasas - NRK rangadó

Ahogy arra számítani lehetett, megnehezítette együttesünk dolgát az NRK Nyíregyháza. Az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is a végletekig kiélezett, színvonalas mérkőzést játszottak a csapatok, amit végül a mieink nyertek meg.

Talán az utazástól, de álmosan kezdtek a szabolcsi lányok aminek köszönhetően hamar hátrányba kerültek. A mieink Dékány és Takács révén viszont határozottan és jól röplabdáztak. Az első kötelező pihenőnél már három egység volt előnyünk, és a szünet sem zavarta meg a mieinket, így nem sokkal később Kőhalmi Richárdnak kellett időt kérnie (12:7). Hiába az edzői intelmek, az NRK nem tudta tartani a lépést a fővárosi lányokkal. Vatai hatalmas mentéseinek, valamint Milovits pontos centerlabdáinak köszönhetően a második technikai szünetnél már hét ponttal vezettek a Jókay-tanítványok (16:11). A biztos előny tudatában aztán túlságosan is megnyugodtak a hazaiak és elkezdte ledolgozni hátrányát a Nyíregyháza. Jókay Zoltán 17:14-nél kért időt, de ezzel sem tudta megzavarni ellenfelét, így 17:17-nél már egál volt az állás. Ekkor elkezdett ismét éledezni a hazai csapat, de előnybe hiába próbálkoztak nem tudtak kerülni. 21:21-ig felváltva születtek a pontok, ám innen két pontot szereztek a vendégek, így Jókay ismét időt kért. Visszatérve sikerült csökkentenie hátrányát a hazaiaknak, így 24:24-nél ismét egál volt az állás, sőt egy okos Takács ejtéssel már nálunk volt az előny (25:24). Hiába volt kezünkben a meccslabda nem tudtuk kihasználni, így fordítani tudtak a látogatók és megnyerték a játszmát (0:1, 28:26).

Joggal volt mérges tanítványaira Jókay Zoltán, hiszen egy részben megnyert szettet ajándékoztak ellenfelüknek. A térfélcserét követően azonban az elvesztett játszma nem látszott a hazaiakon, akik ismét jobban kezdtek (8:6). Jól variálták a játékot a mieink, így szép támadásokra is futotta tőlük (12:9). Hiába próbálkozott Kőhalmi Richárd, nem ment az övéinek, így nem sokkal később - talán pihentetés céljából is -, de elkezdte lecserélni legjobbjait (17:10). Hiába az előző szett példája, a mieink nem tanultak saját hibájukból ismét könnyelműen kezdtek el játszani, így nem is volt meglepő, hogy 18:15-nél magához rendelte csapatát Jókay Zoltán. Ezúttal azonban már használtak az edző szavai és időben észhez tértek a piros-kékek (22:19). Ekkor még időt kért Kőhalmi Richárd, ám csapata már több pontot nem tudott gyűjteni. (1:1, 25:19).  

Az előző két játszmától eltérően, ezúttal szorosan kezdődött a szett. Az adok-kapokból a látogatók jöttek ki jobban és a technikai szünetnél két ponttal vezettek is (6:8). Előnyük azonban nem tartott sokáig, 10:10-nél egalizálták az állást a mieink. Ekkor a mi periódusunk következett (14:12), majd magához ragadta a kezdeményezést a vendégcsapat (15:16). Előnyüket ezúttal jól őrizték a látogatók és 16:21-nél már eldőlni látszott a játszma. Ekkor még egy utolsó hajrába kezdtünk, de ez már későinek bizonyult, így összesítésben ismét az NRK-nál volt az előny. (1:2, 19:25)

A negyedik felvonásban aztán repülőrajtot vettek lányaink. A pályán ekkor már Lutter Liza foglalta el a feladóposztot, valamint a mai napon gyengébben teljesítő Oláh Vivien helyén már Szalma Alexandra játszott. Részben ennek is volt köszönhető a jó kezdés, ami után 5:0-nál már időt is kért a vendégek mestere. 7:0-nál szerezte első pontjait a Nyíregyháza, sőt a technikai szünetig három pontra sikerült csökkenteniük hátrányukat (8:5). Lányaink azonban nem ijedtek meg és ritmust váltottak. Dékány hátsó sorból, Takács átlóból szerezte a pontokat és centereink is parádéztak. Miklai sokadik tyúkot ütötte be Erdősné mellett, ezzel a második technikai pihenőnél ismét hat egység volt előnyünk (16:10). Lendületünket ezúttal nem tudták megtörni a vendégek és Lévai Vivien beállásával még stabilabb lett a mezőnymunkánk. 20:12-nél még időt kértek a látogatók, aminek hatására el is kezdtek felzárkózni. A hajrájukat azonban már későn kezdték el, így összesen tizenkilenc pontig jutottak, tehát következhetett a mindent eldöntő ötödik játszma! (2:2, 25:19)

Szép Takács ejtéssel kezdődött a végső felvonás, majd Miklai következett centerből, amire Kapuvári válaszolt (2:1). Katona egyenlített, majd ismét Takács oldotta meg jól feladatát és Dékány sem hibázott (4:2). Kicsit megtorpantak a mieink, így 6:6-nál egyenlíteni tudtak a látogatók. Vatai sokadik hatalmas mentését követően Takács szerezte újabb fontos pontját, majd Miklai oldja meg jól a centertámadást (8:6).

A térfélcsere után Dékány bombázott ellenfele térfelére, így a nagyobb bajt megelőzve Kőhalmi időt kért (9:6). Ekkora már minden poszton feljavultak a mieink és nem hagyták közelebb kerülni ellenfelüket (11:8). Ismét magához rendelte csapatát az NRK mestere, aminek köszönhetően fel is javult játékuk. 13:10-nél Takács jutatta meccslabdához együttesét, ám erre két ponttal válaszoltak a szabolcsi lányok, így Jókay időt kért 14:12. Az edzői húzás bevált, hiszen a következő labdát elrontották a vendégek, így a két óra tíz perces találkozót, hatalmas küzdelem árán megnyerték a mieink. (3:2, 15:12)

A hagyományoknak megfelelő mérkőzést játszott egymással a két csapat, végig kiélezett, jó játékot hozó meccset láthattak a kilátogató nézők. Csapatunk erejét bizonyítja, hogy zsinórban ez volt a harmadik mérkőzésük amit 3:2-re tudtak megnyerni, míg a vendégek bebizonyították, hogy komolyan számolni kell velük is a bajnokság során.

A mérkőzés legjobbja posztra ezúttal számos Vasas-játékos pályázhatott. Többen is nagyon jó teljesítményt nyújtottak. A mai napon választásunk Vatai Gabriellára esett, még pedig azért, mert liberónk szinte végig hiba nélkül játszott. Számtalan hatalmas mentés fűződik a nevéhez, a mai napon nem ismert elveszett labdát, amit lehetett elért, amit nem lehetett, még azt is megpróbálta elérni. Emellett végig hajtotta csapattársait is! Kiváló teljesítmény nyújtott még Takács Zsófia is. A végig magabiztosan, jól játszott és bátran vállalta el az ütéseket is, mind ezt tette, nagyon kevés hibával. Ki jár a dicséret az ex nyíregyházi, Miklai Zsanettnek is, aki szerváival és támadásaival is megnehezítette volt csapattársai dolgát. Meg kell még említeni Lutter Lizát is, ő beállítása hozta meg a forduló pontot a játékunkban, stabilabbak és változatosabbak lettek a támadások. A vendégeknél a legjobb teljesítményt Kapuvári Melinda nyújtotta, amit meglehetett azt megoldott és mezőnyben is jól teljesített. Jó volt még Katona Brigitta is, bár ő a vége felé már elfáradt.

Folytatás vasárnap 17 órától Békéscsabán!

Vasas Duna Autó Óbuda - NRK Nyíregyháza 3:2 (-26, 19, -19, 19, 12)
Budapest, Folyondár utca, 200
néző, V.: Vári, Pőcze
Vasas: Milovits 6, Takács 25, Oláh 6, Dékány 18, Miklai 17, Nagy E. 15.
Csere: Vatai (liberó), Lutter L., Szalma 6, Lévai.
Vezetőedző: Jókay Zoltán
Nyíregyháza: Illyés 9, Erdős 3, Bodnár 9, Katona 17, Kapuvári 13, Erdősné 9.
Csere: Petróczy (liberó), Pető 1.
Vezetőedző: Kőhalmi Richárd

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 8:5, 12:7, 16:11, 17:17, 21:23. 2. játszma: 8:6, 12:9, 17:10, 18:15, 22:19. 3. játszma: 10:10, 15:16, 16:21. 4 játszma: 7:0, 11:8, 16:10, 20:12, 23:19. 5 játszma: 4:2, 7:6, 11:8, 13:11

Mestermérleg

Jókay Zoltán: -
Erőlködtünk-erőlködtünk, aztán csak meg találtuk azt a játékot amivel eredményesek lehettünk. Örülök, hogy a cserék is jó teljesítményt nyújtottak.
Kőhalmi Richárd: - Sok hibával játszott mind a két együttes, mi a végére belefáradtunk ebbe. Úgy gondolom nem adtuk könnyen magunkat.  

Junior mérkőzés eredménye
Vasas Duna Autó Óbuda - NRK Nyíregyháza 3:0 (17, 12, 20)

Az Extraliga állása ide kattintva érhető el!

2010. november 06. 00:10:00-kor

Csapatunk nyerte a játékvezetői ámokfutás után a meccset!

Arra, hogy nem lesz könnyű dolga együttesünknek, már a mérkőzést megelőzően számítani lehetett. A fehérváriak hazai pályán bárkire veszélyesek tudnak lenni, ráadásul lelkesedésükkel ezt tovább tudják fokozni. Ezúttal sem volt könnyű dolga csapatunknak, csaknem két órás összecsapáson tudott csak nyerni. A mérkőzést beárnyékolja a játékvezető páros működése, akik kritikán aluli teljesítményt nyújtottak. A paprikás hangulatú találkozón három sárga lapot osztottak ki, majd a lefújás után Fésüs Irént ki is zárták.

Már a találkozó kezdése előtt kisebb bonyodalom támadt a hazai oldalon, hiszen a fehérvári speaker – aki egyébként az egyik játékos is volt -, a kezdőcsapat bemutatásánál rossz nevet mondott be, így egy ideig senki nem tudta, hogy Kondor Tímea, vagy Colette Meek kezd majd. A problémákat azonban hamar orvosolták, így a kanadai pályára lépésével elkezdődhetett az összecsapás. Dzunic egy szép támadás után szerezte meg a hazaiak vezetését, amire aztán Dékány válaszolt. Ismét Dzunics villant, majd Vacsi ütötte meg a pálya sarkát (3:1). Egy hazai hiba, majd Oláh volt pontos a hármas vonalon túlról (3:3). A fehérváriak kanadai légiósa mutatta meg, hogy jó erőben van, ám erre Dékány válaszolt egy hasonlóan életerős ütéssel (4:4). Oláh Vivien szélső támadása következett, amit aztán Antal Anett out ütése követett, így már két egység volt az előnyünk (3:5). Nem vezettünk azonban sokáig, Dékány rontott nyitást, majd Takács ütötte el az antennát, Dzunics Anna pedig a sáncunk mellett vágta be a labdát (8:7).

A technikai szünetet követően, Antal Anett növelte tovább a hazaiak vezetését, de Dékány által faragni tudtunk a hátrányunkból, sőt Miklai ásznyitásával előbb egyenlítettünk, majd a vezetést is átvettük (9:11). Fésüs Irén érezte is, hogy most kell megtörni a Vasas és Miklai lendületét így időt kért. Ez sikerült is neki, hiszen ezúttal már pontosan tudták befogadni játékosai a nyitást, majd egy szép támadást követően pontot is szereztek belőle (10:11). Ekkor még egyenlíteni tudott a hazai csapat, ám 11:11-től szárnyra kaptak a piros-kék lányok. Dékány és Takács pontjainak köszönhetően 11:15-re elléptünk. Kis megingás után, két egységgel közelebb tudott kerülni a MÁV, ám Nagy Eszter gyönyörű centertámadását követően magabiztos előnnyel mehettünk a második kötelező pihenőre (16:13). Továbbra is lendületben maradtunk, így Fésüs Irén 14:20-nál pályára küldte Kondor Tímeát, majd miután újabb pontot szereztek a mieink időt kért (14:21). Tálas adott szép labdát Papp Dórának aki, be is ütötte a Vasas-sánc között, majd Oláh Vivien lépett rá a hármas vonalra (16:21). Miklai támadása volt pontos, de Vacsi egy keresztütéssel válaszolt, majd Papp rontotta el a nyitást (17:23). Oláh ejtette át a fehérvári sáncot, amivel szettlabdához jutottunk. Kettőt még hárítani tudtak a hazaiak, ám harmadjára ismét Oláh Vivien ütött egy nagyon szép pontot, amivel meg is nyertük a szettet (0:1, 25:19).

A második játszmára változtatott kezdőhatosán Fésüs Irén: Papp Dóra helyére Kondor Tímeát hozta négyes ütő posztra. Hazai nyitással kezdődött ez a játékrész, ám Takács révén mi szereztünk vezetést, majd Tálas szaggatta le kis híján a hálót (0:2). Antal Anett szépített, ám Nagy Eszter gyorsan visszaállította a két pontos differenciát. Előnyünk nem tartott ki sokáig, hiszen előbb szervát rontottunk, majd Dékány ütötte outra labdát, sőt Milovits hibája után már a hazaiak vezettek (4:3). Takács ütötte meg pontosan a vonalat, majd Dékány bombája vágódott a hazai sáncról a játéktéren túlra (4:5). Ismét Dékány következhetett, ám ezúttal a hálóba ütött, de Miklai egy szép támadást követően visszavette a vezetést (5:6). Újabb szervarontás a piros-kékektől, majd Meek szerez szép pontot (7:6). Miklai az áthulló labdát pontra váltja, majd szervát ront, így fehérvári előnynél érkeztek el a csapatok az első technikai szünethez (8:7).

Oláh Vivien szép kereszttámadásával ismét egyenlítettünk, majd Takács szerzett egy nagyon okos pontot (8:9). Dzunic ütése ért egyenlítést, ám Oláh egy gyönyörű figurát követően szerzet újabb pontot (9:10). Újabb Vasas szervarontás, ezúttal Oláh Vivientől, majd Takács ért a hálóba és Dékány is hibázott, így Jókay Zoltánnak kellett időt kérnie (12:10). Továbbra is lendületben maradtak a hazaiak, főként Kondor Tímea jó szerváinak köszönhetően. Gödörbe kerültek a vendégek, így öt pontos hátránnyal mehettek a második kötelező szünetre (16:11). Erre nagy szüksége volt a piros-kékeknek, amit látszólag jól is használtak ki, hiszen Oláh Vivien szép támadása, Milovits hasonlóan gyönyörű sánca és Takács ásznyitása után már csak két pont volt a hátrányuk (16:14). Fésüs Irén időt is kért egyből, ám Miklait ez sem zavarta meg, így már csak egy pont volt a Vasas hátránya. Antal Anett törte meg a lendületbe jövő fővárosiakat, majd Vacsi Evelin ásznyitásának és Tálas Zsuzsa blokkja után ismét tekintélyes volt előnyük (19:15). Jókay cserélt Dékány helyére Szalma érkezett. Miklai jól blokkol, Szalma pedig ászt nyit, sőt Oláh sem hibázik szélről (19:18). Dzunic pontosan támad, majd Meek ejt szintén eredményesen, így 21:18-nál Jókay ismét időt kért. Takács rossz bejátszása utána Milovits nyúl át a háló fölött, majd Meek bombáz a térfelünkre (23:18). Oláh még életben tartja a reményeket és Kondor is hibázik (23:20), ami után a hazaiak kértek időt. A hazaiak legjobbja, Dzunic Anna villant ismét, ezzel juttatva szettlabdához csapatát, amit Vacsi Evelin egy ásznyitással ki is használt. (1:1, 25:20)

A fordulás után Vacsi szerzett pontot, majd Tálas ért a hálóba. Oláh megszerzi tízedik pontját, miklai pedig blokkol (1:3). Oláh ismét fontos pontot szerez, ám Takács elrontja a nyitást. Egy szerencsés fehérvári pont, majd Dékány üti meg jól a vonalat. Milovits a bíró szerint át nyúl – véleményes volt-, majd Takács nézi be a nyitást, így ekkor egy pontos volt a hazaiak előnye (8:7). Vacsi ront támadást, Takács pedig a nyitásban hibázik. Takács támadásban már nem hibázik, így nálunk az előny (10:9). Szokásos szervarontás, ezúttal Milovitstól, Oláh pedig a vonalon túlra ejtet, sőt majd miután rossz labdát kap Milovitstól, ütése is hosszúra sikeredik (12:10). Fehérvári nyitás bíró szerint out – ezúttal ez bent volt -, majd Oláh nyit ászt, ami után rögtön hibázik is. Ez volt amúgy a Vasas tizenegyedik szervarontása. Takács nem hibázik, de Antal Anett sem, sőt rossz fogadás után Meek vágja be az áthulló labdát (15:13). Hazai rontás, ám a jól játszó kanadai, Meek már nem ront, így ismét két pont a hazaiak előnye (16:14). Miklai pontosan támad centerből, majd Kondor ront (16:16). Szerencsés hazai pont, majd Tálas húzza bele a labdát a hálóba (17:17). Vendég hiba, majd hazai ásznyitás következett és Oláh is elrontotta a támadást, így ismét időt kényszerült kérni Jókay (20:17). Milovits másodikra próbálta meg áttenni, azonban figyeltek a házigazdák, így sáncolták. Szerencsés labdamenet után a mieink eredményesek, ám Kondor ütése Oláh kezéről perdül a pályán túlra (22:18). Nagy Eszter centerből eredményes, de Oláh is elrontja a szervát. (23:20). Vasas csere: Nagy Eszter helyére Lévai Vivien lépett pályára, nyitó posztra. Ismét Takács választ jó megoldást, majd Fésüs Irén kér időt (23:21). Takács hibája után szettlabda a hazaiaknál (24:21). Miklai centertámadásból hárítja az elsőt, majd miután Meek ütése szintén Miklai kezéről megy vonalon túlra nyerni tud a hazai gárda. (2:1, 25:21)

AA negyedik felvonás első pontját Takács szerezte meg, majd a hazaiaktól Vacsi ért hálóba (0:2). Menetrendszerinti Vasas szervarontás következett, majd Vacsi javította előbbi hibáját (2:2). Dékányt blokkolják, de Kondor elrontja a nyitást (3:3). Meek bombáz a hálóba, de Antal Anett ismét egyenlíteni tud (4:4). Takácsot Vacsi takarja be, de kapitányunk javítani tud. A pályán és a nézőtéren is egyre nagyobb volt a feszültség. A sorozatos bírói tévedések felkorbácsolták a hangulatot. A játékosok egymásnak kezdtek át szólogatni, ám a játékvezető ezekről nem vett tudomást. Miklai támadása hazai kézről megy vonalon túlra, majd Oláh Vivien szerez szerencsés pontot (6:7), de Meek egyenlíteni tud (7:7). Ismét Oláh választ jó megoldást és ejti be a térfélközepére a labdát, így nálunk az előny a kötelező pihenőnél (7:8).

Miklai ászt nyit, majd Dzunic üt ismét pontosan (8:9). Takács jól fogad, amit Oláh vált pontra (8:10). Az idő közben pályára lépő Zsoldos üt eredményesen, majd Oláh takarja be Kondort (9:11). Jókay cserélt: Oláh helyére Lévai állt be. Takács szép játék után szerez pontot, majd miután átszólt, a túloldalra magához rendelte a játékvezető (9:12). Kondor üti meg jól a labdát, majd Takács üti pályán belülre a labdát, de a bíró kint látja. Dékány hálóérintése után ismét egál az állás (12:12). Hosszú labdamenet végén Takács ütése out, amit rögtön Jókay időkérése követett (13:12). Ismét Takács következett, ezúttal dühből ütött, immár sikeresen. Egymást akadályozzák játékosaink, aminek az eredménye a hazai pont (14:13). Takács veszi hátára a csapatot, ezúttal keresztütésből eredményes, majd Antal üt vonalon túlra. (14:15). Dzunics ütése bent volt, ám a bíró kint látta (14:16). Vacsi reklamál – teljes joggal -, a bíró pedig sárgát ad neki, így már 14:17 lett az állás. Takács Zsófi ászt nyit, majd Dzunic szerez újabb szép pontot. Elszabadulni látszottak az indulatok, folyamatosan reklamáltak a nézők, szurkolók és játékosok is. Hosszas reklamálást követően Fésüs Irén is sárgát kapott. (15:20) Vasas visszacsere: Lévai le, Oláh be, Lutter le, Milovits be. Collette Mek szerez újabb szép pontot, majd Milovits teszi át másodikra. Tálas reklamál, ő is besárgul (16:23). Dzunics pontosan üt, majd Meek is jó megoldást választ (18:23). Papp Dóra ütését Milovits takarja be, amivel szettlabdához jutottunk (18:24). Meek támadását blokkolni tudta Oláh Vivien, így egyenlítettünk. (2:2 25:18)

ATakácsé az első pont a zárófelvonásban egy nagyon okos megoldás után. Lévai érkezik Oláh helyére nyitni. Vacsit Nagy Eszter takarja be, majd támadásban is hibázik a fehérvári (0:3). Kondor is ront, így Fésüs Irén időt kér (0:4). Takács blokkolja Vacsit, majd Dékány ütése megy blokkról outra. (0:6). Vacsi Evelin blokk nélkül üthetett, így meg van az első hazai pont a fináléban. Örömük nem tartott sokáig, Nagy Eszter centerposztról üt szép pontot, majd Dékány eredményes (1:8).

A térfélcserét követően Antal Anett volt eredményes, majd Lutternél fújtak emelést (3:8). Miklai centerben villan. Milovits visszatér Lutter helyére első sorba (3:9). Izgalmas labdamenetet követően Takács volt eredményes, majd szintén ő nyit ászt (3:11). Dzunic ütése outra száll, majd Dékányt takarják be (4:12). Vacsi ásztnyit, majd Milovits hozza nehéz helyzetbe csapatát (6:12). Dékány ejtése ezúttal jó, Oláh pedig visszatér Lévai helyére (6:13). Miklai centerből eredményes, meccslabda a Vasasnál, Fésüs Irén pedig időt kér (6:14). Az első meccslabdát hárítják a házigazdák, majd Takács fogadása száll át a hazai térfélre, ami le is esik ott! Ezzel Takács megszerezte huszonötödik pontját a mérkőzésen, de ami még fontosabb, hogy a mieink megnyerték ezt az őrült mérkőzést! (2:3, 15:6)

A lefújást követően sem csitultak az indulatok. A hazaiak edzője, Fésüs Irén tovább reklamált a játékvezetőknél – tegyük hozzá minden oka meg volt erre -, ami után végül a sárga-piros lappal kizárták őt a sporik.

Paprikás hangulatú összecsapást tudtak megnyerni a mieink, ahol tényleg volt minden. Sajnos a játékvezetők működése beárnyékolta a mérkőzést, teljesen kicsúszott kezükből a meccs. Kevés hiányzott a balhéhoz, de biztosak lehetünk abban, hogy ennek még a zöldasztalnál lesz folytatása.

A mérkőzés legjobbja címet ezúttal csapatunk kapitánya, Takács Zsófia érdemelte ki. Ütőnk a legfontosabb pillanatokban tudta hozni igazi önmagát, vállára vette a csapatot és igazi vezérként teljesített. Döntő érdeme volt a győzelemben Lutter Lizának is, akinek beállítása új lendületet adott a társaknak. De jól játszott, Oláh Vivien is, aki fontos pillanatokban tudott pontokat szerezni. A hazaiaknál Dzunic Anna dicsérhető, rendre jó megoldásokat választott a hátán vitte együttesét.

MÁV Előre Pro-Pátria Electonics SC - Vasas Duna Autó Óbuda 2:3 (-19, 20, 22, -18, -7)
Székesfehérvár, 250 néző, V.: Farkas, Prukner

Máv: Tálas 2, Papp 1, Dzunic 16, Vacsi 12, Antal 6, Meek 14.
Csere: Deli-Germann (liberó), Kondor T. 3
Vezetőedző: Fésüs Irén
Sárga lap: Vacsi, Fésüs, Dzunic (mind három a negyedik szettben) Kizárva: Fésüs Irén (a lefújás után) Vasas: Milovits 4, Oláh 18, Miklai 15, Dékány 9, Takács 25, Nagy E 7.
Csere: Vatai (liberó), Szalma 1, Lutter, Lévai
Vezetőedző: Jókay Zoltán

Mestermérleg

Fésüs Irén -
Ezt a Vasast ma meg kellett volna vernünk, meg is tudtuk volna verni, mert jobbak voltunk, de a bírók nem hagyták. Ma a bírók vertek meg minket!
Jókay Zoltán - Úgy kezdtünk, ahogy végig kellett volna játszanunk. Aztán jött a már egyszer kinőtt betegségünk a nyitásokkal. Úgy látszik még sem volt hatásos az „oltás”. Nagyon sokat hibáztunk ma.

Juniormérkőzés

A juniormérkőzésre sem csillapodtak a kedélyek. Kőnig Gábor helyett ezúttal Jókay Zoltán ült a kispadon, hiszen másodedzőnk betegség miatt felmentést kapott erről a találkozóról. Csak úgy, mint a felnőtteknél, a junioroknál is a negyedik játszmában szabadultak el az indulatok. Előbb Dékány ütését ítélték outnak tévesen a bírók, majd Dzunic Anna törte ketté kis híján az antennát, ám a pontot még is a fehérvár kapta a pontot, mert állítólag Vasas-blokkról ment oda a labda. Jókay Zoltán ekkor sárga lapot kapott, majd miután Tálasnál nem fújtak le egy egyértelmű emelést a mi edzőnk is a kizárás sorsára jutott. A játékvezetői ámokfutást ezúttal a hazaiak bírták jobban és megnyerték a találkozót.

MÁV Előre Pro-Pátria Electonics SC - Vasas Duna Autó Óbuda 3:1 (18, -11, 16, 22)

Az Extraliga állása ide kattintva érhető el!

2010. október 29. 15:00:00-kor

Fehérvárra utazunk szombaton

Szombaton 18 órakor izgalmas meccs vár lányainkra, hiszen csapatunk a hazai pályán mindig mindenkire veszélyes MÁV Előre otthonába utazik az Extraliga ötödik fordulójában. A fehérváriaknak ugyan eddig csak egyetlen győzelme van a szezonban, a mieinknek mégis vannak kellemetlen emlékei az ellenfél játékosainak nagy részéről - igaz, kicsit máshonnan.

Mint emlékezetes, csapatunk tavaly kellemetlen vereséget seznvedett Dömsödön a junior válogatott ellen, amelyet akkor javarészt mostani ellenfelünk játékosai alkottak. Ez az emlék mindenkinek intő jel lehet arra, hogy botorság lenne lebecsülni a fehérváriakat. Szerencsére ez nem is szokása Jókay Zoltán lányainak, így szinte biztosak lehetünk abban, hogy az első pillanattól az utolsóig küzdeni fognak - már csak azért is, mert a Gödöllő legyőzése után fontos lenne megszilárdítani a helyünket a tabella második helyén.

A MÁV Előre nem a legjobb előjelekkel készül a találkozóra, hiszen - némileg talán váratlanul - kettős vereséggel búcsúztak a Magyar Kupa küzdelmeitől (az Újbuda mindkétszer 3:2-re nyert ellenük), és a legutóbbi bajnoki fordulókban sem mindig úgy ment a játék,a hogy azt a mindig maximalista Fésüs Irén elvárná tanítványaitól. Az Újbuda ellen nem játszó Tálas Zsuzsanna és Papp Dóra minden bizonnyal ezúttal már bevethető lesz, így valószínűleg teljes fehérvári csapattal nézünk majd farkasszemet.

A mieinknél már korántsem ilyen tökéletes a helyzet, hiszen Soós Ivett a hétvégén nem tarthat a csapattal, míg Lombos Líviára valószínűleg csak a juniormérkőzésen számíthat a szakmai stáb. További rossz hír, hogy Horváth Gabriella keze gipszben van, így az ő játéka is erősen kérdéses. Bár az előjelek nem a legjobbak, csapatunknak így is nyernie kell, hiszen céljaink eléréséhez szükség van mindkét bajnoki pontra.

Extraliga, ötödik forduló
MÁV Előre Pro-Pátria Electronics SC - Vasas Duna Autó Óbuda
2010. október 30. 18:00, Székesfehérvár
Vezeti: Farkas, Prukner

Az Extraliga állása ide kattintva érhető el!

2010. október 29. 15:00:00-kor

Boldog születésnapot kívánunk Fördős László szakosztály elnök úrnak!

2010. március 1. hétfő - 10:57:00-kor

Ezúttal mi nyertük a rangadót /Frissítve/

A csütörtöki Nyíregyházi Főiskola legyőzése után, vasárnap ismét bajnoki találkozót rendeztek a Folyondár utcában. Nem várt könnyű feladat a lányokra, hiszen a nyári pihenőidőszakban alaposan megerősödött Deme Gábor együttese. Ebből azonban nem sok látszott, hiszen a piros-kék lányok egy szettet leszámítva végig taktikusan, okosan röplabdáztak, aminek meg is lett az eredménye.

Galéria a mérkőzésről ide kattintva érhető el!

Az előjelek a mieinknek kedveztek, hiszen egy nappal több időnk volt a pihenésre. Csütörtökön a kisebbik szabolcsi csapat, a Főiskola volt az ellenfelünk, akiket a papírformának megfelelően 3:0-ra le is győztünk. A GRC azonban pénteken a BSE ellen játszott rangadót, amit elvesztett 3:2-re.

Szorosan indult a találkozó, felváltva szereztek pontokat a felek (2:2). Az már rögtön a találkozó legelején látszott, hogy a piros-kékek ezúttal alaposan felszívták magukat erre a találkozóra. Az első technikai szünetre már négy pontos előnnyel mehettek a mieink (8:4). Ezt a játékmegszakítást a vendégek használták ki jobban és felzárkóztak két egységre (9:7). Ami aztán ezután következett, arra a jelenlévő, mint egy négyszázötven néző közül senki nem gondolt. A Vasastól Miklai Zsanett érkezhetett a nyitó helyre, és el sem mozdult onnan egészen 17:8-ig. Azt hiszem ezt nevezik kiváló sorozatnak. Ekkor már Deme Gábornak sem lehetett más célja, mint kiharcolni a minél kisebb különbséget. Hiába küzdöttek a vendégek, 21:11-nél a Vasas-szurkolói kiszámolhatták riválisukat. A tíz pontos különbség a végére is megmaradt, így aztán a hazaiak meggyőzően tudták nyerni a első felvonást. (1:0, 25:15)

A térfélcsere után is ott folytatták a házigazdák, ahol néhány perccel korábban befejezték. Villám rajtot vettek és hamar öt pontos különbséget tudtak kialakítani (6:1). A folytatásban elkezdett ébredezni a GRC, de ez arra volt csak elég, hogy az idő közben négy pontosra csökkent hátrányukat tartani tudták (14:10). Innen aztán újabb erőket tudott mozgósítani Deme Gábor együttese és elkezdte faragni hátrányát. Ez olyannyira sikerült is nekik, hogy 16:16-nál egyenlíteni tudtak, sőt a vezetést is áttudták venni (16:17). A vendégek ezután is lendületbe tudtak maradni és 17:21-nél már égy egység volt előnyük. A mieink próbálták leküzdeni a hátrányukat, 21:23-nál úgy látszott, hogy ez sikerül is nekik, ám végül innen már nem tudtunk több pontot szerezni, így egyenlíteni tudott a Gödöllő. (1:1, 25:21)

Szerencsére a szett veszteség sem törte meg a mieinket, SŐT! A harmadik felvonásban amit bemutattak, az szinte hihetetlen volt. Egyszerűen szárnyaltak a piros-kék lányok. Már rögtön a legelején el tudtunk lépni riválisunktól és a jó teljesítményünk a folytatásban sem lankadt (7:2). Milovits jól játszatta a centereket, a széleken Dékány és Oláh is parádézott, nem is beszélve Takács Zsófiról. A mutatott játékunkkal nem is tudott mit kezdeni a Gödöllő, így 15:5-nél ismét kiszámolták őket a piros-kék drukkerek. A végjátékban is kiszolgálta közönségét a hazai csapat, akik a végére egészen tizenhat ponttal! bizonyultak jobbnak riválisuknál!!! (2:1, 25:9)

Ekkora pofon után egy csapatnak nagyon nehéz talpra állnia, ám a vendégeknek ez még is sikerült. Szép támadások mindkét oldalon, nem is tudtak ellépni egymástól a felek (4:5). Nem sokáig vezethetett a vendégcsapat, a technikai szünetnél már mi voltunk egy pontos előnyben (8:7). Felváltva kerültek előnybe a riválisok, egészen 10:10-ig, ekkor a gödöllőiek periódusa következett. Jókay Zoltán előbb 11:13-nál feladót cserélt, majd 11:14-nél időt kért. Az edzői húzás bevált, hiszen 15:14-nél ismét nálunk volt az előny, sőt a technikai szünetre ezt tovább tudtuk növelni (16:14). Visszatérve a vendégek szereztek pontot (16:15), de Deme Gábor cserélni kényszerült. Történt ugyanis, hogy néhány ponttal korábban Nagy Eszter centertámadása találta fejen a gödöllőiek - amúgy addig kiválóan játszó - liberóját, Berze Zsófiát. A fiatal játékos pedig szédülni kezdett, amit edzője észre is vett és rögtön pályára küldte Lékó Lillát. Berzét a cserét követően a kispadon ápolták, majd az öltözőbe kisérték. A lefújás után a liberónak azt mondták az orvosok, hogy agyrázkódás gyanús a sérülése. Neki ezúton is mielőbbi gyógyulást kívánunk! A kényszerű csere se zavarta meg vendégeket, akik 17:17-nél ismét egyenlítettek.

Milovits visszatért, majd rögtön nagyon szép labdát adott Dékánynak, aki be is bombázza azt, de erre rögtön jött a válasz a túloldalról (18:18). Ismét mi tudtunk eredményesek lenni, ami után Deme Gábor időt kért (19:18). Hiába a taktikai utasítások, újabb két pont kerültt a mieink neve mellé az eredményjelzőn (21:18). Jókor tudtunk ritmust váltani, erre már nem is tudott reagálni a Gödöllő, így 23:20-nál már ünnepelte csapatát a szép számú Vasas-szurkolótábor. A vastaps indokolt is volt, hiszen Takácsék innen mindössze már csak egy pontot engedett ellenfelének, így magabiztosan nyerték meg ezt a nagyon fontos rangadót! (3:1, 25:21)

Egy nagyon jó mérkőzést láthatott a szép számú közönség, de ami ennél is fontosabb, hogy csapatunk kiváló játékkal múlta felül riválisát. Ezzel a győzelemmel a tabellán feljöttünk a második helyre, bár az Újpest - NRK mérkőzést csak később rendezik meg. Elégedettek lehetünk a lányok játékával, akik ma ismét egy csapatként küzdöttek és nyertek. Ami a gödöllőieket illeti, három nap alatt két rangadót veszített el, így Deme Gábornak bőven lesz dolga rendbe tenni csapatát. Erre most lesz két hete, hiszen a Héraklész program és a Magyar Kupa-forduló miatt nem rendeznek bajnoki összecsapást.

A mérkőzés legjobbja címet ezúttal nagyon nehéz oda ítélni bárkinek is. Ezúttal viszont ez édes teher, hiszen mindenki nagyon jó teljesítményt nyújtott. Többeket is megkérdezett honlapunk, hogy ő kire szavazna, a legtöbbször a csapat szó hangzott el. Hiába egy csapat, dönteni muszáj, így választásunk ezúttal Miklai Zsanettre esett. Centerünk ezúttal szinte hiba nélkül teljesített és sáncaival is kivette a részét a győzelemből. Nem is beszélve az első szettben mutatott szervasorozatáról. Rajta kívül szintén nagyon jól játszott Takács Zsófia is, ő a döntő helyzetekben lépett elő és vette hátára a csapatott. A harmadik játszmában a hálóról lecsorgó labdát ütötte meg parádésan, amiből pontot is szereztünk. De Dékány Bernadett is megmutatta, hogy jó játékára mekkora szüksége van a csapatnak huszonegy pontjával a mezőny legeredményesebb játékosa volt. A túl oldalon a legjobb teljesítményt Szakmáry Gréta nyújtotta, de egyedül ezúttal kevésnek bizonyult, hiába szolgálta ki a szintén jól játszó Borlai Luca. Rajtuk kívül még Berze Zsófia dicsérhető, először volt kezdő csapatában és szinte hiba nélkül látta el feladatát.

Vasas Duna Autó Óbuda - TEVA-Gödöllői RC 3:1 (15, -21, 9, 21)
Folyondár utca 400 néző, Vezette: Bodrogi, Csizmarik

Vasas: Milovits 8, Oláh 18, Nagy E. 8, Takács 10, Dékány 21, Miklai 11.
Csere: Vatai (liberó), Lutter.
Vezetőedző: Jókay Zoltán
Gödöllő: Németh 4, Merkószki 1, Széles 6, Bajáriné 3, Borlai, Szakmáry 12.
Csere: Berze, Lékó (liberók), Kriegel Zs. 2, Kriegel O. 1, Tóth L.
Vezetőedző: Deme Gábor

Mestermérleg

Jókay Zoltán -
Örülök, hogy végre felébredtünk és a második szettet leszámítva végig volt tartása a csapatnak, szépen és okosan játszottunk. Ezúttal mindenki hozzá tette a saját dolgát, gratulálok a csapatnak!
Deme Gábor - A mérkőzés előtt benne volt a vereségünk, hiszen egy nappal kevesebbet pihenhettünk, ráadásul sokat kivett belőlünk a BSE elleni 3:2-es rangadó és Bajáriné Pesti Anikó is sérülten vállalta a játékot. Ennek ellenére örülök, hogy megszorongattuk a Vasast.

Juniormérkőzés
Vasas-Hofeka-Óbuda - TEVA-Gödöllői RC 3:0 (18, 14, 15)

Az Extraliga állása ide kattintva érhető el!

2010. október 18. 01:28:00-kor

Rangadóra várva

Vasárnap 18 órakor újabb rangadóra kerül sor: az Extraliga negyedik fordulójában csapatunk a Gödöllőt fogadja. Mindkét együttesnek égető szüksége van a győzelemre, hiszen a BSE mindkét csapatot megverte, így komoly lépéselőnybe került közvetlen riválisaival szemben – egy újabb botlás tehát nem fér bele egyik oldalon sem.

A mieink még csütörtökön, magabiztosan nyertek a Nyíregyházi Főiskola ellen, ám az ott mutatott játéknál mindenképpen többre, jobbra lesz szükség a jó erőkből álló Gödöllő ellen. Erre minden esélyünk megvan, hiszen a csapat nem egyszer bizonyította már, hogy amikor igazán kell, akkor nagyon jól tud játszani. Ráadásul ellenfelünknek a fáradtsággal is meg kell küzdenie, hiszen pénteken, a BSE ellen egy fárasztó ötszettes találkozót játszottak, amit ráadásul el is vesztettek. Ez persze kétélű fegyver, hiszen amennyire lelkileg megviselhette őket ez a fájó hazai kudarc, annyira fűtheti most őket a bizonyítási vágy.

A mieink természetesen szintén nyerni szeretnének, ezzel teljesen feledtetve a BSE elleni vereséget. Már csak azért is fontos lenne a győzelem, mert így egyrészt tudnánk tapadni az éllovas városmajoriakra, másrészt lépéselőnybe kerülnénk a Gödöllővel szemben az alapszakasz-elsőségért folytatott harcban.

Hatalmas szüksége lesz a lányoknak a buzdításra, reméljük, minél többen összegyűlünk vasárnap este a Folyondár utcában, és igazi meccshangulatot teremtünk a csarnokban. A belépés továbbra is ingyenes!

Extraliga, negyedik forduló
Vasas Duna Autó Óbuda - TEVA-Gödöllői RC
2010. október 17. 18:00, Folyondár utca, INGYENES
Vezeti: Bodrogi, Csizmarik

Az Extraliga állása ide kattintva érhető el!

2010. október 16. 19:28:00-kor

Egy szettnyi izgalom és semmi más!

Ahogy arra számítani lehetett nem okozott gondot együttesünknek a Nyíregyházi Főiskola legyőzése, így győzelemmel hangoltunk a vasárnapi Gödöllő elleni rangadóra. A mérkőzésen a legnagyobb meglepetést az okozta, hogy a vendégeknél hiányzott Botos Fruzsina, aki térdsérüléséből lábadozik, ám a szabolcsi csapat becsületére váljék, hogy még így is kis híján szettet loptak a Folyondár utcából.

De nem csak a vendégeknél, hanem a hazaiaknál is akadtak hiányzók. Továbbra sem lehetett ott a pályán Borsos Lili és Lakatos Enikő, akik szintén sérülésből lábadoznak, de hiányzott ezúttal még betegség miatt Soós Ivett és Horváth Gabriella is.

Bár a fővárosiak szereztek vezetést, a főiskolások hamar fordítani tudtak (3:4). Itt azonban magához ragadta a kezdeményezést Jókay Zoltán együttese és meg sem álltak az első technikai szünetig (8:4). Hamar láthatóvá vált, hogy a hazaiak a nyitásokkal tudják megfogni az ellenfelüket, hiszen a nyíregyháziak feladója Natalija Akimova a pontos bejátszásokból nagyon jól tudja széthúzni a Vasas-sáncot, ám ha nem tudják neki pontosan bejátszani a társak a labdát, akkor ő is kiszolgáltatott helyzetbe van. Igen ám, de csapatunknak éppen ez a játékelem okozta a legnagyobb problémát az elmúlt két fordulóban. Ezúttal azonban jóval kevesebbet hibáztunk, ami meg is látszott az eredményen (16:11). A hajrára is lendületben maradt a csapat és bár a támadásokba néha még hiba csúszott, még is meggyőző volt az óbudaiak játéka. 21:13-nál még kikérte második időkérését is a vendégek edzője, ám komoly céljai ebben a játékrészben már nem nagyon lehettek. Az időkérés végül még is hasznosnak bizonyult, hiszen három pontot tudtak szerezni a látogatók, ezzel elkerülték a szett végi tíz pontos különbséget (1:0, 25:16).

A fordulást követően Takács és Oláh hatékony támadásaink köszönhetően hamar elléptünk ellenfelünktől (8:3). Látszott a csapaton, hogy még nincsenek csúcsformában, ám becsületükre váljék, hogy hajtottak a pályán. Lendületünket mindössze néhány hiba törte meg, de komoly ellenállásba nem ütköztünk (15:10). Két vendég pont egymás után, így Jókay-mester cserére szánta el magát és Oláh Vivien helyére Szalma Alexandrát küldte pályára. A folytatásban is őrizni tudtuk előnyünket, így ismét cseréltünk, hogy azok, akik eddig kevesebbet szerepeltek, most lehetőséghez juthassanak, így 19:15-nél Miklai helyére Lombos érkezett. Na de ami ezután jött arra még a sokat látott edzőnk Jókay Zoltán sem számított. Az addig olajozottan működő csapat egy csapásra görcsössé vált és pillanatokon belül egyenlíteni tudott a vendég együttes (20:20). Szép mezőnymunka után Nagy Eszter szerez pontot, de ismét egyenlíteni tud a Nyíregyháza (21:21). Milovits másodikra átteszi a labdát, ami földet ér, ismét nálunk az előny, ám a nyitást elrontjuk, és a vendégek ezúttal nem hibáznak, így már ők vezetnek (22:23). Magunknak tettük szorossá a véghajrát, ám jól koncentráltunk és két pontot szerezve szettlabdához jutottunk (24:23). Jókay ismét cserélt, ezúttal feladóposzton változtatott edzőnk, Milovits helyére Lutter érkezhetett. Nyitásunkat jól fogadják a látogatók, sőt Akimova is másodikra tette át a labdát, amit Szalma már nem tudott elérni (24:24). Nyíregyházi szervarontás után ismét nálunk a szettlabda, amit ezúttal már ki is tudunk használni, így bár ha nehezen is, de megnyertük a második játszmát is. (2:0, 26:24)

Érdekesen kezdődött a harmadik etap. Oláh Vivien és Lutter Liza egymásra vártak egy lehulló labdánál, ami végül kettőjük között esett le a földre, így edzőnk már 1:1-nél időt kért. Az utasítások helyett ezúttal a két érintett játékosnak kellett büntető feladatokat végrehajtania. A vendégek ott folytatták a játékot, ahol néhány perccel korábban befejezték, így nem sokkal később ismét időt kellett kérnie Jókaynak (3:6). Az edzői intelmek hatásosnak bizonyultak és az első kötelező pihenőnél már csak egy pont volt a hátrányunk (7:8). 10:10-nél egyenlíteni tudtunk, sőt egy nagyon jó szériát követően kilenc pontot szereztünk zsinórban (19:10). Ekkor már egyértelmű volt csapatunk győzelme, így ismét cserélhetünk. Takács Zsófia helyére Lévai Vivien érkezett kettes ütőnek (21:13)! Felszabadultan játszottak lányaink és ezzel már nem tudott mit kezdeni ellenfelünk. Nem is engedtünk már számukra több pontot, így szettveszteség nélkül tudtuk megnyerni a találkozót. (3:0, 25:13)

A kötelező győzelmek mindig a legnehezebbek tartja a mondás. Ezúttal sem volt könnyű dolga együttesünknek és nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy elveszítsük a második játszmát. Azonban amikor nagyon kellett megfelelően tudtak koncentrálni a lányok, így nem hagytuk borulni a papírformát. Mindenképpen pozitív, hogy jóval kevesebb szervát rontottunk, mint az előző találkozókon és a játékban is kevesebbet hibáztunk. Vasárnap a Gödöllő ellen folytatjuk hazai pályán 18 órától. A hét utolsó napján sokkal többet kell majd mutatnia csapatunknak, ám biztosak vagyunk benne, hogy Vataiék mindent el fognak követni a győzelem megszerzésének érdekében!

A mérkőzés legjobbja címet ezúttal centerünk, Nagy Eszter érdemelte ki. A Közgázból érkezett játékosunk nagyon jól teljesített a mai napon, az előtte adódó lehetőségeket szinte hibátlanul látta el és a nyitásoknál is magabiztosan látta el feladatát. Rajta kívül Takács Zsófia is jó teljesítményt nyújtott tizenhat pontjával ő volt a mezőny legeredményesebb játékosa. Továbbá dicsérhető még Vatai Gabriella is, aki stabil fogadásával és kiváló mezőnymunkájával vette ki részét a mai győzelemből.

Vasas Duna Autó Óbuda - Nyíregyházi Főiskola SE 3:0 (16, 24, 13)
Folyondár utca, 200 néző, V.: Szabó Zs., Kiss Z.

Vasas: Milovits 4, Oláh 5, Nagy E. 7, Takács Zs. 16, Dékány 14, Miklai 8.
Csere: Vatai (liberó), Szalma, Lombos, Lutter L. 1, Lévai V.
Vezetőedző: Jókay Zoltán
NYFSE: Sípos Z. 6, Roma 3, Szalai 3, Akimova 5, Szikszai 10, Lévai G. 2
Csere: Sípos T.
Vezetőedző: Kolozsi János

Mestermérleg

Jókay Zoltán -
El kell gondolkodnom, hogy még is mit csinálunk az edzésen. Láttam három-négy értékelhető dolgot, de többet nem.

Kolozsi János -
Sajnálatos módon azt kaptuk, amire számíthattunk. Sajnálom a második szettet, mert az meg lehetett volna, amatőr hibákat vétettünk és ez megbosszulta magát.

Junior
Vasas Duna Autó Óbuda - Nyíregyházi Főiskola SE 3:0 (10, 9, 13)

Friss bajnoki tabella ide kattintva érhető el!

2010. október 15. 00:44:00-kor

Az újonc ellen javíthatunk !

Az örökrangadó elvesztése után ma a Nyíregyházi Főiskola ellen köszörülhetik ki a csorbát lányaink. Az Extraliga újonc szabolcsi együttes először látogat a Folyondár utcába, ám a gödöllői Ádám László Emléktornán már találkoztak egymással a csapatok. Az akkor tartalékosan felálló Főiskola nem tudta felvenni a lépést, szintén legjobbjait nélkülöző piros-kékekkel.

Ezúttal azonban nem lesz ennyire könnyű dolga csapatunknak. A kisebbik nyíregyházi együttesben több rutinos, nagy tapasztalattal bíró játékos is szerephez jut majd. Ilyen a feladó poszton a magyar mezőnyben már-már legendának számító feladó, Natalija Akimova. A csapat irányítója még mindig a mezőny egyik legjobbja a posztján és ezúttal is biztosak lehetünk abban, hogy ha pontosak lesznek neki a bejátszások, oda teszi majd a labdát ahova csak akarja. Nagy igazolása volt a csapatnak a nyáron a városi rivális NRK Nyíregyházától a többszörös magyar bajnok és kupagyőztes Botos Fruzsina megszerzése. Rutinjával, tudásával kiemelkedik a csapatából, így rá is nagyon oda kell figyelnünk majd.

Ami a mieinket érinti. Az örök rivális elleni mérkőzés már a múlté, a csapat és a vezetők immár a mostani duplafordulóra koncentrálnak. Ez a mai összecsapás egy jó ráhangolódás lehet a vasárnapi TEVA-Gödöllői RC elleni rangadóra. Azonban kár lenne lebecsülni mai ellenfelünket, hiszen - bár a BSE-től simán vereséget szenvedtek - egy nagyon szoros meccset tudtak játszani az NRK ellen, ahol kevés hiányzott, az első győzelmük megszerzéséhez. Ennek ellenére a Folyondár utcában egy esetleges szett győzelmük is a csoda kategóriába tartozna.

Extraliga, harmadik forduló
Vasas Duna Autó Óbuda - Nyíregyházi Főiskola
2010. október 14. 18:00, Folyondár utca, INGYENES
Vezeti: Szabó Zs., Kiss

Az Extraliga állása ide kattintva érhető el!

2010. október 14. 11:55:00-kor

A Folyondár utcában is fogadjuk az adományokat!

Mint arról honlapunk is beszámolt, a Vasas Sport Klub adománygyűjtést szervez az iszapkárosultak megsegítésére. Ehez a kezdeményezéshez csatlakozott a Röplabda szakosztályunk is. A károsultaknak szánt adományokat a csütörtöki Nyíregyházi Fősikola SE, valamint a vasárnapi TEVA-Gödöllő RC elleni mérkőzéseken fogadjuk a Folyondár utcában is, majd az összegyűlt adományokat hétfőn átszállítjuk a Fáy utcába ahonnan eljutatjuk a károsultaknak! Kérjük aki teheti, az segítsen a rászorulóknak!

2010. október 13. 11:50:00-kor

Gyűjtés az iszapkárosultaknak!

A Vasas Sport Club gyűjtést szervez az iszapkárosultak javára. Az adományokat október 18-ig, hétfőig várjuk a Vasas Sport Club számlaszámára (K&H 10400968-00017007-00000009), megjegyzés rovatban kérjük feltüntetni "iszapkárosultak". Továbbá hétköznap munkaidőben a Fáy utcai Titkárságon fogadjuk az adományokat, míg hétvégén a Szolnok elleni labdarúgómérkőzés ideje alatt a lelátókon levő büféknél lesznek kihelyezve gyűjtődobozok. Az összegyűlt adományt jövő hét folyamán juttatjuk el a rászorulóknak.

forrás: Vasassc.hu
2010. október 12. 10:39:00-kor

!!! IDŐPONTVÁLTOZÁS !!!

Felhívjuk tisztelt szurkolóink figyelmét, hogy csapatunk harmadik forduló béli Nyíregyházi Főiskola elleni mérkőzés időpontja megváltozott! Az eredeti időponttól eltérően NEM október 15-én, hanem OKTÓBER 14-ÉN, CSÜTÖRTÖKÖN, 18 órától KERÜL MEGRENDEZÉSRE A TALÁLKOZÓ!!! A vasárnapi Gödöllő elleni rangadó időpontja nem változott!

2010. október 09. 20:39:00-kor

Saját magunkat vertük meg

Viszonylag sima, 73 perces mérkőzésen szenvedtünk vereséget a legfőbb rivális BSE ellen a Városmajorban. Az örökrangadón számtalan nyitást rontottunk és ütőink is csak keresték önmagukat. Rengeteg hiba tarkította játékunkat, aminek köszönhetően végig futottunk az eredmény után és hiába zárkóztunk a hajrákban, a végén mindig a hazaiak örülhettek. Ezzel a vereséggel tovább tart csapatunk két éve húzódó nyeretlenségi sorozata a Szamos utcában.

Az örökrangadókhoz hűen, teltház előtt léptek parkettre a csapatok és Mezőffy Zsolt játékvezető jelzésére a házigazdák nyitásával kezdődött meg a találkozó. A kezdeti tapogatózás után Sándor Renáta bombája jelezte, ő már most is csúcs formában van. Az első technikai szünetig nem alakult ki nagyobb különbség a felek között, ekkor két pont volt a hazaiak előnye. Visszatérve azonban még lendületesebben kezdett röplabdázni vendéglátónk, elsősorban a széleken próbára térve a mai napon nem a legjobban működő sáncukat. Horváth Alexandra és Sándor Renáta vezérletével folyamatosan lépett el tőlünk a címvédő, így Jókay Zoltán 18:13-nál időt kért. Hiába az edzői intelmek, csak nem akart olajozottan működni a Vasas gépezete, ráadásul Donkó Zoltán másod játékvezető is borzolta a piros-kék szurkolók idegeit az ítéleteivel. Ennek ellenére elkezdtük a felzárkózást és 20:17-nél már a hazaiak mesterének, Hollósy Lászlónak kellett megszakítania a játékot. A folytatásban hiába próbálkoztunk 24:21-nél a hazaiak kerültek játszmalabdához. Az első próbálkozásukat még hárítani tudtuk, ám egy szervarontással megnyertük riválisunknak a szettet. (1:0, 25:22)

A fordulás követően sem változott a csapatok teljesítménye. Továbbra is rengeteg hiba tarkította a játékot, a mieinknek elsősorban a nyitásokkal gyűlt meg a baja, míg a hazaiak főleg a támadásokban hibáztak. Az első kötelező pihenőnél még Vasas vezetést mutatott az eredményjelző, ám előnyünk nem tartott sokáig, mert Gudmann szép blokkjával és Sándor gyönyörű támadásainak köszönhetően négy pontot szerzet zsinórban a címvédő (11:8). Dékány jó periódust fogott ki és Milovits is elkapta a fonalat, így 15:15-nél ismét egál volt az állás. Egy újabb szervarontás azonban megint megtörte a lendületünket, így ismét mi futhattunk az eredmény után (15:18). A három pontos különbség állandósult a felek között. 21:18-nál Hollósy László reklamálásért sárga lapot kapott, amitől új erőre lelt együttesünk. 23:22-nél a hazaiaknak kellett időt kérnie, mivel előnyük egy pontra csökkent. Szép feladás után Sándor villantotta meg klasszisát, így ismét szettlabdához jutott a BSE. A következő labdamenetben is ugyanazt próbálták meg eljátszani a hazaiak, annyi különbséggel, hogy Sándor Renáta ezúttal outra bombázott. Hiába volt nálunk a nyitás, ezen a mérkőzésen csapatunknak ezzel gyűlt meg legtöbbször a baja. Ezúttal is megoldhatatlan feladat volt számunkra a pályán belülre szerválni, így a második szettet is megnyerték a hazaiak. (2:0, 25:23)

A harmadik felvonásban aztán hamar előnyre tett szert a hazai csapat és az első technikai szünetig kétszer annyi pontot szereztek, mint a mieink (8:4). Nem sokkal később sikerült még felzárkóznunk egy pontra (12:11), ám innen a második kötelező pihenőig már csak a címvédő szerzett pontot (16:11). Ismét a játszma második felében kezdett el javulni a játékunk, bár 23:18-nál nem nagyon lehetett arra számítani, hogy itt még szoros lesz a végjáték. Szerencsére a lányok ezt másképp gondolták. Utolsó energiákat mozgósítva sikerült felzárkózni. 24:20-nál Dékány mehetett nyitni és három jó nyitásával már csak egy pont volt a hátrányunk. Sajnos ekkor ismét villant a hazaiak klasszisa, Sándor Renáta és eldöntötte az örökrangadót. (3:0, 25:23)

Alacsony színvonalú találkozón tudott győzni a bajnoki- és kupacímvédő BSE. A mieink rengeteget hibáztak, nyitásokban és a támadásokban egyaránt. Jövő hétig ezen mindenképpen javítani kell, mert a vasárnapi Gödöllő elleni rangadón ez ismét végzetes lehet. Az viszont mindenképpen optimizmusra ad okot, hogy még ennyi rontással is szoros meccset tudtunk játszani örök riválisunk ellen. Jövő héten dupla forduló vár csapatunkra, csütörtökön 18 órától fogadjuk az NB1 újonc Nyíregyházi Főiskolát, majd vasárnap látogat hozzánk a TEVA Gödöllői RC csapata.

A mérkőzés legjobbja címre ezúttal két játékos pályázhatott. A hazaiak két szélütője Sándor Renáta és Horváth Alexandra is nagyon jó teljesítményt nyújtott. A választásunk ez esetben azért szól Sándor Renáta mellett, mert a legfontosabb pillanatokban is jól tudott teljesíteni. A mi csapatunkból Vatai Gabriella nyújtott jó teljesítményt, ezúttal sem rajta múlott az, hogy csapatunk nem tudta legyőzni legfőbb riválisát.

BSE-FCSM - Vasas Duna Autó Óbuda 3:0 (22, 23, 23)
Városmajor 300 néző, Vezette: Mezőffy, Donkó


BSE:
Sándor 26, Hackl 3, Horváth A. 7, Tóthné 7, Kötél D. 3, Gudmann 4.
Csere: Tóth A. (liberó), Gregori, Hegedűs.
Vezetőedző: Hollósy László 

Vasas:
Oláh 11, Dékány 14, Takács, 10, Miklai 7, Nagy E. 5, Milovits 4.
Csere: Vatai (liberó).
Vezetőedző: Jókay Zoltán

Mestermérleg

Hollósy László -
A flúgosfutamon nekünk sikerült hamarabb megnyugodnunk, ezáltal taktikusabban tudtunk játszani.
Jókay Zoltán - Rengeteg hibával játszva kellett folyamatosan üldözni ellenfelünket.

Junior


BSE-FCSM - Vasas Duna Autó Óbuda 0:3 (-23, -16, -15)

Friss felnőtt és junior tabella ide kattintva érhető el!

2010. október 09. 22:37:00-kor

Két éves átkot törnénk meg az örökrangaón!

2008. október 12. Ezen a napon győztünk utoljára a Városmajorban tétmeccsen. Ezt a két éve tartó nyeretlenséget törhetjük meg szombaton, amire idén minden esélyünk meg is van. Az első forduló győzelméből erőt meríthetünk az örökrangadóra és idegenben győzhetjük le örök riválisunkat.

A nyitó fordulót mindkét csapat magabiztos győzelemmel kezdte, szombati vendéglátónk az Extraliga újonc Nyíregyházi Főiskolát, mi pedig az alaposan megerősödött Újpestet győztük le. A BSE a tabella első helyén várhatják a második fordulót, bár ez a bajnokság ezen szakaszában még nem sok mindent jelent. Kérdéses, hogy vendéglátónknál szélütőként melyik fiatal játékosnak szavaz bizalmat Hollósy László. Az edzőmérkőzéseken rendre Gregori Martina szerepelt kezdőként, ám a Főiskola ellen még is Horváth Alexandrának szavazott bizalmat az edző. Szombaton meglátjuk melyiküknek szavaz bizalmat a tréner. Ami a mieinket érinti Borsos Lili és Lakatos Enikő kivételével minden játékosunk hadra fogható, így Jókay Zoltánnak bőven lesz lehetősége variálni a csapatot.

A nyár folyamán alaposan meggyengült a címvédő Kötél Zsanett, Pék-Tormási Orsolya, Kovács Tímea is távozott a bajnok csapatból, ám még így is erős kerettel dolgozhat Hollósy. Éppen ezért nagy szükség lesz ütőink jó teljesítményére, valamint a pontos nyitásfogadásokra is. Amennyiben az Újpest ellen harmadik negyedik szett játékát megtudjuk ismételni, akkor nagy esélyünk lesz két év után újra két ponttal távozni riválisunktól, ám arra, hogy ez sikerüljön, nem csak a csapatra, hanem a szurkolókra is nagy szükség lesz. Éppen ezért, aki teheti, az látogasson ki a Szamos utcába szombaton 17 órára és szurkoljon a csapatnak, hogy továbbra is százszázalékosak tudjunk maradni!

Extraliga második forduló
2010. október 09. 17:00 Szamos utca

BSE-FCSM - Vasas Duna Autó Óbuda
Vezeti: Mezőffy, Donkó

2010. október 08. 15:05:00-kor

Győzelem a nyitányon!

Ahogy várni lehetett hatalmas érdeklődés kísérte a Vasas - UTE bajnoki nyitányt a Folyondár utcában. Mint egy négyszáz néző előtt léptek parkettre a csapatok, amit végül a házigazdák nyertek meg 3:1-re. Az összecsapás két szoros és két simább játszmát hozott, aminek a vége után megérdemelten ünnepelhettek a piros-kék lányok!

A kezdősípszó előtt a Vasas-szurkolók köszöntötték az új játékosokat, valamint Vatai Gabriellát és Jókay Zoltán is. A liberót azon alkalomból, hogy a szurkolók szavazása alapján az év második legjobb Vasas játékosának választottak meg, a trénert pedig azért, hogy a magyar válogatott szövetségi kapitánya lett.

Az ünnepség a hazai játékosokat zavarta meg jobban, akik 10:10-ig tudták visszaverni a lila fehérek támadásait. Onnan azonban ritmust váltottak a látogatók és Dambendzet és Papizsanszkaja vezérletével elléptek csapatunktól. Hiába kért időt Jókay, hiába magyarázta végig a játszmát, lányai megilletődötten játszottak, amit ki is használt az UTE. 13:17-nél még volt egy halvány feltámadásunk, ám ez is tiszavirág életűnek bizonyult, így teljesen megérdemelten örülhetett az első rész siker megnyerésének az Újpest. (0:1, 25:17)

A fordulás után azonban feltámadtak a hazaiak. Milovits magára talált, pontos labdákkal szolgálta ki társait, akik többnyire éltek is a lehetőségekkel. Feljavult a nyitásfogadásunk, ám feltűnően sok nyitást rontottunk, de ennek ellenére az első technikai pihenőnél már négy egység volt az előnyünk. A játszma ezen periódusában főként a stabil nyitásfogadással tudtuk megtörni ellenfelünk lendületét. A hajrában sem lankadt a figyelmünk és végül egyenlíteni tudtunk. (1:1, 25:18)

A térfélcserét követően igazi örömjátéknak lehettek szemtanúi a Vasas-szurkolói, hiszen csapatuk egy 11:1-es kezdést produkált. Zengett is a Folyondár utcai csarnok. Csapatunknak ekkor nagyon kijött a lépés, amit lehetett - néha még azt is amit nem - pontra váltottunk.20:8-nál a lilák célja már csak egy volt éspedig, hogy megpróbálják elkerülni a csúfos vereséget ebben a szettben. Ez végül úgy ahogy sikerült is Ratimorszky Károly együttesének, bár ehhez kellett az is, hogy 22:9-nél beragadjanak a mieink. Na azért ez a hullámvölgy nem tartott sokáig és végül tizenkét ponttal tudtunk nyerni. (2:1, 25:13)

A negyedik játszma aztán ismét izgalmasabban alakult. Ismét jól kezdtünk (5:1), ám ezúttal nem hagyta magát leszakadni a vendég csapat (8:5). A technikai pihenőt is a lilák tudták jobban kihasználni és ennek köszönhetően egy pontra megközelítették csapatunkat (11:10). Szerencsére azonban használtak Jókay Zoltán időkérés alatt elmondott szavai és ismét magunkhoz tudtuk ragadni a kezdeményezést. A második kötelező szünetnél már ismét három egység volt az előnyünk (16:13). A színvonal még igencsak idény elejéi volt mindkét csapatnál, ám ennek ellenére egy nagyon élvezetes találkozót láthattak nézők. A végjátékhoz 20:16-os állánál érkeztek a csapatok és mivel a hazai csapat innen már csak két pontot engedélyezett ellenfelének megnyerte a játszmát és a meccset is. (3:1, 25:18)

Összességében megérdemelten nyertek az óbudaiak, akik az első szettet leszámítva sokkal jobban és stabilabban teljesítettek a nagy önbizalom érkező újpestiek ellen. Van még min javítania mindkét csapatnak, de  kijelenthetjük jó úton járnak. Pihenőre nincs sok idő, jövő szombaton 17 órakor újabb rangadó vár a mieinkre, méghozzá az örök rivális BSE otthonában.

A mérkőzés legjobbja címet nehéz odaítélni a bárkinek is. Most azonban mivel a szezon első mérkőzése volt, még belefér a sok hiba, még akkor is ha ezek javarésze részünkről a szervákból született. Vatai Gabriella ismét igazolta klasszisát, amit lehetett azt megmentett és rontás sem nagyon fűződik a nevéhez. A meccs legjobbja hosszas egyeztetés után végül még sem neki adtuk, hanem Dékány Bernadettnek, akinek bár a szervákkal akadtak gondjai, ám támadásoknál stabilan tudott teljesíteni. Ez a cím ezúttal ösztönzésként is jár a játékosnak, hiszen még nagy szükség lesz az ő jó teljesítményére az év során. Az újpesti oldalon talán Dambendzet Nathalie emelhető ki egyedül, bár nem kapott sok labdát, ám azokat nagy részben értékesíteni is tudta.

Vasas Duna Autó Óbuda - Újpesti TE 3:1 (-17, 21, 13, 18)
Folyondár utca, 400 néző, V.: Adler, Bátkai-Katona

Vasas: Milovits 3, Oláh V. 17, Nagy E. 8, Takács 12, Dékány 12, Miklai 6.
Csere: Vatai (liberó), Lutter L.
Vezetőedző: Jókay Zoltán
UTE: Kovács T., Papizsanszkaja, Vargáné, Heim-Puskás, Battlay, Dambendzet.
Csere: Nagy F. (liberó), Szombathelyi K., Lutter E.
Vezetőedző: Ratimorszky Károly

Mestermérleg

Jókay Zoltán -
Eléggé görcsös akarás jellemezte a társaságot a kezdésnél, ám fokozatosan oldódtunk fel, ami a harmadik szettben csúcsosodott ki igazán. Messze vagyunk még a legjobb formánktól.
Ratimorszky Károly - Jó kezdés után érthetetlenül visszaestünk és ezzel együtt visszaesett a nyitásfogadásunk is, ami miatt nem tudtunk támadni se megfelelően. Gratulálok a Vasasnak.

Friss bajnoki tabella ide kattintva érhető el!

Junior

Vasas HOFEKA-Óbuda - Újpesti TE 3:1 (-22, 17, 16, 20)

2010. október 01. 22:30:00-kor

Hétvégén kezdődik a bajnokság #4

A röplabda szerelmesei már bizonyára tudják és várják, hogy a hétvégén elrajtoljon a női röplabda bajnokság. Már nem kell sokat várnia senkinek, hiszen szombaton már a bajnoki mérkőzés keretein belül lépnek parkettre a csapatok. A héten minden nap egy új cikkel jelentkezik honlapunk, többek között beszámolunk a nyáron történt változásokról, bemutatjuk csapatunk 2010-2011-es játékos keretét, olvashatnak majd interjút és beharangozót is. Negyedik írásunkban a szombati Vasas - UTE bajnoki fordulóval foglalkozunk!

Hát eljött ez a nap is. Régóta várunk erre és most már tényleg elérkeztünk oda, hogy csapatunk elkezdje menetelését a bajnokságban. Szombaton 18 órakor ismét benépesedik a Folyondár utca lelátója és újra megdördülnek a dobok és felhangzik a Hajrá, Vasas kiállítás is. Az utóbbi évek Vasas - UTE találkozások nem arról voltak híresek, hogy nagy izgalmat hoztak, ám idén ez szinte biztos másképpen lesz. Idén hosszú idő után újra olyan csapat formálódik a Megyeri úton, amit a legendás meccseket átélt Tungsramm-csarnok megérdemel. A lila fehérek leigazolták a külföldről haza térő Dambendzet Nathaliet, a magyar válogatott center Kovács Tímeát, reaktiválták a hatalmas rutinnal bíró Natalija Papizsanszkaját és Battlay Krisztinát is. Mellettük megtartották Vargáné Rácz Mártát és Szombathelyi Kittit is, így nem is csoda, hogy duzzad az önbizalomtól Ratimorszky Károly csapata. Ráadásul hatalmas PR fogás volt a tv-ből jól ismert, volt utánpótlás válogatott röplabdázó Demcsák Zsuzsa leigazolása is.

Na de ha valakinek nem szabad megijednie ettől a csapattól, akkor az a Vasas. A tizenhat fős keretből tizenöt különböző korosztályú válogatott alkotja keretünket, akik égnek a bizonyítási vágytól. Évről évre álmatlan éjszakákat élnek át a szurkolók a nyár folyamán, hogy kik fogják alkotni a következő szezonban szeretet csapatukat, ám valahogy mindig sikerül egy tehetséges, szimpatikus jó csapatot összehoznia a vezetőknek. Ez idén is így volt: Leigazoltuk Oláh Vivient, akiből hihetetlenül jó játékos válhat és már másfél hónap után egyik biztos pontja az együttesnek. Csak úgy, mint a Nyíregyházától leigazolt Miklai Zsanett, aki hiába csak tizennyolc éves, már így is négy éves felnőtt rutin van a háta mögött. De ott van Nagy Eszter is, aki erejével és alkatával is tekintélyt parancsol majd az ellenféllel szemben a hálónál. Nem is csoda, hogy Jókay Zoltán már három éve akarja őt a Folyondár utcába csábítani! Mellettük ott van még Dékány Berni, aki nyáron már a felnőtt válogatottban is bemutatkozhatott és Takács Zsófia is, aki pedig már évek óta meghatározó tagja nemzeti csapatunknak. És akkor még nem beszéltünk csapatunk liberójáról, Vatai Gabrielláról, aki hazánk legjobbja a posztján, és Milovits Juliról, akinek a magasságát külföldön is megirigyelnék.

Szombaton végre elkezdődik a bajnokság és csapatunk rögtön egy rangadóval kezd. A belépés, csak úgy, mint tavaly idén is a teljes szezonban ingyenes lesz! Így semmi akadálya nem lesz annak, hogy a lehető legtöbben szurkoljunk szeretet csapatunknak. Kezdődjön hát meg csapatunk menetelése és meg se álljunk azzal a bajnokság végéig! HAJRÁ, Vasas!

Extraliga, 1. forduló, Folyondár utca. 2010. 10. 02. 18:00 INGYENES!
Vasas Duna Autó Óbuda - Újpesti TE
Vezeti: Adler, Bátkai-Katona

2010. október 01. 22:30:00-kor

Hétvégén kezdődik a bajnokság #3

A röplabda szerelmesei már bizonyára tudják és várják, hogy a hétvégén elrajtoljon a női röplabda bajnokság. Már nem kell sokat várnia senkinek, hiszen szombaton már a bajnoki mérkőzés keretein belül lépnek parkettre a csapatok. A héten minden nap egy új cikkel jelentkezik honlapunk, többek között beszámolunk a nyáron történt változásokról, bemutatjuk csapatunk 2010-2011-es játékos keretét, olvashatnak majd interjút és beharangozót is. Honlapunk harmadik cikkében csapatunk liberójával, Vatai Gabriellával készült interjút olvashatják!

2002-ben igazolt Kecskemétről a Folyondár utcába Vatai Gabriella. Ez alatt a nyolc év alatt sok minden történt az életében, ám egy még is változatlanul maradt, ez pedig a hétvégente magára öltött Vasas-címeres mez. Ennyi idő alatt számtalan játékos megfordult mellette, ám ő még a legnehezebb pillanatokban is kitartott és immár a nyolcadik bajnoki szezonjára készül piros-kékben. Nem mellékesen a nyáron nem mindennapi alakalom miatt köszöntötte a Vasas vezetősége.

Ezúton is gratulálunk, hogy te lettél a Vasas SC-ben jelenleg is aktívan sportoló legrégebbi játékos. Gondoltad volna ezt 2002-ben amikor ide szerződtél? Mi változott ennyi idő alatt?

-  Őszintén mondom, hogy nem. Sok minden változott ez idő alatt, de megszoktam és nem mellékesen megszerettem ezt a klubbot. Itt mindig is viszonylag jók voltak a körülmények a sportolásra és a szakmai munka is itt a legjobb már évek óta. Akik itt voltak akkor amikor ide szerződtem, azok már vagy elmentek, vagy visszavonultak, gondolok itt többek közt Tóth Andrásra, a Steimetz-testvérekre és a Varga-testvérekre is, ám én maradtam.

Nyolc év az nagyon sok idő, amit lehetett te azt már megnyerted, mi motivál még?

- Mindenképpen az motivál, hogy amikor megnyertük a bajnokságot, akkor egy rutinos csapat volt körülöttem, most viszont már én rendelkezem a legnagyobb rutinnal. Örülök, ha ezzel a rutinnal hozzá tudom segíteni a csapatot egy jó eredményhez és tudok segíteni a fiataloknak. Továbbá motivál az is, hogy ha mondok valamit a fiataloknak és sikerül megcsinálniuk, látni az arcukon, hogy örülnek annak, hogy végre tudták hajtani. Valamint további motivációs erőt ad az a szeretet, ami itt körbe vesz engem.

A sport mellett dolgozol is, munka után edzések, sőt most már kezdődnek a meccsek is. Hogy lehet ezt így bírni? Mennyire vagy leterhelve?

- Tavaly november óta dolgozom itt a Folyondár utcában és január óta vagyok abban a munkakörben, amiben most is, így igazából év végére fog kiderülni, hogy bírom majd. Nem egyszerű, de iskola mellett sem volt könnyebb, folyamatos éjszakába nyúló tanulások, most legalább ezek szabadok. Ezt a sportból mindenképpen meg lehet tanulni, hogy hogyan oszd be azt a kevés idődet, ami van. Nem könnyű, de azért amire akarom, hogy legyen időm, arra mindig jut.  

Minden év más, tavaly nagyon sokan féltették a Vasast még is szép eredményt értünk el. Milyen volt belülről a tavalyi szezon?

- Nagy kihívás volt az biztos. Megfiatalodtunk és ez éles váltás volt az előző évekhez képest. A dolgos hétköznapok nehezek voltak, de amikor a meccseken meg tudtuk mutatni, hogy mit is tudunk valójában és csináltunk szép dolgokat az mindig nagy lendületet adott mindenkinek.

Idén is megmaradt a fiatal csapat. Milyennek érzed az idei keretet? Milyen az összhang az öltözőben kijönnek egymással a fiatalok és az "idősebbek"? Neked, mint rangidős milyen feladataid vannak?


- Annyiban mindenképpen más, hogy tavaly a legtöbben megszereztek egyfajta rutint az év során, így nekik már nem lesz újdonság, a legjobbak közt játszani. Az újaknak idén úgy érzem, hogy könnyebb lesz beileszekedniük, mert nagyjából egy korosztály velük mindenki, ugyan azon jár az agyuk, ugyanúgy gondolkodnak. A hangulat nagyon jó csapaton belül, remek példa erre, hogy amikor a fél csapat szerepelt kint Szerbiában a Junior Európa-bajnokságon mi öten - Vatai Gabriella, Takács Zsófia, Milovits Júlia, Nagy Eszter, Szalma Alexandra (a szerk.) - kimentünk őket megnézni. Úgy érzem, hogy ez is közelebb hozta egymáshoz a csapatot. Milyen feladataim vannak? hát például néha matek korrepetálok :). De egyfajta második számú anyuka vagyok a csapatban. Megbíznak bennem a fiatalok, elmondanak olyan dolgokat, amiket talán másnak nem, és tanácsot is kérnek. Ez mindenképpen jól esik. De "második anyukaként" ha olyat látok tőlük, amiért engem is megszóltak, akkor én is rájuk szólok. Néha már úgy szólítanak, hogy Anya - de furcsa ez 28 évesen. :)  

Említetted, hogy voltatok ti is kint az Európa-bajnokságon, mi a véleményed a junior-válogatott, illetve a Vasas-játékosok teljesítményéről?

- Ez egy nagyon nehéz kérdés. Több lehetett volna ebben a csapatban, ami nem csak kizárólag rajtuk, hanem a körülményeken múlott. A Vasas-játékosokat nem nagyon tudom véleményezni, mert csak ketten játszottak folyamatosan, holott talán a többiek is megérdemelték volna. Akik pályán voltak, azok megtettek mindent, amit a körülmények engedtek!

A hétvégén kezdődik a bajnokság, hogy érzed készen áll a csapat a bajnoki menetelésre? Milyennek érzed az eddig elvégzett munkát?


Még azért látszik rajtunk, hogy kevés edzőmérkőzést játszottunk és a csapat sem tudott két és fél hétig együtt készülni. Ez azért érződik rajtunk, de az elvégzett munkával nincs baj, nem most kell készen állni, hanem majd jövő év elején. Addig meg még van idő!

Mi a véleményed az új játékosokról?


Nagyon örülök nekik, három új és egy "régi új" játékos érkezett hozzánk a Miklai Zsani, Oláh Vivi, Nagy Eszti és a Szalma Alex személyében. Meg kellett őket ismerni, de nem csalódtam bennük, őrült az összes, bele illenek a csapatba és Alex is sokat komolyodott :). Szép jövő előtt állunk nem fognak csalódást okozni sem a szurkolóknak, sem maguknak.

Mit vársz az UTE ellenni első fordulótól?

- Ha beharangozó címet kéne adnom, akkor az a "Rutin a fiatalság ellen" lenne. Érdekes lesz ebből a szempontból, hogy melyik fog nyerni. Pozitív vagyok - nem is én lennék, ha nem lennék az -, látom a csapat teljesítményét az edzéseken, úgy gondolom, bárkinek méltó ellenfele lehetünk idén! Remélem, hogy sok szurkoló fog kijönni erre a meccsre és az már az alapszakaszra is, mert sokkal könnyebb a csapatnak úgy játszania. Úgyhogy, szombat 18-óra mindenki Folyondárba!!!!

Következő cikkünkben a Vasas - UTE mérkőzés beharangozóját olvashatják majd.

2010. szeptember 30. 23:44:00-kor

Hétvégén kezdődik a bajnokság #2

A röplabda szerelmesei már bizonyára tudják és várják, hogy a hétvégén elrajtoljon a női röplabda bajnokság. Már nem kell sokat várnia senkinek, hiszen szombaton már a bajnoki mérkőzés keretein belül lépnek parkettre a csapatok. A héten minden nap egy új cikkel jelentkezik honlapunk, többek között beszámolunk a nyáron történt változásokról, bemutatjuk csapatunk 2010-2011-es játékos keretét, olvashatnak majd interjút és beharangozót is. Második írásunkban csapatunk idei játékosait mutatjuk be olvasóinknak.

Milovits Júlia

Csapatunk első számú feladója lesz idén is. Nyáron erősen kérdéses volt, hogy marad-e a Folyondár utcában, ám mivel Amerikába szerződése meghiúsult nem volt kérdés, hogy idén is piros-kék szerelésben fog szerepelni. Nagyon tehetséges játékos, aki fiatal kora ellenére nem csak a pályán, de pályán kívül is igazi vezéregyéniség. A magyar B-válogatott keretének tagja, aki magasságával kiemelkedik mezőnyből, így nem csak a feladásainál, de a hálónál is kellemetlen perceket fog okozni az ellenfeleknek.

Lutter Liza


Azt, hogy bármikor lehet rá számítni már többször bizonyította a tavalyi évben is. Képességei kiválóak és fiatal kora ellenére már jelentős nemzetközi tapasztalattal is bír. Junior-válogatottal idén szerepelt Szerbiában az Európa-bajnokságon, tavalyi évben pedig az ifi-válogatottal lett hetedik a kontinens viadalon. Egyetlen hátránya, hogy alacsony, de ezt érintőmagasságával némileg ellensúlyozni tudja. Csak úgy, mint tavaly, idén is második számú feladó lesz, de játékára most is nagy szükség lesz.

Dékány Bernadett


Csapatunk egyik legnagyobb tehetségeként számon tartott négyes ütő. Tavaly egész szezonban kezdőként szerepelt és ez idén sem lesz másképpen. Magas, fiatal robbanékony játékos, aki hatalmas ütőerővel rendelkezik és nem csak a támadásokban, de a nyitásfogadásban is stabilan teljesít. A junior-válogatottal idén szerepelt az Európa-bajnokságon, tavaly pedig az ifi-válogatottban kulcsszerepet játszott abban, hogy a "Csodacsapatként" emlegetett nemzeti együttes hetedik helyen végezzen Rotterdamban. Tavalyi évben nyújtott kiváló teljesítményét mi sem bizonyította jobban, hogy 18 évesen bekerült a felnőtt válogatottba is.

Oláh Vivien


Egyik új igazolása együttesünknek idén, aki Palotáról érkezett Óbudára. A fiatal négyes ütőnek bár még nincs Extraligás tapasztalata, de kétségünk ne legyen afelől, hogy leigazolása jó döntés volt. Csapatunk egyik vezére lehet, akinek dinamikája, ütőereje és játékintelligenciája is kimagasló. Évek óta próbáljuk leigazolni és ez idén végre sikerült is. Dékány mellett ő lesz a másik kezdő ütő és ha az edzőmérkőzéseken mutatott formáját hozza, hamar közönség kedvenc lehet a Folyondár utcában. Nem mellékesen a nyáron bekerült a felnőtt B-válogatott keretébe is.

Szalma Alexandra


Néhány évvel ezelőtt már volt a felnőtt keretnek a tagja, sőt több bajnoki mérkőzésen is kezdőként szerepelt a bajnokságban. Azonban vállsérülése után háttérbe szorult nála a röplabda, aztán hiába próbált visszakerülni a legjobbak közé, ez nem sikerült neki. Most viszont ismét régi erejével és lelkesedésével várja a bajnoki rajtot, ha a válla bírni fogja akkor csereként nagyon hasznos tagja lehet csapatunknak. Ütőerejére és pontos támadásaira nagy szükség lehet még a fontos pillanatokban!

Soós Ivett


Tavaly a harmadik számú négyes ütője volt csapatunknak, az év során többször is fontos pillanatokban lépett pályára. Utánpótlás válogatottal idén ő is szerepelt az Európa-bajnokságon. Fejlődése évről-évre egyre látványosabb, Dékány és Oláh mellett nem valószínű, hogy kezdő lesz, de csereként idén is nagy feladat várhat rá.

Lakatos Enikő


Nagyon tehetséges még serdülő korú szélütő. Nagy lehetőség előtt áll azzal, hogy bekerült Jókay Zoltán keretébe, ám még a tavalyi serdülő döntőn elszenvedett térdsérülése miatt nem tudott teljes értékű munkát végezni az alapozás során. Előre láthatólag december környékén tudja elkezdeni a teljes értékű munkát, így számára inkább a jövő évben lesz lehetősége a bizonyításra. Mindenképpen pozitívum lehet számára, hogy számol vele edzőnk, ha továbbra is így dolgozik, akkor őt is láthatjuk idén pályára lépni.

Takács Zsófia


Úgy gondolom, hogy kevés Vasas-szurkolónak kell bemutatni őt. Csapatunk kapitánya, a magyar válogatott oszlopos tagja a balkezes feladó-átló. A tavalyi évben is bizonyította, hogy mindig lehet rá számítani, kulcs fontosságú helyzetekben is jó döntéseket hozott. Ha valakinek nem ment a játék, mindig volt hozzá egy-két bíztató szava, mindig lehetett és lehet számítani a segítségére. Milyen egy jó csapatkapitány, ha nem ilyen? Friss diplomásként várja az idei szezont, biztosak lehetünk abban, hogy rajta semmi nem fog múlni.

Horváth Gabriella


Az év meglepetés embere lehet! Már most remek formában teljesít, rengeteget fejlődött egy év alatt. Ha nem lankad a lelkesedése és továbbra is így teljesít, akkor nagyon nagy dolgokat tehet még idén. Kezdőcsapatba nem nagyon fog tudni bekerülni Takács Zsófik mögött, ám ha kapitányunk gyengébben teljesít, nyugodt szívvel lehet majd bevetni. Junior-válogatottal EB résztvevő volt, ahol nagyon jó teljesítményt nyújtott. Többek közt neki is bizonyítania kell majd a juniorkeretben is. Sokat várunk tőle!

Miklai Zsanett


Nyíregyházáról érkezett hozzánk a fiatal, ám annál rutinosabb center. Tizennégy éves kora óta szerepel a legjobbak között, az utóbbi években az NRK egyik meghatározó játékosa volt. Magyarország egyik legtehetségesebb játékosaként számon tartott center, nagy erősítést jelent együttesünknek, aki nem csak ütőerejével, de magasságával is kitűnik a mezőnyből. Szerváitól már most kezdhetnek izgulni az ellenfelek! Junior-válogatottal idén Európa-bajnokságon szerepelt, ahol a nemzeti csapat legjobbja volt, ifi-válogatottal hetedik volt a kontinens viadalon. Ha megtalálja az összhangot Milovitsal nagyon szép perceket fog okozni a Vasas-szurkolóknak.

Nagy Eszter


A Közgáz csapatából érkezett együttesünkhöz. Szintén jó pár éve próbáljuk leigazolni és ez idén végre sikerült is. Kiváló adottságokkal bíró center, magasságával és ütőerejével is hasznára lesz csapatunknak. Az edzőmérkőzéseken folyamatosan javuló teljesítményt nyújtott, biztosak lehetünk abban, hogy kiválóan megállja majd a helyét az Extraligában. Szép jövő előtt áll, idén bizonyíthatja tudását.

Lombos Lívia


Rengeteget fejlődött egy év alatt, kézzel fogható a javulás nála. Ha Horváthra Gabira azt írtuk, hogy sokat várunk tőle, ez Lombos Líviára is igaz. Edzőmeccseken rendre jól teljesített, van még hova fejlődnie, de nagyon jó úton jár játékosunk. Továbbra is hasonló munkát kell végeznie, mint eddig és akkor biztos, hogy egyre több lehetőséghez fog jutni.

Borsos Lili


Tavaly került a felnőtt keretbe, fiatal kora ellenére már most is jó játékos. Többször is pályára lépett az előző szezonban, ahol rendre jól teljesített. Sajnos az alapozás során súlyos sérülést szenvedett, így nem tudott együtt készülni a csapattal, sőt az erőnléti edzéseket is csak néhány hete kezdte el. Nehéz helyzetben lesz, meg kell majd harcolnia a csapatba kerülésért, de sokra viheti.

Vatai Gabriella


Ha Takács Zsófiáról azt írtuk, hogy kevés Vasas-szurkolónak kell bemutatni, akkor ez csapatunk liberójára hatványozottan igaz. 2002 óta játszik Vasas mezben, ezzel ő lett a jelenleg is aktív, legrégebben a Vasas SC klubnál szereplő játékos. Magyarország legjobb liberója, többszörös magyar bajnok és kupagyőztes, sokszoros válogatott, immár a Vasas egyik ikonja!

Lévai Vivien


Magyarország legjobb liberójától tanulhat, nem is kell ennél jobb ösztönzés egy játékosnak. Tavaly az UTE ellen debütált a felnőttek között, ahol liberóként pontot szerzett, sőt a mérkőzés legjobbjának is megválasztotta honlapunk. Nagyon tehetséges játékos, lelkesedése, folyamatos mosolygása és pozitív hozzáállása mindenkit átlendíthet a holtponton. Ha lehetőséghez fog jutni, biztos, hogy meghálálja majd az edzője bizalmát. Tavalyi évben az egyik legemlékezetesebb pillanata volt, hogy csereként pályára lépett a bajnoki döntőben méghozzá ütőposzton, bár labdát nem kapott, de a városmajorban egy labdameneten belül háromszor is sáncolta az ellenfelet!

Következő cikkünkben Vatai Gabriellával készült interjúnkat olvashatják!

2010. szeptember 30. 15:01:00-kor

Hétvégén kezdődik a bajnokság #1

A röplabda szerelmesei már bizonyára tudják és várják, hogy a hétvégén elrajtoljon a női röplabda bajnokság. Már nem kell sokat várnia senkinek, hiszen szombaton már a bajnoki mérkőzés keretein belül lépnek parkettre a csapatok. A héten minden nap egy új cikkel jelentkezik honlapunk, többek között beszámolunk a nyáron történt változásokról, bemutatjuk csapatunk 2010-2011-es játékos keretét, olvashatnak majd interjút és beharangozót is. Az első írásunkban az Extraliga nyolc csapatánál történt változásokat mutatjuk be.

Vasas Duna Autó Óbuda

Elsőként foglalkozzunk együttesünkkel, azt hiszem minden Vasas-szurkoló erre kíváncsi leginkább. A tavalyi évben drasztikus fiatalításon esett át csapatunk, minek után az átlagéletkor mindösszesen 17.5 év volt. Ezzel a kerettel értünk el két ezüstérmet, így nem is meglepő, hogy a vezetőség idén sem változtatott és főként a fiatalokra épít továbbra is. Három játékos távozott tőlünk és három játékos érkezett. Nézzük először a távozottakat. Csapatunk ütője Porubek Lilla Amerikába folytatta tanulmányait és karrierjét, ő a Kansas State University Wild Cats röplabdázója lett. A legnagyobb változás még is centerposzton történt, ahonnan mindkét kezdő játékosunk úgy döntött, hogy idén nem a Vasas csapatát erősíti majd. Szombathelyi Szandra az NB1-es BITT-Kaposvárhoz igazolt, míg Héger Zsuzsi a tanulmányai miatt döntött úgy, hogy befejezi a röplabdát. A távozások ellenére még is azt mondhatjuk, hogy az idei évre tovább erősödött a Vasas Duna Autó Óbuda játékoskerete. Az NB1-es Palota-Bölhofftól érkezett Oláh Vivien szélütőnek, aki már az edzőmérkőzések alatt bizonyította, hogy bátran számíthat majd rá Jókay Zoltán. Igazi vezéregyénisége lehet a csapatnak idén. Csak úgy, mint Miklai Zsanett. Az NRK Nyíregyházából érkezett hozzánk és tanulmányai miatt döntött a főváros mellett. Bár több klub csapat is megkereste, ő még is minket választott. Fiatal kora ellenére hatalmas rutinnal bíró center, hatalmas erősítés lenne bármelyik magyar csapatnak, így joggal remélnek tőle sokat a Vasas-szurkolói. Nagy Eszter is új igazolásnak számít, ő szintén centerposzton lesz bevethető. A Közgáztól érkezett és magassága, ereje és ugróteljesítménye is tiszteletet parancsol majd az ellenfeleknél. Az edzőmeccseken már bizonyította, hogy jó döntés volt a leigazolása. Összességében kijelenthetjük, hogy jelentősen erősödött az idei keretünk és biztosra mondhatjuk, hogy ez a csapat nagyon sok szép percet és élményt fog majd nyújtani a szurkolóknak. HAJRÁ LÁNYOK!

TEVA-Gödöllői RC

A legnagyobb riválisunk idén talán épp a gödöllői csapat lehet. Szintén egy olyan együttesről beszélhetünk, akik nagyon megerősítették az amúgy sem rossz csapatukat és ezt tették úgy, hogy a keret magja ugyan az maradt, mint a tavalyi évben. Liberó poszton távozott Deméné Fényes Zsanett, valamint centerposztról Csengeri Petra. Érkezett viszont az NRK Nyíregyházától Szakmáry Gréta, aki minden csapatnak nagy erősítést jelentene, valamint szintén a szabolcsi csapatból ütőposztra Merkószki Tünde. Már velük is erősödött volna Deme Gábor együttese, de leigazolták még Miskolcról Tóth Lucát, aki feladóposzton lesz bevethető, természetesen Borlai Luca mögött, valamint Jászberényből liberónak Lékó Lillát is. Már az Ádám László Emléktorna döntőjében is látszott, hogy a Vasas - Gödöllő mérkőzések idén is hatalmas küzdelmet hozó rangadók lesznek.

BSE-FCSM

A fővárosi riválisunkat is utolérte a végzete és nem tudták egyben tartani tavalyi évben duplázni tudó csapatukat. Távozott az edző Nyári Sándor, a feladó Kötél Zsanett, és a két centerük Pék-Tormási Orsolya és Kovács Tímea is. Érkezők viszont nem nagyon vannak. Talán legnagyobb erősítésük az, hogy meg tudták tartani Sándor Renátát, ám még így is egy erős kerettel várhatja a tavalyi juniorcsapattól előre lépő Hollósy László az idei évet. Kár lenne őket lebecsülni idén, okozhatnak majd meglepetést.

Újpesti TE

A legnagyobb erősítésen mindenképpen a lila-fehérek mentek át! Az utóbbi évek legerősebb csapata készül együtt a Megyeri úton, akik bármelyik csapatnak okozhatnak majd problémákat. Feladó poszton a nagy rutinnal bíró, ám életkora ellenére még mindig kiválóan passzoló Nathalia Papiszanszkaját reaktiválták. Centerposztra érkezett a többszörös magyar bajnok és kupagyőztes, magyar válogatott Kovács Tímea is. A legnagyobb erősítésük mégsem ők, hanem a külföldről hazatérő többszörös bajnok és kupagyőztes Dambendzet Nathalia. Játéktudása, rutinja és profi mentalitása minden magyar röplabdázónak etalon lehet, így nem csak egy igazi sztárral, de egy igazi példaképpel is erősödött Ratimorszky Károly csapata. Egy biztos szombaton a nyitófordulóban csapatunknak nem lesz könnyű dolga a lila-fehérek ellen!

Békéscsabai RSE

Nagy változásokon ment át a békési csapat is. Több meghatározó játékos is elhagyta Nagy Attila együttesét. Érzékeny veszteség Bodnár Nerina és Várhegyi Anikó távozása is. Rajtuk kívül még a feladó Szabó Anita távozott a viharsarokból. A békéscsabaiak főként az utánpótlásukra támaszkodnak idén, valamint leigazolták az UTE-ből Horváth Vivient és Jenei Andreát is.

Betonút-NRK Nyíregyháza

Nagy változásokon ment át a szebb napokat is megélt NRK. A nyáron még az volt a kérdés, hogy egyáltalán lesz-e idén csapat, vagy sajnálatos módon megszűnik Szabolcs megye legsikeresebb szakosztálya. Szerencsére - ha ideiglenesen is - megmaradtak és vállalni tudták az indulást az Exrtaligában. A távozó Ludvig Zsolt helyét a kispadon, Kőhalmi Richárd vette át, aki nagyon sokat tett azért, hogy indulni tudjanak. A csapat azonban érzékeny veszteségeket szenvedett el a nyáron. Távozott hazánk két legnagyobb tehetségeként emlegetett Szakmáry Gréta és Miklai Zsanett is. Merkószki Tünde is elhagyta a csapatott csak úgy, mint Mosonyi Tekla és Bianka Balanescu. Maradt viszont Kapuvári Melinda és Katona Brigitta és a folytatás mellett döntött a klub ikonjának számító Erdősné Balogh Erika is. Visszatért Bodnár Nerina is, így a rutinos játékosok a fiatalokkal együtt még okozhatnak meglepetést. Kiesési gondjaik nem valószínű, hogy lesznek, viszont az sem valószínű, hogy négybe tudnak majd kerülni a rájátszásban.

MÁV-Előre SC

A tavalyi évben Fésüs Irén vezérletével a fehérvári csapat a szakosztály történelmének legnagyobb sikerét érte el azzal, hogy bejutott a rájátszás legjobb négy csapata közé. Ott azonban már nem jött ki a lépés nekik és végül negyedikek lettek, ami így is egy nagyon szép eredmény. Bár nagyon kevés játékossal készülnek az évre, kár lenne őket leírni, hiszen a kezdő hatos megmaradt. Fiatal nagyon tehetséges játékosok alkotják a csapatot, javarészt utánpótlás válogatott az összes játékos, akik idén a junior Európa-bajnokságon is szerepeltek. Próbálták megerősíteni a csapatot, tárgyaltak Józsa Zsuzsannával is, ám őt nem sikerült megszerezni, hiszen az utolsó pillanatba Görögországba szerződött. Igazoltak azonban egy légióst Kanadából Colette Meek-et. Nagy bravúr lenne ettől a csapattól, ha bele tudnának szólni a bajnokságban, ám tavaly is kiesőként emlegették őket, még is csodát tudtak tenni. Ha elkerülik őket a sérülések és a tavalyi évhez hasonlóan tudnak küzdeni, akkor idén sem lesznek gondjaik.

Nyíregyházi Főiskola SE

Az Extraliga újoncának idén a célja nem lehet más, mint a kiesés elkerülése. Nem lesz könnyű dolguk még úgy sem, hogy a feladó poszton maradt Akimova és leigazolták a városi riválistól Botos Fruzsinát is. Szimpatikus fiatal csapat, akik lelkesedésükkel megmutathatják, hogy van helyük a legjobbak között. Nem lesz könnyű dolguk, meg kell majd harcolniuk a bennmaradásért.

Következő cikkünkben bemutatjuk csapatunk idei keretét és bemutatjuk játékosainkat!

2010. szeptember 28. 13:09:00-kor

Második helyen végeztünk a gödöllői tornán

A hétvégén immár tizenegyedik alkalommal rendezték meg az Ádám László emléktornát Gödöllőn. A hat csapatos nemzetközi tornára együttesünk címvédőként érkezett és nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy idén is a Folyondár utca legyen a vándorserleg otthona.

A torna első napján mindegyik csapat egy mérkőzést játszott, amik három nyert szettig tartottak. A piros kék lányok az első napon a szlovákiai Igló csapatával mérkőztek meg és viszonylag simán, 3:0-ra nyerni is tudtak. Ezen a találkozón mindössze a harmadik játszma bizonyult szorosnak, ezt 26:24-re tudtuk megnyerni.

A második napon három összecsapás várt a lányokra, ám könnyítést jelentett, hogy itt összesen három szettes meccseket rendeztek. A délelőtti találkozón a román Lugos csapatával játszottunk. Egy nagyon jó képességű csapattal találkoztunk, ahol igazán meg kellett izzadnia a lányainknak, ám szerencsére végig jól tudtunk koncentrálni, így a siker nem maradhatott el (2:1).

A második találkozón a másik szlovák együttes, a UKF Nitra legyőzése várt a mieinkre. Legerősebb csapatunkkal kezdtünk, ám a második szett végére már a cserék kaptak lehetőséget, akik a harmadik játszmában is bizonyíthattak. A siker ennek ellenére sem maradt el, viszonylag simán tudtunk nyerni 3:0-ra.

A harmadik találkozón az NB1 újonc Nyíregyházi Főiskola csapata várt a mieinkre. Ezen a találkozón már B-csapattal léptünk pályára, de így sem hagytunk esélyt szabolcsi ellenfelünknek. Győzelmünkben kulcsszerepet játszott, hogy a mérkőzés alatt tizenhat ászt, vagy ász értékűt nyitott csapatunk. Végül 3:0-ra, 25:16, 25:10, 25:17-re tudtunk nyerni és készülhettünk a vasárnapi, Gödöllő elleni döntőre.

Vasárnap már ismét rendes, három nyert szettig tartó mérkőzéseket rendeztek az egyetemi sportcsarnokban. A mi összecsapásunk pedig a tornagyőzelemről döntött. A nyáron alaposan megerősödő Gödöllő ellen egy igazi rangadóra lehetett számítani és nem is kellett csalódnia a kilátogató, mintegy kétszáz nézőnek.

A mieink immár ismét legerősebb összeállításban léptek pályára, Jókay Zoltán a Milovits, Miklai, Dékány, Oláh, Takács, Nagy kezdőhatost küldte parkettre. Deme Gábor is legjobb csapatának szavazott bizalmat, ellenfelünk a Németh, Bajáriné, Merkószki, Borlai, Szakmáry, Széles összeállításban kezdett.

Jobban kezdett ellenfelünk, így Jókay Zoltánnak hamar fel kellett használnia mindkét időkérését. Először 8:5-nél, másodszor pedig, 13:8-nál nyomta meg edzőnk a csengőt. Széleken jól teljesítettünk, ám Milovits nem találta önmagát, így a hajrára Lutter Liza érkezhetett. Itt elkezdtük a felzárkózást, ám lendületünk nem tartott sokáig, hiszen Németh Zsuzsa és Szakmáry Gréta remeklésének köszönhetően átlendültek a házigazdák a holtponton és magabiztosan 25:18-ra megnyerték az első felvonást (1:0 25:18).

A fordulást követően visszatért Milovits, akinek jót tett a pihenő, mert pontos labdákkal tudta kiszolgálni csapattársait. 10:9-ig felváltva születtek a pontok, ám innen sikerült előnyre szert tennünk és három pontos vezetésünket tartani is tudtuk (16:13). Hiába dominált azonban a mieink játéka 23:23-nál egyenlíteni tudott ellenfelünk. Szervarontások egymás után mindkét oldalon (25:25), majd egy nagyon szép labdamenetet tudtunk megnyerni, így nálunk volt a szettlabda, amit sikerült is kihasználnunk (1:1, 27:25).

A harmadik játszmában villámrajtot vettünk és hamar elléptünk riválisunktól (12:6). Jól teljesítettünk, gördülékeny és látványos volt játékunk. Bátran próbálkoztunk hatos helyről és feladónk is egyre bátrabban próbálta megjátszani centereinket. Az eredmény nem is maradt el 18:9-nél már kilenc egység volt az előnyünk. Itt azonban érthetetlen módon megtorpantunk és elkezdtünk hibát hibára halmozni. 19:15-nél tértünk ismét magunkhoz és innen már nem is engedtük ki a harmadik szettet a kezünkből (2:1, 25:16)

A negyedik játszmában hiába volt nálunk a lélektani előny, a hazaiak lekopírozták csapatunk előző szettben mutatott teljesítményét. Borlai nagyon jól játszott, ha kellett ütött, ha kellett passzolt, de ami ennél is fontosabb volt ellenfelünknek, szinte hiba nélkül teljesített. Csak úgy, mint a szélütőjük, Németh Zsuzsa. Ezúttal egyszerűen minden bejött nekik, míg nálunk az előző szettnyi szárnyalás után, már csak a kapkodás és idegesség maradt meg. 17:11-es gödöllői vezetésnél Jókay Zoltán elkezdte lecserélni a kezdőcsapatát, ezzel is készülve a mindent eldöntő ötödik szettre. A hazaiak ezt az etapot a vártnál talán könnyebben tudták megnyerni (2:2, 25:16).

A zárófelvonás egy Oláh Vivien ponttal indult, ám sajnos erre háromszor válaszolt a GRC, így Jókay időt kért. Visszatérve Dékány ütött pontot, majd ismét három sikeres hazai támadás következett (2:6). Ekkor cseréltük: Lutter érkezett Milovits helyére. Pillanatnyi fellángolás nálunk, amit két szép támadás követ (4:6). A térfélcserére azon mégis három pontos hátrányban mehettünk (5:8). Nem jött jól az oldalváltás, így visszatért Milovits (7:11). Hiába kért időt Jókay ekkorra már nagyon elkapta a ritmust a hazai csapat, amivel nem nagyon tudtunk mit kezdeni, így egy jó és izgalmas mérkőzésen tudott győzni a Gödöllő csapata (3:2 15:8).

TEVA-Gödöllői RC - Vasas Duna Autó Óbuda 3:2 (18, -25, -16, 16, 8)
Gödöllő 200 néző, Vezette: Éva T., Katona Á.


Gödöllő: NÉMETH ZS. 15 (1), Bajáriné 12, Merkószki 7 (2), BORLAI 11 (3), Szakmáry 13 (1), SZÉLES 12 (2).
Csere: Lékó (liberó), Kriegel O. 1, Tóth L., Kriegel Zs.
Vezetőedző: Deme Gábor

Vasas: Milovits 4, Miklai 7 (4), DÉKÁNY 19, OLÁH V. 19 (4), TAKÁCS 16 (3), Nagy E. 6 (1).
Csere: Vatai, Lévai (liberók), Lutter, Lombos 1 (1), Horváth.
Vezetőedző: Jókay Zoltán

(Zárójelben az ásznyitások szerepelnek.)

Rossznyitások: 10:14
Ásznyitások: 9:13

Mestermérleg:

Deme Gábor: - Ez a mérkőzés bebizonyította, hogy nagyon nagy csaták lesznek idén a bajnokságban a dobogóért.

Jókay Zoltán: - Nagyon jó tornán vehettünk részt, amit köszönünk a Gödöllőnek. Kicsit "udvariasak" voltunk ellenfelünkkel, mert 2:1-ig szépen játszottunk, ám onnan megilletődöttek voltunk és hibát hibára halmoztunk. Nem olyan nagy baj, hogy kikaptunk, így legalább van motiváció a bajnokságra. Gratulálok a Gödöllőnek.

A XI. Ádám László Emléktorna végeredménye:

1. Teva-Gödöllői RC
2. Vasas Duna Autó Óbuda
3. Lugos
4. UKF Nitra
5. Iglo
6. Nyíregyházi Főiskola SE.

A torna legjobb támadó játékosának Takács Zsófiát, a Vasas legjobb játékosának Dékány Bernadettet választották meg.  

2010. szeptember 26. 23:19:00-kor

Az első igazi erőpróba következik

Elérkezett együttesünk a felkészülési időszak hajrájába. Jövő hét végén már bajnoki mérkőzésen kell parkettre lépniük a piros-kék lányoknak, éppen ezért a felkészülést egy három napos tornával zárja a csapat. A minden évben megrendezésre kerülő Ádám László Emléktornára vagyunk hivatalosak, ahova címvédőként utazhatunk. Mostanra már nemzetközi tornává nőtte ki magát ez az esemény, így a házigazda Gödöllőn, az NB1-újonc Nyíregyházi Főiskola és a Vasas csapata mellett egy román és két szlovák csapat is képviselteti magát.

A péntektől vasárnapig tartó tornán körmérkőzéses rendszerben zajlanak majd a meccsek, ahol a győztes csapat kettő pontot, a vesztes fél játszmagyőzelem esetén egy pontot, míg játszmanyerés nélkül vereséget szenvedő csapat nulla pontot kap. A pénteki és vasárnapi mérkőzések három nyert szettig, míg a szombati összecsapások pedig három szettig tartanak majd.

Ádám László Emléktorna programja:

09. 24. Péntek:


16:30 TEVA-Gödöllői RC - Nyíregyházi Főiskola SE
18:30 Iglo (szlovák) - Vasas Duna Autó Óbuda
20:30 Nitra (szlovák) - Lugos (román)

09. 25. Szombat:

08:30 Nyíregyházi Főiskola SE - Iglo (szlovák)
10:00 Vasas Duna Autó Óbuda - Lugos (román)
11:30 Megnyitó
11:45 TEVA-Gödöllői RC - Iglo (szlovák)
13:00 Nyíregyházi Főiskola SE - Nitra (szlovák)
14:30 Lugos (román) - TEVA -Gödöllői RC
16:00 Nitra (szlovák) - Vasas Duna Autó Óbuda
17:30 Iglo (szlovák) - Lugos (román)
19:00 TEVA-Gödöllői RC - Nitra (szlovák)
20:30 Vasas Duna Autó Óbuda - Nyíregyházi Főiskola SE

09.26. Vasárnap:


09:00 Iglo (szlovák) - Nitra (szlovák)
11:00 Lugos (román) - Nyíregyházi Főiskola SE
13:00 TEVA-Gödöllői RC - Vasas Duna Autó Óbuda
15:00 Eredményhirdetés

A torna helyszíne:
Gödöllő Szent István Egyetem Sportcsarnok

2010. szeptember 23. 18:30:00-kor

Győzelemmel tértünk haza Nyíregyházáról

Sikerrel zártuk a múlt hét pénteki, nyíregyházi látogatásunkat, hiszen a Bujtosi Sportcsarnokban, szoros küzdelemben, 3:2-re legyőztük vendéglátónkat, az NRK-Nyíregyházát. A találkozón egyik együttes sem tudott teljes csapattal kiállni, hiszen nálunk - sérülés, illetve egyéb okok miatt - Borsos Lili, Lakatos Enikő, Lévai Vivien, Lombos Lívia és Szalma Alexandra sem léphetett pályára, míg a szabolcsiaknál Bodnár Nerina betegség miatt nem állhatott Kőhalmi Richárd rendelkezésére. A mérkőzésen a döntő szett is igencsak szoros volt, 14:11-nél három meccslabdája is volt a hazaiaknak, ám végül ezeket sikerült hárítani, és a magunk javára fordítani az ötödik felvonást.
Csapatunk a jövő hét szombati, Újpest ellen bajnoki rajt előtt ezen a hétvégén Gödöllőn, egy háromnapos nemzetközi tornán lép parkettre.

2010. szeptember 20. 22:54:00-kor

Nyíregyházára utazunk ma

Ma 16-órától Nyíregyházán a Bujtosi Szabadidő CSarnokban játszunk felkészülési mérkőzését az NRK Nyíregyháza ellen. Az eredményről természetesen honlapunk is beszámol!

2010. szeptember 17. 11:34:00-kor

Ezúttal a BSE győzött

Szeptember másodikán a Folyondár utcában találkozott utoljára egymással a két fővárosi rivális, akkor a több játékosát is nélkülöző óbudaiak nyertek 3:2-re. A BSE már akkor megígérte, hogy a közös edzést viszonozni fogja. Erre nem is kellett sokat várni, egy héttel később a Szamos utcában ismét rangadóra került sor. A Vasasból továbbra is hiányzottak a szerbiai eb-n résztvevő játékosok, valamint a sérüléséből lábadozó Lakatos Enikő és Borsos Lili is. Ismét egy vendégjátékossal egészítettük ki kezdőhatosunkat, ezúttal Horváth Dóra helyett, Józsa Zsuzsanna segített be egykori csapatának.

A hazaiak nyitásával indult a találkozó, ám az első pontot Takács révén a látogatók szerezték. Újabb Takács pont, majd Tóthné szerzi meg a hazaiak első pontját (1:2). Szép szélső támadás után Oláh már a harmadik pontját ütötte, majd Nagy Eszter mesteri és Oláh Vivien szerencsés sáncával két egység volt az előnyünk (5:7). Téves bírói ítéletet követően Gudmann ejtette át a Vasas sáncot, így már riválisunk vezetett, ám Oláh hátsósoros támadását követően egalizáltuk az állást (11:11). Határozottabb lett a BSE, ennek az eredménye volt, hogy Gregori sánca után már 11:16-ra ők vezettek. Hiába volt az előnyük már nyolc pont, Takács nyitásai komoly problémát okoztak nekik, így 20:19-nél Hollósy László időt kért. Oláh elrontja a nyitást, de Milovits javít. Szép labdamenet után Gregori szerez újabb pontot csapatának (22:20). Sándor hátsósorból szerez gyönyörű pontot, majd Milovits nyúl át a háló felett, ezzel szett labda a BSE-nél. Hosszú menet következik, nagy mentésekkel, szép támadásokkal. A végén aztán egy nagy Vatai mentés után egymásra vártak a mieink, a labda pedig leesett közöttük, így 25:23-ra megnyerte az első játszmát a hazai együttes.

A fordulást követően Takács révén szereztünk vezetést, ám Gregori egyenlíteni tudott. Ismét lendületesebb volt a BSE, aminek az eredménye is meg lett, a technikai szünetnél 8:3-ra vezettek. Hiába vezetettek az egész játszma során vendéglátóink a hajrához közeledve egy pontra tudtuk csökenteni hátrányunkat, sőt Nagy Eszter sáncát követően 19:19-nél egyenlítettünk, sőt Oláh Vivien ismét hátsósorból tudott eredményes lenni így már 20:19-re mi vezettünk. Oláh ászt nyit, majd a hazaiak hibáznak. Vatai nagyot ment, Milovits pedig csodával határos módon varázsolja Takács elé a labdát, aki kegyetlenül be is vágta azt, majd miután Gregori szélesett ütött szett labdához jutottunk, amit rögtön ki is tudtunk használni (25:19).

A térfél csere után cseréltek vendéglátóink: Hackl Szilvia helyére érkezett Kiss Betti. Jókay Zoltán is változtatott, Lombos Lívia helyére érkezett Kondor Tímea. 8:8-ig felváltva szerezték a pontokat a felek, ám ekkor váltani tudtunk és Oláh Viviennek és Takács Zsófiának köszönhetően folyamatosan léptünk el vetélytársunktól (14:9). Ekkor ritmust váltott a címvédő elsősorban Sándor Renátának köszönhetően egyenlítettek (14:14). Jókay Zoltán időkérése után Józsa bombázott a hazai térfélre, majd Takács takarta be Sándort. Sándor egyenlített , majd BSE Cseréhez folyamodott: Hegedűs Anna váltotta kötél Dórát, aki azonnal ponttal mutatkozott be. Fej-Fej mellett haladt a két fővárosi csapat, 18:18! "Hogy megy el ott a labda, Juli??!!"- szólt egy szurkoló a lelátóról. Sándor bombája előnyhöz juttatta a hazaiakat (22:21). Takács ezt nem hagyta, egyből egyenlített egy balkezes ütéssel. 23:23-nál izgalmas labdamenetet láthattak a kilátogató nézők. Sándor Renáta szettlabdához jutatta csapatát, de Takács egyenlített 24:24! Ismét Sándor következett, ám ezúttal ütése érintette az antennát, így nálunk volt a lehetőség a játszma megnyeréséhez, amit aztán sikerült is kihasználnunk.

A negyedik szett ismét szorosnak indult (5:5). Milovits blokkjával 8:5-re mentek az angyalföldiek, majd a városmajoriak ismét felhozták a lemaradást (8:8). Kicsit beragadtunk és Sándor Renáta bombája után az eredmény (11:8)! Józsa ezt nem hagyta annyiban és egy gyönyörű szélső támadással válaszolt ellenfelének. Takács bombája autra szállt (14:9). Ismét elkezdtük a fellzárkózást, amit Hollósy egyre kevésbé bírt ülve és csendben, előbb Jókay Zoltánnal, majd a játékvezetővel is veszekedett. Mi pedig zárkóztunk pontról pontra, így a hazaiak időt kértek (19:17). Az edzői intelmek használtak a hazai lányoknak, hiszen visszatérve négy pontot csináltak zsinórban (23:19). Sándor ütése után szett labdához jutott riválisunk, amit ezúttal ki is tudtak használni, mert Takács bombája ezúttal hosszú volt.

Az ötödik szett ezúttal tizenöt pontig tartott. A Bse szerzett vezetést, majd egyenlítettünk, ám ismét vendéglátónknál volt az előny, sőt Sándor Renáta a visszahulló labdát könyörtelenül vágta be térfelünkre, így már két egység volt az előnyük (3:1). Sándor hihetetlenül játszott, már a 31-ik pontját ütötte az ötödik szett derekán (7:3). Nagy Eszter két szép ponttal vétette észre magát, Józsa is jó megoldást választott, sőt Takács és Lombos közös erővel takarta be Sándor Renátát (9:8). Egymást zavarjuk a pályán, amit Tóth Gáborné használ ki, majd Sándor ejti át a sáncunkat (11:8). Józsa Zsuzsannát sáncolta a BSE fal, majd Gudmann tette át másodikra a labdát (13:8). Gregori szervája Takács kezéről pattant vonalon túlra, így meccslabda a hazaiaknál. Takács az elsőt még hárítani tudta, ám a másodikat a BSE-már kitudta használni, így megnyerte a mérkőzést.

BSE-FCSM - Vasas Duna Autó Óbuda (23, -19, -24, 20, 9)
Városmajor, V.: Szabó A.

BSE: Gudmann 2, Sándor 32, Tóthné 6, Hackl 9, Gregori 7, Kötél D 6.
Csere: Tóth A. (liberó), Hegedűs 1, Kiss V.
Vezetőedző: Hollósy László

Vasas: Milovits 7, Nagy E. 14, Oláh 21, Lombos 5, Józsa 15, Takács Zs 20.
Csere: Vatai (liberó), Kondor T.
Vezetőedző: Jókay Zoltán

Következő felkészülési programunk a gödöllői Ádám László Emléktorna lesz Szeptember 24-25-26-án, ahol immár teljes csapattal tudunk majd pályára lépni.

E.L., L.L., L. E.
2010. szeptember 11. 10:15:00-kor

Tobábbra is százszázalékosan

Csütörtök délután ismét rangadót rendeztek a Folyondár utcában. A két örök rivális fővárosi csapat, a Vasas és a BSE találkozott egymással egy közös edzés keretén belül lezajló mérkőzésen. Az előjelek nem a mieink mellett szóltak, hiszen a csapatból többen is a junior-válogatottal készülnek a holnap rajtoló Európa-bajnokságra. Nem volt a keretben ezúttal Dékány Bernadett, Horváth Gabriella, Miklai Zsanett, Lutter Liza valamint Soós Ivett. De hiányzott továbbá betegség miatt Lévai Vivien, valamint Borsos Lili - bokaszalag-szakadás- és Lakatos Enikő - térdsérülés miatt. Bemutatkozhatott azonban piros-kék szerelésben Kondor Tímea, aki Kaposvárról szerződött hozzánk. Rajta kívül egy egykori Vasas-játékos is pályára lépett, az Olaszországban légióskodó Horváth Dóra is szerepet kapott Jókay Zoltántól.

Felforgatott együttesét Jókay-mester ezúttal a Milovits, Szalma, Lombos, Takács, Oláh, Nagy variációban küldte pályára, míg liberóként Vatai Gabriella kapott lehetőséget. Az első játszma elején úgy látszott együttesünket megviselte, hogy többen is hiányoznak. 5:1-re vezetett már a BSE. Rosszul fogadtunk és mezőnyben is kapkodóak voltunk. A szett második felében kezdtünk felébredni és az akkorra már nyolc pontos hátrányunkat fokozatosan kezdtük ledolgozni. Sokkal határozottabbak lettünk Vatai nagyon jól teljesített, Oláh Vivien és Takács is pontosan támadott. Ennek meg is lett az eredménye 24:24-nél egyenlítettünk, majd Lombos Lívia ásznyitásával és Takács szélsőtámadásával megnyertük az etapot.

A fordulásra aztán cseréltünk: Lombos Lívia helyén Kondor Tímea érkezett, míg Szalma Alexandrát Horváth Dóra váltotta. A második szettben a részünkről mindössze annyi pozitívum mondható el, hogy Kondor bemutatkozhatott és Horváth Dóra - ha ideiglenesen is- de ismét Vasas-mezben szerepelhetett. Innentől viszont semmi pozitívum nem volt. Amikor a BSE szervált az vagy ász lett, vagy mi nem tudtunk pontot érően támadni. A végére mindössze kilenc pontot sikerült gyűjtenünk.

A harmadik játszmára ismét a kezdő csapat lépet parkettre. Hiába kezdtünk jól (5:0), csakhamar egyenlített riválisunk (5:5). Innen aztán fej-fej mellett haladtak a csapatok. Sándor Renáta a BSE-nek, Oláh és Takács pedig nekünk gyűjtögette a pontokat. 13:12-nél vezettek először a vendégek, ám mivel három pontot szereztünk zsinórban Hollósy László időt kért (15:13). Továbbra is tartani tudtuk a két pontos előnyünket, sőt a végére háromra is tudtuk ezt növelni.

Jól kezdtük a negyedik felvonást is, ám hamar fordítani tudott a BSE. Fokozatosan lépett el tőlünk riválisunk, így 14:8-as állásnál Jókay Zoltán is kikérte első idejét. Rengeteg hiba tarkította a játékot, ám valahogy még is sikerült ritmust váltanunk, így 21:18-nál - miután négy pontot szereztünk zsinórban - BSE is időt kért. A végén aztán nem sikerült közelebb kerülni riválisunkhoz, ezúttal öt ponttal alul maradtunk.

Következhetett a Vasas - BSE mérkőzéseken gyakran előforduló ötödik játszma. A szabályoktól eltérően a két edző megbeszélte, hogy ezúttal nem rövidített, hanem rendes szettet játszanak a csapatok. Szorosan indult ez a játszma is, ám a közepén sikerült ellépnünk ellenfelünktől. Horváth Dóra bizonyította, hogy miért számít rá edzője Olaszországban, Oláh Vivien is vezéregyénisége tudott lenni csapatának, valamint centerposzton szintén az újonc Nagy Eszter dicsérhető. A végjátékra már hiába próbált variálni Hollósy László, Lombos Lívia egy okos ejtéssel eldöntötte a mérkőzést a javunkra.

Vasas Duna Autó Óbuda - BSE-FCSM 3:2 (24, -9, 22, -20, 19)
Folyondár utca 70 néző, Vezette:
Kőnig

Vasas: Milovits 4, Szalma 4, Lombos 6, Takács 13, Oláh V. 20, Nagy E. 9.
Csere:
Vatai (liberó), Kondor T., Horváth D. 16.
Vezetőedző: Jókay Zoltán

BSE: Gudmann 9, Kötél D. 9, Tóthné 12, Hackl 9, Sándor 19, Gregori 12.
Csere: Tóth A. (liberó), Hegedűs 2, Szűcs K. 1.
Vezetőedző: Hollósy László

Mestermérleg

Jókay Zoltán: - Sok meccset kellene még játszanunk, látszott rajtunk, hogy hiányzik a meccsrutinunk. Jelenleg az edzéseken kevesen vagyunk ahhoz, hogy egymás ellen 6-6 fő tudjon játszani, így nagy szükségünk van ezekre a meccsekre. Köszönjük a BSE-nek, hogy elfogadta a meghívást.

Hollósy László: - Köszönjük a Vasasnak a lehetőséget, hogy gyakorolhattunk. Hasznos volt ez a meccs számunkra.

A két csapat szeptember 10-én 16:30-tól ismét megmérkőzik egymással ezúttal a Városmajorban.

2010. szeptember 2. 23:44:00-kor

Közös gyakorlás a bajnokkal

Bár csapatunk fiataljai már Szerbiában készülnek a pénteken rajtoló junior Európa-bajnokság tizenkettes döntőjére, az itthon tréningezőkre csütörtökön fontos és különleges feladat vár: lányaink az örök rivális, bajnoki- és Magyar Kupa-címvédő BSE-FCSM-mel közös gyakorláson vesznek részt. A közös munka várhatóan nagyot fog dobni mindkét fővárosi csapat felkészülésén, hiszen - már csak az egymás elleni múlt miatt is - várhatóan mindkét fél még a korábbinál is nagyobb erőbedobással végzi majd el az aktuális tréninget.
A közös gyakorlás 17 óra 30 perckor kezdődik.

2010. szeptember 2. 9:57:00-kor

Kiütöttük ellenfelünket!

A tegnapi szoros 3:2-es győzelem után a mai napon valósággal kiütöttük viharsarki ellenfelünket. Az előre megbeszélt öt szettes összecsapást a mieink szett veszteség nélkül tudták megnyerni.

A tegnapi kezdőcsapat a mai nap sem változott. Milovits volt a feladó, Dékány és Oláh szélsőütőként szerepelt, csapatunk kapitánya Takács átlóként játszott, míg center poszton Lombos és Miklai szerepelt. Bár még sok volt a hiba, de mindenképpen kijelenthető, hogy jó úton járnak a lányok. Az első felvonást öt ponttal nyertük meg. A második játszmára aztán Jókay Zoltán felforgatta a csapatot, ám még is ezt az etapot nyertük meg a legnagyobb különbséggel, mindössze tizenhárom pontot engedtünk ellenfelünknek. A fordulást követően ismét cseréltünk, edzőnk próbálta a legtöbb variációban kipróbálni együttesét. Liberóink, Vatai és Lévai szettenként cserélték egymást, csak úgy, mint Miklai, aki egyszer centerként, egyszer pedig szélütőként játszott. Egyik poszt sem volt idegen friss igazolásunknak, ami az előttünk álló idényre nézve semmiképpen sem jelent rosszat. A negyedik szett alakult a legszorosabban ekkor a végjátékban alaposan túlórázni kényszerültek a felek, végül a két pontos különbséget a mi javunkra mutatta az eredményjelző (33:31). Az záró felvonás a szabályoktól eltérően nem rövidet, hanem rendes szettként került lebonyolításra. Ezt csak úgy, mint az elsőt szintén 25:20-ra nyertük meg.

Mindkét együttesen látszott, hogy van még mit rajtuk edzeni, ám azt is nyugodtan kijelenthetjük, hogy jó úton járnak csapatok. Van még hova fejlődni az Extraliga októberi rajtjáig, ami a felkészülés ezen szakaszában még természetes, de már most is látszott az edzők eddigi munkája.

A mérkőzést követően Jókay Zoltán honlapunknak telefonon értékelte az elmúlt két napot: "Szép környezet, jó idő fogadott minket itt Kétegyházán, ami jó hatással volt a csapatomra. Elégedett vagyok, mert csináltuk rendesen a dolgunkat, nagyjából ilyen állapotban kell lennünk a felkészülés ezen szakaszában. Jó volt látni, hogy amit gyakorolunk edzéseken a lányok megpróbálják átvinni a játékba is és bátran próbálják végre hajtani azokat. Az új játékosokkal is elégedett vagyok, mert oda tették magukat és nem is csinálták rosszul a dolgukat. Nagyon jó volt, hogy tudtunk játszani, mert ez mindig feldobja a lányokat, kiszakadnak a monoton edzésekből és a megszokott környezetből ami jó hatással van rájuk. Örültem a lehetőségnek, mert az ilyen edzőmeccseken lehet igazán leszűrni, hogy még is hol tartunk. Ráadásul nemsokára többen elmennek edzőtáborozni a válogatottal, így nem tudunk majd úgy készülni, ahogy eddig."

Felkészülési mérkőzés
Békéscsabai RSE - Vasas Duna Autó Óbuda 0:5 (-20, -13, -21, -31, -20)
Kétegyháza

Vasas: Milovits 7, Dékány 19, Lombos 5, Takács 10, Oláh V. 14, Miklai 13.
Csere: Vatai, Lévai (liberók), Lutter 5, Horváth G. 7, Soós I. 8, Nagy E. 10.
Vezetőedző: Jókay Zoltán

2010. augusztus 14. 18:51:00-kor

Kezdetnek nem is rossz

Lejátszotta első felkészülési mérkőzését együttesünk a Békéscsaba ellen Kétegyházán. Az előre megbeszélt öt szettes találkozót a mieink nyerték 3:2-re. Jókay Zoltán minden játékosát kipróbálhatta egyedül a juniorkeretből felkerülő Szalma Alexandra nem kapott lehetőséget, mert játékosunknak fájt a lába.

A tavalyi kezdőhatosból mindössze hárman léptek parkettre: a héten maradását bejelentő Milovits Júlia irányította az együttest, csapatkapitányunk Takács Zsófia feladóátló poszton szerepelt, míg Dékány Bernadett négyes ütőként játszott. Centerposzton a tavaly még főként csereként pályára lépő Lombos Lívia kezdett. Az új igazolások közül Oláh Vivien négyes ütőként, míg Miklai Zsanett centerként játszott, igaz őt Jókay-mester szélsőütőként is játszatta.

A két csapaton látszott, hogy még a felkészülés elején járnak, így a színvonal még nem volt egetverő, ám azért akadtak szép megoldások. Már most is látszott, hogy Takács és Milovits remekül megértik egymást, válogatott játékosunk tizennyolc pontot ütött, de Dékány sem felejtett el röplabdázni szerencsére a nyár során, ő mindössze két ponttal maradt el kapitányunktól. Harmadik legeredményesebb játékos az első Vasasos mérkőzésén Miklai Zsanett lett, ő tizennégy egységet szerzet.

Holnap 11-órától játszanak egymással a felek, az eredményről természetesen mi is beszámolunk.

Felkészülési mérkőzés

Békéscsabai RSE - Vasas Duna Autó Óbuda 2:3 (-15, 24, -19, -11, 18)
Kétegyháza

Vasas: Milovits 4, Takács 18, Dékány 16, Oláh V. 8, Lombos 5, Miklai 14.
Csere: Vatai, Lévai (liberók), Horváth G. 7, Soós I. 7, Nagy E. 4, Lutter L.
Vezetőedző: Jókay Zoltán

2010. augusztus 13 péntek - 20:00:00-kor

Edzőmeccs Kétegyházán

A hétvégén lejátsza első felkészülési mérkőzését együttesünk. A Kétegyházán edzőtáborozó Békéscsabai RSE hívta meg csapatunkat, hogy pénteken és szombaton is megmérőzzenek velünk. Lányainknak ez lesz az első pályára lépése a 2010-2011-es bajnoki évadban, reméljük sikerül jó eredményt elérni.

Edzőmeccs:

2010. augusztus 13. 17:00 (péntek)

Békéscsabai RSE - Vasas Duna Autó Óbuda

2010. augusztus 14. 11:00 (szombat)

Békéscsabai RSE - Vasas Duna Autó Óbuda

2010. augusztus 10 kedd - 18:40:00-kor

Milovits Júlia nem megy Amerikába!

Eldőlt csapatunk feladójának sorsa. Bár már honlapunk is beszámolt arról, hogy Milovits Júlia a tengerentúl folytatja a röplabdát és tanulmányait, ám ez még sem valósult meg, így irányítónk péntek délután újabb egy éves szerződést kötött együttesünkkel!!!

- Adminisztrációs hiba történt és így nem lettek meg a szükséges kredit pontjaim ahhoz, hogy felvegyenek a kinti egyetemre - mesélte honlapunknak irányítónk. Kint rontották el az átváltást, így ezért nem tudok kimenni idén. Eléggé csalódott vagyok, hogy meghiúsult az utazás, de mégsem bánom annyira, hiszen itt egy nagyon jó csapat kezd kialakulni. Ráadásul, ha a következő évet teljesítem az ELTÉN, akkor már meg lesz a szükséges kredit ahhoz, hogy ki tudjak menni és akkor már nem kell még egyszer megírni az SAT-tesztet.

Arra a kérdésre, hogy a csapattársak mit szóltak, amikor bejelentette maradását feladónk elmondta, hogy legtöbben mosolyogtak a hír hallatán és örültek neki, hogy marad a csapatban. - Örült mindenki, hogy maradok és ez nagyon jól esett nekem. Szerencsére Laci bácsi se neheztel rám, sőt amikor megtudta, hogy maradok azt mondta, hogy szeretettel vár vissza, így aztán sor került a szerződés aláírására is. Nagyon rendesek voltak a Vasas vezetői velem, amit ezúton is köszönök nekik.

2010. augusztus 10 kedd - 18:33:00-kor

Elkészült az Extraliga sorsolása

A Magyar Röplabda Szövetség Versenybizottsága minden beérkező nevezést elfogadott az Extraliga és az NB I következő idényére, így kialakult a férfi és a női bajnokság mezőnye, valamint elkészült a részletes program, a fordulókra lebontott menetrend!

A bajnokság október első hétvégéjén kezdődik és négy darab dupla forduló is szerepel a verseny naptárban. Az utolsó, tizennegyedik fordulót december 17.-ei hétvégén rendezik majd. Csapatunk a második fordulóban játssza első komolyabb mérkőzését, akkor rögtön az örök rivális BSE otthonába látogatunk.

A teljes program ide kattintva elérhető!

2010. augusztus 05 csütörtök - 11:21:00-kor

Szombathelyi távozik, Kondor Tímea érkezik

Távozik csapatunkból centerünk Szombathelyi Szandra, aki az NB1-es BITT-Kaposvári NRC röplabda csapatában folytatja pályafutását.

Szombathelyinek még egy év hátra lenne szerződéséből, ám a játékos kérésére a szakosztály-vezetés úgy döntött, hogy nem állít akadályt a fiatal játékos távozása elé. Szombathelyi a Kaposvári egyetem tanulója lesz, ezért is döntött a somogyi város mellett. Abban, hogy a két klub megállapodott egymással, nagy szerepe van annak, hogy érkezik viszont a Folyondár utcába a somogyiak egyik legjobbja Kondor Tímea. A 22 éves center szintén tanulmányai miatt távozik együttesétől, hiszen a sikeres államvizsga után a fővárosban folytatja tanulmányait. A két csapat vezetői felvették a kapcsolatot és megállapodtak a két játékos cseréjében!

További érdekesség csapatunk felől, hogy a hétfőn megkezdett alapozás óta a csapattal edz a Közgáz SC-DSK játékosa Nagy Eszter, aki szintén center poszton erősítheti együttesünket. Vele még nem állapodtak meg vezetőink, de ha következő néhány hétben teljesítményével sikerül meggyőznie Jókay Zoltán, akkor ő is piros-kék mezben folytathatja karrierjét.

2010. augusztus 05 csütörtök - 10:50:00-kor

"Álmaimban Amerika visszainteget"

Távozik csapatunk egyik kulcsjátékosa, Porubek Lilla, aki az Egyesült Államokba költözik, és a Kansas State University Wildcats röplabdázója lesz.

A középiskola elvégzése után nagy kalandra vállalkoztál. Úgy döntöttél, hogy a tengerentúlon próbálsz szerencsét. Mesélj erről az olvasóknak.

- Igen, így van. Kansasban fogom folytatni egy egyetemi csapatban és azon az egyetemen is fogok tanulni, valószínűleg pénzügyi szakon.

Vészesen közeledik elutazásod napja, milyen érzések dolgoznak benned?

- Kettős érzéseim vannak, rossz itt hagyni a megszokott mindennapokat, a családomat és a barátaimat egy teljesen új, ismeretlen világ miatt. Ugyanakkor viszont nagyon örülök, hogy kaptam egy ilyen lehetőséget és nagyon várom már.

Nagyon felkapott lett a hazai röplabdások körében az amerikai szerencsepróbálás. Mégis miért lehet ez ilyen vonzó? Te miért döntöttél emellett?

- Elsősorban amiatt, mert a röplabda mellett a tanulásra is nagyon odafigyelnek és próbálják összehangolni a kettőt. Sajnos ez az európai profi kluboknál nem mindenhol megoldott.

Neked is ez volt a döntő szempont? Főleg a tanulás miatt választottad? Azért a magyar felsőoktatás is kiemelkedő, míg azért a kinti egyetemeknek - természetesen egy-két kivétellel - nem a legjobb a hírük.

- Őszintén megmondom, nekem hatéves korom óta az az álmom, hogy Amerikába menjek. Természetesen a magyar felsőoktatással nincs semmi bajom, itthon a Budapesti Gazdasági Főiskola nemzetközi tanulmányok szakára vettek volna fel, ami biztosan nagyon jó lett volna. De nekem ezzel az Amerikával egy gyermekkori álmom vált valóra.

Ez esetben álmod beteljesülése nagyon közel került. Lehet már tudni, hogy hol fogsz lakni?

- Igen, már mindennel tisztában vagyok, sőt már a szobatársaim is megvannak. Az első félévben kollégiumban fogok lakni, utána valószínűleg néhány csapattársammal kiköltözünk albérletbe.

Ha az információim nem csalnak, az új csapatod a Hawaii-szigeteken fogja tölteni az edzőtábort. Várod már a közös munkát?

- Nagyon jók az információid, valóban ott lesz az alapozás. Nagyon várom már, hogy elkezdjük a munkát, de tudom azt is, hogy nehéz lesz és óriási kitartásra lesz szükségem, hogy végig tudjam csinálni. De menni fog!

Viszont ez az edzőtábor ütközni fog az junior válogatott Európa-bajnokságon való szereplésével. Ezt hogyan tudod majd megoldani?

- A csapatom elenged az EB-re, mert pont akkor végezünk majd az edzőtáborozással. A nagyobb bajt az jelenti, hogy az iskolában hogyan fogok tudni pótolni két-háromhetes hiányzást rögtön a tanév elején. Egyelőre a kérdés az, hogy az iskola elenged-e, de nagyon remélem, hogy ott lehetek majd Szerbiában. A másik problémát majd az utazás fogja jelenti, a Hawaii-Budapest-Szerbia túra egy nappal a mérkőzések előtt nem a legjobb módja a pihenésnek...

Ha már szóba került a juniorválogatott, akkor beszéljünk erről egy picit még. Elkészült az Európa-bajnokság csoportbeosztása, ahol nagyon nehéz csoportba kerültetek. Milyen eredményt vársz a csapattól, téged mennyire fog hátráltatni, hogy nem lehetsz majd ott az edzőtáborban?

- Itt már minden csoport nehéz. Valóban nem könnyű a helyzetünk, de a másik csoport sem lett volna jobb. Az biztos, hogy nehéz dolgunk lesz, de lehetetlen nem létezik! Nem szeretnék helyezésre tippelni, azt szeretném, hogy felszabadultan játszunk és elvezzük azt, amit csinálunk. Ha ez így lesz, akkor minden lehetséges. Nem gondolom, hogy sokkal másabb játékot fog játszani a válogatott, mint eddig, így nem hiszem, hogy nagy hátrányom lesz, hogy nem vagyok edzőtáborban. Ha mégis máshogy fogunk játszani, akkor sem hiszem, hogy gondot fog jelenteni.

Milyen érzésekkel távozol a Vasasból? Mi fog a legjobban hiányozni?

- Jó érzésekkel távozom, elvégre a Vasas a nevelőegyesületem, sokat köszönhetek ennek a klubnak és az edzőimnek is, valamint nem utolsósorban a csapatnak. Ami legjobban hiányozni fog az a pszichológiai felkészítés Dr. Tóvári Zsuzsával, valamint az a fantasztikus hangulat, ami minden meccsen a Folyondár utcában volt.

Nincs más hátra, mint, hogy jó utat kívánjak neked Amerikába. Sok sikert kívánok a röplabdához és természetesen a tanulmányaidhoz egyaránt. Remélem fogunk még látni piros-kék, Vasas-címeres mezben röplabdázni!

2010. július 28 szerda - 09:46:00-kor

Takács Zsófia reméli, ismét bizonyítani tudnak!

További egy évvel hosszabbította meg szerződését csapatunk kapitánya, Takács Zsófia. Így a válogatott feladóátló 2011. május 31-ig biztosan a Folyondár utcában marad.

- Furcsa volt még a szezon elején a csapatkapitányi titulus, és ez talán a játékomon is
meglátszott eleinte, de szerencsére amikor igazán kellett, a Magyar Kupa-döntőben és a bajnokság rájátszásában már úgy érzem, jobban ment a játék - mondta honlapunknak a fiatal ütőjátékos. - A csapat teljesítményét nézve nyugodt szívvel állíthatom, hogy sikeres évet zártunk - folytatta Takács. - Két döntőt is játszottunk, bár nyerni sajnos egyiken sem sikerült, de mindkét finálé után csak gratulációkat kaptunk és ez jó érzéssel tölti el az embert. Személy szerint nekem van egy kis hiányérzetem, hogy a bajnoki döntőben nem sikerült még meccset sem nyernünk, főleg a második, hazai pályán rendezett találkozón lett volna jó, ha győzni tudunk, de sajnos nem sikerült. Remélem, az új játékosokkal is megmarad ez a remek csapat és ismét bizonyítani tudjuk, hogy mit is tudunk.

Ha már az új játékosok is szóba kerültek, kíváncsiak voltunk arra is, hogy kapitányunk miként vélekedik az igazolásokról.

- Miklai Zsaninak nagyon örülök, bár emberileg még nem ismerem, de mivel rengeteget játszottunk már egymás ellen, tudom róla, hogy nagyon ügyes, nagyon tehetséges játékos. Jó játékosnak tartom és biztos vagyok benne, hogy hasznára lesz a csapatnak. Oláh Vivient még nem ismerem, de tudom, hogy jó adottságokkal rendelkezik, biztos vagyok benne, hogy remekül be tudnak majd illeszkedni és, hogy Jókay Zoli kezei alatt még jobb játékos válik majd belőlük.

Zsófit nem csak a röplabdáról kérdeztünk, hiszen kiváló eredménnyel megszerezte a Testnevelési Főiskolán a diplomáját, amihez szívből gratulálunk. Mi viszont arra is kíváncsiak voltunk, hogy hogyan képzeli el folytatást tanulmányaival kapcsolatban.

- Köszönöm szépen a gratulációt nagyon nagy büszkeség ez nekem és a családomnak is. Ötéves képzés volt ez a TF-en és Testnevelő, Gyógy-testnevelői diplomát kaptam. Nem tudom még, hogy fogok-e mást tanulni, nagyon szeretek iskolába járni, de még nem tudom, hogy mi lesz. Lehet, hogy egy OKJ-s személyi edzői képzést még vállalok, de ezek egyelőre csak tervek. Az biztos, hogy idén röplabda mellett tanítani is fogok, ugyanúgy ahogy már idén is tettem. Így is rengeteg dolgom van, örülök annak, hogy legalább az iskolai elfoglaltság alól felszabadultam.

Finisébe érkezett a nyári szünet, hiszen a jövő héten megkezdődik az alapozás. Mennyire tudtad pihenéssel tölteni ezt a néhány hetet?

- Mivel június 22-én volt az államvizsgám, így sok időm nem volt a pihenésre. Persze azért sikerült beütemezni egy kis szabadidőt, így voltam a Balatonon és Egerszalókon is. Mostantól majd ha lesz szabad hétvégénk, akkor még megpróbáljuk kihasználni a nyári napokat. De bevallom őszintén, nem is bánom, nagyon várom már, hogy elkezdődjenek az edzések.

Nos, erre már nem is kell sokat várni, hiszen csapatunk hétfőn rögtön két edzéssel kezdi meg a felkészülést a 2010-2011-es bajnoki évadra. Hétfő délelőtt Pasaréten, míg délután a Folyondár utcában tartja az edzést Jókay Zoltán.

2010. július 27 kedd - 09:29:00-kor

"Azért is döntöttem a Vasas mellett, mert nagyon jó csapatnak tartom!"

Mint arról honlapunk beszámolt, leigazoltuk Mikli Zsanettet. Az NRK-Nyíregyházából érkező fiatal center az utóbbi években meghatározó játékosa volt a szabolcsi együttesnek, és hazánk egyik legnagyobb tehetségeként tartják számon. A nagybajomi születésű röplabdázó már a nemzeti csapatban is letette névjegyét, tagja volt a tavalyi, rotterdami ifjúsági Európa-bajnokságon hetedik helyet szerző, majd idén a junior Európa-bajnokságra kijutó magyar válogatottnak is.

- Az elmúlt négy évben Nyíregyházán játszottál, ahol a közelmúltban már alapembernek számítottál. Miért döntöttél a távozás mellett és miért a Vasast választottad?

"Azért döntöttem a távozás mellet, mert most végzek a gimnáziumban és remélhetőleg Budapesten a Testnevelési Főiskolán folytatom a tanulmányaimat. Ha már Budapest, akkor három csapat közül választhattam, és bár más egyesületek is érdeklődtek irántam, azért döntöttem a Vasas mellett, mert nagyon jó csapatnak, együttműködő egyesületnek tartom, ahol jó edzők és jó játékosok vannak, és stabil háttérrel rendelkezik."

- A társaság nem lesz ismeretlen számodra, hiszen a csapat nagy részével az utánpótlás válogatottban együtt játszol. Az, hogy ismered a csapatot, befolyásolt a döntésedben. Milyen a viszonyod a lányokkal?

"Igen, befolyásolt a döntésemben, hogy ismerem a lányokat. Úgy érzem, jó a viszonyom velük, mondhatni, hogy a fél Vasas a csapattársam a nemzeti csapatban. Remélem, tovább mélyül majd a kapcsolat velük."

- Nagybajomban születtél és ott is kezdtél röplabdázni. Nem te leszel az első a Vasasban, aki onnan indult. Tormási Orsi nagy közönség-kedvenc volt a Folyondár utcában, ráadásul ő is centerposzton játszik. Vele milyen a viszonyod? Nehéz lesz a nyomdokaiba lépni?

"Elég jó viszonyban vagyok Orsival, amikor találkozunk, mindig szoktunk beszélgetni. Mindenképpen nehéz lesz a nyomdokaiba lépni, hiszen nagyon jó játékosnak tartom. Sőt szerintem Magyarország legjobb centere! Nekem még nagyon sokat kell azon dolgoznom, hogy eljussak arra a szintre ahol ő tart, ehhez nekem még idő kell. De mondhatjuk, hogy ő a példaképem!"

- Egy évre írtál alá, milyen terveid vannak a jövőben?

"Ezt nehéz előre tervezni. Mindenképpen szeretném befejezni az egyetemet és majd évek múlva, ha már mindenki úgy gondolja, hogy jó játékos vagyok és megérettem arra, hogy a határon túl is kipróbáljam magam, akkor szeretnék majd külföldön is játszani. De egyelőre az itthoni tanulmányaimat szeretném befejezni."

2010. június 04 szerda - 23:42:00-kor

Miklai Zsanett is hozzánk igazolt!

Megegyezett együttesünkkel az elmúlt években az NRK Nyíregyházában kulcsjátékosnak számító Miklai Zsanett. A nagybajomi születésű fiatal tehetség meghatározó tagja volt a tavalyi rotterdami ifjúsági Európa bajnokságon hetedik helyezést elérő, valamint idén a junior Európa bajnokságra kijutó magyar válogatottnak is. Miklai egy éves szerződést kötött csapatunkkal.

További részletek hamarosan!

2010. június 03 kedd - 21:14:00-kor

Vatai Gabesz hosszabított!

Aláírta új, 2011. május 31-ig szóló szerződését a már-már csapatunk ikonjának számító Vatai Gabriella. A Vasasban kilencedik szezonjára készülő liberó nem véletlenül számít a szurkolók egyik legnagyobb kedvencének, hiszen magatartásával, hozáállásával és végtelen győzni akarásával minden csapattársának példakép lehet. Reméljük még sokáig láthatjuk őt piros-kék címeres mezben!

2010. június 02 szerda - 21:20:00-kor

Újabb utánpótlás siker!

Hétvégén rendezték Nyíregyházán az Országos Serdülő Kupa fináléját. A Vasasos-lányok ismét bizonyították, hogy nem akármilyen utánpótlás nevelés van szakosztályunknál és a múlt heti ifjúsági kupa arany után, a serdülő kupa döntőjét is megnyertük.

Pedig nem indult jól együttesünknek a torna, hiszen már az első napon két meghatározó játékosunk szenvedett súlyos sérülést a nyírségi - csúszós és egyenletlen - tornateremben. Lakatos Enikőnek és Hadnagy Brigittának is a térde sérült meg, így számukra már az első napon végett ért a döntő. A többiek azonban értük is küzdöttek és nem akármilyen tettet hajtottak végre. Az egy héttel ezelőtti Ifjúsági-kupadöntőben már legyőztük a Békéscsabát és ezúttal is a viharsarki együttessel játszottunk az aranyéremért. A döntő félelmetes csatát hozott, ám a végig kiegyenlített, a végletekig szoros mérkőzést ezúttal is a mi lányaink tudták megnyerni.

Magyarország két legnagyobb utánpótlás bázisával rendelkező egyesület ismét bizonyította, hogy van értelme a fiatalokkal foglalkozni, a röplabdás lányok pedig meghálálták edzőik munkáját.

Nyírpláza Országos Serdülő Kupa, leányok, Nyíregyháza

A-csoport
Euroaszfalt-NRK-Nyíregyháza-BITT-Kaposvári NRC 0:3 (-16, -19, -12)
Békéscsabai RSE-Euroaszfalt-NRK-Nyíregyháza 3:0 (22, 19, 12)
BITT-Kaposvári NRC-Békéscsabai RSE 0:3 (-19, -21, -21)
B-csoport
Vasas-Hofeka-Óbuda-Nyírsuli 3:1 (-21, 19, 17, 25)
Újpesti TE-Vasas-Hofeka-Óbuda 1:3 (-21, 22, -22, -16)
Nyírsuli-Újpesti TE 3:2 (17, -21, 23, -22, 9)

Középdöntő
BITT-Kaposvári NRC-Újpesti TE 3:0 (25, 19, 15)
Nyírsuli-Euroaszfalt-NRK-Nyíregyháza 3:2 (18, -23, -23, 14, 4)

Elődöntő
Vasas-Hofeka-Óbuda-BITT-Kaposvári NRC 3:2 (-22, 18, 14, -20, 6)
Békéscsabai RSE-Nyírsuli 3:1 (16, 18, -21, 16)

Helyosztók
Az 5. helyért:
Újpesti TE-Euroaszfalt-NRK-Nyíregyháza 0:3 (-23, -11, -23)
A 3. helyért: BITT-Kaposvári NRC-Nyírsuli 2:3 (19, -15, 18, -21, -16)
Döntő: Vasas-Hofeka-Óbuda-Békéscsabai RSE 3: 2 (-22, 28, -22, 11, 15)

Végeredmény:

1. Vasas-HOFEKA-Óbuda: Hadnagy Brigitta, Hadnagy Renáta, Fábián Viktória, Fábián Fanny, Gubicza Laura, Borsos Lili, Horváth Gabriella, Stefanik Orsolya, Lakatos Enikő, Takács Bernadett, Major Lilla, Margitai Anna, edző: Hőnig László és Benkóné Kőrös Mária.
2. Békéscsabai RSE
3. Nyírsuli
4. BITT-Kaposvári NRC
5. Euroaszfalt-NRK-Nyíregyháza
6. Újpesti TE

A torna legjobb játékosa: Horváth Gabriella
A torna legtechnikásabb játékosa: Stefanik Orsolya

GRATULÁLUNK!

foto: Volley.hu
2010. június 02 kedd - 13:04:00-kor

Megnyertük az OIK-t is!

Idén már a harmadik országos röplabdás döntőre került sor Békéscsabán. A junior- és a gyermekkorosztály után hétvégén az Országos Ifjúsági Kupa fináléját rendezték a viharsarki megyeszékhelyen. A leányoknál a Vasas győzött, a házigazda Békéscsaba a második lett, a fiúk mezőnyében a Kaposvár lett az első.

A leányoknál pénteken a két favorit, a Vasas és a Békéscsaba nehézségek nélkül nyerte csoportját, és készülhetett az elődöntőre. A többieknek a négybe jutásért komoly csatát kellett vívniuk. Mindkét összecsapás hatalmas izgalmakat hozott, ahol az egyik ágon a Jászberény a Közgázt múlta felül, míg a másikon az Újpest az Egert verte meg, úgy hogy a hevesieknek több mérkőzéslabdájuk is volt. Az elődöntőben tovább meneteltek az esélyesek. A Vasas és a BRSE is 3:0-ra nyert. A csabaiak taktikusan és a hétvége legjobb produkciójával verték az újpestieket. Csak a második játszma sikerült szorosabbra, de nagyszerűen összpontosítottak a végjátékban a viharsarkiak.

Az álomdöntőben elmaradt a várva várt csata. Mindkét oldalról meghatározó játékosok hiányoztak, hiszen az óbudaiaktól Porubek Lilla sérülése miatt maradt távol, Dékány Bernadett pedig a felnőtt válogatottal Európa-bajnoki selejtezőn szerepelt. A hazai oldalon Molcsányi Rita nem volt jelen, aki éppen a magyar válogatott Ausztria elleni összecsapásán győzött a csehországi mérkőzésén. A csabaiak nem tudták megismételni az előzőnapi produkciójukat. Sokat hibáztak nyitásban, fogadásban és mezőnymunkában is. A Vasas pedig könyörtelenül kihasznált minden lehetőségét. A második és a harmadik játszmában, amikor egyenlítettek a hazaiak, és felcsillant a remény a fordításra, de a Vasas végül megérdemelten nyert.

A fiúknál a halálcsoportot a Szeged nyerte, míg a Dunaferr a másik ágon a jutott egyenesen az elődöntőbe. Ott azonban a kecskeméti meglepetéscsapat megálljt parancsolt a csongrádiaknak. A Dunaferr-Kaposvár meccs volt a kupadöntő legmagasabb színvonalú összecsapása, amely az előrehozott finálé is volt a szakemberek szerint. A legkisebb különbséggel, öt szettben nyertek a somogyiak. A döntőben már nem lehetett megállítani a kaposvári fiúkat. A kecskemétiek kezében volt a második szett, de nem tudtak élni a lehetőséggel és beütni a játszmalabdát. A dunántúliak fokozatosan felőrölték ellenfelüket és nyerték meg az összecsapást és a kupát.

Egy OIK-döntő utózöngéi

Véget ért az OIK döntője, és elgondolkodtam. Hirtelen azt sem tudtam megmondani, hogy mikor volt utoljára együtt a fiúk és a lányok ifjúsági korosztályának együttes megmérettetése. Az elmúlt két évben biztosan nem, hiszen a hölgyeknél nem rendeztek OIK-t. Ez a három nap megmutatta, hogy mekkora hiba volt megszüntetni három évvel ezelőtt a lányoknál ezt a versenysorozatot. Csodálatos hangulatú három nap volt ez, csodálatos mérkőzésekkel. Fantasztikus labdamenetek, és helyenként nagyon magas színvonalú játék bizonyította a hazai röplabdázás erejét. Öröm volt nézni a játékosokat, akik élvezték ennek az országos döntőnek a hangulatát, megnézték egymás mérkőzéseit, szurkoltak egymásnak. Öröm volt nézni a juniorválogatottak egész sorát. Öröm volt Békéscsabán lenni az elmúlt hétvégén.

A szervezők ismét kitettek magukért. Nagy Attila és Kormos Mihály már sokadszor bizonyította, hogy országos döntőt rendezni, és jól megrendezni az két különböző dolog. Békéscsabán ismét egy magas színvonalon, törődéssel és odafigyeléssel lebonyolított döntőt rendeztek. Programfüzet készült, a résztvevők pólókat, ásványvizet, ivólevet kaptak. A békéscsabai szülők pedig elképesztő kedvességgel és odafigyeléssel serénykedtek, a versenyirodán mindig friss kávé, szendvicsek, otthon készült sütemények álltak az edzők, versenybírók, játékvezetők rendelkezésére.

Kifogástalanul felkészített pályákon lehetett játszani, a cseretábláktól a hálókig minden rendben volt, öröm volt nézni a molinókat, amely a szponzorok jelenlétét hirdették. Öröm volt nézni a játékot. Békéscsabán a női röplabdázást űzik magas szinten, a lelátón helyet foglaló szülők, nézők helyenként szó szerint tátott szájjal nézték a fiúk játékát, hiszen élőben ilyet még nem láthattak. A Kaposvár, a Dunaferr, Szeged, Kecskemét, Dág, Csepel hatosból talán az első négy gárda emelkedett ki igazán. Helyenként élményszámba ment a játék, válogatottak egész sora: Baróti, Csányi, Kaszap, Dorcsák, Gergye, és még sokan mások magas színvonalú játékkal mutatták meg, miért szép játék ez!

A hölgyeknél a Vasas, Békéscsaba, Jászberény, UTE, Eger, Közgáz alkotta mezőnyből a Vasas és a Békéscsaba volt a döntő várományosa, ami nem csoda, hiszen e két együttes keretében talán több olyan játékos volt, akik megjárták a válogatottat, mint akik nem. Soós, Horváth, Lombos, Lutter, Lévai, Pallag, Hornok, Czina, Bartos, Fábián, Gubicza, Várai és még számos volt és jelenlegi válogatott játékos helyenként szemet gyönyörködtető mérkőzésen mutatta meg sportágunk minden szépségét. Apropó mérkőzések! A fiúknál a Kaposvár-Dunaferr elődöntő a szakemberek szerint a torna döntője lehetett volna, a Szeged veresége a másik elődöntőben kicsit meglepetésszámba ment, így a Kaposvár-Kecskemét döntőn mindenki somogyi győzelmet várt. Így is lett. A Kecskemét mindent megpróbált, a második szettben majdnem sikerült is részsikernek örülnie, de végül győzött a Kaposvár nagyobb rutinja, ereje.

A lányoknál a Vasas és a Békéscsaba már az elődöntőben bizonyította, hogy jelenleg előrébb tart másoknál, mindkét csapat könnyedén jutott a fináléba. Ott a Vasas a vártnál sokkal simábban tudott nyerni a nagyon rossz napot kifogó házigazdák ellen. Maradt azért hiányérzet is bennünk. Nem a szervezés, vagy a mutatott játék váltotta ezt ki, hanem az ismert tények okoztak kissé szomorúságot. A lányoknál nem lehetett jelen Molcsányi Rita, Dékány Bernadett, akik a felnőtt magyar válogatottba kaptak meghívást, nem volt itt Porubek Lilla, aki megsérült. És sajnos nem voltak itt a juniorválogatott székesfehérvári kitűnőségei, Tálas Zsuzsanna, Antal Anett, Vacsi Evelin, Papp Dóra, Dzunic Anna sem, hiányoztak a nyíregyháziak is. Mint tudjuk, klubjuk nem nevezte őket. Sajnáljuk.

A döntők után táncos bemutató, eredményhirdetés. Itt is érdekes színfolt, hogy kicsit rendhagyó módon a program végén Földvári Péter ajándékcsomaggal köszöntötte Kormos Mihályt és Nagy Attilát az MRSZ nevében, megköszönve nekik ezt, és a többi csodálatos döntőt amelyet megszerveztek.

Lassan kiürült a csarnok, elcsendesedett a környék. Nagyszerű három nap volt. Jövőre, veletek, ugyanitt? Reméljük...

egy lelkes hozzászóló

Országos Ifjúsági Kupa, döntő, Békéscsaba

Leányok

Május 21. péntek
A-csoport

Vasas-Hofeka-Óbuda-Újpesti TE 3:0 (19, 23, 16)
Közgáz SC-DSK-Vasas-Hofeka-Óbuda 0:3 (-17, -20, -12)
Újpesti TE-Közgáz SC-DSK 3:0 (22, 11, 21)
B-csoport
Békéscsabai RSE-Jászberényi RK 3:1 (16, -17, 17, 15)
Agria RC-EVSI-Békéscsabai RSE 0:3 (-13, -20, -22)
Jászberényi RK-Agria RC-EVSI 3:2 (-20, 18, -16, 23, -15)

Május 22. szombat

Negyeddöntő

Újpesti TE-Agria RC-EVSI 3:2 (20, 19, -12, -18, 15)
Jászberényi RK-Közgáz SC-DSK 3:2 (-23, -20, 19, 15, 12)

Elődöntő

Békéscsabai RSE-Újpesti TE 3:0 (11, 22, 11)
Vasas-Hofeka-Óbuda-Jászberényi RK 3:0 (14, 8, 19)

Május 23. vasárnap

Az 5. helyért:
Agria RC-EVSI-Közgáz SC -DSK 3:1 (-19, 13, 17, 22)

A 3. helyért:
Újpesti TE-Jászberényi RK 0:3 (-22, -23, -12)

Döntő:
Békéscsabai RSE-Vasas-Hofeka-Óbuda 0:3 (-17, -19, -17)

A végeredmény

1. Vasas-Hofeka-Óbuda
(Stefanik Orsolya, Lakatos Enikő, Fábián Viktória, Gubicza Laura, Hadnagy Renáta, Lombos Lívia, Lutter Liza, Soós Ivett, Horváth Gabriella, Borsos Lili, Lévai Vivien, Hadnagy Brigitta, edző: Hőnig László, másodedző: Kőnig Gábor)
2. Békéscsabai RSE
3. Jászberényi RK
4. Újpesti TE
5. Agria RC-EVSI
6. Közgáz SC-DSK

Különdíjasok

A torna legjobb három játékosa:
Lombos Lívia (Vasas-Hofeka-Óbuda)
Lévai Vivien (Vasas-Hofeka-Óbuda)

Pallag Ágnes (Békéscsabai RSE)

A torna válogatottja:
Lombos Lívia (Vasas-Hofeka-Óbuda)
Lévai Vivien (Vasas-Hofeka-Óbuda)

Pallag Ágnes (Békéscsabai RSE)
Hornok Nikolett (Békéscsabai RSE)
Horváth Vivien (Újpesti TE)
Lékó Lilla (Jászberényi RK)
 
A Békés Megyei Hírlap különdíját, a legegyenletesebb teljesítményt nyújtó békéscsabai játékos díját: Várai Rita kapta.

oik_2010_vasas

GRATULÁLUNK!

forrás: Hunvolley.hu
2010. május 25 kedd - 11:53:00-kor

"Mindent elfogok követni, hogy ne okozzak csalódást!"

Mint arról honlapunk beszámolt, a hét elején megállapodott vezetőinkkel és hozzánk igazolt Oláh Vivien. Az NB I-ben szereplő Palota-Böllhoff csapatából érkező, húszéves szélsőütő az Eötvös Lóránt Tudományegyetemen tanul matematika szakon és tanulmányai miatt is döntött a Folyondár utca mellett.

"A döntésemben nagyon fontos szerepet játszott, hogy az iskolával össze tudjam egyeztetni a röplabdát - mondta honlapunknak Oláh Vivien. - A Vasas mellett hívott a BSE is, sőt szóban már meg is állapodtam velük, ám végül mégis a piros-kékek mellett döntöttem, mert ezt jobban össze tudom hangolni egyetemi tanulmányaimmal. A BSE-nél napi két edzés lett volna, igaz, nekem engedélyezték, hogy hetente elég négyszer részt vennem ezeken. A Vasasban napi egy edzés lesz, ezeken mindig meg tudok jelenni, ezért úgy gondoltam, hogy itt nem kerülök emiatt hátrányba a csapattársaimmal szemben. Ezen felül nagyon szimpatikus volt nekem Fördős László hozzáállása, és ahogyan tárgyalt velem."

Új igazolásunkat már tavalyi is hívtuk, ám akkor még visszautasított mindenféle megkeresést, most azonban mégis beadta a derekát és a csapattársak sem lesznek ismeretlenek számára. "Szombathelyi Szandival nagyon jól ismerjük egymást, hiszen négy évig egy iskolába jártunk - folytatta Oláh Vivien. -, de azért a többiek sem lesznek ismeretlenek számomra. Jókay Zoltánt viszont nem ismerem, talán egyszer beszéltem vele, amikor a tavalyi szezonban kijött egy Palota-meccsre, és mondta, hogy szeretné, ha a Vasasba igazolnék, ám ekkor még nem szerettem volna váltani, úgy éreztem, nincs itt az ideje. Természetesen tudom róla, hogy kiváló edző és várom már, hogy együtt dolgozhassunk."

Az NB I mezőnyéből már évek óta kiemelkedik az immár Vasas-játékosnak számító ütő, aki most az Extraligában is kipróbálhatja magát. "Tudom, hogy óriási különbség van a két osztály között, ráadásul a csapattársakkal is össze kell szoknom, de azon leszek, hogy megragadjam az előttem adódó lehetőséget - folytatta a fiatal röplabdázó. - Mindenképpen szeretnék a kezdőhatos tagja lenni és tudom, hogy Fördős Laci bácsi is ezt várja el tőlem. Ami ennél is fontosabb, hogy hasznos tagja lehessek új csapatomnak, mindent el fogok követni azért, hogy ne okozzak csalódást."

Oláh Vivien nyolc éve röplabdázik, Ipacs Gábornál, az Újpest SC csapatában sajátította el a sportág alapjait. Mivel ebben az egyesületben csak utánpótlás-neveléssel foglalkoznak, három év után váltania kellett, és edzője tanácsára igazolt a Palotához, ahol Szalayné Sebők Éva keze alatt öt évet játszott, ez idő alatt minden korosztálynak oszlopos tagja lett. Jövőbeli terveiben szerepel, hogy először mindenképpen szeretné elvégezni az egyetemet, utána pedig kipróbálná, hogy milyen csak és kizárólag a röplabdára koncentrálni és a légióskodástól sem zárkózik el. Ismét bővült tehát a Vasas-család, reméljük sok szép élményben lesz része a szurkolóknak és Viviennek egyaránt!

2010. május 20 csütörtök - 14:12:00-kor

Oláh Viven hozzánk igazolt!

Tegnap délelőtt megállapodott együttesünkkel a tavalyi szezonban a Palota-Böllhoff RSC-ben játszó Oláh Vivien. A 20 éves négyes ütő nagy tehetsége a röplabda sportnak és már tavaly is megkeresték őt vezetőink, ám akkor iskolai tanulmányai miatt még nem vállalta az Extraligában való szereplést. Idén azonban már minden akadály elhárult az elől, hogy nálunk folytassa pályafutását.

Az új igazolásunkkal hamarosan bővebben is foglalkozunk!

2010. május 18 kedd - 09:08:00-kor

Nem indulunk a nemzetközi kupában!

Ezúton értesítjük a szurkolókat, valamint a sajtó munkatársait, hogy a Vasas Duna Autó Óbuda együttese a 2010/2011-es bajnoki évadban a korábbi hírekkel ellentétben nem indul el a nemzetközi kupában. Fördős László szakosztályelnök mindent elkövetett azért, hogy együttesünk - a női mezőnyből egyedüliként - elinduljon a Challenge-kupában, ám a mai napon sajnos még is azt a hírt kell közölnünk, hogy ez idén - előzetes terveinkkel ellentétben - nem valósítható meg.

A találgatások, pletykák megelőzése érdekében alább olvashatják a szakosztály hivatalos közleményét:

Nem azért nem indulunk el a nemzetközi kupában, mert a klub anyagi helyzete ezt nem engedi meg, hanem mert terveinkkel ellentétben nem tudjuk annyira megerősíteni a csapatot, hogy értelme legyen az indulásunknak. Még az utolsó percben is bíztunk abban, hogy beadhatjuk a nevezésünket, ám mivel ma délelőtt első számú feladónk, Milovits Júlia bejelentette, hogy Amerikában folytatja karrierjét, alaposan meggyengült a csapatunk. Mivel a nevezési lapnak május 14-ig meg kell érkeznie Luxemburgba, a CEV (Európai Röpladaszövetség) központjába, ezért azt a fájó döntést hoztuk, hogy nem nevezünk a nemzetközi kupába! Természetesen dolgozunk azon, hogy Milovits Júliát a következő bajnoki évadra pótolni tudjuk, de mivel jelenleg még bizonytalan, hogy ki lehet az utódja, nincs értelme az indulásunknak sem.

2010. május 13.

Fördős László
(szakosztályelnök)

2010. május 14 péntek - 10:08:00-kor

Milovts Júlia Amerikában folytatja!

Csütörtök délelőtt hivatalosan is eldőlt, hogy Milovits Júlia nem hosszabít szerződést csapatunkkal. Feladónk a pályafutását Amerikában folytatja. Döntésére a hét folyamán még visszatérünk!

2010. május 14 péntek - 10:08:00-kor

Nyári röplabda-tábor a Folyondárban!!!

2010. május 09 vasárnap - 21:36:00-kor

Két Vasas-játékos a válogatott 12-es keretében!

Farkas Mihály, a magyar felnőtt női válogatott szövetségi kapitánya nyilvánosságra hozta végleges, 12 fős keretét. A nemzeti csapat Románia ellen játszik felkészülési mérkőzéseket az Európa-bajnoki selejtezőtornák előtt.

Dégi Barbara (USC Münster, német)
Dékány Bernadett (Vasas Duna Autó Óbuda)
Dobi Edina (University of New Orleans, amerikai)
Filipovics Anita (Edilcost Ancona, olasz)
Horváth Dóra (Riso Scotti Pavia, olasz)
Kovács Eszter (Vfb 91 Suhl, német)
Kötél Zsanett (BSE-FCSM)
Liliom Rita (Alemannia Aachen, német)
Meléndez-Pál Beatrix (Stella ES Calais, francia)
Molcsányi Rita (Békéscsabai RSE)
Sándor Renáta (BSE-FCSM)
Takács Zsófia (Vasas Duna Autó Óbuda)

Szövetségi kapitány: Farkas Mihály. Csapatvezető: Nagy Kornél. Másodedző: Deme Gábor. Csapatorvos: Dr. Hidas Péter. Gyúró: Kovács "Doki" István

Nemzetközi felkészülési mérkőzések

Május 14. péntek, 17.30: Magyarország-Románia, Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok (TV: Sport1, ÉLŐ)
Május 15. szombat, 17.30: Magyarország-Románia, Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok

Európa-bajnoki selejtező, B-csoport
1. torna, Karlovy Vary (Csehország)

Május 21. péntek
17.00: Csehország-Ausztria
20.00: Magyarország-Franciaország
Május 22. szombat
17.00: Csehország-Magyarország
20.00: Ausztria-Franciaország
Május 23. vasárnap
17.00: Franciaország-Csehország
20.00: Magyarország-Ausztria
2. torna, Agde (Franciaország)
Május 28. péntek
15.00: Franciaország-Ausztria
17.30: Csehország-Magyarország
Május 29. szombat
15.30: Magyarország-Ausztria
18.00: Franciaország-Csehország
Május 30. vasárnap
15.30: Ausztria-Csehország
18.00: Magyarország-Franciaország

A csoportból az első helyezett kijut az Európa-bajnokságra, a második helyezett pótselejtezőt játszhat.

forrás: Hunvolley.hu
2010. május 07 péntek - 13:19:00-kor

Vatai Gabesz is közel a megállapodáshoz!

Ma délelőtt tovább folytatódtak a játékosokkal való tárgyalások. Ezúttal Vatai Gabesz volt a főszereplő és a Fördős Lászlóval való tárgyalás után közel kerültek a felek a végső megállapodásról. Szakosztályelnökünk elmondása alapján, jól alakult a megbeszélés és akár már jövő héten sor kerülhet Magyarország legjobb liberójának aláírására.

Természetesen a szurkolók egyik legnagyobb kedvencének a véleményére is kíváncsiak voltunk: Valóban sor került ma délelőtt a megbeszélésre, ahol fontos kérdések is felmerültek. Egyeztettem Laci bácsival, meghallgattuk egymás elképzeléseit. Ha rajtam múlik nagyon szeretnék itt maradni és az is biztos, hogy Magyarországon más csapatban nem fogok játszani. A szerződés még nincs aláírva, de hamarosan erre is sor kerülhet!

Nagyon reméljük, hogy erre mi hamarabb sor fog kerülni és a Vasas-szurkolók egyik kedvence jövőre is maradni fog a Folyondár utcában. Természetesen amint sor kerül a szerződés aláírására, arról honlapunk  beszámol és egy hosszabb interjút közlünk!

2010. május 07 péntek - 13:04:00-kor

Dékány Berni hosszabított!

Ma délelőtt tárgyaltak szakosztályunk vezetői Dékány Bernadettel, hiszen a fiatal játékosnak május 31-én lejár a szerződése. A szavakat ezúttal tettek is követték, a felek mindenben megtudtak egyezni egymással, így csapatunk egyik vezéregyénisége, a junior-válogatott oszlopos tagja, aláírta a szerződést, így már biztos, hogy jövőre is csapatunkat erősíti majd!

-Először is gratulálunk az új szerződésedhez, azonban úgy tudjuk, hogy nem csak a Vasas szeretett volna a csapatában tudni. Kik érdeklődtek utánad és mi döntött a Folyondár utca mellett?
- Köszönöm, valóban megkerestek máshonnan is. A BSE érdeklődött utánam, ám én itt szerettem volna maradni. Egy nagyon jó szezonon vagyunk túl, úgy gondolom a csapat kihozta magából a maximumot, ráadásul egy kiváló társaság gyűlt össze. Négy éve játszok itt és nagyon megszerettem ezt az egyesületet, emellett nagyon fontos volt Jókay Zoltán személye is, aki Magyarország egyik legjobb edzője. Mellette garantált a fejlődésem és számomra most ez a legfontosabb.

- Fiatal, tehetséges csapat a mienk. Mennyi esélyt látsz, hogy együtt tudjon maradni ez a társaság?
- Nagyon remélem, hogy együtt tudunk maradni, egy biztos, ha rajtunk múlik akkor biztos megmarad a mag. Még csak most ért végett a szezon, korai erről beszélni még, de szerintem ezzel nem lesz gond.

- A szezonnak vége, edzőtábor nem lesz a nyáron. Mik a terveid a szünidőre?
- Kipihenem az egész éves munkát! Azért a röplabdapályát nem fogom elfelejteni, nyáron biztos fogok indulni strandröpi versenyeken is. Azt, hogy ki lesz a párom egyelőre nem tudom, de nem lesz ezzel gond, majd kialakul. Nyaralás is van tervben, a Balatonra biztos le fogok menni, de egy külföldi pihenés is tervezés alatt van. Köszönöm szépen és jó pihenést a nyárra, valamint sok sikert a homokra!

2010. május 06 csütörtök - 22:06:00-kor

Érdekes képek! :)

A bajnokság végeztével a szezon során készített képek között csemegéztünk és találtunk is néhány érdekes fotót. Most ezeket közöljük vasasvolleyes kommentárral! Jó szórakozást :)

A teljes galéria ide kattintva érhető el!

fotók: Milovits László
2010. május 05 szerda - 11:31:00-kor

Bajnokok a serdülők!

Május első hétvégéjén Kaposváron rendezték az FHB-Diamant Országos Serdülő Bajnokság döntőjét. Utánpótlás együttesünk címvédőként várhatta a finálét, amit végül veretlenül nyert meg, így megvégdték bajnoki címüket. Külön öröm, hogy a torna legjobb játékosának csapatunk tehetségét, Lakatos Enikőt választották. Gratulálunk!

Középdöntők:

Békéscsabai RSE-BITT-Kaposvári NRC 0:3 (-19, -20, -12)
Kecskeméti Sportiskola-Újpesti TE 3:2 (-13, 26, -16, 10, 6)

Elődöntők:

Központi Röplabda Akadémia-BITT-Kaposvári NRC 3:0 (17, 23, 14)
Vasas-Hofeka-Óbuda-Kecskeméti Sportiskola 3:1 (14, 14, -19, 14)

Az 5. helyért: Békéscsabai RSE-Újpesti TE 0:3 (-18, -17, -24)
A 3. helyért: BITT-Kaposvári NRC-Kecskeméti Sportiskola 0:3 (-18, -18, -18)
Döntő: Központi Röplabda Akadémia-Vasas-Hofeka-Óbuda 0:3 (-17, -19, -16)

forrás: Hunvolley
2010. május 02 vasárnap - 23:46:00-kor

Ezüstérmes csapatunk!

A BSE-FCSM hazai pályán 3:1-re győzött a Vasas Duna Autó Óbuda ellen a női Extraliga döntőjének harmadik meccsén, így összesítésben 3:0-ra megnyerte a párharcot! A városmajori együttes fennállása során először szerzett aranyérmet ugyanabban a szezonban a Magyar Kupában és a bajnokságban. A csapat edzőjének ez már harmadszor sikerült. A meccs teljes felvételét és a bajnokavatást a Népmédia jóvoltából ide kattintva megtekinthetik!

Ismét teltház és kiváló hangulat fogadta a csapatokat a városmajori csarnokban. A BSE jó blokkokkal és mezőnyözéssel kezdett. A bejátszások és a feladások is pontosak voltak. Nagyszerűen küzdött a Vasas, ám a vendégek elkövettek néhány támadási pontatlanságot, és több nyitást is elhibáztak, ezért Jókay Zoltánnak időt kellett kérnie (13:8). Porubek Lilla pontjaival és a BSE támadási hibáival felzárkóztak az óbudaiak (14:12). A címvédő néhány pillanatra megzavarodott, s elkövetett egy állásrendi hibát is (16:15). A folytatásban mindkét oldalon belehibáztak néhányszor az egyébként izgalmas, kiélezett és színvonalas játékba. A hajrá szorosan indult (21:20), aztán Kötél Zsanett remek szerváira alapozva eldöntötte a szettet a BSE. Sándor Renáta ejtett, Kovács Tímea lepottyantott egy átjövő labdát, majd blokkolt, Kötél Dóra szintén sáncolt, így a hazaiak jutottak előnyhöz (25:20, 1:0).

A második rész elején támadásban folyamatosan Kötél Dóra kapta a labdát. A Vasas játékosai valószínűleg nem hitték el, hogy újra és újra ő fog ütni, pedig így történt, és nem is hibázott! Ennek, valamint Sándor Renáta jó nyitásainak és a társak remek mezőnyözésének köszönhetően gyorsan elhúzott a BSE (6:1). Jókay mester időkérését követően hamar felzárkózott a látogató (7:6). Egy pillanat alatt megváltozott a játék képe, mert a címvédő nyitásfogadása pontatlanná vált. A csapatkapitány, Takács Zsófia hatékony szerváira alapozva egyenlített a Vasas (8:8). Újra a BSE pillanatai következtek (10:8), de kisvártatva megint csak egy pont volt közte (13:12). Innen újra meglódultak a városmajoriak, akik Kötél Zsanett pazar szerváit jól használták ki. Kovács Tímea jól blokkolt és eredményesen támadott, és a többiek is szinte mindent beütöttek (21:12). Jókay Zoltán cserékkel próbálta frissíteni együttesét, amikor pedig látta, hogy ez a szett valószínűleg elveszett, akkor pihentetés céljából lehívott néhány kezdőjátékost. Porubek Lilla helyett például Lévai Vivien ment be. Igen ám, de amikor a 164 centiméteres röplabdázó az első sorba forgott, az edzőnek már nem volt több cserelehetősége, mert kihasználta mind a hatot! A Vasas-szurkolók addig is fantasztikusan bíztatták kedvenceiket, ekkor pedig elképesztő eksztázisba kerültek. Nem véletlenül, hiszen a hazaiak persze az alacsony Lévai blokkja fölött akarták beütni a labdát, de eleinte nem sikerült nekik, aztán oldalt is váltottak! Lévai még ütéssel is próbálkozott, ami majdnem leesett, végül magabiztosan nyerte a játszmát a BSE (25:18, 2:0).

Összesítésben és ezen a meccsen is 2:0-s hátrányban volt ekkor a Vasas, ettől függetlenül nem adta fel a küzdelmet. Sőt! Ekkor kezdtek igazán szépen, hatékonyan és eredményesen röplabdázni a vendégek! A BSE támadási és nyitásfogadási pontatlanságai miatt gyorsan időt kért Nyári Sándor edző (3:6), ám a feladó, Milovits Júlia jó szerváival növelte előnyét a látogató (6:10). A BSE hamarosan egyenlített (11:11), de a nyitásfogadási hibák miatt kisvártatva megint számottevő hátrányba került (11:15). A Vasas nagyon elkapta a fonalat, a pontos eredményes, hatékony játékban ekkor leginkább Dékány Bernadett, Takács Zsófia és Héger Zsuzsanna volt a főszereplő. Óriási elszántsággal és lelkesedéssel menetelt az óbudai együttes (14:19). Sok támadási hibát vétett a házigazda, senki nem tudta átlendíteni a holtponton a csapatot, szépített a Vasas (17:25, 2:1).

Nagyon komoly negyedik szettre lehetett számítani, és nem is kellett csalódnia senkinek! Jól kezdett a Vasas (1:3), de hamarosan Jókay Zoltánnak kellett időt kérnie (5:3). Tovább küzdött a látogató, amely helyenként eredményesen fogta meg a BSE-t (5:7). Az első technikai szünet után hárommal ellépett a Vasas (8:11), de a címvédő még a második kötelező pihenő előtt egyenlített (15:15), ráadásul a folytatásban el is lépett kettővel (19:17). Tóth Gáborné pontja után Jókay időt kért, és megint fordított együttese (19:20). Ekkor Nyári mester kért időt, és csapata taktikus, pontos játékkal legyűrte a bátor, lelkes Vasast (25:23, 3:1), így megvédte címét, ismét megnyerte a bajnokságot!

A BSE fennállása során ez volt az első szezon, amikor a csapat a Magyar Kupában és a bajnokságban is aranyérmet nyert. Nyári Sándor edzőnek ez 1995-ben és 1996-ban a Szeged férficsapatával már sikerült, így a mester most elérte a tripla-duplát! A BSE oszlopos tagja, a liberó Tóth Andrea immár negyedik aranyérmét nyerte a városmajori együttessel. A jászberényi röplabdázó fontos tagja volt a 2004-es, a 2006-os, a 2009-es, és most a 2010-es bajnokcsapatnak is!

Kétségtelenül megérdemelten lett bajnok a BSE, de Vasas a körülmények áldozata is lett ebben a döntőben. Több mint két hétig nem tudott ideális körülmények között edzeni az együttes, mert több játékos a juniorválogatottban szerepelt. Az egyik kulcsjátékos, Porubek Lilla fáradtan tért vissza a lengyelországi selejtezőről, Dékány Bernadett a hasfalsérülése után nehezen lendült újra játékba, Héger Zsuzsannának pedig kibicsaklott a bokája. Persze a városmajoriak helyzete sem volt könnyű, hiszen Mester Orsolya kiválása után megint újra kellett gondolni a csapatszerkezetet. Végül Tóth Gáborné nagyszerűen oldotta meg a feladatot, ahogyan a feladóátló posztján Kötél Dóra is.

A mérkőzés legjobbja
Ahogy a szezon jelentős részében, közte az egész rájátszásban, úgy ezen a meccsen is remekül játszott Kovács Tímea. A BSE centere támadásban és blokkban is kimagasló teljesítményt nyújtott, tudatos, letisztult játékával ő volt a mérkőzés legjobbja! A hátsóalakzat nyitásfogadási bizonytalanságai ellenére ismét remekelt a BSE liberója, Tóth Andrea. Az elsőszámú ütőjátékosnak, Sándor Renátának eleinte jól ment a játék, de a harmadik szettben hullámvölgybe került, le is kellett cserélni. A kulcsjátékos klasszisát mutatja, hogy a rendkívül szoros negyedik szettben újra parádézott. Pék-Tormási Orsolya és Tóth Gáborné egyaránt nagyon hasznosan játszott.
A Vasas liberója, Vatai Gabriella ismét pontosan, figyelmesen, hasznosan röplabdázott, tartást adott együttesének. Támadásban Dékány Bernadett villogott, és a center, Héger Zsuzsanna is hatékonyan teljesített.

Extraliga, nők, döntő, 3. mérkőzés

BSE-FCSM-Vasas Duna Autó Óbuda 3:1 (20, 18, -17, 23)
Városmajor, 400 néző. Játékvezetők: Mocsnik, Donkó
BSE: Kötél Zs. 1, Pék-Tormási 9, Sándor R. 24, Tóthné 13, Kötél D. 8, Kovács T. 11. Csere: Tóth A. (liberó), Gudmann 1, Gregori. Edző: Nyári Sándor
Vasas: Milovits 7, Héger 9, Dékány 19, Porubek 15, Takács Zs. 10, Szombathelyi Sz. 1. Csere: Vatai (liberó), Lutter L. 1, Lombos, Soós I., Lévai. Edző: Jókay Zoltán

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 8:6, 13:8, 16:15, 20:17, 21:20. 2. játszma: 6:1, 8:8, 11:8, 13:12, 21:12, 23:18. 3. játszma: 4:7, 6:10, 11:11, 11:15, 15:21, 17:23. 4. játszma: 5:7, 8:11, 15:15, 19:17, 19:20, 21:21, 23:21

Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3:0, a BSE javára.

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Nyári Sándor: - Következetes szakosztályvezetés, sikerorientált, tehetséges játékosok, lelkes, megszállott edző. Ennyi a BSE sikerének titka, ha ez egyáltalán titok...
Jókay Zoltán: - A BSE megérdemelten lett bajnok. Ma megmutattuk, hogy mit tudunk valójában. Hogy miért sikerült a döntősorozatban végig ilyen jól játszanunk, az hosszabb történet..

forrás: Hunvolley
2010. április 25 vasárnap - 10:41:00-kor

Péneken az önbecsülésünk a tét!

Megviselte a kedd esti mérkőzés Jókay Zoltánt. Nem csoda, hogy a Vasas Duna Autó Óbuda vezetőedzője csalódott, hiszen együttese a vártnál sokkal gyengébben játszott, és a női Extraliga döntőjének második meccsén simán kikapott hazai pályán a címvédő BSE-FCSM csapatától. A találkozó képgalériája ide kattintva megtekinthető! A találkozó teljes felvétele a Népmédia jóvoltából ide kattintva megtekinthető!

"A röplabda arról szól, hogy a feladónak illik részt vennie a támadásokban - mondta Jókay Zoltán, a Vasas vezetőedzője. - Irányító nélkül nem lehet játszani ezt a játékot, és nem lehet gyáván sem, hiszen a gyávaság magában hordozza a kiismerhetőséget. Az öltözőben mindenki tudja a feladatát, pszichológus is a segíti a felkészülést, így nem igazán értem, hogy a pályára lépéskor mi történik. Ezt nem lehet egyszerűen azzal megmagyarázni, hogy fiatalok vagyunk. Elmondtam már korábban is, a felelősséget el kell bírnia egy sportembernek, hiszen ennek hiányában kiélezett szituációk után sohasem fog a győztes oldalon állni. Kellene az egészséges vagányság, hogy mutassuk meg magunkat, játsszunk görcsök nélkül, felszabadultan. Ez abszolút hiányzott és nem tudom miért. Ha most egyenként megkérdeznénk a játékosokat, mindenki egészen pontosan elmondaná, miként kellett volna támadni, hogyan kellett volna blokkolni, hova kellett volna helyezkedni. A pályán viszont semmi sem zajlott eszerint, és ez egyformán jellemző volt - az egyébként már rengeteg meccset lejátszott - tizenévesre, és a még több rutinnal rendelkező, kissé idősebbekre is. Ki lehet kapni a BSE-től, mert nagyon jó csapat, de nem így, ahogyan ez ma történt. Pénteken az önbecsülésünkért játszunk."

forrás: Hunvolley
2010. április 21 csütörtök - 11:28:00-kor

ANNO 2005: a sportpszichológia csodája!

Már régóta foglalkoztatott a pszichológia jótékony hatása az életvezetésre vonatkozóan, amikor 2004-ben volt szerencsém közelebbről is megismerkedni vele. Tizennyolc éve röplabdázom, nyolc éve profi szinten, most kezdtem meg az ötödik szezonomat külföldön.

Az ember folyamatosan felfelé törekszik, újabb és újabb célokat kitűzve maga elé az élet szamárlétráján. Nekem megadatott az a kiváltság, hogy ebben a folyamatban segítségemül szegődött egy sportpszichológus!

A Vasas női röplabda szakosztályához került 2004-ben Tóvári Zsuzsanna, akinek rengeteget köszönhetek abban, hogy eljutottam odáig, ahol most tartok. Amikor értesült róla a csapat, hogy sportpszichológus készül foglalkozni velünk heti egyszer, meglepődve, várakozással álltunk a hírhez. Magyarországon sajnos nem jellemző, még az élvonalban sem, hogy gondot fordítanak a sportolók pszichés edzésére, ami véleményem szerint legalább annyira fontos a siker elérésében, mint a fizikai felkészültség. A csoportos foglalkozások mellett lehetőségem nyílt egyéni terápiára is, ami nagyban hozzájárult a később elért eredményekhez. Olyan gátakat sikerült feloldani bennem ennek segítségével, amelyek korábban megakadályoztak a siker és a kiegyensúlyozott teljesítmény nyújtásához szükséges egyensúly létesítésében.

Csapatsportról lévén szó, természetesen nem elegendő egy-két ember egyensúlya. Ebben játszottak nagy szerepet a csoportterápiák, amelyek az egész szezon alatt, heti rendszerességgel folytak. Itt nyílt lehetőség a csapaton belüli konfliktusok, illetve az edzővel adódó nézeteltérések kezelésére, ami szintén elengedhetetlen feltétele volt a bajnoki cím és a Magyar Kupa elhódításának.

A bajnoki aranyérem sorsa az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharcban dőlt el. Az első kettőt elveszítettük. Háromnaponta játszottunk, egyszer idegenben, egyszer hazai pályán, tehát nem sok lehetőség volt taktikai változtatásokra. A második vereséget idegenben, Nyíregyházán szenvedtük el, és én az egész utat végigsírtam hazafelé tehetetlen elkeseredésemben. Utólag bevallom őszintén, hogy annyira távolinak éreztem a siker leghalványabb reményét is, hogy szinte teljesen feladtam. Másnap a csoportterápián, viszont lépésről lépésre csoda történt! Kiderült, hogy mindenki hasonló érzésektől volt terhelt, mint én. Vert sereg voltunk, kivétel nélkül minden játékos és az edzők. Mégis sikerült újra életet és lelkesedést varázsolni a csapatba, és elhitetni velünk, hogy igenis küzdeni kell! Ebben a helyzetben irreálisnak tűnő lelkesedéssel meneteltünk tovább, és végül megnyertük zsinórban egymás után a bajnoki címhez szükséges három mérkőzést!

A mai napig meggyőződésem, hogy esélyünk sem lett volna e nélkül felállni és továbbmenni! Nagyra értékelem és hálás vagyok, amiért részese lehettem ennek az élménynek, illetve a folyamatnak, ami új kapukat nyitott meg előttem mind magánélet, mind, pedig karrier terén.

forrás: Hunvolley
2010. április 21 csütörtök - 11:28:00-kor

Egy meccsre a címvédéstől a BSE !

A vártnál sokkal könnyebben győzött a BSE-FCSM a Vasas Duna Autó Óbuda otthonában a női Extraliga döntőjének második mérkőzésén. A városmajoriak összeszedett, tudatos, elszánt játékával nem tudtak mit kezdeni a hazaiak. A találkozó teljes felvétele a Népmédia jóvoltából ide kattintva megtekinthető!

Örökrangadóhoz méltó színvonalon és remek hangulatban kezdődött a finálé második meccse. Szoros volt az állás az első szett elején (4:4), semmi nem utalt a sima folytatásra. Aztán a Vasas-játékosok elkezdtek rontani, és az első technikai szünetben már három ponttal vezetett a BSE (5:8). A címvédő rendkívül összeszedetten, tudatosan röplabdázott, Sándor Renáta megint sokat vállalt, Tóth Andrea parádésan mezőnyözött, a két center pedig támadásban és blokkban is hatékony volt (7:14). A játszma közepén néhány jó megoldásnak köszönhetően felzárkózott a Vasas (11:15), de a vendégek nem engedték ennél közelebb riválisukat. Az óbudaiak több technikai hibát (hálóérintés, rossz labdakezelés) is elkövettek, ezzel ajándékpontokhoz juttatták a BSE-t, amely kiválóan élt minden lehetőséggel (16:20). Bár az első meccsen rendkívül hasznosan és eredményesen röplabdázó Tóth Gábornéra és Kötél Dórára ezúttal sokkal jobban figyeltek a hazaiak, a két center, valamint Sándor Renáta magabiztos támadásaival simán nyerte az első periódust a BSE (18:25, 0:1).

A kedvenceiket szüntelenül szurkoló Vasas-drukkerek ekkor még nem gondolták, hogy ez lesz a legszorosabb játszma a találkozón. Pláne akkor volt okuk reménykedni, amikor a hazai együttes a második játékrészben összeszedett, tudatos, taktikus játékkal, jó összpontosítással ellépett ellenfelétől (10:7). Kisvártatva Tóth Gáborné került a nyitóhelyre, aki remek szerváival megfordította az állást. A BSE 7:0-s sorozata után (10:14) a Vasasnak ebben a játszmában szinte momentuma sem volt már. Fokozatosan, szinte tetszés növelte előnyét a címvédő, amely igazi örömjátékot produkált. A Vasas ütőjátékosai közül Porubek Lillának és Dékány Bernadettnek már az első meccsen sem ment igazán, most ráadásul Takács Zsófia sem tudott segíteni csapatán. A centerek használhatatlan labdákat kaptak, hiába próbálkozott cserékkel és időkérésekkel Jókay Zoltán, a BSE jelentős fölényét hűen tükrözte az eredmény (15:25, 0:2).

A harmadik szett leginkább az első játékrészre hasonlított, azzal a különbséggel, hogy a BSE ezúttal nem torpant meg a szakasz közepén. Elsöprő lendülettel haladtak, meneteltek a végső siker felé a vendégek. Összeszedett mezőnymunkával, remek blokkokkal és Sándor Renáta hatékony támadásaival újra elhúztak, és ezt a szettet is nagy különbséggel nyerték (16:25, 0:3).

A Vasas mélyen valós tudása alatt teljesített, a címvédő BSE pedig remekül használta ki ellenfele gyenge formáját. A városmajoriak pénteken megvédhetik címüket, a Vasas viszont 2:0-s összesített hátrányban felszabadultan röplabdázhat.

A mérkőzés legjobbja
Ezen az estén nem akadt gyenge, de talán még átlagos teljesítmény sem a BSE együttesében. Az első meccsen rendkívül hasznosan és eredményesen játszó Tóth Gábornét és Kötél Dórát eleinte szépen megfogta a Vasas, de Tóthné például a második szettben bemutatott remek nyitássorozatával, Kötél pedig a harmadik felvonásban szerzett szemtelen, rafinált, technikás pontjaival nyújtott emlékezeteset. Kötél Zsanett ismét jól irányította csapatát, a két center (Kovács Tímea és Pék-Tormási Orsolya) pedig támadásban és blokkban is remekelt. Sándor Renáta csodálatosan játszott, jó hatékonysággal bombázta a Vasas térfelét. Elsöprő lendülete és lelkesedése megint kiváló játékkal párosult, ő volt a mezőny legeredményesebbje. A mérkőzés legjobbja ezúttal a BSE legendája, Tóth Andrea volt. A liberójátékos - aki tagja volt a városmajoriak 2004-es, 2006-os és 2009-es bajnokcsapatának is - elképesztő mentésekkel, jó mezőnymunkával és stabil nyitásfogadással megalapozta a címvédő sima sikerét.
Az egyoldalú meccsre jellemző, hogy Vasas együtteséből ezúttal csak Porubek Lilla dicsérhető, ő volt csapata legeredményesebbje.

Extraliga, nők, döntő, 2. mérkőzés

Vasas Duna Autó Óbuda-BSE-FCSM 0:3 (-18, -15, -16)
Folyondár utca, 500 néző. Játékvezetők: Mezőffy, Éva T.
Vasas: Milovits 2, Dékány 9, Szombathelyi Sz., Takács Zs. 7, Porubek 12, Héger 5. Csere: Vatai (liberó), Lutter L., Soós I., Lévai. Edző: Jókay Zoltán
BSE: Kötél Zs. 2, Sándor R. 21, Pék-Tormási 9, Kötél D. 4, Kovács T. 9, Tóthné 5. Csere: Tóth A. 1 (liberó). Edző: Nyári Sándor

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 5:8, 7:14, 11:15, 16:20, 18:23. 2. játszma: 8:6, 10:7, 10:14, 12:19, 13:23. 3. játszma: 5:8, 7:14, 10:18, 14:23

Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2:0, a BSE javára

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Jókay Zoltán: - Irányító nélkül, beszűkült, gyáva tudattal nem lehet ezt a játékot sem játszani.

Nyári Sándor: - Minden edző álma, hogy a kezdőcsapat minden tagja átlagon felüli teljesítményt nyújtson. Ez szökőévenként egyszer bekövetkezik, nekünk ma sikerült! Elismerésem játékosaimnak, csodálatos taktikai fegyelemről tettek tanúbizonyságot. Nagyon várjuk a pénteki mérkőzést!

forrás: Hunvolley
2010. április 21 csütörtök - 11:28:00-kor

Megvédte pályaelőnyét a BSE!

A BSE-FCSM hazai pályán 3:1-re nyert a Vasas Duna Autó Óbuda ellen a női Extraliga döntőjének első mérkőzésén. A találkozót a jobb egyéni teljesítmények és a hatékonyabb szervák döntötték el a címvédő javára. A meccs teljes felvételét a Népmédia jóvoltából megnézhetik ide kattintva!

Szinte teljesen megtelt a városmajori röplabdacsarnok a döntő első mérkőzésére. A terem adottságait és befogadóképességét tekintve ez persze nem jelent őrületes tömeget, mégis jó volt látni, hogy körülbelül négyszáz ember zsúfolódott össze az örökrangadóra. Köztük voltak sportágunk legendás alakjai is: Kasziba István, Buzek László és Tatár Mihály is kíváncsi volt a fináléra. A Vasas-szurkolók is jelentős létszámban képviseltették magukat. A csarnokban már alapvetően nagyon meleg, fülledt, párás volt a levegő, ez a nagy tömeg miatt a negyedik szett végére szinte elviselhetetlenné vált.

Sándor Renáta duplázott az első szett elején, Kovács Tímea blokkolt, így gyorsan ellépett a házigazda BSE (3:0), de a remek kezdést nem követte hasonlóan jó folytatás, Porubek Lilla ütéseit követően kisvártatva már a Vasas vezetett (3:4). Az óbudaiak támadási hibáira a városmajori együttes pontos, higgadt játékkal reagált, így hamarosan megint ellépett néhány ponttal (10:5). A Gödöllő elleni elődöntő harmadik mérkőzésén sárga-piroslapos kizárásban részesülő, ezért a döntő első meccsén eltiltását töltő Jókay Zoltánt helyettesítő Kőnig Gábor időt kért. A Vasas rossz sorozatát Milovits Júlia sánca zárta le. Átlendült a holtponton a látogató, amely a folytatásban egy szempillantás alatt átvette a kezdeményezést, és jobb, hatékonyabb támadásokkal, remek mezőnyvédekezéssel felzárkózott.

A csapatkapitány, Takács Zsófia blokkolta Sándor Renáta ütését, ezzel egyenlített a Vasas (13:13), amely Porubek Lilla újabb sikeres támadása után már vezetett is (13:14). Megtorpant a BSE, amely ebben a periódusban pontatlanul fogadta riválisa remek szerváit (15:18). Hamarosan fordult a kocka, a városmajoriak nyitásai okoztak komoly gondot a túloldalon. Fordított a címvédő (20:19), Kőnig edző megint időt kért. Húsz pont fölött nagyon sokat hibázott a BSE, a Vasas fiataljai ezt kihasználták, és figyelmes, pontos, bátor játékkal újra előnyben kerültek, és amikor Porubek Lilla blokkolta a csereként beálló Gregori Martina próbálkozását, az óbudaiak megnyerték az első szettet (22:25, 0:1).

Nem változott jelentősen a játék képe a második szett elején sem. A Vasas erőteljes, a BSE inkább technikás megoldásokkal szerezte pontjait (8:7). Az első technikai szünet után a hazaiak jó nyitásokkal és sáncokkal elléptek három ponttal, s ezt a második kötelező pihenőig tartani is tudták (16:13). A csapatkapitány, Gudmann Csilla helyett ekkor már Kötél Zsanett játszott a címvédő együttesben feladóposzton. Jót tett a váltás a házigazdának, ugyanis egyre több lehetőséget kaptak a centerek, így a Vasas védekezőinek figyelme is jobban megoszlott. Bokasérülése miatt egyébként hiányzott az óbudaiak egyik középjátékosa, Héger Zsuzsanna, őt Lombos Lívia helyettesítette a kezdőcsapatban. Hatékonyabban, eredményesebben támadott és védekezett a BSE, a vendégek elkövetek néhány hibát mezőnyben, Kőnig Gábor időt kért (18:13).

A Vasas játékosai első periódusban néhányszor nagyon taktikusan elbizonytalanították a városmajoriak elsőszámú ütőjátékosát, Sándor Renátát, aki a második részben már alig rontott. Tóth Gáborné remek nyitássorozatával eldöntötte a szett sorsát a BSE (22:13). A legvégén Kőnig Gábor is változtatott feladóposzton: Milovits Júlia helyett Lutter Lizát küldte pályára. Letisztult, sallangmentes játékkal tudott faragni hátrányán az óbudai csapat, de ez a lényegen már nem változtatott, összesítésben egyenlített a BSE (25:17, 1:1).

Nagy küzdelem jellemezte a harmadik periódus elejét. Felváltva születtek a pontok, sok jó megoldásnak tapsolhatott a népes közönség (4:3). Kötél Dóra remek szerváival ellépett a házigazda (10:6). A Vasas kulcsjátékosai közül Porubek Lilla és Dékány Bernadett sem hozta a tőle elvárt hatékony támadójátékot. A hazaiak jó szerváikkal irányították a játékot, a második technikai szünetben már hét ponttal vezettek (16:9). Hamarosan ismét látótávolságba került a Vasas, így Nyári Sándor időt kért (16:12). Együttese a továbbiakban megint szigorított védekezésén, és ötletes, pontos támadójátékkal őrizte vezetését (21:15). Hosszú, izgalmas, látványos labdamenet után már Kőnig Gábornak kellett időt kérnie, de a hajrában már nem tudott közelíteni ellenfeléhez a Vasas, amely így összesítésben hátrányba került (25:19, 2:1).

Nyugodt ütésváltásokkal csordogált a játék a negyedik szett elején (4:4). A BSE jó blokkjai és mezőnymegoldásai kisvártatva vezetést eredményeztek (8:4). Hamarosan megint feladót cserélt a Vasas (10:5), de a játék képén ez sem változtatott. Jött az időkérés (13:5), ám az összeszedetten, tudatosan, taktikusan röplabdázó BSE lendületét már nem lehetett megtörni. Dékány Bernadett helyére Soós Ivett érkezett, a korábban remekül teljesítő Takács Zsófia támadójátéka is némileg visszaesett, sokat rontott a Vasas, így a címvédő ezt a felvonást jelentős különbséggel megnyerte (25:13), és hazai pályán előnyt szerzett az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharcban (3:1).

A mérkőzés legjobbja
A BSE játéka látványosan megváltozott, javult a cserefeladó, Kötél Zsanett pályára lépésével. Remekül irányította együttesét, gyenge nyitásfogadások után is pontos labdákat adott társainak, aktivizálta a centereket, egyértelműen ő volt a mérkőzés legjobbja. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott a BSE liberója, Tóth Andrea is, aki ezúttal a legszebb napjait idézte. Remek reflexeinek köszönhetően néha a fizika törvényeit meghazudtoló mentéseket mutatott be, a pálya minden pontjára odaért, rendkívül pontosan játszott. Nagyon hasznos tagja volt együttesének Kötél Dóra és Tóth Gáborné is, mindketten fontos szerepet játszottak a sikerben hatékony játékukkal, jó megoldásaikkal. A centerek (Kovács Tímea, Pék-Tormási Orsolya) fokozatosan egyre több lehetőséget kaptak, éltek is vele. Az egyik oldalon Sándor Renátára, a másikon pedig Takács Zsófiára igaz, hogy nagyon sokat vállaltak, és ahogy ez ilyenkor lenni szokott, hibáztak is néhányat, de összességében mindkét ütőjátékos pozitív mutatókkal zárt, dicséret illeti őket is jó teljesítményükért.

Extraliga, nők, döntő, 1. mérkőzés

BSE-FCSM-Vasas Duna Autó Óbuda 3:1 (-22, 17, 19, 13)
Városmajor, 400 néző. Játékvezetők: ifj. Szabó P., Adler
BSE: Gudmann, Pék-Tormási 12, Sándor R. 20, Tóthné 9, Kötél D. 12, Kovács T. 9. Csere: Tóth A. (liberó), Kötél Zs. 6, Gregori. Edző: Nyári Sándor
Vasas: Milovits 4, Szombathelyi Sz. 8, Porubek 12, Dékány 9, Takács Zs. 20, Lombos 1. Csere: Lutter L., Soós I. 2, Lévai. Edző: Kőnig Gábor

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 3:0, 3:4, 11:5, 13:15, 20:19, 21:23. 2. játszma: 10:7, 13:10, 18:13, 23:14. 3. játszma: 10:6, 14:8, 18:14, 22:17. 4. játszma: 8:4, 13:5, 17:9, 20:10, 23:12

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Nyári Sándor: - Az első játszmában rangadtunk és izzadtunk, a folytatásban nagyon egységes csapat voltunk. Tiszteljük ellenfelünket, így a keddi meccsre is nagyon készülünk.
Kőnig Gábor: - Egy szettig működött a játékunk, de amint nem tartottuk be a taktikai utasításokat, egyből jöttek a rossz megoldások, a butaságok, az ütőktől és a feladóktól egyaránt. Remélem, kedden ennél jobban játszunk majd!

Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1:0, a BSE javára

2010. április 16 péntek - 16:14:00-kor

Kezdődik a bajnoki döntő!

Eljött hát az idő. Eljött az a nap, amire augusztus eleje óta készülünk, várunk. Sok nagy csatát vívtunk meg azért, hogy ide eljussunk. Erre készültünk és most itt van előttünk. Ki gondolt erre szeptemberben, amikor elkezdődött a bajnokság? A lányok azonban bizonyítottak és eljutottak oda, ahova csak a legjobbak juthatnak. Alig több, mint 24 óra, és kezdődik a bajnoki döntő. Alig több, mint 24 óra, és elindulhatunk az álmok útján, hogy aztán eljuthassunk oda, ahova utoljára 2008-ban sikerült. Honlapunk ezúttal beharangozójában közvetlenül a főszereplőket szólaltatja meg:

"Több problémával küszködtünk és küszködünk jelenleg is. Az egyik ilyen a versenykiírás, ami számunkra nagyon kedvezőtlen a másik pedig, hogy a junior válogatott Európa Bajnoki-selejtezője miatt nem igazán tudott együtt dolgozni a csapat." Mondta honlapunknak Jókay Zoltán. "Két hétig nem volt itthon hat játékos" - folytatta a tréner - "így az itthon maradottak nem tudtak úgy készülni, ahogy egy bajnoki döntő megkívánná. Haza jövetel után teljesen más hangulatban van a két társaság, másképpen van felpörögve, most a legnagyobb feladat, hogy őket egy szintre hozzuk, ráhangoljuk őket a fináléra. Sajnos vannak sérültek is, de tudom, hogy kemény lányokról van szó, így biztos vagyok benne, hogy vállalni tudja mindenki a játékot. Tovább nehezíti a dolgot, hogy az első mérkőzésen nem ülhetek le a kispadra eltiltás miatt, így Kőnig Gábornak kell majd irányítania a csapatot. Megbeszéltünk vele mindent, de még a mai napon is leülünk egymással újra átbeszélni a dolgokat, úgy gondolom, hogy meg tudja majd oldani a ráháruló feladatot és tudom azt is, hogy a lányok is segítik majd a munkáját. A csapatomnak tudnia kell, hogy maximálisan BÜSZKE vagyok rájuk! Teljes mértékben teljesítették a tőlük elvártakat. Rengeteget fejlődtünk reméljük, hogy ennek a hatása látszani is fog a bajnoki finálé alatt. Mindenképpen nyerni szeretnék és ezt sugallom a lányok felé is, de tudom és tudjuk, hogy ez csak akkor sikerülhet, ha fejben teljesen oda tudunk koncentrálni, valamint, hogy a megbeszélt taktikai utasításokat maradéktalanul betartjuk. Szeretnénk meglepetést okozni!"

Jókay Zoltán érthető módon nyerni szeretne, ám az első összecsapáson a másodedző, Kőnig Gáboron lesz a feladat, hogy irányítsa szeretett csapatunkat:

"Nagyon izgulok két dolog miatt is. Az egyik, hogy még is csak egy bajnoki döntő előtt állunk, a másik pedig, hogy az első meccsen nekem kell irányítani a csapatot. Ilyen feladatom még nem volt. Jókay Zolival megbeszéltünk mindent és még ma is leülünk egymással, hogy biztosak lehessünk a dolgunkban. Nem volt ideális a felkészülésünk, érdemi munkát azokkal tudtunk csak végezni, akik itthon voltak, de úgy gondolom, hogy ezen nem fog múlni semmi. Kielemeztük ellenfelünket döntő lesz, hogy a meccs közben ezt mennyire tudjuk majd alkalmazni. Őszintén remélem, hogy bár a BSE-pályán lesz az első mérkőzés, szurkolóink hazai pályát teremtenek majd nekünk. Nagy segítség az a lányoknak, hogy tudják, hogy ők mindig mögöttük állnak és, hogy nekik van Magyarországon a legjobb szurkolótábora. Ha valami, akkor ez befolyásolhatja a teljesítményüket."

A két edző tehát a felkészülési nehézségekre panaszkodott, ám csapatunk liberója, Vatai Gabriella, aki 2005-ben és 2008-ban is a bajnok együttes tagja volt másképpen vélekedik:

"Bár hat játékos hiányzott a junior válogatott programja miatt, én még is úgy gondolom, hogy az itthon maradtak maximálisan ki tudták használni az edzéseket. Sokkal több egyéni foglalkozás volt, többször tudtunk labdába érni. Ezen felül előnyt kovácsolhatunk abból is, hogy a válogatott egy hihetetlen sikert ért el, ami plusz motivációt ad majd lányoknak. Ez biztos, hogy bennünk lesz a döntőben is és önbizalommal telve fognak játszani. Természetesen minden meccs más és más, így ez a bajnoki döntőre is igaz. Az eddigiekkel szemben a legnagyobb különbség az, hogy 2005-ben és 2008-ban is volt döntőbéli rutinja a csapatnak. Talán most ez a legnagyobb hátrányunk, hogy rajtam, valamint a Takács Zsófin kívül még nem játszottak a lányok bajnoki finálét. Próbálom segíteni a csapatott azzal, hogy mondom nekik, hogy rajtunk nincs teher a finálé során. Azért kell röplabdáznunk, mert szeretünk és nem azért mert kötelező győznünk. Természetesen nyerni szeretnénk és meglepetést akarunk okozni és ezért mindent el is fogunk követni."

Bajnoki Döntő Első mérkőzés
2010. április 17, 17:00, Szamos utca
BSE-FCSM - Vasas Duna Autó Óbuda

Vezeti: Szabó P., Adler

2010. április 16 péntek - 16:14:00-kor

KIJUTOTTAK A JUNIOR LÁNYOK AZ EB-RE!

A magyar női junior-válogatott kijutott a szeptemberi, szerbiai Európa-bajnokságra, miután a lengyelországi Krosnóban rendezett selejtezőtorna utolsó meccsén a csehek 3:1-re nyertek a házigazda lengyelek ellen, és a mieink a tabella élén végeztek! Szívből gratulálunk az újabb fantasztikus sikerhez! Fotógaléria ide kattintva megtekinthető!

krosno4

Az Európa-bajnoki döntőbe jutott magyar válogatott
Tálas Zsuzsanna, Vacsi Evelin, Dzunic Anna, Papp Dóra (MÁV Előre SC), Miklai Zsanett (Euroaszfalt-NRK-Nyíregyháza), Lévai Vivien, Porubek Lilla, Horváth Gabriella, Soós Ivett, Lutter Liza (Vasas Duna Autó Óbuda), Pallag Ágnes, Molcsányi Rita (Békéscsabai RSE). Szövetségi kapitány: Szabados István. Edző: Horváth András. Statisztikus: Foki Róbert. Csapatvezető: Sándor Péter. Gyúró: Székely Zoltán

Junior Európa-bajnoki selejtező, nők, D-csoport, Krosno (Lengyelország)

Április 7. szerda
Ausztria-Litvánia 3:1 (22, -18, 20, 18)
Izrael-Csehország 0:3 (-17, -26, -17)
Lengyelország-Magyarország 3:2 (-18, 21, -21, 21, 7)
Április 8. csütörtök
Csehország-Ausztria 3:0 (24, 16, 11)
Magyarország-Litvánia 3:0 (9, 18, 16)
Lengyelország-Izrael 3:0 (22, 17, 19)
Április 9. péntek
Litvánia-Csehország 0:3 (-18, -7, -10)
Izrael-Magyarország 0:3 (-22, -17, -17)
Ausztria-Lengyelország 1:3 (-23, -13, 16, -19)
Április 10. szombat
Magyarország-Csehország 3:1 (23, 16, -15, 11)
Izrael-Ausztria 0:3 (-21, -21, -17)
Lengyelország-Litvánia 3:0 (13, 23, 22)
Április 11. vasárnap
Ausztria-Magyarország 0:3 (-20, -17, -10)
Izrael-Litvánia 3:2 (19, -21, 23, -23, 9)
Csehország-Lengyelország 3:1 (22, 22, -20, 21)

A csoport végeredménye
1. MAGYARORSZÁG 9 pont (14:4)

2. Csehország 9 pont (13:4)
3. Lengyelország 9 pont (13:6)
4. Ausztria 7 pont
5. Izrael 6 pont
6. Litvánia 5 pont

A-csoport, Saint-Dié-des-Vosges (Franciaország)
1. Szlovénia 10 pont
2. Fehéroroszország 9 pont
3. Ukrajna 8 pont
4. Franciaország 7 pont
5. Románia 6 pont
6. Azerbajdzsán 5 pont

B-csoport, Nyitra (Szlovákia)
1. Belgium 10 pont
2. Szlovákia 9 pont
3. Finnország 8 pont
4. Görögország 7 pont
5. Horvátország 6 pont
6. Montenegró 5 pont

C-csoport, Bázel (Svájc)
1. Németország 9 pont (14:3)
2. Hollandia 9 pont (13:5)
3. Svájc 9 pont (12:8)
4. Spanyolország 7 pont
5. Bulgária 6 pont
6. Portugália 5 pont

Pótselejtező
E-csoport:
Fehéroroszország (A2), Hollandia (C2), Finnország (B3), Lengyelország (D3)
F-csoport: Szlovákia (B2), Csehország (D2), Ukrajna (A3), Svájc (C3)

Az Európa-bajnokság résztvevői: Szerbia (rendező), Olaszország (címvédő), Oroszország (legutóbb 2.), Törökország (legutóbb 3.), Magyarország, Németország, Belgium, Szlovénia + 4 csapat a júliusi pótselejtezőből

Az Európai Röplabda Szövetség illetékesei február végén jelentették be, hogy a szerbiai (Nis, Zrenjanin) női junior Európa-bajnokság időpontját módosították! Az eredeti időpont: szeptember 10-19. Az új időpont: szeptember 3-12. A változtatásra a zsúfolt nemzetközi versenynaptár miatt volt szükség.

Nis
Dél-Morava közigazgatási és kulturális központja. A városban van egyetem, akadémia és színház. Jelentős ipari központ és közlekedési csomópont. Az egyik legfontosabb kereszteződés Belgrád és Szófia között, Belgrádból autópályán érhető el. A városból egészen Isztambulig és onnan Kis-Ázsiáig el lehet jutni.

Zrenjanin (Nagybecskerek)
A Béga folyó partján fekvő város a Vajdaság közép-bánsági körzetének székhelye. 2002-ben 80 ezer lakosa volt, így a Vajdaság - Újvidék és Szabadka után - harmadik legnagyobb városa, s a legnagyobb város a Bánság szerbiai részén. Régen Torontál vármegye székhelye volt. Békéscsaba testvérvárosa!

szerbia

 

2010. április 08 csütörtök - 11:25:00-kor

"A Vasas büszke a lányokra!"

Elérkezett a bajnokság legfontosabb szakasza. Ki gondolt erre szeptemberben, hogy két döntőt fog játszani ez a fiatal csapat? Már pedig a Magyar Kupa fináléja után, a bajnoki döntőbe is bejutottak a lányok, ezzel alaposan túlteljesítve a szakvezetés által meghatározott célt. Ennek apropóján beszélgettünk szakosztályelnökünkkel, Fördős Laci bácsival!

- Először is köszönöm szépen, hogy szakított ránk időt. Hogyan értékelné az eddigi szereplésünket a szezonban?
- Amikor nyáron profi csapatról amatőrré váltunk azt határoztuk meg célnak, hogy jó lenne a bajnokságban négy közé jutni. Ezt az elvárást a "gyerekek" már alaposan túltejesítették. Pedig nincsenek könnyű helyzetben a lányok, hiszen napi egy edzés mellett, folyamatosan tanulniuk kell, iskolába járnak, érettségire készülnek és ez nagyon nehezen összeegyeztethető. A lányok többségének semmi szabadideje nincsen, illetve amikor lenne, mivel válogatott kerettagok, akkor ott vannak és készülnek teljes gőzzel. Jövőre a legnagyobb problémát az jelenti majd, hogy a 12 fős keretből négyen fognak érettségizni, így még nehezebb lesz koncentrálniuk. Ha ezeket mind figyelembe vesszük ki gondolta volna, hogy két döntőt is játszani fogunk? Megemelem a kalapom a lányok és a szakvezetés előtt is! A csapat átlagéletkora tizenhét év! Ilyen fiatalon ekkora eredményt elérni nem bizonyít mást, mint hogy jól csinálják a dolgukat és tudniuk kell a lányoknak, hogy a Vasas büszke rájuk!

- És most jön még csak a java, hiszen nemsokára kezdődik a finálé! Mit vár a BSE elleni döntőtől?
- Milyen sportvezető lennék, ha azt mondanám, hogy a két ezüstérem csodálatos eredmény és ez nekünk elég is. Bajnoki aranyat nyerni óriási dolog és valljuk meg, a Vasas Sport Clubra is ráférne egy ragyogó eredmény. Az elvárás az már, hogy jó lenne megnyerni a bajnokságot, de ha nem sikerülne, akkor sincsen nagy baj, mert tudjuk, hogy ez a csapat mindent megtett azért, hogy jól szerepeljünk és egy olyan eredményt érjünk el, amire néhány hónapja még senki sem gondolt!

- A kupadöntőbe valamint a bajnoki döntőbe való bejutás már garantálja jövőre a nemzetközi szereplést. Mik a tervek? Elindul a csapat a nemzetközi porondon, vagy ismét "csak" a hazai bajnokság marad?
- Az eddig elért eredmények már garantálják annak a lehetőségét, hogy határon túl is kipróbáljuk magunkat. Egészen biztosan mondhatom, hogy el fogunk indulni! Sőt azt is kimerem mondani, hogy ha ezt a csapatot sikerül együtt tartani és egy picit első sorban HAZAI fiatal tehetségekkel megerősíteni, akkor még esélyünk is lehet egy szép eredmény elérésére ott is. Mi mindenképpen azon leszünk, hogy együtt tudjon maradni ez a rendkívül tehetséges társaság és további hozzájuk hasonló remek fiatal játékosokkal megerősödve egy igazán ütőképes együttest tudjunk összehozni. Jókay Zoltán személye a szakmai stábban erre garanciát jelent és rajtunk sem múlik majd semmi!

- Bár nem szeretek foglalkozni a politikával és szerintem nem is lenne helye a sportban, most még is beszélni kell róla. Mennyiben befolyásolják a hétvégi választások a szakosztály életét?
- Szerintem nem fogják befolyásolni, hiszen köztudott, hogy a FIDESZ vezetői szeretik a sportot és az biztos, hogy aki közülük a focit szereti elsősorban, nem fogja bántani a többi sportágat sem.  Az is az igazsághoz tartozik, hogy a röplabda, különösen a női röplabda, egy csodálatos sportág és mindenki örülhet, hogy ezt itt a Vasasban űzheti. Nem látok olyan problémát a választások után sem, ami úgy érintene minket, hogy tönkre megy a szakosztály. Ezt már sokszor elmondtam, de higgyék el tényleg így van. Ez itt egy nagy család, a szülők tudják, hogy nyugodt szívvel el lehet ide hozni gyermekeiket, mert megbízható, jó helyen vannak és ez ma számukra talán fontosabb is, mint az anyagiak. Nálunk ez a kettő pedig együtt van!

2010. április 08 csütörtök - 11:25:00-kor

Elkészült a bajnoki döntő menetrendje!

Elkészült a bajnoki döntő teljes menetrendje. Az április 17-én (szombaton) kezdődő finálé mérkőzéseit három naponta rendezik majd. A Városmajorban 17-órakor, a Folyondár utcában 19-órakor kezdődnek majd a találkozók. A döntő valamennyi találkozóját a Népmédia élőben közvetíti!

Április 17. szombat, 17.00: BSE-FCSM-Vasas Duna Autó Óbuda (internet: Népmédia, ÉLŐ)

Április 20. kedd, 19.00: Vasas Duna Autó Óbuda-BSE-FCSM (internet: Népmédia, ÉLŐ)

Április 23. péntek, 17.00: BSE-FCSM-Vasas Duna Autó Óbuda (internet: Népmédia, ÉLŐ)

Április 26. hétfő, 19.00: Vasas Duna Autó Óbuda-BSE-FCSM (ha szükséges; internet: Népmédia, ÉLŐ)

Április 29. csütörtök, 17.00: BSE-FCSM-Vasas Duna Autó Óbuda (ha szükséges; internet: Népmédia, ÉLŐ)

2010. április 06 kedd - 18:41:00-kor

Honlapunk minden látogatójának Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánunk!

 

2010. április 03 szombat - 09:17:00-kor

Egy meccsre tiltották el Jókay Zoltánt!

A Magyar Röplabda Szövetség Jogi- és Fegyelmi Bizottsága egy mérkőzéstől eltiltotta Jókay Zoltánt, a Vasas Duna Autó Óbuda női csapatának vezetőedzőjét, aki így a BSE-FCSM elleni bajnoki döntő április 17-én rendezendő első mérkőzésén mint edző nem vehet részt, a kispadon semmilyen minőségben nem szerepelhet. 

A fegyelmi tárgyalás alapjául az a cselekmény szolgált, hogy március 23-án, a Vasas-Gödöllő meccsen, az elődöntő harmadik találkozóján a fővárosi csapat edzője sárga-piroslapos kizárás szankcióban részesült. 

A határozat kihirdetését követően Jókay Zoltán kijelentette, hogy a meghozott határozatot tudomásul veszi, az ellen nem fellebbez, az ítélet tehát jogerős.

forrás: Hunvolley.hu
2010. április 01 csütörtök - 20:18:00-kor

Bajnoki döntőben a Vasas, a Kontakt rádió adása!

A március 25-ei adás vendége volt Takács Zsófia, Milovits Júlia és Kőnig Gábor. A téma pedig nem volt más, mint hogy döntőbe jutott csapatunk. Telefonon megszólalt továbbá Jókay Zoltán és Porubek Lilla is. A csütörtöki adás meghallgatásáért kattints a Röppálya logójára!


2010. március 24 szerda - 22:02:00-kor

Egy örök emlékkel lettünk gazagabbak!

Egy örök emlékkel gazdagodtak azok a szurkolók, akik kilátogattak az elődöntő harmadik mérkőzésére. Szavakkal talán nem is lehet leírni azt, ami kedd este zajlott a Folyondár utcában. Volt itt minden, küzdelem, reklamálás, sárga lap, sárga-piros lapos kizárás, de ami a legfontosabb egy fantasztikus VASAS GYŐZELEM!

Engedjék meg, hogy ezúttal ne egy szokványos beszámolót írjak. Erről a meccsről nem lehet mit írni, egy CSAPAT aratott egy fantasztikus győzelmet. Amikor 2:0-ra vezetett a Gödöllő bevallom őszintén nem tettem volna sok pénzt győzelmünkre és nem azért, mert a CSAPAT nem képes rá - ezt bizonyították az első mérkőzésen is -, hanem mert semmi nem utalt arra, hogy itt még feltámadhatunk. Az első szettben jól kezdtünk, de fordítani tudott a Gödöllő. A második játszma aztán végképp szorosan alakult, és amikor úgy nézett ki, hogy meg lehet az egyenlítés, akkor a játékvezetők gondoskodtak arról, hogy ne örülhessünk, ugyanis 20 pont feletti állásnál Németh Zsuzsánál nem fújtak le két beragadt labdát. De ha csak ez lett volna a legnagyobb hibájuk... Aztán már nagyon úgy látszott, hogy ennek a meccsnek vége, a külső befolyások végképp megpecsételik sorsunkat. El is léptek a harmadik szettben a vendéglányok, de a CSAPAT ekkor sem adta fel. Takács Zsófi parádésan játszott, a hátán vitte társait. Már elúszni látszott a meccs, amikor jött a fordulat és szépíteni tudtunk. A negyedik játszmát sajnos beárnyékolta, az imént néhányszor említett játékvezetői ámokfutás! Eddig is hibázott a bíró kettős, de ekkora már teljesen kicsúszott kezükből a találkozó, az ítéleteikkel folyamatosan minket sújtottak. Egészen abszurd szituáció volt, amikor Takács Zsófi szerva előtt jelezte Ujházi Mónikának, hogy bekötné a cipőjét, aki erre engedélyt adott, majd egyszer csak figyelmeztette csapatunk kapitányát játékkésleltetés miatt. Lelke rajta. Túl léptünk ezen is. Aztán feladó cserére készültünk, ám Milovits a saját tábláját vitte a pályaszélére Lutteré helyett. Valóban hibáztunk, sárga lapot kaptunk érte - kis túlzással az első jó ítéletük volt a sporiknak-. De ez sem zavarta meg a CSAPATOT, akik teljes odaadással, tiszta szívvel küzdöttek! A szett végére aztán összekapta magát a vendégcsapat, a mieinken pedig a fáradság látszott. 20:19-re vezettet a Gödöllő, amikor az egyik vendégjátékos, támadása utána kis híján leszakította kezével a hálót, ezt már Jókay Zoltán sem bírta, nála is elszakadt a cérna és megmutatta, hogy mi történt, majd felsétált önként a lelátóra. Kvázi kivonult a pályáról. Erre aztán sárga-piros lappal kizárta Ujházi. Fegyelmezetlenség lett volna? Vagy egy taktikus edzői húzás? Esetleg végső elkeseredés? Ki tudja! Egy biztos edzőnk húzása bevált, ez akkora lendületet adott a CSAPATNAK, hogy elfelejtettek mindent, ami ezelőtt történt. Takács Zsófi, Porubek Lilla, Milovits Juli, Héger Zsuzsi, Szombathelyi Szandi, Horváth Gabi, Vatai Gabesz a pályán, Lutter Liza, Soós Ivett, Borsos Lili és Lombos Livi a pálya szélén tette hozzá a magáét. Fergeteges hangulat, őrült hangzavar és egy CSAPAT hihetetlen feltámadása után következhetett a döntőjátszma. Itt már senki nem vehette el tőlünk a döntőbe jutást! Extázisban égett az összes játékos, és az összes néző! Eszméletlen hangulat volt! Egy örök élmény! Egy újabb hatalmas győzelem a CSAPATTÓL! Kit érdekelnek már a játékvezetői hibák? Kit érdekel az első két szett gyenge teljesítménye? Kit érdekel, hogy sárgát kaptunk? Kit érdekel, hogy kizárták Jókay Zolit? EGY VALAMI ÉRDEKEL MINDENKIT, MÉG PEDIG, HOGY GYŐZTÜNK!!! Aki ott volt a Folyondár utcába az talán megérti ezeket a sorokat, aki nem, az biztos, hogy egy örök élménnyel lett szegényebb! KÖSZÖNJÜK LÁNYOK!!!

A mérkőzés teljes felvétele ide kattintva érhető el!

VASAS DUNA AUTÓ ÓBUDA-TEVA-GÖDÖLLŐI RC 3:2 (-18, -24, 22, 24, 7)
Folyondár utca, 500 néző. V: Ujházi, Tillmann
VASAS: MILOVITS 5, PORUBEK 18, SZOMBATHELYI SZ. 8, TAKÁCS ZS. 32, SOÓS I. 3, HÉGER 7.
Cs: VATAI (liberó), HORVÁTH G. 5, LUTTER L., LÉVAI.
Edző: Jókay Zoltán

GÖDÖLLŐ: Borlai 6, Bajáriné 19, CSENGERI 14, Németh Zs. 5, KRIEGEL O. 15, Széles 8.
Cs: Deméné (liberó), Berze.
Edző: Deme Gábor

Kizárva (sárga-piros lap): Jókay Zoltán (negyedik szettől)

Az eredmény alakulása: 1. játszma: 7:8, 14:10, 16:12, 17:15. 2. játszma: 4:6, 5:8, 9:9, 14:10, 16:13, 18:16. 3. játszma: 3:6, 8:9, 11:13, 16:15, 22:18. 4. játszma:  4:8, 10:13, 15:16, 19:19, 23:22. 5. játszma: 5:2, 8:3, 12:5.

MESTERMÉRLEG

Kőnig Gábor: - Nem volt könnyű a helyzetem, remegett kezem-lábam. Szerencsére a lányok betartották az utasításokat és tudták mi a dolguk!

Jókay Zoltán: - A nívótlan meccsnél már csak a játékvezetés volt nívótlanabb. Nem érdemeltünk győzelmet, de a Gödöllő megadta az esélyt a fordításra. Éltünk vele.

Deme Gábor: - Sikerült megint 2:0-ról odaadni a meccset a Vasasnak, gratulálok nekik, megérdemelten jutottak tovább

Galéria ide kattintva érhető el!

fotó: vasassc.hu
2010. március 20 szombat - 12:05:00-kor

Egy meccsre vagyunk a döntőtől!

Megengedhetetlenül sokat hibázott a TEVA-Gödöllői RC hazai pályán, a Vasas Duna Autó Óbuda elleni női Extraliga-elődöntő második mérkőzésén, így 3:1-es vereséget szenvedett. A fővárosiak sem játszottak tökéletesen, de jól használták ki riválisuk rossz sorozatait, és újabb sikerüknek köszönhetően 2:0-ra vezetnek az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharcban.

A pénteki első találkozón 0:2-ről fordított és nyert a Vasas, amely ennek köszönhetően önbizalommal és magabiztossággal felvértezve érkezhetett Gödöllőre. Ez látszott az óbudaiakon a kezdést követően is, hiszen remekül rajtoltak, azonnal összeállt a támadójátékuk és a sáncuk. Igen ám, de hamarosan jött néhány ki nem kényszerített hiba, és a Bajáriné Pesti Anikó által vezérelt, rendkívül lelkes hazaiak előbb egyenlítettek (7:7), majd türelmes, taktikus röplabdával fordítottak (14:13). Mezőnyvédekezésben és blokkban feltűnően gyengélkedett ekkor a Gödöllő, aztán Széles Petra jóvoltából megtört a jég, a remek center sáncolt egyet, majd nyitott egy ászt, így hamarosan már három pont volt a különbség (20:17). A Vasas feladót cserélt, Milovits Júlia helyett Lutter Liza lépett pályára. A rövid játékmegszakítás után Széles nyitást rontott, Soós Ivett átpasszolt labdája leesett, Bajáriné pedig támadást hibázott, gyorsan egyenlített a Vasas (20:20). Következtek Borlai Luca és Bajáriné Pesti Anikó pillanatai. A gödöllői feladó előbb egy pontos ütéssel, majd egy ásznyitással segített együttesét, a csapatkapitány pedig támadásban kétszer is kiütötte a Vasas-blokkról a labdát. A szettet Héger Zsuzsanna hálóba továbbított próbálkozása zárta le, nyert a Gödöllő (25:20, 1:0).

Nem volt képes lendületben maradni a házigazda a második rész elején, az óbudaiak viszont összekapták magukat, és egy szempillantás alatt elléptek (3:8). Széles Petra két jó megoldása nyomán csökkent a különbség (6:10), de a Vasas ismét szigorított a védekezésén, ezzel megint zavarba hozható volt a Gödöllő, Deme Gábor edző időt kért (6:12). A szusszanásnyi szünet után a fővárosiak figyelmetlenségeit kihasználva zárkózott a házigazda (9:12), Porubek Lilla ráadásul a hálónál véletlenül belekönyökölt Héger Zsuzsanna arcába, ezért Jókay Zoltánnak is időt kellett kérnie, hogy rendezze a némileg összekuszálódott sorokat. Ez olyannyira jól sikerült, hogy a visszatérést követően megint ellépett együttese (10:14, 13:19). A gödöllőiek bemutattak néhány szép megoldást, de támadásaik összességében nem voltak hatékonyak, többször is ajándékpontokkal segítették ellenfelüket. A Vasas ezúttal nem zökkent ki, lendületben maradt, és a játékosok a végén már néhány remek támadási figurát is bemutathattak, részsikerüket, egyenlítésüket nem fenyegette veszély (17:25, 1:1).

A harmadik szettben a Gödöllő indult jobban és eredményesebben (4:1), de Takács Zsófia ásznyitásával egyenlített (5:5), Milovits Júlia átdobásával pedig már vezetett is (6:7) a látogató. Egy ideig szoros volt az állás, majd szép megoldásokkal, ügyes támadásokkal elhúzott a Vasas (10:13). Hullámzó játékkal folytatódott a csata, 16:16-nál még együtt volt a két együttes, de a hazaiak ezután már csak két pontot tudtak szerezni, így jó hajrájának köszönhetően ezt a szettet is a Vasas nyerte (18:25, 1:2).

A negyedik részt is egy kiváló támadási figurával kezdte a Vasas, amely Porubek Lilla pontjával szerzett vezetést. A folytatásban zavar támadt az erőben, több tökéletesen kijátszott akciót elrontottak az óbudaiak, ezzel vezetéshez segítették a Gödöllőt (4:1). Ezután Soós Ivett és Vatai Gabriella karambolozott egy mentési kísérlet során, ekkor már néggyel vezettek a hazaiak (6:2). Gödöllői támadásrontásokat követően felzárkózott a Vasas (7:5), de az első technikai után ismét ellépett a házigazda (10:5). Ekkor lendületes folytatás helyett Csengeri Petra két hibája nyomán megtorpant a Gödöllő, 10:8-nál Deme Gábornak időt kellett kérnie, de a Vasas a feladó, Milovits Júlia vezetésével hamar egyenlített (12:12). Deme Gábor időkérését követően megint ellépett együttese (16:13), de a második technikai után újfent a vendégek pillanatai következtek (16:16). Téthelyzetben Csengeri és Bajáriné is támadást rontott, ráadásul a hazaiak védekezése sem volt hatékony, így a végjátékban ismét az óbudaiak szereztek magabiztos előnyt (20:24). Ám ekkor még nem ért véget a meccs, mert Milovits rontott, Kriegel Orsolya pedig kétszer is eredményes volt, így előbb a sírból visszahozta, majd ugyancsak Kriegel nyitásrontása, és egy pontos Vasas-támadás után mégis elvesztette a mérkőzést a Gödöllő (25:27, 1:3).

A házigazda megengedhetetlenül sokat rontott, ezt a Vasas jól kihasználta, így ebben a szezonban először nem Gödöllőn.

A mérkőzés legjobbja
A pénteki első találkozón voltak problémái a Vasas feladójának, Milovits Júliának, együttese aztán a csereként érkező Lutter Liza vezérletével fordította meg a találkozót 0:2-ről. Ami két napja nem ment Milovitsnak, az vasárnap ragyogóan sikerült. Jól irányította együttesét, magasságát kihasználva hatékonyan vette ki részét a pontszerzésből, és ragyogóan blokkolt. Egyértelműen ő volt a mérkőzés legjobbja. Pénteken Takács Zsófia is rendkívül hullámzóan teljesített, ezúttal viszont ő is magabiztos, pontos, erőteljes, hatékony és eredményes röplabdát mutatott be, igazi vezéregyénisége volt a győztes csapatnak. A gödöllői oldalon Bajáriné Pesti Anikó és Csengeri Petra is nagyon sokat vállalt, de sokat is rontott, egyedül Széles Petra tudatos, pontos játéka dicsérhető. Fontos adalék: az Adler László, Mezei Zoltán páros szinte hiba nélkül, kiválóan vezette a meccset!

Extraliga, nők, elődöntő, 2. mérkőzés

TEVA-Gödöllői RC-Vasas Duna Autó Óbuda 1:3 (20, -17, -18, -25)
Gödöllő, 200 néző. Játékvezetők: Adler, Mezei
Gödöllő: Borlai 3, Széles 14, Kriegel O. 7, Németh Zs. 1, Bajáriné 16, Csengeri 19. Csere: Deméné (liberó), Hajdú B., Nagy Sz. 1, Pintér A., Berze.
Edző: Deme Gábor
Vasas: Milovits 12, Szombathelyi Sz. 9, Porubek 12, Soós I. 7, Takács Zs. 17, Héger 12. Csere: Vatai (liberó), Lutter L., Lévai.
Edző: Jókay Zoltán

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 7:8, 14:13, 20:17, 20:20. 2. játszma: 3:8, 10:14, 13:19, 16:23. 3. játszma: 8:7, 10:'3, 15:16, 17:23. 4. játszma: 10:5, 12:12, 16:13, 16:18, 20:24, 24:24

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Deme Gábor: - Nem érdemeltünk volna győzelmet, mert több játékosunk formán kívül játszott.

Jókay Zoltán: - Játékosabban röplabdáztunk, mint az első meccsen, ez döntőnek bizonyult, ebben látom az előrelépést. Nem volt akkora görcsösség a lányokban, mint két nappal korábban.

Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2:0, a Vasas javára.

A harmadik mérkőzést március 23-án, kedden 18 órától rendezik a Folyondár utcában. A találkozót ÉLŐBEN közvetíti a Népmédia az interneten.

forrás: Hunvolley.hu
2010. március 22 hétfő - 10:51:00-kor

Küzdeni tudásból jelesre vizsgáztunk!

Péntek este kezdetét vette a rájátszás elődöntője, ahol a hazai pályán fogadtuk a TEVA-Gödöllői RC együttesét. Csapatunk rosszul kezdett, ám 2:0-ás hátrányban sem adtuk fel, és hatalmas küzdelem árán megfordítottuk az eredményt és megnyertük a meccset.

Jól indult számunkra az elődöntő, hiszen már a találkozó legelején sikerült ellépnünk ellenfelüktől (2:7). A megszerzett előnyt sikerült is tartanunk, ám 10:4-nél elkezdett éledezni GRC. Ez megzavarta lányainkat, így Jókay Zoltánnak 13:10-nél időt is kellett kérnie. Hiába az edzői intelmek, mert 16:18-nál már a látogatók vezettek. Bajáriné és Kriegel is remekül játszott, de ez nagyban köszönhető Borlai feladásának is. A mi részünkről pontatlanok lettek a bejátszások a feladónak, az ütők elbizonytalanodtak, így nem is csoda, hogy hibát hibára halmoztunk. 18:20-nál, valamint 22:24-nél még fel-fel csillant a remény, ám Deme Gábor jó ütemű időkérései miatt csak egalizálni tudtuk az állást (24:24). A legvégén azonban ismét a Gödöllőnek jött ki jobban a lépés és hatalmas küzdelem után begyűjtötték az első részsikert. (0:1, 27:25).

A térfélcsere után is kitartott a vendégek lendülete, így 1:4-nél Jókay cserére szánta el magát. Dékány Bernadett hiányzása miatt kezdőként pályára küldött Soós Ivettet váltotta Horváth Gabriella. Ettől némiképpen új erőre kaptunk és 8:8-nál egyenlíteni tudtunk. A vezetést azonban nem tudtuk átvenni, sőt mivel ismét kezdett ellépni a GRC időt kellett kérnünk (9:11). Ez a döntés ismét hasznára vált a csapatnak, mert 14:14-nél ismét egál volt az állás. A vezetést azonban ismét nem tudtuk átvenni, így Bajáriné vezérletével ismét elhúzott ellenfelünk. 16:18-nál még kikérte Jókay második idejét is, majd 16:21-nél visszaküldte a pályára Soós Ivettet, de ennek ellenére is tovább növelte az előnyét a Gödöllő és megnyerte a második felvonást is. (0:2, 25:18)

A harmadik felvonás előtt Vatai tartott kis előadást Porubek Lillának, akinek a jó játékára nagy szüksége volt csapatunknak, ám ezen a napon csak kereste önmagát fiatal ütőnk. Jókay Zoltán is változtatott a kezdés előtt, még pedig Milovits Júlia helyére küldte be Lutter Lizát. Ennek ellenére is a látogatók vették kezükbe a kezdeményezést, így 2:6-nál időt kértünk. Ezt ismét helyre tette a lányokat és 9:8-nál már mi vezettünk. Feljavult a sáncmunkánk, Lutter jól variálta a játékot, a centereink kiválóan játszottak és Takács Zsófi is hatékonyan támadott. 12:9-nél kikérte második idejét is Deme Gábor, de a stabilabbá vált mezőnymunkánk miatt folyamatosan tudtunk ellépni. Érezte ezt a vendégek mestere is és 12:17-nél elkezdte lecserélni kezdőhatosát. A hajrára egy kicsit még feltudott zárkózni riválisunk, ezért 23:19-nél még időt kértünk, ami aztán megnyugtatta a lányokat, így szépíteni tudtunk. (1:2, 25:20)

A negyedik szettet is Lutter kezdte irányító poszton, a vendégeknél pedig visszatért a kezdőhatos. Szorosan kezdődött ez az etap, lépéselőnyben volt a GRC, ám nem hagytuk ezúttal elszakadni őket és folyamatosan tartottuk a lépést (7:8). Ekkor azonban sikerült ritmust váltaniuk és 11:14-nél már három egységgel vezettek. Azonban Héger és Szombathelyi támadásai, valamint sáncteljesítményük miatt sikerült fordítanunk és 18:15-nél már mi vezettünk hárommal. Ekkor kért időt Deme Gábor, ami után egyenlíteni tudtak (18:18). Jókay Zoltán cserélt, az első soros Lutter Liza helyére küldte be Milovitsot, hogy magasítsa a sáncot. Ismét fordult a kocka és magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést. Bajárnié fájlalta ütőkezét, és döntő volt, hogy Porubek Lilla teljesítménye jelentősen feljavult. 20:18-nál még időt kértek a vendégek, ám ekkor már sokkal összeszedettebbek voltunk vendégeinknél, így teljesen megérdemelten egyenlítettünk. (2:2, 25:19)

Következhetett tehát a záró felvonás. A mérkőzés krónikájához hozzá tartozik, hogy rengetegen tekintették meg a találkozót, mintegy négy-ötszáz néző foglalt helyet a lelátón. Kiváló hangulat aztán feltüzelte a Vasast ráadásul még Vatai is mutatta a szurkolóknak, hogy mindent bele, szükségük van a buzdításra. A szurkolókon nem is múlott semmi, ahogy a csapaton sem. Mindent megtettek, küzdöttek, hajtottak a lányok és néhol még a szerencse is mellénk ált. Ennek ellenére a rövidített játszma elején a Gödöllő szerzet vezetést, de előnyüket csak 5:6-ig tudták tartani. Innen fordítani tudtunk és ha már fordítottunk nem is engedtük ki kezünkből a vezetést. Vatai kiválóan fogadta a nyitásokat, Takács és Porubek is jól támadott, a Héger-Szombathelyi center kettős pedig mind sáncban, mind támadásban elképesztően hasznosan játszott. Ekkor már nem is volt meglepő, hogy folyamatosan növeltük előnyünket és a 118 perces mérkőzés végén a piros-kék kezek emelkedhettek a legmagasabbra. (3:2, 15:10)

Maratoni hosszúságú mérkőzést tudtunk megnyerni péntek este, amit bár nem kezdtünk jól, de a csapat akaratát és küzdeni tudását mutatja, hogy két szettes hátrányban sem adtuk fel és megtudtuk fordítani az eredményt. Ezzel a győzelemmel megtartottuk a pályaelőnyünket, ami még nagyon fontos lehet a folytatásban. Vasárnap 18-órakor rendezik a második mérkőzést Gödöllőn, ami borítékolható, hogy hasonlóan nagy csatát fog hozni, reméljük akkor is mi örülhetünk majd, ám annak tudatában, hogy tétmeccsen idén még nem sikerült a Szent István Egyetem tornacsarnokában győznünk nem lesz könnyű feladat.

A mérkőzés legjobbja címet nem könnyű oda ítélni egy embernek, mert ez tényleg a csapat diadala volt. Sokat gondolkodtunk, hogy kit lehetne megnevezni, végül döntésünk Lutter Lizára esett, mégpedig azért, mert a fiatal játékos a legnehezebb helyzetben beállva, kiválóan szolgálta ki társait. Pályára lépése fordulópontot jelentett a találkozón és nagyban köszönhető neki is, hogy támadásaink eredményesebbek voltak. De rajta kívül hihetetlen hasznosan játszott Takács Zsófia is, aki vesztett helyzetben vette hátára a csapatot és sorra ütötte be a pontokat. Héger Zsuzsit és Szombathelyi Szandit is meg kell említeni, akik mind támadásban mind blokkolásban hatékonyak tudtak lenni, valamint Vatai Gabit is aki pedig a nyitásfogadásokban látta el hibátlanul feladatát. A vendégeknél Bajáriné Pesti Ancsa, valamint Kriegel Orsolya játéka volt kiemelkedő.

Extraliga, Rájátszás, Elődöntő, első mérkőzés

Vasas Duna Autó Óbuda - TEVA-Gödöllői RC 3:2 (-25, -18, 20, 19, 10)
Folyondár utca, 500 néző, Vezette: Ifj. Szabó, Éva.
Vasas : Milovits 4, Soós I. 6, SZOMBATHELYI SZ. 13, TAKÁCS ZS. 21, Porubek 20, HÉGER 17.
Csere: VATAI (liberó), LUTTER L., Horváth G.
Edző: Jókay Zoltán

Gödöllő: Kriegel O. 16, Széles 9, Borlai 12, BAJÁRINÉ 20, CSENGERI 14, Németh Zs. 5.
Csere: DEMÉNÉ (liberó), Pintér, Nagy Sz. 2, Berze 1, Pintér.
Edző: Deme Gábor

Edzői értékelés

Jókay Zoltán: - Kishitűen és bután játszottunk az elején, de aztán rátaláltunk arra a három emberre, aki be tudta ütni a labdákat.

Deme Gábor: - Ez a vereség elkeserítő volt. Megyünk tovább.

(Az egyikf fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1:0 a Vasas javára)

2010. március 20 szombat - 12:05:00-kor

A döntőbe jutás a cél a Gödöllő ellen

Elérkeztünk hát idáig! Mikor a szezon kezdetekor latolgattuk az esélyeket, fiatal csapatunk számára a négy közé kerülés fogalmazódott meg minimális célként. Mint azonban azt nagyon jól tudjuk, evés közben jön meg az étvágy. Bár mind az alapszakaszban, mind a középszakaszban voltak gyengébb találkozóink, a Magyar Kupa négyes döntője erőt és önbizalmat kell, hogy adjon a folytatásra, hiszen az ott látott játék alapján együttesünknek reális esélye van arra, hogy 2008. után ismét bejusson a fináléba. Ehhez a Gödöllő testén keresztül vezet az út.

Nevezhetjük szerencsésnek, és balszerencsésnek is párosítást, hiszen - bár Gödöllőn eddig mindkétszer kikaptunk ebben a bajnokságban, de - nem lehetetlen a döntőbe jutás. Ellenfelünk idei szezonja sem nevezhető gondtalannak, rengeteg sérülés és betegség nehezítette Deme Gábor edző dolgát, ám munkáját dicséri, hogy a nehézségek ellenére is a legjobb négybe vezette csapatát. Éppen ezért lebecsülni semmiképpen sem szabad ellenfelünket, melyben a fiatalabb és rutinosabb játékosok remek elegyet alkotnak.

A párharc előtt csapatunk centerével, Héger Zsuzsannával beszélgettünk, akire minden bizonnyal kulcsszerep vár a remek centerjátékára építő GRC ellen.

- A Folyondár utcában kétszer legyőztük ránk váró ellenfelünket, Gödöllőn viszont kétszer kikaptunk tőlük, hogy aztán a Magyar Kupában semleges pályán megint mi kerüljünk ki győztesen a párharcból. Te hogy látod, mi az oka a GRC elleni hullámzásunknak?
- A legnagyobb baj az volt, hogy egyik vidéki alkalommal sem tudott a csapat hiánytalanul felállni, vagy nem tudta teljes értékűen végig edzeni az előtte lévő napokat.

- Akkor - ha ebből indulunk ki - most se lehetünk teljesen nyugodtak...
- Nyugodtak valójában sosem lehetünk. Ha az ember túlzott nyugalommal vár egy meccset, az nem biztos, hogy segíti a megfelelő koncentrációt! Azt gondolom, hogy sokat tanultunk mindkét vereségből és mivel most a tét is sokkal nagyobb, ez mindképpen megváltoztatja a körülményeket. Minden meccs arról szól, hogy az adott napon meg kell mutatni, ki a jobb. Akár olyan ellenfél ellen, akit minden alkalommal megvert a csapat, vagy olyan ellen, akit még nem vert meg sosem.

- Mindkét csapatban van egy komoly hiányzó (ellenfelünknél Szűcs Zsuzsana, nálunk Dékány Bernadett) - a mi játékunkat mennyiben változtatja meg, hogy a Bernit nélkülöznünk kell? Mi az, amit másképp kell csinálni az ő hiányában? Egyáltalán mennyire nyomta ez rá a felkészülésre a bélyegét? Hiszen mégiscsak az egyik kulcsjátékosunkról van szó.
- Egy csapatjátékban a siker nagyban függ a csapat alkalmazkodóképességétől. Úgy gondolom, elég idő állt a rendelkezésünkre ahhoz, hogy ehhez a változáshoz hozzászokjon az együttes. Kulisszatitkokat nem szeretnék elárulni, de a csapat szerkezetében az elmúlt időszak tapasztalati alapján van néhány változás, és reméljük, hogy ezzel a lehető legjobb felállásban tudunk játszani. Soós Ivett korábban már csereként is bizonyított, és az Újpest ellen kezdőjátékosként is kipróbálhatta magát. Azt gondolom, hogy két magabiztos győzelem után nincs okunk emiatt aggódni. Ő és a Berni más típusú ütők, de megfelelő koncentrációval, taktikai fegyelemmel mindketten képesek a vállukra venni a csapatot, ha kell.

- Rád biztosan kulcsszerep vár, hiszen a Gödöllő előszeretettel támad középről, centerposztról - javarészt meglehetősen eredményesen. Ráadásul a Békéscsaba ellen visszatért az a Széles Petra, aki a Magyar Kupa négyes döntőjében betegsége miatt nem volt ott, és aki a korábbi meccseken sok borsot tört az orrunk alá. Hogy érzed, erre sikerült felkésülni?
- Úgy érzem, az egyéni felkészülésem jól sikerült. Nyilván sok múlik a nyitásainkon, mert pontos bejátszásból (könnyű nyitásokból) jól lehet építkezni. Remélem, hogy nem adjuk meg nekik arra a lehetőséget, hogy ezt megvalósítsák. A szerdai edzésen sok blokkfeladatot csináltunk, és természetesen fejben is hangolódom már erre a szerepre.

- Jó is, hogy említed a nyitásfogadást, hiszen a Gödöllő ilyen téren viszonylag stabil formát mutatott ellenünk idén, nálunk viszont innen is hiányozni fog a Berni. Úgy gondolom, ez lehet a kulcsa az egész párharcnak. Te hogy látod, eldöntheti ez a dolgokat? Egyáltalán lehet tenni valamit akkor, ha szétesik a fogadás?
- A nyitásfogadás mindig kulcskérdés a röplabdában. A nyitás-nyitásfogás a játék alapja. Ez a két játékelem alapvetően befolyásolja a meccsek kimenetelét. Hazai pályán ezekben előnyben vagyunk. A héten gyakoroltuk a távoli nyitások fogadását, ami a Gödöllő ellen nagy fegyver lehet, hiszen közülük sokan nyitnak így. Emellett Lévai Vivi - mint csere - egy esetleges rossz nyitásfogadás-sorozatból ki tudja segíteni a csapatot. Mivel négy nyitásfogadó játékosunk is van, variálni is tudjuk az aktuálisan fogadók sorát.

- Hogy érezted az edzéseken, a tét inkább motiválja, vagy görcsössé teszi a csapatot?
- Egyértelműen motivál. Minden csapat egész éves teljesítménye ilyenkor a tét, és a sok munkát megmutatni mindig kihívás egy sportoló számára.

- Mit szólsz, hogy a negyeddöntőben a Nyíregyháza elvérzett a MÁV Előre ellen, illetve hogy a Gödöllő a vártnál talán simábban ejtette ki a Békéscsabát?
- A békéscsabai csapat játéka számunkra ezek alapján kevésbé "fekszik", mint a Gödöllő számára. Személy szerint engem meglepett a 2:0-ás továbbjutás, de a meccsek szorosak voltak, én pedig nem láttam őket, ezért részletesebben nem tudok véleményt alkotni. A nyíregyházi csapat ennél előkelőbb helyezést érdemelt volna az egész évi teljesítmény alapján. Sajnos a betegségeket és Szakmáry Gréta sérülését nem tudta elviselni a csapat. A cserejátékosok nagyon fiatalok, és a szezonban nem kaptak túl sok lehetőséget, ez rátehette a bélyegét a találkozó végeredményére. A MÁV Előre ezt a végsőkig kihasználta, és élt a lehetőségeivel.


Eddigi mérkőzések a Gödöllő ellen
Alapszakasz

Vasas Duna Autó Óbuda - TEVA-Gödöllői RC 3:1 (-21, 22, 23, 18)
TEVA-Gödöllői RC - Vasas Duna Autó Óbuda 3:1 (-22, 17, 13, 27)

Középszakasz
TEVA-Gödöllői RC - Vasas Duna Autó Óbuda 3:0 (17, 18, 24)
Vasas Duna Autó Óbuda - TEVA-Gödöllői RC 3:0 (16, 22, 17)

Magyar Kupa
Vasas Duna Autó Óbuda - TEVA-Gödöllői RC 3:0 (18, 20, 17)

K. G.
2010. március 18., csütörtök - 15:50:00-kor

Elkészült az elődöntő menetrendje!

Pénteken kezdetét veszi a bajnokság elődöntője, ahol ellenfelünk a TEVA-Gödöllői RC csapata le. A döntőbe kerülésért három mérkőzést kell nyerni. Íme a teljes menetrend:

1. mérkőzés

Március 19. (péntek) 18.óra: Vasas Duna Autó Óbuda - TEVA Gödöllői RC
Vezeti: Szabó P., Éva T.

2. mérkőzés

Március 21. (vasárnap) 18.óra: TEVA-Gödöllői RC - Vasas Duna Autó Óbuda
Vezeti: Adler, Mezei.

3. mérkőzés

Március 23. (kedd) 18.óra: Vasas Duna Autó Óbuda - TEVA Gödöllői RC (Élő: Népmédia)
Vezeti: Ujházi, Tillmann

4. mérkőzés (Ha szükséges)

Március 25. (csütörtök) 18.óra: TEVA-Gödöllői RC - Vasas Duna Autó Óbuda

5. mérkőzés (Ha szükséges)

Március 27 (szombat) 18.óra: Vasas Duna Autó Óbuda - TEVA-Gödöllői RC (FÁY UTCA)

forrás: Hunvolley
2010. március 16 kedd - 19:06:00-kor

A Gödöllővel találkozunk az elődöntben!

Együttesünk második mérkőzését is megnyerte a rájátszás negyeddönntőjében az Újpest ellen, így bejutott a bajnokság elődöntőjébe, ahol a Békéscsabát két mérkőzésen búcsuztató TEVA-Gödöllői RC csapatával mérkőzünk meg a bajnoki fináléba kerülésért!

Újpesti TE - Vasas Duna Autó Óbuda 0:3 (-14, -15, -15)
Megyeri út, 100 néző, Vezette: Horváth M., Mezőffy.

Újpest: Szombathelyi K. 9, Lutter E. 8, Horváth V. 2, Balajcza 6, Jenei, Vargáné 11.
Csere: Nagy Sz. 1, Nagy F. 3, Magyarosiné 1.
Edző: Ratimorszky Károly

Vasas: Milovits 3, HÉGER 10, PORUBEK 12, Soós 2, Szombathelyi Sz. 3, TAKÁCS 15.
Csere: Vatai (liberó), Horváth G. 4, Lutter L. 3, Lombos 3, Lévai.
Edző: Jókay Zoltán

Értékelés

Ratimorszky Károly: - Gratulálok a Vasasnak a továbbjutáshoz és sok sikert kívánok nekik az elődöntőben. Ami a csapatomat illeti, már jobban teljesítettünk, mint a szerdai összecsapáson, néhol már szép labdamenetekre is képesek voltunk.

Jókay Zoltán: - Szerencsére jobban játszottak azok, akik a szerdai összecsapáson nem mutatták meg mit tudnak. Megyünk tovább, várjuk az elődöntőbeli ellenfelünket.

(Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állás: 2:0 a Vasas javára)

A teljes mérkőzés megtekintéséhez kattints a Népmédia logójára!


2010. március 13 szombat - 14:28:00-kor

Élőképes közvetítés a mai UTE - Vasas meccsről!

A ma 18-órakor kezdődő Újpest - Vasas rájátszás negyeddőntő második mérkőzését élőben közvetíti a Népmédia internetes televízió. Az első mérkőzését szerdán rendezték a Folyondár utcába, akkor csapatunk 3:1-re legyőzte a lilákat, így egy győzelemre vagyunk az elődöntőbe jutáshoz. Reméljük ezt ma meg is szerezzük.


2010. március 10 szerda - 12:44:00-kor

Keretbe foglaltuk a mérkőzést!

Hosszú szünet után szerdán folytatódott a bajnokság, immár a rájátszás küzdelmeivel. Ellenfelünk az Újpest csapata volt, akik ellen nem lehetett más célunk, mint a magabiztos győzelem. Ez egy szett kivételével sikerült is és csapatunk nagy fölénnyel, magabiztos játékkal megszerezte az első győzelmét a negyeddöntőben.

Nem volt a csapatban Dékány Bernadett, aki sérülés miatt kényszerült kihagyni a találkozót, ő helyén Soós Ivett kapott lehetőséget, ezen kívül azonban nem volt változás együttesünkben.

Négy pontot szerezve indított csapatunk, amire nem is maradt sok választása a vendégek edzőjének, mint az időkérés. Ez némileg segítette csapatát, hiszen 5:2-re sikerült felzárkózniuk, de az első technikai szünetre ismét magabiztos volt előnyünk (8:3). Ekkor aztán következett egy hihetetlen sorozat részünkről és zsinórban szereztünk nyolc pontot (16:4). Ratimorszky Károly ezután unta meg csapata gyengélkedését és 18:5-nél kikérte második időkérési lehetőségét is. Azonban ez sem segített lányain és nem szereztek több pontot a szett folyamán, így teljesen megérdemelten nyertük meg az első játszmát (1:0, 25:5)

A második felvonásra változtatott Jókay Zoltán, feladó posztra érkezett Lutter Liza. Egészen 6:6-ig haladtak fej-fej mellett a csapatok, ám innen sikerült előnyre szert tennünk (12:6). Ekkor ismét cserélt edzőnk és Héger Zsuzsa helyére érkezett Borsos Lili. Továbbra is lendületben maradtunk, Porubek és Takács is remekül játszott, de mindenki kivette a részét a játékból. Lendületes játékunknak köszönhetően a szett végére Jókay Zoltán már pályára küldte Lombos Líviát és Horváth Gabriellát is. A vendégek még 20:13-nál és 21:14-nél is időt kértek, ám ezzel már nem tudták befolyásolni a játszma kimenetelét, így már 2:0-ra vezettünk. (2:0, 25:16)

A térfélcsere után is pályán maradtak nálunk a fiatalok. Ezúttal azonban jobban kezdtek a lilák és 7:11-nél nekünk kellett időt kérnünk. Előjöttek a buta hibák, pontatlan bejátszások, így nem is csoda, hogy ismét megszakította a játékot Jókay (9:15). Feljavultak a vendégek és számunkra kezdett elúszni a játszma. 9:17-nél visszatért Horváth helyére Takács is, sőt 12:20-nál már Milovits is pályára került. Azonban ez is csak az eredmény kozmetikázására volt elegendő, mert szépíteni tudott az UTE. (2:1, 25:18)

A negyedik szettre már visszatért a Vasasba a kezdőhatos és csak úgy, mint az első szettben most is egy 4:0-s szériával kezdtünk. Azonban ez a sorozat nem fejeződött most be az időkérés után és az első vendég pontra 11:0-ig kellett várni. Ekkor már eldőlt a mérkőzés és volt lehetőségünk a gyakorlásra is. 14:2-nél még időt kért Ratimorszky, de ő is érezte, hogy itt már csak az időt húzni tudja, a világot megváltani nem. Nálunk még a végén pályára lépett Lévai Vivien is Héger Zsuzsi helyére, ám pontot szerezni nem tudott a centerposzton bevetett csere liberónk. A véghajrára sem lankadt a figyelmünk és húsz pontos különbséggel megnyertük az utolsó játszmát is. (3:1, 25:5)

A mérkőzés legjobbja címet ezúttal nem volt nehéz odaítélni egy játékosnak. Porubek Lilla a mai teljesítményével kiemelkedett a mezőnyből, ezt bizonyítja, hogy 26 pontot szerzett a találkozó során és csak nagyon kevésszer választott rossz megoldást. Ezen felül a mezőnymunkája is dicséretre méltó! Rajta kívül Takács Zsófia is átlag felett teljesített, talán ha nem cseréli le Jókay Zoltán másfél szettre, ő lenne a legjobb. Vatai Gabriella is említést érdemel, a tőle megszokott fanatizmussal harcolt minden labdáért, valamint hiba nélkül fogadta a nyitásokat.

Vasas Duna Autó Óbuda - Újpesti TE 3:1 (5, 16, -18, 5)
Folyondár utca, 200 néző, Vezette:
Tillmann, Stefik

Vasas: Milovits 4, Soós 7, Szombathelyi Sz. 7, Takács 13, Porubek 26, Héger 7.
Csere: Vatai (Liberó), Lutter L. 1, Borsos 1, Lombos 1, Horváth G. 2, Lévai.
Vezetőedző: Jókay Zoltán

UTE: Jenei, Balajcza, Horváth V., Vargáné, Lutter E., Szombathelyi K.
Csere: Nagy Sz., Rózsa R.,
Vezetőedző: Ratimorszky Károly

Jókay Zoltán: - Egyfajta keretbe foglaltuk a mérkőzést. Azért azt sajnálom, hogy a nagyon fiatalok nem akarták megmutatni, hogy valójában mire képesek.
Ratimorszky Károly. - Erről a mérkőzésről nem szeretnék semmit mondani.

(Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1:0 a Vasas javára)

2010. március 10 szerda - 23:12:00-kor

Kezdődik a Rájátszás!

Ma 18-órakor megkezdődik csapatunk számára az Extraliga rájátszása. A negyeddöntőben ellenfelünk az UTE csapata lesz és a párharc az egyik fél második győzelméig tart majd. A találkozót biztosan kihagyja majd Dékány Bernadett, aki sérülés miatt nem állhat Jókay Zoltán rendelkezésére, de rajta kívül mindenki egészségesen várja a találkozót.

Az UTE ellen nem lehet más cél, mint két mérkőzésen kivívni a továbbjutást az elődöntőbe, ahol az NRK Nyíregyháza - Máv Előre mérkőzés győztesével találkozunk majd. Reméljük nem jelent majd gondot a lilák legyőzése és a magabiztos győzelem mellett a csapatnak is lesz lehetősége az edzéseken gyakorolt játékelemek tökéletesítésére.

Az első mérkőzést a mai  nap játsszuk hazai pályán, majd két nap múlva, pénteken utazunk a Megyeri útra. Azt a találkozót amúgy a Népmédia élőben közvetíti majd. Az esetleges harmadik találkozóra vasárnap kerülne sor a Folyondár utcában, de reméljük erre nem lesz szüksége lányainknak!

Extraliga, Rájátszás, Negyeddöntő, Első mérkőzés

Vasas Duna Autó Óbuda - Újpest
Folyondár utca   18:00 Vezeti:  Tillmann, Stefik

2010. március 10 szerda - 12:44:00-kor

A nemzetközi nőnap alkalmából köszöntjük csapatunk játékosait, valamint honlapunk minden kedves hölgy olvasóját!

2010. március 8. hétfő - 11:24:00-kor

Vatai Gabesz új szerepben! #2

Vatai Gabesz, csapatunk liberója új szerepben is kipróbálja magát. A szurkolók egyik legnagyobb kedvence nem kisebb feladatra vállalkozott, mint a Trendmédia-sport blog oldalán fogja népszerűsíteni a röplabda sportágat! Gabesz írásai elérhetőek <<<IDE>>> kattintva, vagy honlapunkon, hiszen mi azt ezentúl változtatás nélkül közöljük! Lássuk liberónk második bejegyzését:

Mivel remélhetőleg vannak olyan olvasók is, akik nem feltétlen ismerik a röplabda alapjait, ezért most ezekről írok. Az első és legfontosabb, hogy egyszerre hatan vagyunk a pályán, ha az ellenfeleket is beleszámítjuk, akkor tizenketten. :) 

Négy fontos posztot lehet elkülöníteni, melyek a következők: feladó, centerek, szélső ütők és a liberó.

A feladó a csapat egyik legfontosabb szereplője, hiszen funkcióját tekintve ő a csapat
irányító játékosa. Ha ránézel egy röplabda pályára, a feladó a pálya jobb szélső felére eső területén szokott mozogni, ő az a játékos, aki minden labdamenetben benne van és jobb esetben, minden második érintés az övé. (A félreértések tisztázása végett maximum 3 érintés után kell a labdát a túlsó térfélre továbbítani!)

A center a hálónál középen helyezkedik el és sorsa legalább olyan sanyarú, mint mondjuk a vízilabdában a centereké. Rengeteget kell "gürizniük", legfontosabb feladatuk a blokk munka. Ha meccset nézünk, sokszor lehet látni,hogy két játékos is ugrik egy feladásra és úgy tűnik, mintha az egyik mellé ütne a labdának. na az a center, de természetesen nem melléüt, hanem a feladó által kidolgozott figura része ez a "melléütés", célja természetesen az ellenfél megtévesztése.

A teljes cikk elolvasásához kattints a Trendmédia képre!

forrás: Trendmédia
2010. március 07 vasárnap - 23:26:00-kor

Junior Bajnoki Döntő Eredmények!

A hétvége folyamán rendezik a juniorok bajnoki fináléját Békéscsabán. Együttesünk a házigazda Békéscsaba ellen kezdi meg a finálét. Az összes eredményről beszámolunk:

Vasárnapi mérkőzések:

10:00 Vasas-HOFEKA-Óbuda - BSE-FCSM 2:3 (19:25), (25:17), (18:25), (25:19), (14:16)

Beszámoló ide kattintva érhető el!

11:30 Békéscsabai RSE - NRK Nyíregyháza 1:3 (20, -12, -28, -24)

A torna végeredménye:

1. BSE-FCSM
2. Vasas-HOFEKA-Óbuda
3. NRK Nyíregyháza
4. Békéscsabai RSE

Szombati nap összegzés:

Izgalmas mérkőzéseket hozott a szombati nap, mindegyik csapat alaposan megizzadt a győzelemért folytatott végső csatában. Az első mérkőzést a BSE játszotta a Nyíregyházával és a Sándor Renátával felálló városmajoriak legyőzték szabolcsi ellenfelüket.

A második mérkőzés már a mi csapatunkra várt. Nem volt könnyű dolga Kőnig Gáboréknak, hiszen rögtön a házigazda Békéscsabát kellett legyőzni. Dékány Bernadettet nélkülözni kénytelen együttesünk azonban remekül kezdett és már 2:0-ra is vezetett, amikor feltámadtak a viharsarkiak és egyenlíteni tudtak. Az ötödik játszmában azonban ismét a mieink koncentráltak jobban és megnyerték a mérkőzést!

A nap harmadik találkozóján ismét a házigazdák léptek parkettre ezúttal a BSE ellen. A végig szoros, kiélezett mérkőzést végül a városi riválisunk, a Hollósy László által vezetett BSE nyerte meg 3:1-re.

A nap záró összecsapása a Nyíregyháza - Vasas rangadó volt. Ha ez a két csapat találkozik akkor szinte biztos a drámai küzdelem, ez ezúttal sem volt másként. Jobban kezdtek a szabolcsiak, ám lányaink két szettes hátrányban sem adták fel és hihetetlen erőket mozgósítottak. Lévai hihetetlen mentésekkel, Porubek, Horváth és Soós pedig fantasztikus támadásokkal vették ki részüket a játékból. Feljavult játékunkra nem tudott válaszolni az NRK, így 2:2-nél következhetett az ötödik játszma. Szerencsére lendületünk itt is kitartott és megnyertük a végletekig kiélezett mérkőzést.

Holnap a Vasas - BSE mérkőzés dönt az aranyérem sorsáról. A két veretlen csapat 10-órakor mérkőzik meg egymásal. Honlapunk az aktuális eredményt folyamatosan közli majd olvasóival!

A döntő állása:

1. BSE-FCSM 4.pont (6:3)
2. Vasas-HOFEKA-Óbuda 4 pont (6:4)
3. Békéscsabai RSE 2 pont (4:6)
4. NRK Nyíregyháza 2 pont (3:6)

10:00 BSE-FCSM - NRK NYíregyháza 3:1 (20, 19, -25, 23)

12:30 Békéscsabai RSE - Vasas-HOFEKA-Óbuda 2:3 (-23, -22, 20, 20, -9)

Beszámoló ide kattintva érhető el!

16:30 BSE-FCSM - Békéscsabai RSE 3:2 (24, -20, 19, -14, 9)

18:00 NRK Nyíregyháza - Vasas-HOFEKA-Óbuda 2:3 (15, 20, -15, -21, -12)

Beszámoló ide kattintva érhető el!

2010. március 5. szombat - 11:06:00-kor

Junior Bajnoki Döntő!

2010. március 3. szerda - 11:06:00-kor

Vatai Gabesz új szerepben!

Vatai Gabesz, csapatunk liberója új szerepben is kipróbálja magát. A szurkolók egyik legnagyobb kedvence nem kisebb feladatra vállalkozott, mint a Trendmédia-sport blog oldalán fogja népszerűsíteni a röplabda sportágat! Gabesz írásai elérhetőek <<<IDE>>> kattintva, vagy honlapunkon, hiszen mi azt ezentúl változtatás nélkül közöljük! Lássuk liberónk első bejegyzését:

Újabb kitűnőséggel erősödött a TrendMédia állománya: Mészöly Géza után (aki a Soproni Liga fordulóinak a mérkőzéseit elemzi) Vatai Gabriella csatlakozott csapatunkhoz, aki évek óta a Vasas női röplabda csapatának a legfontosabb pillére.

Gabesz vállalta, hogy betekintést nyújt a TrendMédia látogatóinak, a Magyarországon méltánytalanul mellőzött sportág szépségeibe.

"Magyarország büszke arra, hogy sportnemzetnek vallhatja magát, hiszen bár kicsik vagyunk, mégis számos sporteredményünk miatt ismernek minket a világ számos pontján.
Éppen ezért Magyar Bajnok, Magyar Kupa győztes, válogatott röplabdázóként fáj, hogy ezt a gyönyörű sportágat, melyet több mint 15 éve űzök, oly méltatlanul kezelik.

Számos alkalommal fordult már velem elő, hogy beszélgetések során kiderült, az emberek nem is tudják, hogy hazánkban létezik ilyen, hogy röplabda, sőt akadt már olyan beszélgető partnerem is, aki nem is tudta, hogy miről szól ez a sportág. Igyekszem tehát bemutatni, megértetni és remélem kedvet csinálni a röplabdához!

Ha csak fel akarnám kelteni az érdeklődést, akkor azt írnám, érdemes meccsre járni, mert 12 csinos lány minimum 1- 1,5 órán keresztül ugrál a pályán. Ez a látvány a férfinézők számára már önmagában véve is vonzó lehet, azonban ennél sokkal többről van szó.

A röplabdázás a világ egyik legnépszerűbb és legdinamikusabban fejlődő sportága. Olaszországban például a labdarúgás mellett a második legnépszerűbb csapatsport!!! S hogy miért? Mert dinamikus mozgások, látványos ugrások és érintések, izgalmas labdamenetek jellemzik, s ami az egyik legfontosabb, hogy a testi durvaságoktól abszolút mentes a játék - mivel az ellenfelek hálóval el vannak választva egymástól. A bírók szerepe elenyésző, így a győzelem a játéktudástól függ, nem pedig egyéb más tényezőktől!

A későbbiekben bemutatom a játékot, igyekszem megértetni a szabályokat, betekintést nyújtok az edzések rejtelmeibe."

forrás: Trendmédia
2010. március 03 szerda - 13:54:00-kor

Boldog születésnapot kívánunk Milovits Júliának!

2010. március 1. hétfő - 10:57:00-kor

Jókay Zoltán nyiltakozata a döntő után, valamint az éremátadás!

2010. február 23 kedd - 11:14:00-kor

Egy hajszálom múlott!

A BSE-FCSM nyerte a Gong Rádió női Magyar Kupát, miután a kecskeméti négyes döntő fináléjában emlékezetes meccsen 3:2-re nyert az elmúlt két szezonban győztes Vasas Duna Autó Óbuda ellen. A városmajori együttes 52 év után nyert ismét kupát!

(FRISSÍTÉS!) A Döntő képei ide kattintva érhetőek el!

(FRISSÍTÉS!) A Gödöllő elleni elődöntő képei ide kattintva érhetőek el!

Galéria1!

Galéria2!

A mérkőzés statisztikája ide kattintva megtekinthető!

Az első szett elején Takács Zsófia nyitását Sándor Renáta nem tudta fogadni, majd Mester Orsolya ütését blokkolta Milovits Júlia. Dékány Bernadett ütést rontott, aztán Takács bombája szédült le a hálóról (1:3). Jól kezdett tehát a Vasas, és a folytatásban is eredményesek voltak az óbudaiak, Porubek Lilla is beköszönt. Héger Zsuzsanna blokkolta Kovács Tímea centertámadását, Nyári Sándor pedig időt kért, és pályára küldte Pék-Tormási Orsolyát, mert katasztrofálisan kezdett csapata (1:5). Dékány Bernadett szerváját Tóth Andrea fogadta rosszul, majd Gregori Martina szépített. Nem tudott felzárkózni a BSE, mert Porubek ismét eredményesen blokkolt. A bajnokcsapat rettenetesen fogadta a nyitásokat, a kupa-címvédő viszont kiválóan mezőnyözött.

Az első technikai után megszerezte első pontját Sándor Renáta, de Milovits ásznyitásával magabiztosan tartotta vezetését a pontosan, motiváltan, bátran játszó Vasas (4:10). Az óbudai együttes hibáival csökkent a különbség (10:13), Jókay Zoltán azonnal időt kért. Héger Zsuzsanna centerpontja zárta le a rossz sorozatot, majd Kovács Tímea sikeres ütésére Dékány Bernadett válaszolt. Porubek Lilla rontott, majd Mester Orsolya a hálóba szervált, s máris jöhetett a második technikai (13:16). A visszatérést követően Sándor Renáta, illetve Porubek Lilla volt eredményes. Amikor a liberójátékos, Vatai Gabriella is pontot szerzett, lehetett tudni, hogy teljesen összezuhant a BSE. Milovits ásznyitása után Nyári Sándor kikérte második idejét (14:20).

Pék-Tormási és Porubek, majd Sándor Renáta is nyitást hibázott (17:22). Amikor végre újra játékba került a labda, Dékány növelte a címvédő előnyét. Védekezésben, mezőnyben és blokkban gyengélkedett a BSE, de támadásban beindult Sándor Renáta. Jókay mesternek kellett időkéréshez folyamodnia (20:23). Héger juttatta játszmalabdához a Vasast, de jött Mester és Kovács Tímea (22:24), a legvégén látótávolságba került a BSE! Jókay Zoltán feladót cserélt, beküldte Lutter Lizát, de ez sem zökkentette ki a riválist, Mester ejtése földet ért a túloldaon. Milovits visszatért, és egy elképesztően izgalmas, hosszú labdamenet végén Dékány Bernadett beütötte a Vasas részsikerét jelentő utolsó pontot (23:25, 0:1).

Porubek Lilla jóvoltából a második részben is a Vasas szerzett vezetést, Sándor Renáta egyenlített. Takács Zsófia következett, majd Pék-Tormási Orsolya megszerezte első pontját. Tóth Gáborné előbb blokkolta Takács Zsófia próbálkozását, majd elnézett egy átjövő labdát. Sándor Renáta a hálóba ejtett (3:5), de kisvártatva néhány jó Mester Orsolya-megoldással már a városmajoriak álltak jobban (6:5). Szombathelyi Szandra és Milovits Júlia sáncai révén volt eredményes a Vasas, amely eggyel vezetett az első technikainál (7:8). A folytatásban is ragyogóan működött az óbudaiak blokkja (8:11). Takács ütéshibájával csökkent a különbség, de Héger gyorsan visszaállított a kétpontos differenciát. A BSE újra elkezdett hibázni, ez pedig több ajándékpontot jelentett a Vasasnak (12:16).

A rövid pihenő után tovább nőtt a címvédő előnye, Nyári Sándor pedig beküldte Kötél Zsanettet és Kötél Dórát. Utóbbi egy jó nyitásfogadással, előbbi egy jó feladással mutatkozott be, az akció végén Mester Orsolya volt eredményes. Átlendült a holtponton a BSE, Kovács Tímea is betalált, ezért Jókay Zoltánnak időt kellett kérnie (16:18). A visszatérés után Dékány ütése elakadt az antennában, majd Mester pontja következett, egyenlített a BSE! Lutter Liza ismét lehetőséget kapott, majd Porubek Lilla a hálóba ütött, Jókay mesternek ismét időt kellett kérnie, hiszen a Vasas-rontások miatt a rivális átvette a vezetést (19:18). A fordításban persze szerepe volt a városmajoriak jó nyitásainak is.

Porubek Lilla előbb beköszönt, majd Kovács Tímea blokkoló kezeibe bombázott. Hálóérintést jeleztek a játékvezetők, már kettővel ment a BSE (21:19), de jött Szombathelyi Szandra, és nem hibázott. Kovács újabb fantasztikus sánca után megint a Vasas következett, aztán Porubek a hálóba ütött, Dékány javított (23:22). Elképesztő izgalmak közepette Sándor Renáta ejtése ért talajt, játszmalabda (22:24)! Dékány pontos megoldása után Mester Orsolya kőkemény bombája a címvédő térfelére vágódott, ezzel egyenlített a BSE (25:23, 1:1)!

Magyarországon először ezen a meccsen alkalmazták a második szett utáni hosszabb szünetet, amelyre a nemzetközi szabálykönyv lehetőséget ad. A csapatok az öltözőbe, a nézők pedig a büfébe vonultak. A visszatérés után rövid bemelegítés következett, aztán jöhetett a harmadik periódus.

Sándor Renáta rossz fogadásával, majd támadásrontásával indult a szett. Hosszú labdamenet után Kovács Tímea blokkja jelentette az egyenlítést. Héger Zsuzsanna duplázott, Takács Zsófia rontott (2:3). Milovits Júlia sáncolta Sándor Renáta bombáját, majd Kötél Dóra hibázott fogadásban. Sándor Renáta javított, majd az első pillanattól kezdve remekül teljesítő Dékány Bernadett is betalált. Takács Zsófia szemfüles megoldása után következett az első technikai. A megszokottnál hosszabb szünet nem zavarta meg a Vasast, amely ugyanolyan hatékonyan és eredményesen röplabdázott, mint az első szett jelentős részében, és a második felvonás elején (4:8).

Kovács Tímea pontja, Dékány rontása és Mester Orsolya ütése nyomán felzárkózott a BSE (7:8), de Nyári Sándornak hamarosan időt kellett kérnie, mert visszaállt a hárompontos differencia (7:10). Takács egyre jobban játékba lendült, minden támadása veszélyes volt. Ellépett a Vasas (8:12), Milovits blokkolta a hektikusan játszó Sándor Renáta ütését, magabiztosan irányította a játékot az óbudai együttes. Pék-Tormási és Gudmann is visszatért, ezzel stabilabbá vált a bajnok játék, a center ráadásul egy ászt is nyitott, Jókay Zoltán hamar időt kért (12:14). Sándor Renáta átpasszírozott labdája lepottyant, ezzel egyenlített a BSE, Gudmann lerakott egy átjövő labdát, ezzel pedig már a majoriak álltak jobban (15:14).

Jókor jött a Vasasnak a technikai szünet (16:14), a folytatásban Sándor Renáta itt, Porubek ott volt eredményes. Dékány Bernadett ütését elképesztő blokkal hatástalanította Sándor Renáta, majd Porubek is kapott egy sáncot Tóth Gábornétól (19:15). Milovits és Szombathelyi pontjaival kapaszkodott vissza a Vasas. Sándor Renáta a hátsósorból bombázott, Szombathelyi Szandra középről ütést rontott (21:17). Lutter Liza érkezett, Takács Zsófia ütött, Sándor Renáta aztán a hátsósorból ejtett mértani pontossággal. Mester először blokkolt, aztán támadásból volt eredményes, Milovits visszatért a Vasasba. Takács nem hibázott (24:19), az ellenfél játékosai viszont a részsiker kapujában elkezdtek rontani! Látótávolságba ért a Vasas, de Sándor megint hátulról volt eredményes, ezzel lezárta az etapot a BSE (25:21, 2:1).

A negyedik részben is az óbudaiak rajtoltak jobban, de hamar egyenlített a trónkövetelő (2:2). Igen ám, de Milovits ászértékű szervájával hamarosan megint kettővel jobban állt a Vasas (3:5), a technikainál pedig már hárommal (5:8). A BSE-nél megint a nyitásfogadás pontatlansága volt a bajok legfőbb oka, ehhez persze kellett az ellenfél taktikus, figyelmes, fegyelmezett védekezése is. Mester Orsolya támadásban, Pék-Tormási fogadásban hibázott, Nyári Sándor időt kért, mert tetemesre nőtt együttese hátránya (5:10). Mester törte meg csapata rossz sorozatát, majd Sándor Renáta elszúrt egy támadást. Kovács Tímea bebombázott egy centerlabdát, Dékány a túloldalon rontott, Milovits Júlia gyönyörűen blokkolt (8:12).

Hosszú, látványos labdamenet végén Héger rontott, de pillanatokkal később javított. Jókay edtő pályára küldte Lévai Vivient, hogy stabilizálja együttese hátsó alakzatát. Pék-Tormási ászt nyitott, Porubek Lilla blokkolt (11:14). Olyan érzést keltett a Vasas mezőnyözése, mintha többen lennének a pályán, mint ellenfelük, akárhova pattant a labda, mindenhol volt óbudai játékos, aki megmentette (12:16). Három BSE-ponttal folytatódott a játék, Jókay Zoltán kénytelen volt időt kérni (15:16). Egyenlíteni nem tudott a majori együttes, mert mindig akadt valaki a Vasasban, aki eredményesen támadott, vagy egy BSE-játékos rontott. Sándor Renáta egalizálhatott volna, de hibázott, Takács Zsófia ászértékű nyitása után Nyári Sándor időt kért (17:20). Porubek Lilla duplabombája után Tóthné volt eredményes, de a játékvezetők hálóérintés miatt a Vasasnak adták a pontot. Takács blokkja játszmalabdához juttatta a címvédőt, Mester betalált, Jókay időt kért (21:24). Tóthné ütést rontott, így a Vasas nyerte a negyedik szettet (21:25, 2:2).

Nagyon érdekes volt látni, hogy Nyári Sándor hosszan beszélt játékosaival, Jókay Zoltán viszont hagyta, hogy a lányok maguk beszéljék meg a teendőket.

Gudmann Csilla sáncával a BSE vezetett az ötödik szett elején, aztán Szombathelyi mutatott be újabb remek blokkot! Mester Orsolya átpasszírozta a labdát a Vasas-sáncon. Pék-Tormási volt eredményes, majd Kovács Tímea sáncolt. Jókay Zoltán gyorsan időt kért (4:1), mert a rövid szettben a hárompontos hátrány nem játék! Miután Sándor Renáta ejtése leesett, Lutter Liza beállt a Vasasba. A cserefeladó hibája után az óbudaiak mestere újra időt kért (6:1). A térfélcserénél már hattal vezetett a BSE, majd Takács Zsófia ütött pontot (8:3). A feladóátló-poszton játszó Pék-Tormási Orsolya is beköszönt, Gudmann Csilla blokkolt (10:3), menetelt a BSE! Héger után Dékány faragott együttese hátrányából, de Tóth Gáborné nem hibázott, így nem csökkent jelentősen a különbség. Sándor Renáta ászértékű nyitásával meccslabdához jutott a Vasas. Jókay Zoltán kikérte harmadik idejét, amit ugye nem lehet. Szombathelyi Szandra szépített, majd Mester Orsolya bombázta be a kupadöntő utolsó pontját, így 1958, tehát 52 év után ismét aranyérmet ünnepelhetett a BSE a Magyar Kupában!

A Vasas elismerést és gratulációt érdemel, mert a meccs jelentő részében jól játszott és nagyot küzdött! A városmajori együttes olykor küszködött, de az ötödik szettben mutatott magabiztos játéka miatt megérdemelten nyert.

Gong Rádió Magyar Kupa négyes döntő, nők, Kecskemét

Döntő

BSE-FCSM-Vasas Duna Autó Óbuda 3:2 (-23, 23, 21, -21, 7)
700 néző. Játékvezetők: Ujházi, Tillmann

BSE: Gudmann 3, Kovács T. 10, Mester 16, Sándor R. 26, Gregori 1, Tóthné 10.
Csere:
Tóth A. (liberó), Pék-Tormási 7, Kötél D., Kötél Zs.
Edző: Nyári Sándor
Vasas: Milovits 12, Héger 9, Porubek 15, Dékány 20, Takács Zs. 14, Szombathelyi Sz. 8.
Csere: Vatai (liberó) 1, Lutter L., Horváth G., Lévai.
Edző: Jókay Zoltán

Nyári Sándor - Két, egymást nagyon jól ismerő, kitűnően felkészült csapat nagy taktikai csatájából mi kerültünk ki győztesen. Boldogságunk határtalan.

Jókay Zoltán: - Alapvetően szépen és jól játszottunk, gratulálok a lányoknak, büszke vagyok rájuk. A hibáink a rutintalanságunkból fakadtak, nem tudunk még végig magas szinten koncentrálni. Szerintem nem kell egy év és kinőjük ezt. Az ellenfelünknek hosszabb volt a cserepadja, kollégámnak, Nyári Sándornak több lehetősége volt a változtatásra. Sokat nyomott a latba az is, hogy nálunk Dékány Bernadett sérülése a második szettben kiújult és onnan már meglehetősen visszafogottan tudott csak a támadásainkból részt vállalni, pedig neki a Gödöllő elleni sikerben kulcsszerepe volt. Az egész döntő fantasztikus hangulatban zajlott, remélem szép élményt jelentett fiatal játékosaimnak és nagy lökést ad további pályafutásukhoz. Ha együtt tudjuk tartani ezt a csapatot, akkor sok örömet fognak még a lányok szerezni a Vasas híveinek.

forrás: hunvolley.hu
2010. február 20 szombat - 04:50:00-kor

Ismét kupadöntőben!!!!

A címvédő Vasas Duna Autó Óbuda 3:0-ra nyert a TEVA-Gödöllői RC ellen a Kecskeméten zajló Gong Rádió Magyar Kupa négyes döntő első női elődöntőjében. A meccs statisztikája ide kattintva megtekinthető! A másik ágon a BSE-Nyíregyháza mérkőzést csütörtökön 20 órától rendezik.

A rendkívül figyelmes házigazdák nevében a kezdés előtt Farkas Mihály, a torna főszervezője ajándékcsomaggal köszöntötte a kecskeméti születésű Vatai Gabriellát, a Vasas liberóját. Takács Zsófia blokkjával a fővárosiak szereztek vezetést, Németh Zsuzsanna a következő labdamenet végén szintén sánccal válaszolt. A folytatásban pontosabb, összeszedettebb játékának köszönhetően ellépett a Vasas (8:3). A gödöllői blokk jól működött, és az ejtésekben is volt fantázia, de az óbudaiak kiválóan mezőnyöztek, minden lecsorgó labdát felszedtek. Szórványos Vasas-hibák nyomán zárkózott a Gödöllő (12:8), de a második technikai pihenőnél megint hat pont volt a különbség (16:10). A gödöllőiek gyenge támadáshatékonyságuk miatt képtelenek voltak felzárkózni, a Vasas pedig - bár rontott néhányat - nem hibázott annyit, amennyi ajándékpontra az ellenfélnek szüksége volt. Jókay Zoltánnak a hajrában időt kellett kérnie (22:18), mert felpörgött a rivális, és megint látótávolságba került, de az első játszma utolsó pillanataiban ismét hibázásra kényszerítette riválisát a címvédő, így végül magabiztosan nyert (25:18, 1:0).

A szünetben bemutatót tartó Dance for Art társulat csinos lányainak produkcióját még ifj. Szabó Péter első játékvezető is megtapsolta. A második felvonás első pontját Kriegel Orsolya hálóról lecsorgó nyitása jelentette. Kisvártatva egyenlített a Vasas (3:3), hogy aztán megint a Gödöllő pillanatai és pontos támadásai következzenek (3:6, 5:8). Az első felvonáshoz képest játékban és lelkesedésben is újítottak a játékosok, de természetesen az óbudaiak sem tétlenkedtek, technikás megoldásaik jóvoltából folyamatosan ott loholtak riválisuk nyomában, ám egyenlíteniük nem sikerült! Csengeri Petra látványos centertámadásaira általában Dékány Bernadett válaszolt, élvezetes, izgalmas meccset láthattak a nézők. A Vasas támadási figurái az összeszokottságról árulkodtak, Bajáriné Pesti Anikó játéka pedig a rutinról.

15:11-re még a Gödöllő vezetett, ám a technikaira egy remek sorozatnak köszönhetően már a Vasas mehetett egypontos előnnyel (16:15). A fővárosiak tehát lendületet vettek, el is húztak hárommal (20:17), aztán megtorpantak (21:20). A legjobbkor kért időt Jókay Zoltán, hiszen megrázta megát csapata, és a finisben már nem engedte ki a kezéből a sikert (25:20, 2:1).

Csengeri Petra volt először eredményes a harmadik szettben, a csereként beállt Pintér Andrea pedig egy ragyogó blokkal mutatkozott be. Szoros állás jellemezte a játszma kezdeti szakaszát, mindkét oldalon jól működött a csapatszerkezet támadásban és védekezésben is (8:6). A technikai után megint remek sorozatot produkált a Vasas (15:8). A csapatkapitány, Bajáriné tartotta a lelket társaiban, becsülettel helytállt a Gödöllő, de a különbséget már nem tudta csökkenteni (19:13). A legvégén már nem ütközött komoly ellenállásba a címvédő, amely örömröplabdát bemutatva lezárta a meccset (25:17, 3:0), s ahogyan az elmúlt öt évben mindig, úgy ezúttal is bejutott a döntőbe.

A mérkőzés legjobbja
A győztes csapat ütőjátékosa, Dékány Bernadett rendkívül pontosan, hatékonyan támadott, 12 pontot szerzett, ő volt a mérkőzés legjobbja! Rajta kívül Takács Zsófia, és a feladó, Milovits Júlia is kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A gödöllőiek közül a csapatkapitány, Bajáriné Pesti Anikó a játékával és a mentalitásával is kitűnt, rajta kívül centertársa, Csengeri Petra is eredményesen röplabdázott.

Gong Rádió Magyar Kupa négyes döntő, nők, Kecskemét

Elődöntő

Vasas Duna Autó Óbuda-TEVA-Gödöllői RC 3:0 (18, 20, 17)
500 néző. Játékvezetők: ifj. Szabó P., Éva T.
Vasas: Milovits 7, Héger 4, Takács Zs. 14, Porubek 9, Dékány 12, Szombathelyi Sz. 3. Csere: Vatai (liberó), Horváth G. Edző: Jókay Zoltán
Gödöllő: Borlai 3, Csengeri 11, Kriegel O. 2, Bajáriné 12, Nagy Sz. 6, Németh Zs. 1. Csere: Deméné (liberó), Pintér A. 5, Berze 1. Edző: Deme Gábor

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 8:3, 14:9, 19:12, 23:18. 2. játszma: 5:8, 11:15, 16:15, 21:20. 3. játszma: 8:6, 15:8, 19:14, 23:16

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Jókay Zoltán: - Örülök, mert összeszedetten játszottunk. A második szett elején volt egy hullámvölgyünk, de azt sikerült átvészelni. Ilyesmire számítok pénteken is.
Deme Gábor: - Ebben az összetételben tisztességesen helytálltunk. Egyetlen csapat sem lenne képes elviselni két kezdőjátékosa hiányát. Küzdöttünk. Ennyi volt a csapatban.

2010. február 17 szerda - 22:56:00-kor

Magyar Kupa beharangozó #3

Sorozatunk harmadik részébe sokat gondolkodtunk, hogy mit írjunk. Végül úgy döntöttünk, hogy sok száz szónál is többet ér egy-két videó. Úgyhogy beharangozónk utolsó részében amolyan kedvcsinálóként emlékezzünk az elmúlt évek nagy győzelmére. Reméljük ez a sorozat idén is fojtatódik!

Első videóban tekintsük meg a nagy Vasas győzelmeket 2005-től 2008-ig!

A második videóban idézzük fel tavalyi győzelmünket!

HAJRÁ, VASAS!!!

2010. február 17 szerda - 10:23:00-kor

Magyar Kupa beharangozó #2

Sorozatunk második részében bemutatjuk a Magyar Kupa Döntő helyszínét, foglalkozunk a részletes programmal, a játékvezetőkkel és az elődöntő másik mérkőzésével.

Idén új helyszínre költözik a Magyar Kupa fináléja. Az utóbbi években kétszer rendezték Salgótarjánban, kétszer Gödöllőn és egyszer Nyíregyházán. Idén a kecskeméti vezetők úgy gondolták, hogy nagyon szeretnék, ha a városukba kerülne sor a döntőre. Az elhatározást aztán tettek követték, aminek az eredménye lett az, hogy a Kaposvárral szemben megnyerték a pályázatot, és elnyerték a rendezés jogát. Nagyjából ettől a perctől mondogatják azt, hogy nem egyszerű kupadöntőt szeretnének rendezni, hanem egy igazán emlékezetes, röplabdás ünnepet, családi programot. Az elmúlt években a röplabdás berkekben tett ígéretekkel lassan Dunát lehetne rekeszteni, ám most más a helyzet. Nagyon úgy néz ki, hogy Kecskeméten nagyon komolyan vették az ígéreteket és mindent megtesznek azért, hogy ezeket be is tartsák. A rendezvény helyszíne a felújított, minden igényt kielégítő Messzi István Sportcsarnok lesz. A torna főszervezője Farkas Mihály, aki sokáig a Kecskemét női szakosztályánál edzősködött, majd fél évig irányította a BSE csapatát is. A három napos rendezvény speakere a veszprémi kézilabda mérkőzéseken közreműködő, és remek hangulatot teremtő Mosonyi József lesz, valamint az ő munkáját segíti majd a celebvilág egyik ismert alakja, Sári Éva.

A főszervezők nem feledkeztek el a szurkolókról sem, hiszen aki megveszi a belépőjegyet az automatikusan részt vesz a mérkőzések szünetében sorra kerülő tombolán, ahol értékes nyeremények várják majd, hogy új gazdájukhoz kerüljenek. Ezen felül pénteken egy nyitóversennyel is készülnek, ahol egy márkás karóra lesz majd a fődíj. És ha már szóba kerültek a jegyárak, erről is gondoskodtak a szervezők, hogy a lehető legkedvezőbb feltételeket kínálják. Szerdán és csütörtökön napijegy kapható, ami két-két mérkőzésre érvényes, ez a felnőttek esetében 700, a diákok vagy nyugdíjasok esetében 300 forintba kerül majd. A pénteki napra is ugyanilyen árban kaphatóak a jegyek, ám ezek is csak két mérkőzésre érvényesek. Lehet kapni majd három napos bérletet, ami a felnőttek esetében 2500 forintért, diákok és nyugdíjasok számára 1000 forintért lesz megvásárolható. A hangulatról pedig a mérkőzések között a Dance for Art tánccsoport gondoskodik majd. Egy igazán remeknek ígérkező kupadöntőhöz tehát adott minden, arról, hogy ne keserű szájízzel gondoljunk vissza erre a három napra a legtöbbet még is csapatunk teheti, akik egy esetleges címvédéssel, a legnagyobb örömöt tudná okozni szurkolóinak.

Kijelölték már a kupadöntő játékvezetőit is. A szerdai elődöntőnket majd Ifj. Szabó Péter és Éva Tibor dirigálja majd, míg a másik női elődöntőt Vári Péter és Donkó Zoltán fújja. A bronzmérkőzésre Csikós Zoltánt és Nagy Lajos jelölték ki, míg a finálét Ujházi Mónika és Tilmann Gyula vezeti.

Ha már szóba került a másik elődöntő is, ismerjük meg az oda eljutott két csapatot is, bár a röplabda szerelmeseinek természetesen nem kell őket bemutatni. A BSE csapata először a nyolcaddöntőben szerepelt, ahol a Tatabánya csapatával találkoztak és természetesen győztek 3:0-ra. A nyíregyháziak már az első körben pályára léptek az Újpest ellen és nyertek könnyedén (3:0, 1:3). A nyolcaddöntőbe ismét Extraligás ellenfél jutott nekik, hiszen a Miskolc csapatával kellett megmérkőzniük. Ludvig Zsolt tanítványai két mérkőzésen simán győzték le a borsodiakat (3:0, 1:3). A negyeddöntőbe a BSE csapata a Veszprémmel játszott oda-visszavágót és esélyeshez méltóan nagy fölénnyel győztek (3:0, 0:3). Ludvig Zsolt együttesére egy igazi hazai rangadó várt a döntőbe jutásért, hiszen a másik nyírségi csapattal, a Nyíregyházi Főiskola együttesével találkozottak. Természetesen itt sem borult a papírforma és könnyedén jutott a döntőbe a nagyobbik nyíregyházi együttes (3:0, 1:3).

2010. február 16 kedd - 11:58:00-kor

Magyar Kupa beharangozó #1

Honlapunk a szerdai Magyar Kupa döntőig három cikkel kedveskedik olvasóinak. Az első részben együttesünk eddigi kupaszerepléséről írunk, valamint bemutatjuk szerdai ellenfelünket is.

Csapatunk nyolcszoros győztesként, címvédőként várhatja a szerdán kezdődő finálét. Az elmúlt évektől eltérően, idén együtt rendezik a férfiak és a nők küzdelmeit, így nem négyes, hanem nyolcasdöntőre kerül sor. A mieinknek kedvezett a sorsolás, ugyanis senki nem akart már az elődöntőben találkozni a városi rivális BSE csapatával, így örülhettünk, amikor decemberben kiderült, hogy ellenfelünk a Gödöllő lesz. A megduplázódott csapatok miatt ezúttal nem kettő, hanem három napos lesz az esemény. Mi az első nap, szerdán 17:30-kor mérkőzünk meg a gödöllőiekkel, míg csütörtökön pihenünk. Pénteken kerül sor a helyosztó mérkőzésekre, ahol vagy a bronz-, vagy az aranyéremért játszhatunk. Természetesen reméljük, hogy az utóbbi fog bekövetkezni.

Először megalakulásunk évében, 1981-ben hódítottuk el a trófeát, majd egy év szünet után 1983-ban ismét a mieink bizonyultak a legjobbnak. Ekkor egy hosszú szünet következett, de 1990-ben ismét mi örülhettünk, mert legyőztük az Újpesti Dózsát. Ismét következett egy hosszú szünet, amíg nem sikerült diadalmaskodnunk. Ez nem kevesebb, mint 14(!) évig volt így, ám 2005-ben Salgótarjánban megtört az átok és legyőztük az NRK Nyíregyházát 3:2-re. Ez az átoktörés olyan jól sikerült, hogy egy évvel később ismét Salgótarjánban, ismét a Nyíregyházát győztük le, ezúttal 3:0-ra. A 2007-es esztendőben új helyszínre költözött a finálé. Az új házigazda a Gödöllő csapata volt. Az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is Vasas - Nyíregyháza döntőt rendeztek, ám ezúttal a nyírségiek örülhettek, mert 3:0-ra legyőzték csapatunkat. Aztán jött a visszavágás! Egy évvel később Nyíregyháza adott otthont a finálénak. Természetesen ismét ez a két csapat játszotta a finálét, mieink pedig visszavették a trófeát, miután hazai pályán győzte le az NRK-t 3:2-re. Ismét eltelt egy esztendő, újabb döntőt rendeztek, ezúttal Gödöllőn. Kitalálják kivel játszottuk a finálét? Nagyon gondolkodni nem is kell rajta, természetesen a nyírségiekkel mérkőztünk meg és csak úgy, mint egy évvel korábban, ismét mi örülhettünk, mert ezúttal 3:2-re bizonyultunk jobbnak. Azt hiszem minden Vasas-szurkoló, valamint minden nyíregyházi szurkoló kiegyezne abban, hogy idén is ez a két csapat játssza a döntőt. De természetesen ez nem kívánság műsor, az elődöntők majd eldöntik, hogy kik mérkőzhetnek meg. És még egy érdekes információ a kupamúltunkhoz. Utoljára a 2004-es esztendőben nem játszottunk döntőt, igaz ekkor nem is jutottunk a legjobb négy közé, hiszen a negyeddöntőben kikaptunk a BSE-től (3:1, 3:2), valamint további érdekesség, hogy 2005-óta minden évben Vasas-Nyíregyháza döntőt rendeznek, reméljük idén se lesz ez másként.

Ennyit a nosztalgiázásról! Nézzük csapatunk, hogy jutott el a fináléba. Címvédőként az első fordulóban, kiemeltként erőnyerőként jutottunk tovább. A második körben aztán belehúztunk a "jóba", Egyik legnehezebb ellenféllel, a Békéscsabával találkoztunk. Sokan idegesen várták a november negyedikét, ám a mieink gondoskodtak arról, hogy ne keljen izgulniuk szurkolóiknak, hiszen nagyon jó játékkal, alig több mint egy óra alatt legyőztük ellenfelünket 3:0-ra. Ettől aztán megnyugodtunk, talán túlságosan is, hiszen két héttel később idegenben 3:1-re kikaptunk, de ez is azt jelentette, hogy 4:3-as összesítéssel bejutottunk a negyeddöntőbe. Ott aztán már könnyebb feladat várt a mieinkre, hiszen az NB2-es Sümeg RC-vel találkoztunk. Az első játszmában meglepett minket ellenfelünk, lelkes, jó játékkal elvett tőlünk egy szettet. Ezután aztán kijött a két csapat közötti különbség és könnyedén megnyertük a mérkőzést (3:1).

Azok kedvéért, akik nem követik annyira a röplabdát bemutatjuk szerdai ellenfelünket.

Nos, a gödöllőiek már a Magyar Kupa első körében játszottak és győztek. Ellenfelük az NB1-es BITT-Kaposvár volt. Az első mérkőzést Gödöllőn rendezték, ahol papírforma hazai győzelem született (3:0), majd a visszavágót is abszolválni tudta ellenfelünk (3:1). A nyolcaddöntőben könnyebb dolguk volt már, itt az egykor szebb időket is megélt Szegeddel találkoztak és győztek könnyedén 3:0-ra. A negyeddöntőben sem volt nehéz dolga Deme Gábor által vezetett csapatnak, itt a Szolnokkal találkoztak, és simán győztek is (3:0).

Csapatunk eddig idén négy tétmérkőzésen találkozott a Gödöllővel és ötven százalékos a mérlegünk, hiszen idegenben még egyik csapat sem tudott nyerni. Az alapszakaszban a Folyondár utcában nyerni tudtunk 3:1-re, ám idegenben ugyanilyen arányban kikaptunk. A középszakaszban is kétszer mérkőztünk meg velük, először idegenben léptünk pályára, de győzni nem sikerült, sőt súlyos 3:0-s vereséget szenvedtünk. A visszavágón azonban már hazai pályán mi bizonyultunk jobbnak és ugyanilyen arányban nyerni tudtunk. A két csapat egymás ellen hazai pályán még veretlen, ám a kupadöntőre semleges pályán kerül sor, kérdés, hogy melyik csapat tudja ezt maga javára fordítani. Természetesen reméljük nem szakad meg a hagyomány és ismét döntőbe tudunk jutni.

2010. február 15 hétfő - 15:22:00-kor

BSE siker a tartalékos csapatunk ellen

Rangadóra gyűltek a nézők a Városmajorba, és bizony jó volt látni, hogy a kezdéskor alig volt üres ülőhely a lelátón. Sejteni, lehetett, hogy visszafogott meccset játszik majd a két nagy rivális, hiszen egyrészt a presztízsen kívül semmi más tétje nem volt a rangadónak, másrészt a Vasasból Lutter Liza a diákolimpia-döntőn való szereplés, Vatai Gabriella betegség, Dékány Bernadett pedig sérülés miatt hiányzott.

Jól kezdett a házigazda BSE, amely az első szett első technikai pihenője után fokozatosan növelte előnyét (14:7). Jókay Zoltán edző viszonylag korán kikérte mindkét idejét, de tartalékosan, s felforgatott felállásban játszó csapata ekkor még kevés ellenállást tudott kifejteni. A címvédő sem röplabdázott tökéletesen, de nem is volt szüksége átlagfeletti teljesítményre, így is simán nyert (25:14, 1:0).

Aki azt hitte, hogy a folytatás is ilyen egyértelmű és egyoldalú lesz, az nem ismeri a Vasas-játékosokat! A fiatal óbudaiak egészséges önbecsülésüktől vezérelve remekül kezdték a második felvonást. Lelkesen, ügyesen, és a korábbinál sokkal pontosabban, figyelmesebben röplabdáztak. Nyitásban konzekvensen megtalálták Sándor Renátát, aki többször bizonytalankodott, így a játszma legelején megszerzett vezetésüket a hajráig tudták tartani. A végén összeállt a BSE-blokk, támadásban pedig Sándor Renáta remekelt, így szoros csatában fordított a házigazda (25:22, 2:0).

Nem tanult egy szettel korábbi hibájából a városmajori csapat, ugyanis a harmadik periódusban is hagyta ellépni riválisát (3:8). A korábbi jó színvonal ebben az időszakban némileg csökkent. A hazaiak jelentős erőket mozgósítottak az egyenlítés érdekében, és bár a Vasas sokáig taktikus röplabdával őrizte előnyét, a szett közepén 15:15 állt az eredményjelzőn. A végén megint az óbudaiak vezettek (18:20), és hamarosan játszmalabdához jutottak (22:24). A BSE játékosai nem akartak túlórázni, így hibázásra kényszerítették ellenfelüket, s megfordították az állást a hajrában (26:24, 3:0).

A Gong Rádió Magyar Kupa négyes döntője előtt érthetően egyik csapat sem akarta széthajtani magát egy tétnélküli meccsen, a Vasas ráadásul szokatlan felállásban játszott, ennek ellenére az első és a második szettben látványos, élvezetes röplabdát láthatott a közönség.

A mérkőzés legjobbja
A győztes csapat ütőjátékosa, Sándor Renáta volt a találkozó legeredményesebbje (21 pont), de támadásban és nyitásfogadásban is akadtak hibái. A BSE liberója, Tóth Andrea fogadásban és mezőnyben is magabiztosan teljesített, a mezőny legjobbja mégis a feladóátló-poszton a felnőttek között csupán második komoly meccsét játszó Gregori Martina volt! Hatékonyan támadott, a mezőnyben több látványos mentése volt, és ászértékű nyitásai fontos pontokat eredményeztek együttesének. A Vasasból második mérkőzését végig játszó Lévai Vivien játszott jól. Fogadásoknál biztos pontja volt csapatának és mezőnyben is kevés hibával játszott. Nyitásoknál megtalálták Takács Zsófiát egykori csapattársai, de néhány rontást leszámítva jól állta a sarat és támadásokban is eredményes tudott lenni.

Extraliga, nők, középszakasz, az 1-4. helyért, 6. (utolsó) forduló

BSE-FCSM-Vasas Duna Autó Óbuda 3:0 (14, 22, 24)
Városmajor, 250 néző. Játékvezetők: Mezei, Szabó Zs.

BSE: Kötél Zs. 4, Kovács T. 4, Mester 12, Sándor R. 21, Gregori 10, Tóthné 8.
Csere: Tóth A. (liberó), Pék-Tormási, Kötél D., Gudmann.
Edző: Nyári Sándor

Vasas: Milovits 6, Héger 6, Porubek 11, Soós I. 3, Takács Zs. 10, Szombathelyi Sz. 5.
Csere: Lévai (liberó).
Edző: Jókay Zoltán

Nyári Sándor: - Örülök, hogy a mérkőzés jelentős részében a műtét után lábadozó Pék-Tormási Orsolyát, és másik kulcsemberünket, Gudmann Csillát pihentetni tudtuk, bár a Vasasnak is voltak hiányzói. A jó játékkal, rohamléptekkel megnyert első játszma sebességet és felállási rendet váltó Vasas maximális erőbedobásra késztetett bennünket. A végén jó meccs kerekedett a rangadóból.

Jókay Zoltán: - Engem kifejezetten elkeserített ez a játék, amit a csapat produkált. Remélem, a lányokat is.

Az örökrangadó teljes felvétele ide kattintva megtekinthető!

Galéria a mérkőzésről ide kattintva érhető el!

A középszakasz végeredménye ide kattintva érhető el!

2010. február 14 vasárnap - 13:11:00-kor

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS AZ ÖRÖKRANGADÓRÓL

Élőképes közvetítés lesz a BSE-FCSM - Vasas Duna Autó Óbuda örökrangadóról.


(A közvetítés megnyitásához kattints a képre)

2010. február 15 szombat - 14:35:00-kor

Boldog születésnapot kívánunk Takács Zsófiának és Lutter Lizának!

2010. február 12 péntek - 12:00:00-kor

Utánpótlásban is elvettük a BSE veretlenségét

Megszakadt a BSE juniorcsapatának veretlensége! A városmajori együttes a NB I juniorbajnokságában 18, a felnőtt Budapest-bajnokságban pedig 13 tétmeccset nyert meg, szerda este azonban a Vasas serdülő ellen lezárult a nagy sorozat.

A 31 találkozót megszakítás nélkül győztesen abszolváló BSE-FCSM edzője, Hollósy László már a kezdő sípszó előtt rosszul érezte magát, pedig akkor még nem is sejtette, hogy együttese ezen az estén messze lesz a csúcsformától. A tréner a náthájával küszködött, de sem a saját, sem az ellenfél játékosait nem akarta megfertőzni, ezért orvosi műtőskendővel takarta el a száját.

Szoros állás jellemezte az első játszma elejét (10:7), de már ekkor is a rendkívül pontosan röplabdázó Vasas irányította a játékot. A felnőtt Extraligában szereplő Sándor Renátát, Gregori Martinát és Hackl Szilviát nélkülöző - a budapest bajnokságban nem szerepelhetnek azon játékosok, akik a felnőtt Extraligában is játszanak (a szerk.) - BSE sorsát hamar megpecsételte rossz nyitásfogadása. A feladót, Tóth Rékát folyamatosan hosszabb-rövidebb sprintekre kényszerítették társai, így nem lehetett csodálkozni azon, hogy az esetek többségében a támadások nem voltak hatékonyak. Rendkívül olajozottan működött a Vasas-gépezet, mindenki tudta a helyét és a feladatát, ráadásul a kivitelezés is pontos volt. Élmény volt nézni az óbudai fiatalok tudatos játékát (25:11, 1:0).

Az első szett sima megnyerése után a második periódusban is jól kezdett a házigazda. Egy ideig úgy tűnt, megint jelentős különbségű részsikert arat a Vasas, de a városmajori együttes ezúttal komolyabb ellenállást fejtett ki. Hatékonyabbak voltak a támadások, így szorosabban alakult az eredmény (15:13). Egyenlíteni azonban nem tudott a juniorbajnoki címvédő, mert a döntetlen közelében mindig becsúszott egy-egy bizonytalankodás okozta saját hiba. 19:15 után a hajrában megint volt ok az izgalomra (22:21), de a legvégén újra határozottabbak, és mezőnyben pontosabbak voltak a fiatalabb hazaiak (25:21, 2:0).

A harmadik részben is ügyesen, pontosan, taktikusan szervált a Vasas, a vendégek összpontosítása viszont újfent visszaesett az első szettben látott alacsony szintre. Hiába cserélt feladót az ekkor már csüggedten ücsörgő Hollósy edző, az elpattogó nyitásfogadások miatt Farkas Eszter is nehéz helyzetben volt. A Vasas örömjátéka szép megoldásokkal párosult, a meccs pedig a vártnál korábban, mindössze hatvan perc után véget ért (25:15, 3:0).

A mérkőzés legjobbja
Érdekesség, hogy a sima vereség ellenére a BSE játékosa, Bosnyák Kata lett a mezőny legeredményesebbje (14 pont). Nem játszott hibátlanul, de a körülményekhez képest remekül oldotta meg feladatát, magasan kiemelkedett együtteséből. A mérkőzés legjobbja mégsem ő, hanem a Vasas ütőjátékosa, Takács Bernadett (13 pont) volt, aki szintén eredményesen, magabiztosan és hatékonyan támadott. Rajta kívül Stefanik Orsolya és Hadnagy Renáta játéka is figyelemreméltó volt!

Felnőtt Budapest-bajnokság, nők, I. osztály, B-csoport, alapszakasz, 14. forduló

Vasas-Hofeka-Óbuda (serdülő)-BSE-FCSM (junior) 3:0 (11, 21, 14)
Folyondár utca, 20 néző. Játékvezetők: Nagy P., Kovács A.

Vasas: Hadnagy R. 6, Fábián V. 4, Stefanik 11, Lakatos E. 9, Takács B. 13, Gubicza 2. Csere: Margitai (liberó), Hadnagy B.
Edző: Hőnig László

BSE: Tóth R., Hegedűs A. 5, Szűcs K. 3, Nguyen 3, Bosnyák 14, Kiss V. 3.
Csere: Lazáry (liberó), Horváth N. 3, Farkas E.
Edző: Hollósy László

Hőnig László: - Mindig nagyon kritikus vagyok a lányokkal és szapulom őket, hogy lusták mezőnyben, de most kivételesen megdicsértem mindenkit. Azokat a játékelemeket, amelyeket gyakoroltunk, ezúttal magabiztosan végrehajtották. Jól biztosították az ütéseket, ami nagyon fontos, ezen kívül taktikusan nyitottak.

Hollósy László: - A sportban elsődleges, hogy megtanulják, mi az, hogy alázat. Aki nem tanulja meg 17 évesen, az ne is sportoljon!

2010. február 11 csütörtök - 11:45:00-kor

Visszakaptuk a két pontot!

A versenykiírás vonatkozó pontjának rendelkezése alapján a nemzetközi kupaindulást jogosultságuk ellenére elmulasztó csapatok hatpontos levonással kezdték a bajnokságot. A klubok fellebbezése után a Magyar Röplabda Szövetség Elnöksége mínusz két pontra, és 400.000 forint befizetésére módosította a szankciót, de az ügy ezzel nem ért véget...

A női Extraligában ugyanis a BSE-FCSM és a Vasas Duna Autó Óbuda magával vitte a kétpontos mínusz a középszakaszba (hivatalos nevén alapszakasz II.), ezért a Versenybizottság ügyvezetőségi állásfoglalást kért január 15-én, hogy tisztázza az Elnökség szándékát a levonással kapcsolatban. Az Ügyvezetőség február 2-i állásfoglalása értelmében az alapszakasz I. része után az alapszakasz II. részbe a csapatok a büntetés miatti pontlevonást nem viszik tovább magukkal.

A friss bajnoki tabella ide kattintva érhető el!

2010. február 10 szerda - 16:19:00-kor

Kijelölték a Magyar Kupa döntő játékvezetőit

A Magyar Röplabda Szövetség Játékvezetői Testülete elkészítette a február 17-19. között rendezendő kecskeméti Gong Rádió Magyar Kupa nyolcas döntő bíróküldését.

Gong Rádió Magyar Kupa-döntő, Kecskemét

Február 17. szerda

17.30: TEVA-Gödöllői RC-Vasas Duna Autó Óbuda (női elődöntő) ifj. Szabó Péter, Éva Tibor

20.00: Kalo-Méh-Kecskeméti SE-Dunaferr SE (férfi elődöntő) Adler László, Mocsnik Lajos

Február 18. csütörtök

17.30: Diamant-Kaposvár-Szolnoki RK-SI (férfi elődöntő) Csizmarik József, Bodrogi László

20.00: BSE-FCSM-Euroaszfalt-NRK-Nyíregyháza (női elődöntő) Vári Péter, Donkó Zoltán

Február 19. péntek

10.30: férfi bronzmérkőzés Kiss Zoltán, Szabó Zsolt
13.00: női bronzmérkőzés Csikós Zoltán, Nagy Lajos
17.00: női döntő Ujházi Mónika, Tillmann Gyula

20.00: férfi döntő Hóbor Béla, Mezőffy Zsolt

2010. február 08 hétfő - 13:43:00-kor

Döntő közelben a serdülők is

Szombaton rendezték az Országos Serdülő Bajnokság elődöntőjének első fordulóját. Csapatunk rendezőként szerepelt ebben a körben, aminek helyszíne ezúttal nem a Folyondár utca, hanem a Fáy utcai kézilabda csarnoka volt. Fiataljaink csoportjában még a Gödöllő, Kecskemét, Eger trió szerepelt. A várakozásoknak megfelelően együttesünk könyedén, szettveszteség nélkül nyerték meg a tornát, ezzel komoly lépést tettek a fináléba kerülésért. A csoport mérkőzések második fordulóját később rendezik.

A tornán az 1993. január 1-én és utána születettek vehetnek részt.

Eredmények:

Vasas-HOFEKA-Óbuda - TEVA-Gödöllői RC 3:0
Kecskeméti Sportiskola - Agria RC-EVSI 3:0
Kecskeméti Sportiskola - TEVA-Gödöllői RC 3:0
Vasas-HOFEKA-Óbuda - Agria RC-EVSI 3:0
Agria RC-EVSI - TEVA-Gödöllői RC 3:0
Vasas-HOFEKA-Óbuda - Kecskeméti Sportiskola 3:0

A torna végeredménye:

1. Vasas-HOFEKA-Óbuda 3 0 6 pont
2. Kecskeméti Sportiskola 2 1 5 pont
3. Agria RC-EVSI 1 2 4 pont
4. TEVA-Gödöllői RC 0 3 3 pont

Csapatunk kerete: Margitai Anna, Stefanik Orsolya, Takács Bernadett, Lakatos Enikő, Hadnagy Renáta, Hadnagy Brigitta, Fábián Fanni, Fábián Viktória, Gubicza Laura, Juhász Bianka, Major Lilla, Vezetőedző: Hőnig László

2010. február 07 vasárnap - 11:39:00-kor

Bővült a Vasas-család!

Február 6-án szombaton megszületett csapatunk technikai vezetőjének gyermeke, Kovács Aliz Jázmin. A kislány 3610 grammal és 55 centivel látta meg napvilágot! Honlapunk minden munkatársa nevében jó egészséget és sok örömöt kívánunk Kovács Zolinak és családjának!

GRATULÁLUNK!

2010. február 07 vasárnap - 01:05:00-kor

Botrány a junior elődöntőben!

A BITT-Kaposvári NRC és a MÁV Előre SC női csapata sem utazott el a nyíregyházi juniortornára, ahol így csak egy mérkőzést tudtak megrendezni. Az Euroaszfalt-NRK-Nyíregyháza 3:2-re legyőzte a Vasas-Hofeka-Óbudát, de a riválisok távolmaradása miatt ez a meccs tétnélkülivé vált, hiszen mindkét együttes bejutott a döntőbe. A másik csoportból a címvédő BSE-FCSM, valamint a Békéscsabai RSE kvalifikálta magát a fináléba!

Ha már a büntetések szóba kerültek nézzünk néhány részletet versenykiírás ide vonatkozó passzusaiból:

11. Ki nem állás és szankciói

11.1. Ki nem állónak kell tekinteni azt a csapatot, amely a mérkőzés (torna) helyszínén a kijelölt időpontban egyáltalán nem (...) jelent meg, kivéve a vis maior eseteit. A ki nem állónak tekintett csapat elveszíti a mérkőzést 0:3 (0:75) arányban és nem kapja meg a vesztesnek járó bajnoki pontot.

11.3. A tornáról, vagy mérkőzésről való távolmaradást a Versenybizottság akkor tekinti a vis maior esetének, ha a sportszervezet legkésőbb a tornát, vagy mérkőzést követő hetedik napon hivatalos igazolást nyújt be a távolmaradás okáról.  Hivatalos igazolásként kizárólag hatóságok által, vagy MÁV, vagy Volán Igazgatóságok által, vagy gépjármű balesetbiztosító, vagy a Magyar Autóklub által, illetve orvos által kiállított igazolást fogad el. Nem tekintendő vis maior esetnek, ha a sportszervezet a torna, vagy mérkőzés forgatókönyvét bármilyen okból nem kapta meg és a versenyen emiatt nem vett részt. Vis maior esetén a vétkes csapat a mérkőzését, torna esetén mérkőzéseit 0:3 (0:75) arányban elveszíti, és nem kapja meg a vesztesnek járó bajnoki pontot, de a ki nem állást a bajnokságból való törlés szempontjából nem kell figyelembe venni.
 
11.4. Ha a csapatok közül egyik sem jelenik meg, mindkét csapat ki nem állónak tekintendő és mindkettőt 0:3 (0:75) arányban vesztesnek kell nyilvánítani és egyik csapat sem kapja meg a vesztesnek járó bajnoki pontot.

11.5. Ha valamely csapat a bajnokság során három mérkőzésen nem áll ki, a Versenybizottság a csapatot a bajnokságból kizárja.

11.7. A kizárt, megszűnt, vagy visszalépett csapat sportszervezetének összes többi csapatát is ki kell zárni a bajnokságból.

Női Junior elődöntő B-csoport

1. forduló

MÁV Előre SC-Vasas-Hofeka-Óbuda 1:3
BITT-Kaposvári NRC-Euroaszfalt-NRK-Nyíregyháza 1:3
MÁV Előre SC-BITT-Kaposvári NRC 3:0
Vasas-Hofeka-Óbuda-Euroaszfalt-NRK-Nyíregyháza 3:0
Euroaszfalt-NRK-Nyíregyháza-MÁV Előre SC
BITT-Kaposvári NRC-Vasas-Hofeka-Óbuda 0:3

2. forduló

Vasas-Hofeka-Óbuda-Euroaszfalt-NRK-Nyíregyháza 2:3
A többi mérkőzés a csapatok távolmaradása miatt elmaradt

A junior döntőbe bejutott csapatok:

Békéscsabai RSE
BSE-FCSM
NRK Nyíregyháza
Vasas-HOFEKA-Óbuda

2010. február 06 szombat - 19:09:00-kor

Fontos mérkőzést nyertünk meg!

A női Extraliga középszakaszának utolsó előtti fordulójában együttesünk azt a Gödöllőt győzte le, amelytől idegenben kétszer is kikapott. Azonban a Folyondár utcában ezúttal nem tudott minket megtréfálni ellenfelünk, és kitűnő, közönségszórakoztató mérkőzésen tudtunk győzni 3:0-ra. Ez az eredmény azt jelenti, hogy mivel a Nyíregyháza is kikapott a BSE-től, a középszakasz utolsó fordulója gyakorlatilag tétnélküli lesz.

A mérkőzés nem indult zökkenőmentesen számunkra. A Szűcs Zsuzsannát sérülés miatt nélkülöző Gödöllő nagy lendülettel kezdett, ami meg lepte lányainkat. Erőtlen támadások, pontatlan feladások, rossz nyitásfogadás volt jellemző játékunkra. Ez éppen elég volt, hogy ellépjenek tőlünk vendégeink. Az első technikai szünetnél már hatpontos volt a hátrányunk (2:8), így nem volt meglepő, hogy Jókay Zoltán indulatosan beszélt tanítványaival. Majd miután visszatérve sem történt nagyobb változás, és pontjaink javarészt ellenfelünk rontásaiból származtak ismét 6:13-nál időt kért mesterünk. Ez kulcsfontosságúnak bizonyult, hiszen innen elkezdtük a felzárkózást. Érezte ezt Deme Gábor is, és 9:14-es állásnál időt kért. Arra azonban ő sem számíthatott, hogy a gyakorlatilag már megnyert szettet elveszti csapata. Jelentősen javultak a hazaiak, pontos bejátszásokból már tudtak támadni is, Milovits jól variálta a játékot. Takács és Dékány is javult, Porubek is jól támadott, valamint Héger és Szombathelyi is jól teljesített. Ez mind kellett ahhoz, hogy csapatunk egy nem mindennapi 19:2-es szériát produkálva megnyerje az első játszmát. 12:14-nél még kihasználta utolsó időkérési lehetőségét Deme edző, de csapatát ez már nem mentette meg az óbudaiak javuló játékától (25:16, 1:0).

A második felvonásban már nem engedtük el ellenfelünket. Bár a játszma elején három szervát is rontottunk, ezt nem tudták kihasználni a gödöllőiek. Egyik csapat sem tudott ellépni a másiktól. Az első kötelező játékmegszakításnál a vendégek vezettek egy ponttal (7:8), ám hamar fordítani tudtunk, és 11:9-nél már mi vezettünk. Innen ismét fej-fej mellett haladtak a csapatok, egészen 16:16-ig. Ekkor egy vendég szervarontás, valamint egy hazai ász ismét megpecsételte a vendégek sorsát. Ezt az előnyt már nem engedte ki csapatunk és 25:22-re megnyerte a második szettet is (25:22, 2:0).

A harmadik etap ismét simábban alakult. A lélektani előny a mieinknél volt, és ennek megfelelően is kezdtünk. 1:2 után gyorsan fordítottunk és a technikai szünetre 8:3-as állásnál mehettünk. Ekkor már igazi közönségszórakoztató röplabdát játszottak a lányok, szép figurákat mutattak be, amivel nem tudott mit kezdeni ellenfelünk. 13:7-nél kértek időt először a vendégek, ám ez sem szakította meg lendületünket. Takács nagyon jól játszott, Milovits is pontos labdákkal szolgálta ki társait, Vatai hozta a tőle megszokott klasszisteljesítményt, Porubek és Dékány ontotta a pontokat és centertámadásaink is eredményesek voltak. Szárnyaltak az óbudaiak és lehetett látni, hogy élvezik a játékot. 19:9-nél a hazai szurkolók kiszámolták ellenfelüket és való igaz, ez a teljesítmény ténylegesen kiütötte a Gödöllőt. Ekkor még kihasználta második időkérését is Deme Gábor, de ez csak az eredmény kozmetikázására volt elegendő. (25:17, 3:0).

A két csapat hazai pályán egymással szemben még veretlen, azonban a következő mérkőzésük az eddigi legfontosabb szezonbeli összecsapásuk lesz. Másfél hét múlva ugyanis a Gong Rádió Magyar Kupa elődöntőjében találkoznak a felek. A kérdés az, hogy melyik csapat tudja majd a semleges pályát a maga javára fordítani. A középszakasz utolsó fordulójában a mieink a BSE otthonába látogatnak, míg a Gödöllő a Nyíregyházát fogadja. Azonban ez már nem tudja befolyásolni a középszakasz végeredményét, így gyakorlatilag tét nélküli lesz a záró forduló.

A mérkőzés legjobbja címet ezúttal Takács Zsófia érdemelte ki teljesítményével. Csapatunk kapitánya remek formában játszott, támadásai végig pontosak voltak, a nyitásfogadásokban is magabiztos teljesítményt nyújtott. Ezek mellett hiba nélkül látta el feladatát is a védekezésben és egy-két nagy mentés is fűződik a nevéhez. Rajta kívül Porubek Lilla játéka is nagyon hasznos volt. Fontos pillanatokban villant, a kezdeti bizonytalansága után rendre eredményesen fejezte be támadásait. A vendégeknél nagyon nehéz jó teljesítményt nyújtó játékost találni, egyedül talán Deméné Fényes Zsanett teljesítménye volt a megszokott, ám a mai napon ő is elmaradt valós tudásától.

Vasas Duna Autó Óbuda - TEVA-Gödöllői RC 3:0 (16, 22, 17)
Folyondár utca, 200 néző, Vezette: Ujházi, Mezőffy

Vasas: Milovits 6, Proubek 10, Szombathelyi 5, Takács 11, Dékány 11, Héger 10.
Csere: Vatai (liberó).
Vezetőedző: Jókay Zoltán

Gödöllő: Kriegel O. 5, Széles 8, Borlai 3, Bajáriné 7, Csengeri 12, Németh 5.
Csere: Deméné (liberó), Hajdú.
vezetőedző: Deme Gábor

Jókay Zoltlán: - Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez. Az első szett elejét leszámítva teljesen elégedett vagyok a mutatott játékkal!

Deme Gábor: - Úgy néz ki ha kitesszük a lábunkat Gödöllőről elfelejtünk röplabdázni. El se kéne utaznunk, mert nem tudunk idegenben játszani...

Friss bajnoki tabella ide kattintva érhető el!

Galéria ide kattintva érhető el!

2010. február 05 péntek - 22:42:00-kor

OSB elődöntő a Fáy utcában

A Magyar Röplabda Szöveteség Versnybizottsága nyilvánoságra hozta az Országos Serdülő Bajnokság elődöntőjéne csoportbeosztását. Ennek értelmében utánpótlás csapatunk az E-1-es csoportba került besorolásra az Eger, Kecskemét és a Gödöllő csapataival együtt. A junior bajnoksághoz hasonlóan itt is két kör alatt dől el, hogy melyik cspatok jutnak a fináléba. Az első fordulót február 6-án (szombat) rendezik a Fáy utcában, a kézilabda csarnokban.

A tornán az 1993. január 1-én és utána születettek vehetnek részt.

Íme a forgatókönyv:

Résztvevő csapatok:

Agria RC-EVSI
Kecskeméti Sportiskola
TEVA-Gödöllői-RC
Vasas-HOFEKA-Óbuda

A mérkőzések időpontja:

9:30 TEVA-Gödöllői RC - Vasas-HOFEKA-Óbuda

11:00 Kecskeméti Sportiskola - Agria RC-EVSI

12:30 TEVA-Gödöllői RC - Kecskeméti Sportiskola

14:00 Vasas-HOFEKA-Óbuda - Agria RC-EVSI

15:30 TEVA-Gödöllői RC - Agria RC-EVSI

17:00 Vasas-HOFEKA-Óbuda - Kecsckeméti Sportiskola

Csapatunk kerete: Margitai Anna, Stefanik Orsolya, Takács Bernadett, Lakatos Enikő, Hadnagy Renáta, Hadnagy Brigitta, Fábián Fanni, Fábián Viktória, Gubicza Laura, Juhász Bianka, Major Lilla, Vezetőedző: Hőnig László

2010. február 05 péntek - 11:39:00-kor

A Gödöllő ellen folytatjuk

Egy hetes szünetet követően, pénteken folytatódnak az női Extraliga küzdelmei. Együttesünk pénteken azt a Gödöllőt látja vendégül, akiktől az előző két mérkőzésen is súlyos vereséget szenvedtünk idegenben (3:1, 3:0), és akikkel a Gong Rádió Magyar Kupa elődöntőjét is játsszuk majd.

Számunkra hazai pályán csak a győzelem számít jó eredménynek, annál is inkább, hiszen sikerünkkel - és ha a Nyíregyháza kikap a BSE-től - már biztosan második helyen zárjuk majd a középszakaszt, ami a rájátszásban ellenfeleinkkel szemben biztosítaná a pályaelőnyt. Ez azonban nem lesz egyszerű feladat, ugyanis a pénteki vendégünk már többször is meglepte csapatunkat, ráadásul Deme Gábor által vezetett hölgykoszorú egyre jobb formában teljesít. Az előző fordulóban például a BSE csak nagy küzdelemben, drámai csatában 3:2-re tudott győzni a Szent István Egyetem tornacsarnokában. A mérkőzés krónikájához hozzá tartozik, hogy a hazaiak játékosa Szűcs Zsuzsa a második szett közepén súlyos térdsérülést szenvedett, így nem csak a pénteki, de nagy valószínűséggel a Kupadöntőt is kénytelen lesz kihagyni. Természetesen a játékosnak honlapunk valamennyi munkatársa nevében mielőbbi felépülést kívánunk! Ami a mieinket illeti szerencsére mindenki egészséges és a héten születésnapját ünneplő Horváth Gabriella is újra edz a csapattal.

A két együttes a bajnokság során negyedszer találkozik egymással. Az alapszakasz során a Folyondár utcában nagy csatában tudtunk győzni 3:1-re, majd ugyanilyen arányban szenvedtünk vereséget Gödöllőn. A középszakaszban is találkoztak már a felek egymással, akkor fájóan simán, 3:0-ra ütött ki minket riválisunk. Tehát van mit törlesztenünk ellenfelükkel szemben és ez a mérkőzés lélektanilag fontos lehet a két hét múlva esedékes Magyar Kupa elődöntőhöz is.

A mérkőzést pénteken 18-órától rendezik a Folyondár utcában, amit az Újházi, Mezőffy játékvezetői duó dirigál majd.

Extraliga, Középszakasz, ötödik forduló
2010. Február 5. 18:00, Folyondár utca

Vasas Duna Autó Óbuda - TEVA-Gödöllői RC
Vezeti: Ujházi, Mezőffy

2010. február 04 csütörtök - 14:03:00-kor

Boldog születésnapot kívánunk Horváth Gabriellának!

2010. január 30 szombat - 19:05:00-kor

Ezúttal is nagy csatában tudtunk győzni

Ismét Vasas - Nyíregyháza rangadót rendeztek az Extraliga középszakaszában vasárnap a Folyondár utcában. A két csapatra jellemező, hogy szoros, kiélezett mérkőzéseket játszanak. Idén negyedszer találkozott egymással a két piros-kék alakulat és eddig mindannyiszor a fővárosiak örülhettek. A mérkőzés külön pikantériája volt, hogy visszatért a Folyondár utcába a tavaly még a Vasas-t erősítő Kapuvári Melinda, aki sérülés miatt hosszú időt kényszerült kihagyni, majd miután nem sikerült külföldre szerződnie az NRK-ba igazolt. Nos, kezdőként még nem kapott helyett Ludvig Zsolt csapatában, így a cseresarokban várta, hogy harcba küldje edzője.

A vendégek csütörtökön játszottak utoljára és hazai pályán győzték le 3:0-ra a Gödöllőt, míg a mieink pénteken léptek parkettre a BSE ellen, ahol 3:1-es vereséget szenvedtek. Nekünk a célunk az volt, hogy győzelemmel feledtessük a városi rivális által ejtett csorbát, míg a szabolcsiak arra készültek, hogy idén először legyőzzék a Magyr Kupa-címvédőt.

A két csapatra jellemzően ez a mérkőzés is szorosan kezdődött. A játszma eleji tapogatózásból a hazaiak jöttek ki jobban és 5:6 után három pontot szereztek zsinórban, így a technikai szünetre ők mehettek előnnyel (8:6). Visszatérve is a Vasas maradt lendületben és 11:7-re is vezettek, amikor egymás után két pontot ütöttek a látogatók. Megelőzve a nagyobb bajt Jókay Zoltán időt is kért (11:9). Jókor jött a szünet együttesünknek és hiába egyenlített az NRK 11:11-nél, hat pontot szereztünk egymás után (17:11). Jól játszott együttesünk, támadásaink hatékonyak voltak, jól nyitottunk és fogadásaink is pontosra sikerültek. A hajrára már hat pontos előnnyel mehettünk és hiába kért időt Ludvig Zsolt 20:14-nél és 23:15-nél is, nem hagytunk esélyt ellenfelünknek. 21:15-nél még Miklai Zsanett helyére érkezett Mosonyi Tekla, de ő sem tudott áttörést hozni csapata játékába, így 21 perc alatt eldöntöttük szett kimenetelét. (1:0, 25:16)

A kilenc pontos részsikertől túlságosan is megnyugodtak az óbudaiak és a második szettre ismét rosszabbik arcukat vették elő, persze ehhez az is kellett, hogy a szabolcsiak játéka feljavuljon. A játszma elején ismét fej-fej mellett haladtak csapatok, ám ezúttal 9:9-nél a vendégek tudtak ritmust váltani. 10:12-nél időt kért Jókay, ám a két pontos különbség állandósult a felek között. A második technikai szünet is a vendégeknek kedvezett és Ludvig Zsolt elégedett lehetett a látottakkal. Botos Fruzsina rendre értékesítette a támadásokat, valamint Merkószki és Szakmáry is eredményes tudott lenni. 15:19-nél még Jókay magához rendelte lányait, akik kezdtek leszakadni riválisuktól. Minden csapatrészben visszaesett az óbudaiak játéka és mivel Takács a támadásokban és a fogadásokban is sokat hibázott, 17:22-nél bevetésre került a helyén Soós Ivett. Ezúttal azonban ő sem tudott hozzátenni a játékhoz, ráadásul Milovits - addig amúgy stabil játéka - is görcsössé vált. 24:18-as állásnál még Lutter Liza is pályára került, ám sok lehetősége nem maradt a bizonyításra, hiszen az NRK rögtön az első játszmalabdáját kihasználta, ezzel egyenlíteni tudott. (1:1, 25:18)

A két aránylag sima szett után következett a harmadik felvonás, ami 31 percnyi játékot, és hihetetlen izgalmakat hozott. Csak úgy, mint az első két felvonásban ezúttal is szorosan kezdődött a játék, ám ezúttal egyik csapat sem tudott tartósan ellépni ellenfelétől. Ehhez pedig mindkét félnek megvolt a lehetősége. 7:5-re vezetett a Vasas, ám 8:9-nél már a látogatóknál volt az előny. Jó szerváiknak és pontos támadásaiknak köszönhetően 11:9-nél Jókaynak kellett időt kérnie. Ez olyannyira jól sikerült, hogy néhány ponttal később az előző szettben bizonytalankodó Dékány és a végig jól teljesítő Szombathelyi Szandra révén 13:12-nél ismét a mieink vezettek. Milovits ismét bizonytalankodott, így mivel hátsósorba forgott érkezhetett Lutter Liza (13:14). Ekkor Jókay Zoltán főként elsőszámú feladójával volt elfoglalva és próbálta tanácsokkal ellátni, megnyugtatni játékosát. A csere bevált, ugyanis a második technikai szünetnél ismét a hazaiak vezettek egy egységgel (16:15). Ellépni azonban ezúttal sem tudott együttesünk és 17:17-nél Lutter a forgások miatt elsősoros lett, így visszatérhetett Milovits. Ekkor a vendégek edzőjének, Ludvig Zsoltnak is meggyűlt a baja feladójával, így 15:16-nál Balanescu is a kispadon találta magát, így érkezhetett a fiatal Erdős Zsófia, sőt mivel Szakmáryt is lekapta a pályáról edzője, Kapuvári is pályára került. Érdekesség, hogy ekkor a két röplabdás ikon - a Vasas részéről Nyári Virág, az NRK-nál pedig Erdősné Balogh Erika - lánya is a pályán volt. 18:17-nél érezte először a szabolcsiak mestere, hogy meg kell szakítania a játékot, így magához rendelte övéit.

Hiába az edzői utasítások egyelőre nem tudott fordítani az NRK. A véghajrá egy pontos Vasas előnnyel és két vendég visszacserével kezdődhetett meg (20:19). Ismét fordítottak a látogatók, így 21:22-nél cseréltünk. Ismét Soós Ivett érkezett Takács helyére. 22:22-nél egyenlítettünk és mivel egy hosszú, lélektanilag fontos labdamenetet vesztettek el a vendégek, ismét Ludvig sétált oda a csengőhöz (23:22). Meg is nyugodtak a látogatók és hiába volt 24:22-nél játszmalabdája együttesünknek két pontot tudtak szerezni, így egyenlítettek. Időt is kért a csapatunk edzője, mert tanácstalanság látszott a lányokon. Ismét Botos villant, ezzel 24:25-nél a látogatóknak volt játszmalabdájuk. Ekkor visszatért ismét Takács a pályára, aki rögtön labdát is kapott, amit elemi erővel bombázott be, majd mivel Dékány is eredményes volt ismét nekünk volt szettlabdánk (26:25). Azonban még innen is egyenlíteni tudtak Ludvigék nem kis izgalmat okozva ezzel a lelátón helyet foglaló, mintegy 150 nézőnek (26:26). Két nappal korábban a Vasas már elbukott egy "hosszabbítást", akkor azt 26:24-re a városmajoriak nyerték, ezúttal azonban résen voltak a Jókay-tanítványok és parádés akaratuknak köszönhetően 28:26-ra megnyerték a maratonira nyúlt harmadik játszmát. (2:1, 28:26)

Következhetett tehát a negyedik felvonás, ami az előzőhöz hasonlóan nagy csatát hozott. A hazaiakon még érződött az előző szett megnyeréséből fakadó lelkierő, így Ludvig Zsoltnak hamar, 5:2-nél időt kellett kérnie. Ez hasznosnak bizonyult, mert 7:7-nél egyenlíteni tudtak sőt, 10:13-nál már Vasas-időkérésnek kellett következnie, mert megzavarodtak a fővárosiak. Továbbra is lendületben maradtak a látogatók és főként jó nyitásaiknak köszönhetően el is léptek tőlünk. Sajnos ekkor az amúgy remekül játszó Vatai is visszaesett, így nem volt meg a csapatnak a stabilitása sem (10:15). Szerencsére időben ébredt csapatunk és 18:18-nál egyenlíteni tudtunk. Ekkor érkezett Porubek helyére Lévai Vivien, akinek elsődleges feladata a nyitások stabilizálása volt. Ekkor Takács helyén Vatai játszott, és Lévai is pályán volt, ezáltal gyakorlatilag két liberóval játszottunk, de természetesen a "Kicsi" becenévre hallgató Lévai ezúttal is mezőnyjátékosnak volt nevezve. Ez a változtatás bevált, hiszen jelentősen feljavult mezőnyteljesítményünk és a szett végére Vatai is kilábalt a gödörből, így 24:21-nél meccslabdához jutottunk, amit sikerült is értékesítenünk. (3:1, 25:21)

A két csapat ismét gondoskodott a nézők szórakoztatásáról, akik egy rendkívül fordulatos, izgalmas mérkőzést láthattak. Külön öröm, hogy ehhez helyenként magas színvonalú játék, és káprázatos labdamenetek is párosultak. A bajnokság során negyedszer sikerült legyőznünk nyírségieket, tehát továbbra is százszázalékos a velük szembeni mérlegünk, de ez a győzelem azt is jelenti, hogy bebiztosítottuk második helyünket a tabellán. Most két hét szünet következik, amit követően a Gödöllőt fogadjuk majd a Folyondár utcában.

A mérkőzés legjobbja címre ezúttal három óbudai játékos is pályázhatott, a címet viszont csak egyikük kaphatja meg. A választásunk ezúttal Szombathelyi Szandrára esett, aki talán ezen a napon a legbiztosabb pont volt együttesünkben. Remekül nyitott, rendre kiért a blokkolásoknál, emellett mezőnyben is jól teljesített. Bár a támadásokban akadtak még hiányosságai, mégis talán ő volt ezen napon a legstabilabb. Mellette még Vatai Gabriella is jól teljesített, ám a végén ő is elbizonytalanodott, csakúgy, mint csapatunk legeredményesebb játékosa a húsz pontot szerző Dékány Bernadett, aki támadások mellett ismét jó volt a nyitásfogadásokban és néhány nagy mentés is fűződik a nevéhez. A vendégeknél Botos Fruzsina nyújtott kiemelkedőt, támadásokban és mezőnyben is jól teljesített.

Vasas Duna Autó Óbuda-Euroaszfalt-NRK-Nyíregyháza 3:1 (16, -18, 26, 21)
Folyondár utca, 150 néző. Játékvezetők: Hóbor, Tillmann

Vasas: Milovits 5, Porubek 14, Szombathelyi 9, Takács Zs. 15, Dékány 20, Héger 12. Csere: Vatai (liberó), Soós I., Lutter L.
Edző: Jókay Zoltán

Nyíregyháza: Balanescu 4, Katona 13, Merkószki 12, Szakmáry 13, Botos 20, Miklai 4. Csere: Mosonyi, Kapuvári 1, Erdős Zs.
Edző: Ludvig Zsolt

Jókay Zoltán: - Nagyon kellett a győzelem mindkét csapatnak. Az döntött, hogy határozottabbak voltunk a támadásoknál. nagyon örülök a győzelemnek, de sajnos megint csak ritkán vettük elő a szép játékunkat. A hullámzó teljesítményünket mindenképpen ki kell javítanunk a folytatásra.

Ludvig Zsolt: - Nagyon sajnálom a vereséget, mert végig kérdésessé tudtuk tenni a találkozót. A folytatáshoz nagyon jól jött volna a győzelem, de legalább voltak már bíztató jelek a játékunkban.

Galéria a mérkőzésről ide kattintva érhető el!

Friss bajnoki tabella ide kattintva érhető el!

2010. január 25 hétfő - 14:52:00-kor

Az NRK ellen kell javítani

A pénteki BSE elleni örökrangadó vereség után (3:1), ma a Nyíregyháza ellen javíthat együttesünk. A nyírségiek ellen eddig százszázalékos a mérlegünk, hiszen az eddigi három találkozóból mindannyiszor mi kerültünk ki győztesen. Az alapszakasz során idegenben 3:2-re, a Folyondár utcában 3:1-re sikerült győznünk, míg a középszakasz első fordulójában szintén 3:1-re tudtunk nyerni a nyírségiek vendégeként.

Fontos mérkőzés előtt áll a csapatunk, hiszen BSE elleni vereség, és a szövetség által újra hatályba helyezett két pontos büntetés azt jelenti, hogy az NRK pontszámban beért minket és csak a jobb szettarányunknak köszönhetjük még a második helyezésünket a tabellán. Ez azt jelenti, hogy az a csapat, aki vasárnap győzni tud, lépéselőnybe kerülhet ellenfelével szemben, ami a rájátszásban akár a pályaelőnyt is jelentheti majd.

A két együttes a középszakasz során egy győzelmet és két vereséget ért el. A nyírségiek kikaptak a Vasastól (3:1) és a BSE-től (3:0), míg legyőzték a Gödöllőt (3:0), a mieink legyőzték idegenben az NRK-t (3:1), viszont kikaptak a Gödöllőtől (3:0) és a BSE-től (3:1) is. Csütörtökön rendezték a Nyíregyháza - Gödöllő mérkőzést, ahol hosszú kihagyás után visszatért a röplabdapályára Kapuvári Melinda, amivel tovább erősödött az amúgy sem gyenge NRK.

Ennek ismertében is kijelenthetjük, hogy igazi rangadóra van kilátás, ahol mindkét csapatnak csak a győzelem fogadható el jó eredményként. Egy biztos nem lesz sima mérkőzés, hiszen a felek mindig a végsőkig kiélezett, küzdelmes találkozókat szoktak játszani, amivel a semleges nézők csak nyerhetnek. A mérkőzést 18-órától rendezik a Folyondár utcában, amit a világ egyik legjobb játékvezetője Hóbor Béla vezet majd.

Extraliga, Középszakasz, 4. forduló
2010. január 24. 18:00, Folyondár utca

Vasas Duna Autó Óbuda - NRK Nyíregyháza
Vezeti: Hóbor, Tillmann

2010. január 24 vasárnap - 12:00:00-kor

A BSE nyerte az örökrangadót

Duplafordulóval folytatódott a női Extraliga középszakasza. Pénteken nem akármilyen mérkőzésre került sor, hiszen a Magyar Kupa-címvédő Vasas otthonába látogatott a bajnoki-címvédő BSE-FCSM csapata. A két fővárosi rivális összecsapását bátran lehet már örökrangadónak nevezni, hiszen a két csapat párharca régre nyúlik vissza és rendszerint izgalmas, kiélezett mérkőzéseket játszanak. A Vasas az egyetlen olyan csapat, aki az idei bajnokságban letudta győzni a városmajoriakat, sőt a BSE utoljára 2007 májusban tudott győzni a piros-kékek vendégeként. A két csapat utóbbi formáját tekintve mégis a vendégek voltak esélyesebbek.

Az első szettben nagyon úgy nézett ki, hogy sima mérkőzés lesz, hiszen a hazaiak a múlt heti, Gödöllő elleni formájukat mutatták. Pocsék nyitásfogadás és rengeteg szerva rontás volt jellemző Jókay Zoltán együttesére. Nem is csoda, hogy el is lépett tőlük riválisuk, ahogy az sem, hogy hamar időt kért a Vasas edzője (0:4). Az edzői intelmek ellenére sem nyugodott meg a kupa-címvédő és ez meg is bosszulta magát, mert csakhamar behozhatatlan előnyt gyűjtöttek maguknak Kovácsék (8:14). Ekkor már második idejét is kikérte az óbudaiak edzője, de ez sem segített csapatán. Jókay főleg Milovitsal veszekedett, aki valóban nem találta önmagát. Továbbra is a vendégek irányítottak, így a Vasasnak muszáj volt változtatnia. Először Milovits helyére érkezett Lutter (10:18), majd két ponttal később Porubek helyén Soós lépett pályára (10:20). Ettől stabilabbá váltak az óbudaiak, de ez már késő volt. 13:23-nál még Borsos érkezett Szombathelyi helyére, de így sem tudott több pontot szerezni a hazai csapat. (0:1, 25:13)

Hiába nyerte nagy főlénnyel a szettet a BSE, érezni lehetett, hogy a Vasas gyengélkedése csak átmeneti és korán sincs lefutva még a mérkőzés. A második játszmára feljavult a vendéglátók mezőnymunkája, a nyitásokban és nyitásfogadásokban is sokkal stabilabbak lettek. Ez elég is volt ahhoz, hogy megzavarják a bajnokcsapatot. Porubeknek jót tett a szünet és Dékány is felzárkózott mellé. Vatai is kihozta magából a maximumot és a centerek is jól teljesítettek. Meg is szerezték a vezetést a mieink, bár nagyobb előnyre nem tudtak szert tenni (8:7). A kötelező pihenő után sem esett vissza az óbudaiak teljesítménye. Milovits elkezdte variálni a játékot, így nem is tudtak olyan hatékonyan védekezni a vendégek.  15:18-nál kért időt Nyári Sándor és a mérkőzésen először volt oka idegeskedni. Első számú játékosa - a 2009-es év legjobb utánpótlás játékosának megválasztott - Sándor Renáta nem találta önmagát, rengeteget hibázott támadásokban. Jól teljesített viszont Mester Orsolya, ekkor ő volt az elsőszámú pontfelelős. A folytatásban sem találta az ellenszert a Vasas támadásaira a BSE. Takács ravasz megoldásainak és a szélsők támadásainak köszönhetően nem tudott közelebb férkőzni riválisához a bajnoki-címvédő, így 18:22-nél ismét időt kért Nyári. Hiába küldte be Gregori Marinát valamint Kötél Zsanettet is az edző, a hazaiak egyenlíteni tudtak. (1:1, 25:20)

A harmadik periódusban ismét a vendégek teljesítettek jobban. Az elején még a Vasas vezetett 2:1-re, ám hamar megfordította az állást ellenfele és az első technikai szünetre 8:3-as előnnyel mehettek. Ez a játszma 7:9-ig volt szoros, innen azonban robbantott a BSE és nyolc (!) pontot szerzett zsinórban. Jókay 7:12-nél és 7:14-nél is időt kért, de az első pontjukra így is 7:17-ig kellett várni. Ismét bevetésre került Lutter és Soós is, de ezúttal ők sem tudtak nagy áttörést hozni a játékba. Ekkor már eldőlni látszott a játszma és lélekben hazaiak is a következő, negyedik szettre gondoltak már. Ennek ellenére elkezdte a felzárkózást a Vasas, de az csak az eredmény kozmetikázására volt elegendő, de így is nyolc ponttal tudott nyerni a városmajori hölgykoszorú. (1:2, 25:17)

Következhetett tehát a negyedik etap, ami ismét szoros, fordulatos játékot hozott. Ehhez kellett, hogy a hazaiak ismét jobbik arcukat vegyék elő és higgadtan játszanak. Az elején felváltva születtek a pontok, de a technikai szünetre már a piros-kékek mehettek három pontos előnnyel (8:5). A pihenőt a látogatók használták ki jobban és nem sokkal később meg is fordították az állást (12:13). Ekkor kért időt Jókay-mester, aminek köszönhetően a második technikai szünetnél ismét a Vasas vezetett (16:15). Porubek Lilla és Mester Orsolya volt a két csapat pontfelelőse, de a két liberó, Vatai és Tóth Andrea is parádézott. Fontos volt az óbudaiaknak, hogy Takács játéka is feljavult, sőt egyre bátrabban támadtak centerből, amit Héger és Szombathelyi rendkívül hatékonyan meg is oldott. A kötelező pihenő után fordítani tudott a bajnoki-címvédő (16:17), ám nem tudott ellépni, sőt 18:17-nél már Nyári Sándor kért időt. - "Csak a Reni!" - Szólt az edzői utasítás, miszerint Csak Sándor Renátát játsszák meg. Ez azért is érdekes, hiszen Sándor nem játszott jól ezen a mérkőzésen, ám edzője így is bízott a rendkívül tehetséges ütőben. Kapta is a labdákat az ifjú tehetség, amit többnyire értékesíteni is tudott 22:24-nél meccslabdához jutottak. Na de innen is volt még visszaút a hazaiaknak és 24:24-nél egyenlítettek. Szép mezőnymunka után ismét kapta a labdát Sándor Renáta, aki ismét előnybe hozta együttesét, majd miután Dékány ütése hosszúra sikeredett így megnyerte a mérkőzést a BSE. (1:3, 26:24)

Egy közepes színvonalú, ám rendkívül izgalmas, küzdelmes és fordulatos mérkőzést nyert meg a BSE, aki így már biztosan megnyerte a középszakaszt. A mieink jelenleg a tabella második helyén vannak, jobb szettaránnyal, mint a Nyíregyháza. Vasárnap folytatódik a bajnokság, a csapatunk hazai pályán 18-órától fogadja a Nyíregyházát, míg a BSE Gödöllőre utazik.

A mérkőzés legjobbja címet ezúttal a vendégek rutinos játékosa, Mester Orsolya érdemelte ki, aki a kulcsfontosságú helyzetekben nem hibázott és jó mezőnymunkája és eredményes támadójátéka komoly gondot okozott ellenfelének. Rajta kívül még Tóth Andrea nyújtott kiváló teljesítményt, liberóként, amit lehetett megfogott, jól fogadott egyszóval nagy segítsége volt csapatának. Csak úgy, mint Vatai Gabriella, aki viszont a hazaiak legjobbja volt. Elképesztő mentések fűződtek a nevéhez nagy stabilitást jelentett együttesének.

Vasas Duna Autó Óbuda - BSE-FCSM 1:3 (-13, 20, -17, -24)
Folyondár utca 200 néző, Vezette:
Ifj. Szabó P., Adler

Vasas: Milovits 2, Porubek 14, Szombathelyi 6, Takács 15, Dékány 12, Héger 9.
Csere: Vatai (liberó), Lutter L., Soós 2, Borsos.
Vezetőedző: Jókay Zoltán

BSE: Mester, Kovács T., Kötél D., Sándor R., Tóthné,  Gudmann.
Csere: Tóth A. (liberó), Kötél Zs., Gregori.
Vezetőedző: Nyári Sándor

Jókay Zoltán: - Butaságaink miatt akkor is kedvező helyzetbe hozzuk ellenfelünket, amikor ők amúgy is jobb helyzetben vannak. Ismét előjöttek a szokásos hibáink, sok elrontott nyitás, kritikán aluli nyitásfogadás, gyáva támadások. Így nem is csoda, ha kikapunk a BSE-től.

Nyári Sándor: - Olyan nemes ellenfelet, mint a Vasas idegenben legyőzni mindig nagy eredmény. Az első játszmát leszámítva végig egyenrangú partnereink voltak, de ma egy picivel mégis mi voltunk a jobbak.

Galéria a mérkőzésről ide kattintva érhető el!

A teljes mérkőzés ide kattintva érhető el!

Friss bajnoki tabella ide kattintva érhető el!

2010. január 23 szombat - 16:19:00-kor

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS AZ ÖRÖKRANGADÓRÓL

Élőképes közvetítés lesz a Vasas Duna Autó Óbuda - BSE-FCSM pénteki örökrangadóról.


(A közvetítés megnyitásához kattints a képre)

2010. január 21 csütörtök - 14:044:00-kor

Tovább tart a gödöllői átok

December közepén találkozott egymással utoljára a Gödöllő és a Vasas. Akkor az alapszakasz utolsó előtti fordulójában Gödöllőn a hazaiak tudtak nyerni, és ez a győzelem azt jelentette, hogy - többek között ennek a sikernek is köszönhetően - bejutottak ők is a bajnokság középszakaszának a felsőházába. Azóta sok minden történt. Az akkor a sérülések miatt tartalékosan felálló Vasas immár legjobb csapatával tudott elutazni Gödöllőre, sőt, a betegségek és sérülések ezúttal a hazaiakat sújtották. Nem is csoda, hogy mindenki sima Vasas győzelmet várt. Mindenki, kivéve vendéglátóinkat, akiknek ezúttal is sikerült meglepniük indiszponáltan játszó együttesünket.

Jobban kezdett a Deme Gábor által irányított GRC és el is lépett tőlünk már rögtön a találkozó legelején, elsősorban a pocsék nyitásfogadásunknak köszönhetően. Az, hogy korán hátrányba kerültünk, nem okozott senkinek meglepetést, hiszen már-már csapatunk védjegyének számít, hogy a szettek elején elengedjük ellenfelünket. Ezúttal 5:1-nél ébredtek a mieink, 7:7-nél már egál volt az állás. Látszott a lányokon, hogy valami nem stimmel. A koncentráció hiánya miatt gyakorlatilag értékelhetetlen volt a nyitásfogadás, ezáltal nem voltak olyan bejátszások a feladónak, amelyekből támadni lehetett volna, így játékunk is nyögvenyelős volt. Pontjainkat a hazai rontásoknak, és a túloldali, szintén nem kiemelkedő nyitásfogadásoknak köszönhettük. Ebben az időszakban ragadtunk ellenfelünkre és tudtuk tartani az egy pontos különbséget - egészen 16:15-ig. A technikai szünet után váltott a Gödöllő, feljavult a nyitásfogadásuk, támadásaik pontosak, hatékonyak voltak. Ezzel nem tudott mit kezdeni a dömsödi, ifiválogatott elleni formáját mutató csapatunk, így ismét jelentős hátrányba kerültünk. 19:15-nél kért időt először Jókay Zoltán, aki próbálta megnyugtatni, ösztönözni csapatát, sajnos kevés sikerrel, mivel nem tudtunk elmozdulni a 15 pontról. Nem meglepő, hogy 23:15-nél ismét magához rendelte övéit, és immár keményebb hangnemben szólt csapatához. A mérkőzés ezen szakaszában nem volt olyan Vasas játékos, aki értékelhető teljesítményt nyújtott volna. A kulcsfontosságú helyzetekben nem hogy a szükséges plusz, de az elvárható minimum is hiányzott, a gödöllői nyitások játékosainkról mindenhova mentek, csak a feladóhoz nem, vagy ha mégis, akkor vagy a rossz feladás miatt nem tudtunk támadni, vagy az ütőink voltak képtelenek átütni a labdát. A hazaiak érthető módon megérezték a vérszagot, és amihez hozzáértek, abból pontot is szereztek. Az időközben beálló Lutter Liza sem tudott jelentősen javítani a játékunkon, ráadásul a héten betegeskedő Héger Zsuzsát is le kellett cserélni, az ő helyére Borsos Lili állt be. De ez csak időhúzó jellegű csere volt, hiszen 24:17-nél történt a változtatás. Sok lehetősége nem maradt a fiatal játékosnak, hiszen a hazaiak rögtön az első szettlabdájukat kihasználták. (1:0, 25:17)

Az első szett után, még a pályán megkérdezte a többieket Vatai Gabriella, hogy mit szeretnének csinálni a továbbiakban: bekerülni az első kettő közé, vagy sem, mert ha utóbbi, akkor nyugodtan folytassák ezt a játékot. Érezhető volt a feszültésg az óbudai lányokon, sejteni lehetett, hogy ezzel a teljesítménnyel sok jóra nem számíthatnak. A lelátóról a legszembetűnőbb különbség a két csapat közötti a hozzáállás volt. A hazai arcokon elszántságot és a bizonyítási vágyat lehetett látni, míg a vendégekről a görcsösség, tehetetlenség sugárzott. Nos, az előző szetthez képest egyetlen változás történt, méghozzá az, hogy mi szereztük meg az első pontot és ezzel először vezettünk a mérkőzésen. Sokáig nem örülhettünk, mert csakhamar 4:1 állt már az eredményjelzőn. Jókay időt is kért, és alaposan lehordta indiszponáltan játszó tanítványait. Továbbra sem javult a játékunk, egyszerűen semmi nem sikerült. 7:2-nél cserélt először mesterünk, ekkor Dékány helyére Soós Ivett állt be, aki rögtön az első támadásából pontot is szerzett. A változtatás bevált, hiszen ettől lendületbe jöttünk és felzárkóztunk két pontra. 10:8-as állásnál Deme Gábor is időt kért. A folytatásban is rengeteg hiba volt mindkét oldalon, hiába egyenlítettünk 12:12-nél, a második technikai szünetnél ismét két ponttal vendéglátóink vezettek (16:14). A kötelező pihenőt ismét a GRC használta ki jobban, ennek eredményeképp megint elléptek tőlünk. Borlai remekül teljesített, Csengeri és Bajáriné pedig szó szerint agyonverte csapatunkat. Együttesünk nyitásfogadása továbbra is kritikán aluli volt, gyakorlatilag minden második nyitást "benyeltük". 20:14-nél Jókay ismét cserélt: Takács Zsófia helyére beküldte fogadni másodikszámú liberóját, Lévai Vivient, aki ezúttal természetesen mezőnyjátékosként volt nevezve. Lévai beállásával stabilabbá váltunk, háromszor nyitották meg őt, mindháromszor pontosan fogadta be a szervát, így ezután más célpontot kerestek maguknak a hazaiak. Hiába javult ekkor a fogadás, nem volt, aki beüsse a labdákat. Porubek rendkívül hektikusan teljesített, volt, hogy egymás után szerzett három pontot, de utána ugyanennyit el is rontott. Centertámadásink pontatlanok voltak, Soós Ivett pedig egyedül kevésnek bizonyult. 21:14-nél Jókay kikérte második idejét, de ez már döntően nem befolyásolta a játékot. 24:16-nál visszatért Takács, de ő sem tudta megmenteni a csapatát és a Gödöllő teljesen megérdemelten megnyerte a második felvonást is. (2:0, 25:18)

A harmadik játszmára változtatott a Vasas. Feladó poszton Lutter Liza kezdett és továbbra is pályán maradt Soós Ivett is. Erre az etapra sem javult az óbudaiak játéka, ám legalább már a küzdeni akarás látszott a lányokon. Ez elég is volt ahhoz, hogy a legszorosabb szett alakuljon ki. Fontos volt, hogy ezúttal nem engedtük el ellenfelünket már a szett elején, sőt 6:4-ről fordítva 10:6-ra már mi vezettünk - Deme Gábor időt is kért. Hiába vezettünk már öt ponttal, ismét előjöttek a bosszantó, érthetetlen hibák. Ilyen volt például, hogy a centertől nem fért a labdához a feladó, vagy a sokadik potya (!) labdát ejtettük vagy a vonalon kívülre, vagy egyszerűen belevágtuk a hálóba. Ennek tudatában nem is meglepő, hogy a házigazdák felzárkóztak két pontra, így 11:13-nál már a Vasasnak kellett időt kérnie. Ez ismét nem segített a csapaton, mert 15:15-nél előbb egyenlítettek, majd 17:16-nál már a hazaiak vezettek. Ezután már nem is volt visszaút, pedig próbálkozott a Vasas. 20:19-nél ismét Lévai érkezett fogadni, ezúttal Soós helyére, majd 22:20-nál Takács helyére állt be Dékány. Mivel Takácsot lecserélték, Milovits és Héger sem volt a pályán, így Porubek lett a csapatkapitány. A változtatások beváltak, mert egyenlíteni tudtunk (22:22). 23:23-nál Milovits érkezett az elsősoros Lutter helyére sáncolni, majd 24:23-nál meg is történt a visszacsere. Itt még egyenlíteni tudtunk, de az állás megfordítására már nem futotta erőnkből. 25:24-nél meccslabdához jutott a Gödöllő és mivel Bajáriné outra tartó labdájába Dékány belekapott, el is dőlt a két pont sorsa. (3:0, 26:24)

Közhelynek számít, hogy egy vereség sosem jön jól egy csapat számára, ám ezúttal különösen rosszkor vesztettünk pontot. Nem csak azért mert egy pontra felzárkózott a Gödöllő, hanem mert jövő héten duplaforduló következik, ahol először pénteken a BSE-t, majd vasárnap a Nyíregyházát fogadjuk majd. Természetesen igaz az is, hogy minden mérkőzés más, ám ezzel a teljesítménnyel nagyon nehéz lesz bármelyik csapatot akár csak megszorítani is. Csapatunk már sokszor bizonyította, hogy bárkit képes megverni, és legnagyobb ellenfele általában saját maga. Kérdés, hogy hétvégén sikerül-e átlépni a saját árnyékunkon (úgy, ahogy idén egyszer már megtettük Nyíregyházán, és otthon a BSE ellen is), és elhinni, hogy képesek vagyunk jól is játszani. Ismét bebizonyosodott, hogy senki ellen nem mehetünk biztosra, és nem elég csak a testben ott lenni a pályán, fejben is száz százalékosan kell teljesíteni, mert különben az történik, mint most. Vajon képes lesz erre a csapat? Nos, nem kell sokat várni erre, pénteken a BSE ellen meglátjuk.

A mérkőzés legjobbja ezúttal a hazaiak játékosa, Csengeri Petra volt. Remekül játszott az ifjú röplabdás, 16 pontjával a mezőny legeredményesebb játékosa is lett. Minden megmozdulása veszélyt rejtett magában, mind a támadásokból, mind a védekezésből kivette a részét, nagyon kevés hibával játszott. Rajta kívül Borlai Luca és - szokás szerint - Bajáriné Pesti Anikó nyújtott kiemelkedőt. Borlai labdái pontosak voltak, emellett nagyon hasznosan sáncolt, Bajáriné pedig hozta a tőle megszokott magas színvonalú játékot, igazi kapitnyként vezette csapatát. A mieinknél nagyon nehéz kiemelni bárkit is, a kezdeti buzdítás után ezúttal Vatai Gabriella is beleszürkült a játékba. Soós Ivett beállítása remek döntés volt, a fiatal játékos meghálálta a bizalmat - egyedül ő nyújtott értékelhető teljesítményt csapatában!

TEVA-Gödöllői RC - Vasas Duna Autó Óbuda 3:0 (17, 18, 24)
Gödöllő 200 néző, Vezette:
Éva T., Horváth M.

Gödöllő: Szűcs 9, Bajáriné 13, Borlai 6, Kriegel 5, Csengeri 16, Németh Zs. 4.
Csere: Deméné (liberó), Berze.
Vezetőedző: Deme Gábor

Vasas: Milovits 1, Porubek 11, Szombathelyi Sz. 5, Takács 8, Dékány 3, Héger 3.
Csere: Vatai (liberó), Lutter L., Borsos, Soós I. 5, Lévai.
Vezetőedző: Jókay Zoltán

Deme Gábor - Megmutattuk, hogy ebben a csapatban még sok lehetőség van. Várjuk vissza Széles Petrát.

Jókay Zoltán - Elnézést a hangnemért, de a csapatom mai teljesítménye egyszerűen értékelhetetlen szar volt!

2010. január 17 vasárnap - 15:34:00-kor

Továbbra is él a két pontos levonás, nyerni kell Gödöllőn!

Bár alapvetően a Gödöllő elleni szombati mérkőzéssel kívántunk foglalkozni, nem mehetünk el a tény mellett: mint az az MRSZ honlapján található hivatalos tabellából kiderült, az alapszakasz befejeztével nem vesztette érvényét a 2 pontos levonás, így - hiába van hárommal (!) több győzelmünk, mint a minket követő Nyíregyházának, továbbra is csak egyetlen ponttal előzzük meg riválisunkat a táblázaton. A nem hivatalos indoklás: ez a most zajló rész nem középszakasz, hanem hivatalosan Alapszakasz II. néven fut - a pontlevonás pedig az alapszakaszra vonatkozott/vonatkozik. Hiába tehát a szép eredmények, még mindig messze nem garantált, hogy meglesz az olyan fontos 2. hely a rájátszás előtt...

Emiatt is különösen fontossá vált csapatunk hétvégi mérkőzése, ugyanis szombaton Gödöllőre utazunk, ahol nem lehet más célunk, mint a két pont begyűjtése. Ez több okból sem lesz egyszerű feladat. Néhány héttel ezelőtt, az alapszakasz utolsó előtti fordulójában éppen a Szent István Egyetem tornacsarnokában szenvedtünk 3:1-es vereséget, bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy akkor közel sem volt százszázalékos a csapat. A sérülések, betegségek most sokkal inkább a vendéglátóinkat sújtják, több meghatározó játékosuk is valamilyen problémával bajlódik, így például Széles Petra biztosan kihagyni kényszerül a rangadót. Ott lesz azonban Kriegel Orsolya, aki Franciaországból tért haza télen, ám több mint féléves kihagyása miatt még ő sincs csúcsformában. A gödöllőiek munkáját a sérülések, a mieink felkészülését pedig a BKV sztrájk nehezítette...

"Egyik edzésen sajnos csak heten voltunk, mert a többiek nem tudtak bejönni a közlekedési nehézségek miatt. Reméljük, ez nem befolyásolja majd a hétvégi teljesítményünket - mondta honlapunknak Milovits Júlia, aki több csapattársával együtt a helyszínen tekintette meg a gödöllőiek városmajori vendégjátékát. - Annyiban mindenképpen más lesz a szombati találkozó a decemberihez képest, hogy nem játszhat majd Széles Petra, akinek legutóbb komoly érdemei voltak a vereségünkben, viszont ott lesz helyette Kriegel Orsolya, aki rutinjával okozhat nehézséget nekünk. Úgy gondolom, hogy ha figyelünk arra, hogy a saját játékunkat játsszuk és egy stabil hetven-nyolcvan százalékos teljesítményt tudunk nyújtani, akkor nem okozhat problémát a győzelem."

A múlt héten együttesünk Nyíregyházán tudott győzni 3:1-re, és bár a játékunkban akadtak még hibák, de a lányok végig koncentrálva, fegyelmezetten, kiegyensúlyozottan teljesítettek.

"Azon leszünk, hogy ez a stabilitása megmaradjon a csapatnak, ezért dolgozunk minden nap, és úgy érzem, jó úton járunk. Persze ezt nagyban befolyásolhatják külső problémák, de reméljük, erre nem kerül sor. Annál is inkább, mert a kupában is szeretnénk jó teljesítményt elérni" - tekintett már kicsit a jövőbe is Milovits.

Ha már a kupadöntő szóba került, megkérdeztük játékmesterünket, hogy mi a véleménye arról, hogy idén Kecskemét ad otthont az események.

"Örültünk, amikor megtudtuk, hogy ott lesz a négyes döntő, hiszen közel van, nem kell sokat utazni, nagyjából egy óra alatt ott lehet lenni. Ettől függetlenül nagyon szeretnénk lent aludni, mert ez remek lehetőség egy kis csapatösszetartásra is. Érdekes lesz az új lebonyolítás, de úgy érzem, hogy ez kedvező lehet számunkra, hiszen leveszi a vállunkról azt a terhet, hogy egymás utáni két nap kelljen játszanunk. Ezen felül jó gyakorlás is lesz ez a rájátszásra, ahol szintén két naponként lesznek a mérkőzések. Reméljük a közeli helyszín miatt sok szurkolónk elkísér bennünket, valamint a kecskeméti születésű Vatai Gabesz miatt a helyiek is mellénk állnak majd. Emellett plusz örömöt és külön ösztönzést okozhat Gabesz anyukájának tejes pitéje is" - zárta mondandóját félig tréfálkozva a feladó.

Reméljük, csapatunknak sikerül győzelemmel venni az akadályokat, és nem okoz majd problémát a középszakaszban sem a két pontos levonás. Ahhoz, hogy ez így legyen, szombaton mindenképpen győznünk kell, hogy megerősítsük a második helyünket a tabellán.


Extraliga, Középszakasz, második forduló
2010. január 16. (szombat), 18 óra

TEVA-Gödöllői RC - Vasas Duna Autó Óbuda
Gödöllő, Szent István Egyetem tornacsarnoka. Vezeti: Éva T., Horváth M.

2010. január 14., csütörtök - 15:43:00-kor

Kecskeméten lesz a Magyar Kupa négyes döntője

A kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban rendezik a férfi és női Magyar Kupa négyes döntőjét február 17-19-én! A négy pályázó közül Nyíregyháza és Veszprém visszalépett, Kecskemét pedig jobb ajánlatot tett Kaposvárnál.

"Nagyon boldog vagyok, örülök, hogy sikerült a nyolc legjobb magyar csapatot Kecskemétre hozni - mondta széles mosollyal - Breszkó András, a házigazda Kalo-Méh-Kecskeméti SE, szakosztálymenedzsere. - Nem is emlékszem, mikor volt ilyen színvonalas, országos jelentőségű torna a városban. Kecskemét a sportág egyik fellegvára, ezért is jó, hogy a hazai közönség színvonalas női- és férfimérkőzéseket láthat. Városunk nagyjából az ország közepén fekszik, ezért mindenképpen számítunk a BSE, a Vasas, a Gödöllő, a Szolnok és a Dunaferr szurkolóira, de természetesen a távolabbi városok, Nyíregyháza és Kaposvár drukkereit is nagy szeretettel várjuk! A szerződést két nap múlva, január 13-án írjuk alá, Kecskeméten. Bízom benne, hogy színvonalas és jó házigazdái leszünk a finálénak, ezért minden megteszünk."

"Először átbeszéltük a pályázati anyagot a Magyar Röplabda Szövetség illetékeseivel - mesélte Farkas Mihály, a Kecskeméti KSE Kft. technikai igazgatója. - A vállalt keretszámokat természetesen fenntartottuk, sőt egy-két dolgot pozitív irányba korrigáltunk. Ezután jött a közös licit. Csak egy kis különbség volt a két pályázat között, ezért csupán a licitálás döntött a javunkra, mivel magasabb összeget ajánlottunk. Nagyon örülünk, hogy Kecskemétre került a rendezvény, tudomásom szerint röplabdában sem női- sem férfivonalon nem volt még ilyen. Annak külön örülünk, hogy olyan kupadöntőnek lehetünk a házigazdái, amely egyedülálló a sportág hazai történetében, hiszen együtt lesz a két nem fináléja, egy helyszínen, azonos időpontban. Bízom benne, hogy jó házigazdái leszünk ennek a rangos eseménynek, minél több nézővel tudjuk megismertetni, megszerettetni sportág szépségeit, népszerűsíteni a röplabdát."

Gyurkó Sándor, a Kalo-Méh Kecskeméti SE edzője is üdvözölte a döntést. "A hazai pálya mindenképpen előnyt jelent nekünk, hiszen a parketta minden repedését ismerjük már - mondta a tréner. - És az sem utolsó szempont, hogy a játékosok saját otthonukban pihenhetnek a mérkőzések között. A kecskeméti szurkolók biztatása pedig remélhetőleg még nagyobb önbizalmat kölcsönöz majd."

A pályázati anyagban vállaltaknak megfelelően a Kecskemét szerződéskötéséig, szerdáig a Kaposvárnak is fenn kell tartania az ajánlatát. Részleteket, pontos menetrendet és minden egyebet január 18-án, hétfőn hoz nyilvánosságra a Magyar Röplabda Szövetség Versenybizottsága. A testület vezetője, Elsik István kiemelte, hogy minden jelentkező nagyon komolyan vette a pályázatot, a vállalásokon látszott, hogy nagyon készültek, ezért köszönet illeti őket.

A szövetség és a kecskeméti klub képviselői január 12-én, szerdán 12 óra 30 perctől sajtótájékoztatóval egybekötött nyilvános eseményen írják alá a szerződést, Kecskeméten!

Messzi István Sportcsarnok

A teljesen felújított, modern sportcsarnok alkalmas nemzetközi rendezvények, sportesemények megrendezésére. A csarnok a város sport-rekreációs övezetében található a Fedett Uszoda és Gyógyfürdő, valamint a stadion között. A terület a városközpontból, illetve az országos főközlekedési utakról (M5 autópálya) egyaránt jól megközelíthető, tömegközlekedési hálózattal könnyen elérhető, kialakított, nagy befogadóképességű parkolók közelségében van. A csarnok négy sarkában egy-egy vasbeton szerkezetű torony található, amelyekben egy-egy lépcső, a földszinten mozgássérült WC-k, a földszinten és az első emeleten férfi és női vizesblokkok vannak. A vizesblokkok összesen 2560 férfi és 1600 nő, összesen 4160 fő ellátását tudják biztosítani. A mozgássérültek részére csak a földszinten létesült vizesblokk, ők csak a földszintet látogatják, a rendezvényeken a földszinti bejáratok közelében kaptak helyet. A lelátók a létesítmény két hosszanti oldalán találhatók. A lelátók alatt közlekedő folyosó fut végig, mindkét végén a tornyokhoz ajtóval kapcsolódva. A folyosók közepén a küzdőtérre vezető kijáratok vannak, a jobb oldalin található a két nagy öltöző a hazai és a vendégcsapatok részére, az edzői öltözők, játékvezetői öltöző, gyúró helyiség, orvosi és doppingvizsgálati szobák. Az első emeleten található emellett hat további öltöző. Jobb és baloldalon az 1200 férőhelyes lelátók, VIP páholyok, média és televízió közvetítő szobák találhatók. A küzdőtér két rövidebb végében kerültek elhelyezésre az eredményjelző táblák, amelyek mellé reklámfelület kihelyezésére van lehetőség. A reklámfelületek elhelyezési tervének elkészítésekor minden esetben arra törekedtünk, hogy a televízió közvetítések alkalmával is jól láthatóak legyenek.

A csarnok a térképen

Íme a párosítás:

Nők:

Vasas Duna Autó Óbuda - TEVA-Gödöllői RC

NRK Nyíregyháza - BSE-FCSM

Férfiak:

Kaposvár - Szolnok
Kecskemét - Dunaferr

forrás: hunvolley.hu

2010. január 11 hétfő - 17:48:00-kor

Győzelem Nyíregyházán!

Megint NRK - Vasas mondhatták a szakvezetők immár sokadszorra. Az Euroaszfalt-NRK extraligás női röplabdacsapata mindjárt a bajnoki középszakasz nyitányán összeakadt az angyalföldiekkel, márpedig egy vaskos könyvben lehetne taglalni a felek elmúlt évekbeli csatározásainak történetét.

A legtöbb ütközet drámai küzdelembe torkollott, tragikus elemekkel fűszerezve. Az aktuális szezonban letudott mindkét összecsapást elbukta a nyíregyházi hölgykoszorú, amely ezúttal az eltiltott, szurkolóként izguló Ludvig Zsolt edző nélkül próbált kozmetikázni a mérlegen.

Szó mi szó, lassan vette fel az utazósebességet a házigazda, a slamasztikából Katona rántotta ki magukat, aki nyitásaival, no meg falrengető ütéseivel valósággal kivégezte az óbudai csapatot. A nyirségiek 6:0-ás rohammal rombolták a látogatók önbizalmát, és már úgy tűnt, biztosan bezsebelik a szettet, majd néhány érthetelen bakival maguknak tették meleggé a végjátékot.

A lelkesedés ekkor még segített, Balanescu például a Vasas kispadjáról kanalazott vissza egy elveszettnek hit labdát - megérte, vezetést szerzett a NRK. Több öröme viszont nem az NRK-nak a folytatásban. A második szett derekán a kakasülőről érkezett is a felszólítás: "Blokkold már le!" Azonmód jött a válasz:

Elromlott a pénztárgép!" Igaz, ami igaz: beragadt a hazai gárda. Noha a második szettben a sírból feltámadva csaknem sikerült utolérni a vendégeket, a kritikus szituációkban elkövetett malőrök miatt azonban elúszott a hazaiak reménye. Ráadásul a meccs is.

A nyíregyháziak fokozatosan vesztették el hitüket, néhány percnyi fellángolástól eltekintve teljes apátiába zuhanva törődtek bele a vereségbe.

NRK Nyíregyháza - Vasas Duna Autó Óbuda 1:3 (24, -23, -21, -19)
Nyíregyháza 200 néző, Vezette: Mezőffy, Mezei

Nyíregyháza: Balanescu 1, Merkószki 7, Katona 23, Szakmáry 13, Botos F. 9., Miklai 11.
Csere: Erdős Zs 1, Mosonyi.
Edző:
Kőhalmi Richárd.

Vasas: Milovits 4, Porubek 15, Szombathelyi 7, Takács Zs. 14, Dékány 21, Héger 8.
Csere: Vatai (liberó), Lutter L.
Edző: Jókay Zoltán.

Kőhalmi Richárd: - Az első két szettben még koncentráltan tudtunk játszani, a folytatásban buta hibákat követtünk el. Ismét egy nyerhető meccset vesztettünk el.

Jókay Zoltán: - Elején döcögött a szekér és puhányak voltunk. A második szettől azonban jobban nyitottunk és a megszerzet előnyünket is megtudtuk tartani. Nem játszottunk jól, de azért első meccsnek jó volt. Örülök a győzelemnek!

A friss bajnoki tabella ide kattintva érhető el!

forrás: szon.hu
2010. január 08 péntek - 19:30:00-kor

Technikai okok miatt elmarad az online közvetítés!

Tájékoztatjuk honlapunk valamennyi olvasóját, hogy a mai NRK Nyíregyháza - Vasas Duna Autó Óbuda mérkőzésről tervezett online közvetítés technikai okok miatt elmarad. A kellemetlenségekért elnézést kérünk és köszönjük megértésüket! Az eredményről természetesen beszámolunk!

2010. január 08 péntek - 10:23:00-kor

Nyíregyházán kezdjük a középszakaszt!

Csaptunk holnap Nyíregyházán kezdi meg a középszakasz küzdelmeit az NRK ellen. A szabolcsiak ellen ugyan az utóbbi időben rendre izgalmas, öt szettes mérkőzéseket vívtunk, ám ennek ellenére az alapszakaszban mindkétszer legyőztük ellenfelünket (ráadásul a Folyondár utcában 3:1-re), így jó előjelekkel várhatjuk a találkozót.

A tabellán jelenleg két vesztett meccsel, és két ponttal előzzük meg pénteki riválisunkat így egy esetleges győzelemmel nagy lépést tehetnénk a középszakasz végén a 2. hely megszerzéséhez. A rangadó külön érdekessége, hogy a hazaiak mestere, Ludvig Zsolt eltiltás miatt nem ülhet majd a kispadon, így a nyírségieket a másodezdő Kőhalmi Richárd fogja irányítani. A találkozó 17 órakor kezdődik és a Mezőffy, Mezei páros vezeti majd.

Az alapszakasz végeredménye és a középszakasz állása ide kattintva érhető el!

2010. január 07 csütörtök - 21:36:00-kor

A röpisszilveszter képei!


(A galéria megnyitásához kattints a képre!)

2010. január 02 szombat - 11:34:00-kor

Archívum

<<<2009-december>>>, <<<2009-november>>>, <<<2009-október>>>, <<<2009-szeptember>>>, <<<2009-augusztus>>>, <<<2009-július>>>, <<<2009-június>>>, <<<2009-május>>>, <<<2009-április>>>, <<<2009-március>>>, <<<2009-február>>>, <<<2009-január>>>,
<<< 2008-december>>>
, <<<2008-november>>>, <<<2008-október>>>, <<< 2008-szeptember >>>,
<<< 2008-nyár >>>