Következő mérkőzéseink

29-02-2012 18:00
 
ŽOK Vukovar - Vasas-Óbuda
Revansot vehetünk a Gödöllőn
Írta: Vakond   
2012. január 25. szerda, 11:00

Tegnap délután elkészült a Magyar Kupa négyes döntőjének sorsolása. Eszerint a Fáy utcában megrendezésre kerülő elődöntőben csapatunk február 18-án a Gödöllő csapatával találkozik! Van okunk bőven a visszavágásra, hiszen a tavalyi debreceni kupa elődöntőben éppen a gödöllőiek ütötték ki csapatunkat, így hosszú idő után először nem jutott be a döntőbe együttesünk.

A Magyar Kupa sorsolásról csapatunk vezetőedzőjének, Jókay Zoltánnak a véleményére is kíváncsiak voltunk:

- A sorsoláson kiemeltként szerepeltünk a BSE-vel együtt, így igazából két csapatot kaphattunk csak. Abból volt egy gyengébb és egy erősebb együttes. Mi az erősebb Gödöllőt kaptuk. Tudjuk, hogy nagyon jó csapat a Gödöllő és van is miért visszavágni nekik a tavalyi elődöntő miatt. Nagy céljaink vannak idén, ennek teljesítéséhez pedig mindenkit le kell győznünk. Az, hogy szombaton játszunk, nem hinném, hogy sok mindent befolyásolna. Talán annyi, hogy ha továbbjutunk, akkor nincs pihenő napunk a döntő előtt. De ezért edzünk, készülünk, nem hinném, hogy ez problémát okozna majd.

A hétvégén Mariborban szenvedett 3:1-es vereséget csapatunk. Edzőnket erről is, valamint a csapat jelenlegi állapotáról is kérdeztük:

- Nagyon jó meccset játszottunk kint! Végre azt a csapatot láttam, amit a folytatásban is szeretnék. Küzdöttünk, hajtottunk, nem ismertünk elveszett labdát. Az a Maribor aki a Folyondár utcában simán vert minket, most alaposan megizzadt ellenünk. Csütörtökön a Rijekával játszunk, ők még ismeretlenek számunkra, még nem játszottunk velük. A hozzáállást tekintve mindenképpen a Maribor elleni csapatot szeretném viszontlátni. Dékány Berni már javulgat, a héten már talán elkezdhet futni, és ha akkor sem fog fájni a talpa, akkor jövő héten a teljes edzést is elkezdi.

Csapatunk eheti programja

2012. 01. 26. 19:00 (csütörtök) Vasas-Óbuda – Zok Rijeka
2012. 01. 28. (szombat) OIK elődöntő (Folyondár utca)
2012. 01. 29. (vasárnap) SVS Post Swechat – Vasas-Óbuda

A Magyar Kupa párosítása (az időpontok tájékoztatás jellegűek, még változhatnak)

2012. február 17., Péntek – Elődöntők

17:00 Budapest SE-FKF Zrt. – NRK-Nyíregyháza
19:00: Fino-Kaposvár – Csepel

2012. február 18. Szombat – Elődöntők

17:00 Vasas-Óbuda-Hofeka – TEVA-Gödöllői RC
19:00 Kalo-Méh-Kecskeméti SE – Dunaferr SE

2012. február 18. Vasárnap – Döntő

10:00 Női bronzmérkőzés
13:00 Női döntő
16:00 Férfi bronzmérkőzés
19:00 Férfi döntő

 

Szavazások

Szerinted hány sérültünk lesz a Magyar Kupa döntő idején?
 

Kiemelt támogatóink

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés