Következő mérkőzés, Extraliga, Döntő, 5. mérkőzés, 2011.04.24. 17:00::: BSE - Vasas Duna Autó Óbuda :::Szamos utca, Digi TV




::: cikkek :::

Beszámolók, interjúk, elemzések

Megvan a broznérem!
Alig több mint egy óra alatt 3:0-ra legyőztük Gödöllő csapatát a bajnoki bronzért folyó párharc ötödik, mindent eldöntő mérkőzésén, ezzel megszereztük a magyar bajnokság harmadik helyét! A lányok ezen a mérkőzésen nyújtották a legmeggyőzőbb játékot, amivel a láthatóan motiválatlanabb vendégek nem tudták felvenni a versenyt.
<<<tovább>>>

Már mi vezetünk!
3:1-re legyőztük a Gödöllőt a Folyondár utcába, így ezzel már mi vezetünk a bajnoki bronzcsatában 2:1-re. Folytatás hétfőn 18-órától Gödöllő az Egyetemi Sportcsarnokban lesz ahol, ha győzünk akkor a kupa arany után, a bronzérmet is megünnepelhetjük!
<<<tovább>>>

Gödöllőn egyenlítettünk!
Több mint két órás mérkőzésen, 3:2-re sikerült győznünk Gödöllőn a bajnoki bronzcsata második mérkőzésén. Ezzel a győzelemmel csapatunk visszaszerezte kedden elvesztett pályaelőnyét, az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcállása pedig 1-1. Folytatás szombaton 18-órától a Folyondár utcában!
<<<tovább>>>

Továbbra sem megy!
3:0-ára kikapott csapatunk az NB 1-Liga bronzmérkőzésének első összecsapásában, a Folyondár utcában. Ezzel a Gödöllő elvette a pálya előnyünket, és 1:0-ára vezet az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban.
<<<tovább>>>

Nehéz helyzetbe hoztuk magunkat
Ismét drámai mérkőzésen szenvedtünk vereséget, ezúttal hazai környezetben. A keddi nyíregyházi 3:1-es vereség után, ezúttal a Folyondár utcában kaptunk ki 3:2-re. Kapuvári Melinda továbbra sem volt a kezdőben, de csereként már nevezték a mérkőzésre. Helyette az eddig remekül teljesítő Dékány Bernadett kezdett.
<<<tovább>>>

Bemutatták az új főszponzort!
Március 16-án délelőtt a Duna Autó Zrt. óbudai szalonjában sajtótájékoztató keretében mutatták be a Vasas női röplabdaszakosztályának új főtámogatóját.
<<<tovább>>>

Tartalékosan is megérdemelt győzelem!
A sérülések miatt felforgatott felállásban pályára lépő Vasas könnyedén győzte le a Békéscsaba csapatát a Folyondár utcában az NB I Liga negyeddöntőjének első mérkőzésén. Az óbudaiak alig több mint egy óra alatt, három szettben múlták felül a viharsarki lányokat.
<<<tovább>>>

SIKERÜLT A CÍMVÉDÉS!
A Vasas Duna Autó Óbuda nyerte a női Magyar Kupát. A fővárosiak a döntőben 3:2-re győztek a Betonút-NRK-Nyíregyháza ellen. A házigazda Gödöllő bronzérmes lett, a helyosztón a BSE ellen nyert 0:2-ről 3:2-re.
<<<tovább>>>

Döntőbe jutott csapatunk!
A Vasas Duna Autó Óbuda szezonbeli legjobb játékával simán legyőzte (3:0) A BSE-FCSM csapatát a Magyar Kupa gödöllői elődöntőjében. A címvédő megszakítás nélkül ötödik alkalommal jutott be a kupafináléba.
<<<tovább>>>

Érdekességek a Magyar Kupával kapcsolatban.
A Szent István Egyetem sportcsarnoka 2007 után idén immár másodszor ad otthont a női Magyar Kupa négyes döntőjének. A rendezésre a gödöllőieken kívül a BSE-FCSM pályázott. A Magyar Kupa győztese ősszel elindulhat az Európai Röplabda Szövetség (CEV) harmadikszámú sorozatában, a Challenge-kupában.
<<<tovább>>>

Az eddigi legfontosabb fővárosi derbi következik - Gödöllőn
Pénteken és szombaton a gödöllői Szent István Egyetem sportcsarnokában rendezik a női röplabda Magyar Kupa négyes döntőjét, amelynek első elődöntőjében a két fővárosi élcsapat, a Vasas Duna Autó Óbuda és a BSE-FCSM méri össze tudását.
<<<tovább>>>

Fordulatos meccsen győzött a Vasas
Vasárnap délután elérkezett az alapszakasz utolsó, huszonegyedik fordulója. A héten főszponzor váltáson átesett Vasas immár Duna Autó Óbuda néven utazott el Békéscsabára. A már tét nélküli mérkőzés jó felkészülési lehetőséget adhatott a fővárosi csapatnak a hétvégén megrendezésre kerülő Magyar Kupa négyes döntőjéhez.
<<<tovább>>>

Mindent boríthat az egyoldalú tiltakozás
Még mindig nem biztos, hogy a legutóbb kiadott versenynaptár szerint kerül lebonyolításra a női NB I Liga rájátszása, ugyanis a TEVA-Gödöllői RC megfellebbezte az MRSZ Versenybizottság legutóbbi módosító intézkedését. A tiltakozást az Ügyvezető Testület csütörtökön tárgyalja, Ludvig Zsolt szövetségi kapitány kilátásba helyezte lemondását.
<<<tovább>>>

Gödöllőn győzött a bajnok
A pénteki, Nyíregyháza elleni 3:1-es vereség után vasárnap Gödöllőre utazott a Vasas Opus-Via Óbuda csapata. Ezúttal sem tarthatott az együttessel Milovits Júlia, aki még mindig betegségéből lábadozik, így ismét cserefeladó nélkül volt kénytelen játszatni csapatát Jókay Zoltán edző.
<<<tovább>>>

Gyenge játék, megérdemelt vereség.
3-1-es vereséget szenvedett a Vasas Opus-Via Óbuda együttese az NRK Nyíregyházától, az NB1 Liga-kiemelt csoportjának 18. fordulójában. Az óbudaiak játékát nehezítette, hogy csere feladójuk, Milovits Júlia betegség miatt nem tudta vállalni a játékot, így Jókay Zoltán rendelkezésére csak egy feladó ált, ám Dékány Bernadett azonban már pályára tudott lépni.
<<<tovább>>>

Farkas Anett sokat fejlődött!
2008-ban igazolt a BRDSE csapatától a Vasasba, ahol már a felnőttekkel készül. Tagja a juniorcsapatnak, és a junior-válogatottal Európa-bajnoki pótselejtezőn szerepelt, de már a felnőtt B-válogatottba is meghívót kapott.
<<<tovább>>>

Könnyed győzelem a sereghajtó ellen.
A pénteki Bse elleni vesztes rangadó után, a piros-kékeknek nem lehetett más céljuk vasárnap, mint jó játékkal legyőzni a Miskolcot, ezzel feledtetni a szurkolókkal a rivális ellen elszenvedett vereséget.
<<<tovább>>>

A kupadöntő kapujában!
Négy nap alatt másodjára győztük le a Kaposvár csapatát a Folyondár utcában, miután szombat után szerdán is sikerült felülkerekednünk a somogyi lányokon.
<<<tovább>>>

Papírforma győzelem a Kaposvár ellen.
Csaknem egy hónap szünet után, folytatódott a női röplabda bajnokság alapszakasza, a harmadik körrel. Ebbe a fázisban még egyszer játszanak egymással a csapatok és az így kialakult végeredmény alapján kezdődik majd meg a rájátszás.
<<<tovább>>>

Az élvonalban is remekel!
Az ütő a magyar válogatottban is játszana, de nem szeretne dönteni. Azután, hogy két szezont végigjátszott a másodosztályban, Horváth Dóra és a Riso Scotti Pavia a feljutást követően ebben az idényben már a világ legerősebb bajnokságában, az élvonalban szerepelhet a legjobb röplabdázók ellen.
<<<tovább>>>

Győzelmet hozott a mikulás!
Péntek délután a listavezető Gödöllőhöz látogatott, a bajnoki tabellán a forduló előtt a negyedik helyezést elfoglaló Vasas. A piros-kékek egyértelmű célja volt a visszavágás, a másfél hónappal ezelőtti, Folyondár utcai vereségért.
<<<tovább>>>

Nővére nyomdokain járna
Az olasz első osztályban szereplő Horváth Dóra 15 éves húga, Gabriella is a röplabdát választotta, és hamar meghatározó játékosa lett mind a Vasasnak, mind a korosztályos válogatottnak.
<<<tovább>>>

Edzőmeccset nyert a Vasas a Városmajorban
Kedd este edzőmeccsen fogadta a bajnoki címvédő Vasast a BSE együttese. A két csapat színvonalas, izgalmas csatát vívott, végül -ebben a szezonban már harmadszor - az óbudaiak győztek (3:2).
<<<tovább>>>

Győzelem a fővárosi derbin!
Kevesebb, mint 48-óra alatt második rangadóját játszotta csapatunk. Pénteken Nyíregyházán vendég szerepeltünk, ahol végül drámai csatában, több mint két órás mérkőzésen tudtunk győzni 3-2-re. Vasárnap a városi rivális, BSE-FCSM legyőzése volt a feladat a Folyondár utcában.
<<<tovább>>>

Kötélék nyerték a "kötéltáncot."
Ezt nem lehet megunni. Rövid időn belül negyedszer ütközött meg a Betonút-NRK és a Vasas élvonalbeli női röplabdacsapata - rendszerint az utolsó vérig meggyötörve egymást.
<<<tovább>>>

Három szett alatt győztünk Újpesten!
Elkezdődött a második kör a női röplabda bajnokság élvonalában. A Vasas Opus-Via Óbuda csapata szombat délután Újpesten vendégeskedett. Czakó Mária ezúttal sérülés miatt nem játszhatott, de a piros-kék lányok nélküle is három szettben győzni tudtak a Tungsram csarnokban.
<<<tovább>>>

Győzelem ellenére kiesés
Egy héttel ezelőtt a Fáy utcában játszotta a két együttes az első mérkőzést. Ott csapatunk gyenge játékkal, 3-1-es vereséget szenvedett az NRK csapatától. Ez azt jelentette, hogy a továbbjutáshoz 3-0-ra kellett volna győzni a szerdai visszavágón. 3-1-es győzelemnél aranyjátszmára került volna sor, míg 3-2-es sikerünk esetén is, a házigazdák jutottak volna a következő körbe.
<<<tovább>>>

Ha egy kicsitt harcosabbak...
A női röplabda NB I Kiemelt-csoportjának alapszakaszában vasárnap a 7. fordulóban lépett pályára az Albrecht-MVSC-MISI a Vasas ellen. A miskolci hölgyek és edzőjük, no meg a maroknyi, ám annál lelkesebb szurkolóik a Vasas ellen többet reméltek annak ellenére is, hogy tudták: a Vasas, az Vasas.
<<<tovább>>>



Küzdelmes mérkőzésen nyert a bajnok.
Kevesebb, mint huszonnégy óra alatt, másodjára lépett parkettre Jókay Zoltán vezette Vasas. A piros-kék lányok november elsején Kaposváron nyertek négy játszmában, ma viszont az NB1 újonc Békéscsaba legyőzése volt a feladatuk.
<<<tovább>>>

"Sajnos benne volt a pakliban az, hogy nem leszünk még csúcs formában..."
A bajnokság előtt, azt mondtuk, hogy négy forduló elteltével tudjuk meg azt, hogy milyen a csapat. Most négy mérkőzés után két győzelemmel és két vereséggel a harmadik helyen állunk a tabellán, úgy hogy a negyedik, Nyíregyháza egy meccsel kevesebbet játszott. A közepes kezdés sok szurkolónak csalódást jelentett, de hogy vélekedik erről csapatunk vezetőedzője, Jókay Zoltán?
<<<tovább>>>

Sima vereség hazai pályán!
Az első szettet jól kezdő házigazdák, ismét a végjátékokban hibáztak és ez megpecsételte a sorsukat. A mérkőzés előtt ünnepélyes keretek között köszöntötték Fördős László szakosztály elnököt, aki ezen a napon ünnepelte 76.-ik születésnapját.
<<<tovább>>>

Győzelem a BSE elleni rangadón!
Kevesebb, mint két nap telt el a Nyíregyháza elleni, pénteki rangadó óta, így Jókay Zoltánnak nem volt sok ideje rendet tenni lányai fejében. Ezt a kevés időt, azonban a mester remekül használta ki, hiszen csapatán nem lehetet észrevenni a két nappal ezelőtti meccs nyomait.
<<<tovább>>>

Megnyert meccset vesztett el a Vasas!
Csapatunk a harmadik szett végéig mezőnyfölényben játszott és uralta a játékot, de 24-20-as állásnál érthetetlen módon megtorpant, majd a Nyíregyháza, megköszönte a lehetőséget és kihasználta az óbudaiak visszaesését.
<<<tovább>>>

Zárt ajtók mögött is élvezetes játék!
A női NB I. Kiemelt csoportjában zárt ajtók mögött játszották a Vasas - UTE mérkőzést. Az eredmény magabiztos Vasas győzelmet mutat, ám az egyes labdamenetek néhol egyenesen parádésak voltak, bravúros mentések és kiváló támadások színezték a mérkőzést.
<<<tovább>>>

"Szombaton rajtol a 2008-2009-es bajnokság"
Idén három fronton kell helytállnia a csapatnak a szezon során. A bajnoki és kupaszereplés mellett a nemzetközi porondon is bizonyítani kell.
<<<tovább>>>

"Mindenképpen szeretnék a csapatnak egyik biztos pontja lenni..."
Nyáron érkezett a BSE csapatától a Folyondár utcába Németh Zsuzsanna. A jászberényi születésű, húsz esztendős ütőjátékos Dégi Barbara helyére érkezett a csapatba. Most őt mutatjuk be szurkolóinknak!
<<<tovább>>>

"Ha valakiket hozzászoktatunk a sikerhez, akkor ők ezt el is fogják várni"
Magyar bajnok és kupagyőztes lett csapatunk. Ezzel 2005 után ismét sikerült a duplázás. Lassan kezdődik az új bajnokság, és sok szurkoló elvárja a címvédést. Szakosztályunk elnökével, Fördős Lászlóval beszélgettem az új bajnokságról, az igazolásokról, és mindenről, ami a csapatot érinti.
<<<tovább>>>

A Vasas - Kaposvár edzőmérkőzés beszámolója és interjúk.
Szezon eleji forma, de magabiztos győzelem - lejátszotta csapatunk első edzőmeccsét hazai pályán, lelkesedésben a vendég Kaposvár csapata, játékban viszont bajnoki és Magyar Kupa címvédő csapatunk diadalmaskodott.
<<<tovább>>>

Távozások Óbudáról
Beszámoltunk arról, hogy megvan csapatunk első nyári átigazolása. Sajnos nem csak érkezőkről, hanem távozókról is be kell számolnunk. A tavalyi bajnokság előtt - Magyarországon egyedülálló módon - szakosztályunknak sikerült minden játékosával kétéves szerződést kötnie. Ezt a szerződést bontották fel közös megegyezéssel, két játékossal is. Az egyik távozónk Dégi Barbara, a másik Soós Nikolett.
<<<tovább>>>

Kupagyőztesek a junior lányok is!
Tegnap színvonalas és izgalmas meccset játszott egymással a két csapat a Folyondár utcába. Akkor 3-2-re győzött a házigazda Vasas Opus-Via Óbuda ezzel lépés előnyt harcolt ki magának a döntő második mérkőzésére.
<<<tovább>>>

Fordulatos mérkőzésen nyert a Vasas!
Az Országos Junior Kupa döntőjében két közel azonos képességű csapat találkozott. Az egyik résztvevő a több felnőtt magyar bajnokot és kupagyőztest is a soraiban tudó, Vasas Opus-Via Óbuda volt, mely a Jászberényt legyőzve a vigasz ágon került a döntőbe, míg a másik csapat az ADRC volt amely a versenykiírásnak furcsaságán, pont a mostani ellenfelét simán legyőzve került a fináléba.
<<<tovább>>>


2009. április 30 csütörtök - 14:36:00-kor